Főmenü megnyitása

Oldal:Malakiás-rész-1-1937.djvu/17

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. február 6., 08:28-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


39
54 Azonkívül Jehova azoknak is ellenükre van, akik az „idegent sanyargatják” (vagy elűzik). Sok bizonyíték szól amellett a jelenben, hogy nagy mértékben cselekedtek igazságtalanságot azokkal, akik Isten országát tekintve idegenek voltak és a Sionba vezető utat keresték. Azok, akik Istennek és az ő országának szentelték magukat és a Sionba vezető utat keresik, idegenek a Sátán világával és szolgáival szemben. Ez kifejezésre is jut a zsoltáros következő szavaiban: „Jövevény (idegen) vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat”.
55
Jézus kijelentette, hogy idegen volt és az ő tanítványai is idegenek a világon. (Máté 25:35) Akik az Istent szeretik, nem kedvesek a Sátán szervezete előtt, (Sofóniás 2:1) Ez vonatkozik a „többi juhokra”, a jonadábokra is. A hasonmási filiszteusok, mint az ördög főképviselői a földön, gyűlölik a jövevényeket és súlyos igazságtalanságokat követnek velük szemben. A „jonadábok” sátorban laknak, ami azt példázza, hogy a gonosz világon idegenek és Krisztus igazságos országának eljövetelét várják. (Jeremiás 35:7-10) Mindazok tehát, akik Istent és Krisztust tisztelni akarják, idegenek ezen a világon. Ezeket az idegeneket akarják politikai tényezők elűzni a világról a hasonmási filiszteusok felbujtásából, mivel ezek bizonyságot tesznek Jehova nevéről és az ő igazságos szervezetéről. Amidőn ezek az Istennek szentelt emberek az Úr szolgálatában járnak, az ellenség ki akarja űzni őket a szóbanforgó helységből; s amidőn Isten országáról családonként tesznek bizonyságot, az ördög képviselői elűzésükre igyekeznek. Jehova bizonyságtevői ellen ezek üzelmeire emelnek panaszt. Amerikában bíróságok és kormányhatóságok előtt szándékosan megfosztják jogaiktól. Ruth oly osztályt képviselt, amely idegen volt Isten szervezete előtt s legközelebbi kegyetlen rokona (a benne példázott osztályt is) el akarta űzni az országból. Hasonlóképpen ma is vannak olyanok, akik az igazságban lévőknek állítják magukat, de botrányköveket hintenek a bizonyságtevők és a jonadábok útjára, azt mondván nekik, hogy most nincsen itt a nagysokaság összegyűjtésének ideje, hanem kedvezőbb időkre kell várni. Az ily beszéd és cselekedet igazságtalanságot jelent a jövevénnyel szemben, s aki ily igazságtalanságot elkövet, azt fejezi ki a cselekedetével, hogy nem szereti az Urat. Aki így megzavarja az Úr munkáját, oktalan és nem láthatja meg a prófécia kibontakozását. Mivel az ilyenek nincsenek teljes szivükkel az Úr mellett, tehát ellene vannak és nem fejeznek ki értelmességet, mivel nem bírnak tiszta látással. (Dániel 12:10) Emiatt nem részesülnek az Úr áldásában, sem az „Úr örömében”. „Megáldja az Úr (Jehova) az őt félőket”. (115. zsoltár 14) „Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön”. Az Úr (Jehova) félelme a gonosz gyűlölését jelenti, felfuvalkodottságot, a gonosz útját és csalárd ajkat. (Példb. 8:13) Akik az Úr munkáját zavarják vagy zavarni próbálják, gonosztevők, s ezekről áll megírva: „A gonosznak hamissága felől így gondolkodom szívemben: nincs ő előtte istenfélelem” — 36. zsoltár 2
56
Mi most Jehova napján élünk, amidőn parancsai iránt való engedelmességgel kell végezni az ő munkáját; ő nem rendelkezett úgy, hogy
elcsüggesszük azokat, akik erélyesen hozzákezdtek az Úr munkájának végzéséhez, vagy kezeinek lelankasztására indítsuk. Az Úr megmutatta népe előtt azokat a „juhokat”, akik a nagysokaságot fogják alkotni, s hogy a hű maradék mostani feladata és munkája ennek a közleménynek azokhoz való viteléből áll, akik az igazságot keresik és igazságosságra igyekszenek, mégpedig mostan; minden oly beszéd tehát, amely a munka ellankasztására alkalmas, erőszakosság Isten szervezetével szemben. Az Úr hívei az ő parancsait fogják követni és meghallgatják azt, aki most beszél hozzájuk: „Ne lankadjanak kezeid, Sión!” (Sofóniás 3:16) A dőrék tehát, akik fel akarják tartóztatni a királyság üzenetének a jonadábokhoz való erélyes és szorgalmas elvitelét, a jövevények jogát sértik meg és erőszakot követnek el Isten igéjén.
57 Az emberek előtt való önző tekintélyre törekvés önző dolog; s ha valaki ily önzéssel akarja meglankasztani az Úr munkáját, súlyosan megsérti a jövevények jogát. Minden önérdeket és főképpen az emberek előtt való tetszenivágyást kell eltávolítani magunktól, ha a nagy bíró elismerését óhajtjuk és az igazság áldozatával akarunk szolgálni neki. Aki szívesen veszi, ha az ő bölcseségét dicsérik, veszélyes úton jár. Malakiás prófétálasa értelmében ez ama nagy megpróbáltatás, amelybe most mindazok belekerülnek, akik Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötöttek. „Kicsoda fog megállani (megmaradni) illetve ki fog hűségesnek bizonyulni a nagy megpróbáltatásban és fogja megőrizni ártatlanságát Isten előtt? Annyi bizonyos, Jehova senkit sem fog meghagyni a maga szervezetében, aki nem önzetlenül szolgál neki és nem teljesen hűséges az ő ügyéhez, teljes szivéből támogatván azt. „Itt már megkívántatik a sáfároktól, hogy kiki hűnek találtassék.” (Kor. I. 4:2) Isten nem fogja figyelmen kívül hagyni a felfuvalkodottságot és hiú vágyat. Az Úr intézi a saját ügyeit s egyetlen ember sem merészelheti azt állítani, hogy „az Úr munkája nem megy semmire sem!” Aki így beszél, az Úrral helyezkedik szembe s mintegy így szól: „Az Úr nem ért hozzá ügyeinek vezetéséhez!” Ámde a zsoltáros így szól azokhoz, akik Isten szolgálatára elkötelezték magukat: „Szeressétek az Urat, mind ti, ő kedveltjei; a híveket megőrzi az Úr, és bőven megfizet a kevélyen cselekvőknek! Legyetek erősek és bátorodjék a ti szivetek mindnyájan, akik várjátok az Urat!” — 31. zsoltár 24, 25
(Folytatása következik)
Tanulmánykérdések