Főmenü megnyitása

Oldal:Szervezet 1-2 huW1938.10.djvu/6

A lap korábbi változatát látod, amilyen Laszlo.jozsef (vitalap | szerkesztései) 2024. április 1., 20:50-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


166

{{raw:data:c|

érett férfiuságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.“ (Efézius 4 :11—13) Ebből világosan kitűnik, hogy amely csoport vagy gyülekezet evangélistákat, pásztorokat vagy tanítókat nevez ki, az az Úr által eszközölt intézkedés ellen cselekszik.

14
Ha világosan felismerjük, hogy az Úr az egyházat Isten egyházának a történetében sohasem kezelte demokratizmusként, hogy a demokratizmus gondolata az apostoloknak az egyházra vonatkozó Írásaiban teljesen hinányzik, hogy semmi utalás nem történt a gyülekezetek szövetkezéséről vagy egyesüléséről, amint azt pl. az amerikai Egyesült Államok maguk között tették, s ebből azt kell következtetnünk, hogy a sok lélek számára oly félrevezető szervezeti kormányforma nyilvánvalóan az Ördög tákolmánya s hogy a demokratikus kormányforma is ellentétben van Isten Igéjével. Ez volt a helyzet a papok által uralt Jeruzsálemben, amint az a Jeremiás jövendöléséből kitűnik, amidőn egy önmagát kiválasztó osztály, a papság Isten akaratával ellentétben uralkodott. Hasonlóképpen nyilván az Ördögtől van a „római katolikus tekintély-hierarchia“ és hasonló „tekintély“ kormányok és vallás-szervezetek, mégpedig arra alapítva és működtetve, hogy az embereket Istentől és felkent Királyától elvonják és őket az Ördög képviselői hatalma alá vigyék. Azért nem alapíthattak az Úr Jézus Krisztus hű apostolai egy szervezetet, amely működése szerint egy demokratikus módszer által meghatározott uralom vagy egy a papok ordinációja alapján álló uralom vagy hierarchia. Jehova uralma úgy előképes népénél, Izráelnél, mint a neve számára kiválasztott népénél tisztán teokratikus. Isten királysága vagy szervezete tisztán isteni uralom, amely nincs alárendelve valamely teremtmény szeszélyének vagy előírásának.
15 A papság és a hierarchia zsarnok uralma alatt szenvedve, őszinte emberek jobb állapotok reménységében demokratikus vezetés alatt álló vallásos szervezetekhez fordultak, és éveken keresztül követték vallás szervezetek ezt a módszert. De összhangban áll ez a Szentírással? Az a tény, hogy egy ily módszert elfogadtak azok gyülekezetei, akik magukat az Úr szolgáinak állítják, még egyáltalán nem bizonyítja annak helyességét. Az egyház Illéskorszaka alatt Krisztus Jézus őszinte követői elhagyták a babiloni szervezetet, de szennyes ruhákkal jöttek ki, amit azáltal nyertek, hogy ezzel az ördögi szervezettel összeköttetésben voltak. „Az egyház Illéskorszaka“ név alatt ismert időszak folyamán a gyülekezetekben vének és diakónusok választattak a gyülekezeti tagok leszavazása által, amely választás kézfelemelés útján történt. Hogy ez helyes volt vagy sem, az Úr megengedte vagy legalábbis nem lépett közbe. Az ezt a módszert alkalmazó keresztények szándéka vagy célja kétségkívül jó volt, mindazáltal ez nem tette Irásszerüvé. Azt állították, hogy az ily eljárásnál vagy szavazásnál a Cselekedetek 14: 23-ra támaszkodnak. Az evangélium prédikálásának és a gyülekezetek, ügyeinek az intézésében Barnabás és Pál összeköttetésben állottak. Ezt elménkben tartva — ez ugyanabban a fejezetben van kimutatva — figyeljük meg most a Csel. 14: 23 szavait: „Miután pedig [Pál és Barnabás, és nem a gyülekezet] választottak [görögül: cheirotoneo] nekik [illetve az illető gyülekezeteknek] gyülekezetenként véneket, imádkozván [Pál és Barnabás, az apostolok, és nem a csoportok] böjtöléssel egybe, ajánlák őket [a választottakat] az Úrnak, akiben hittek.“
16
Hasonlóképpen ajánlotta Pál az efézusi véneket Istennek. (Csel. 20: 32) A Csel. 14 :23-ból fentidézett „választottak“ szó a görög cheirotoneo szóból van fordítva, amelyet az angol Biblia „rendeltek“-nek ad vissza; azonban a „rendelés“ nem a helyes szó erre, amint azt a következőkben idézett Iráshelyek megvizsgálásával kapcsolatban megjegyezzük. A görög cheirotoncin szó jelenti a kéz felemelését vagy kinyujtását“. De felmerül a kérdés: Az apostolok emelték fel a kezüket, vagy pedig a gyülekezet? A kéz kinyujtása a szavazat leadásának a kifejezése volt? Nyilvánvalóan az apostolok voltak azok, akik kinyújtották a kezüket, még pe-