Főmenü megnyitása

Oldal:Jehova gondviselése-1-2-rész-1937.djvu/16

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. május 24., 09:18-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


104
tanácsolta Faradnak a nép teendőit, hogy a nép a következő ínségre felkészüljön; csupán azt ajánlotta mit tegyenek a király szolgái a szervezés tökéletesítésére, hogy munkájukat eredményesen végezhessék be. A nép, ha akarta, igénybe vehette, s ha nem akarta, nem volt kötelező igénybe venni az intézkedést; tehát mindenkinek magának kellett döntenie, hogyan akar vagy nem akar, cselekedni. Hasonlóképpen a prófécia teljesülésekor is a megváltásra vonatkozó intézkedés és az emberiség élete nem attól függ, hogy mit tehetnek az emberek. A világ számára csak egy üdvösség van, s ez a Jehova szervezete útján való szabadulás, amelynek a nagyobb József, Jézus Krisztus a feje. „És az ö nevében reménykednek a nemzetek." — Máté 12:21.
29 A prófétai dráma e részének teljesülésében Isten népének maradéka a földön tartozik hozzákezdeni és végrehajtani ezt a munkaszervezést úgy, ahogyan arra Jehova választottai útján intézkedik; s ez a kiválasztott az Úr Jézus Krisztus. A tények mutatják, hogy az Úr ezt megcselekedte és még mindig cselekszi, amennyiben ő irányítja népét a teendőkre.
30 A király oly embert ismert meg Józsefben, akiben Isten szelleme működik és őt Egyiptomban a király után következő legmagasabb méltóságra emelte. „Monda továbbá a Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész Egyiptom földén. És levevé a Faraó a maga gyűrűjét kezéről és adá azt József kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába és aranyláncot tett a nyakába. És meghordoztatá őt az ő második szekerén és kiáltják vala ő előtte. Térdet hajtsatok! Így tévé őt fejedelemmé az egész Egyiptom földén!" — Mózes I. 41:41—43.
31 Józsefet egész Egyiptom fölé helyezték és Faraó csak a trónnal múlta felül Józsefet. Ezt az intézkedést a nép is elismerte. József a nagy méltóságának megfelelő ruhát kapott, gyűrűt, aranyláncot és a király kocsija után következő kocsiban ülhetett. S amidőn kiment a nép közé, azt kiáltották előtte: „Hajtsatok térdet előtte!" Ami kétségtelenül azt jelenti, hogy Józsefet Egyiptom nagy emberének elismerték. Többé nem tekintették zsidó külföldinek, akit rabszolgának adtak el Egyiptomba; többé megvetett fegyencnek sem nézték; hanem most tiszteletre méltó, tiszteletben álló polgár volt, akit a király tisztviselögárdája közé emeltek és a király után következő rangot viselt. Ugyanígy oly névvel ajándékozta meg Jehova Jézus Krisztust mint királyát és isteni rendeltetéssel maga után a legfelsőbb tisztségre emelte. Azonkívül országának minden érdekeit is Jézus Krisztusra, a nagyobb Józsefre bízta. Jehova Jézus Krisztus útján cselekedve az ő hű maradékára bízta országának érdekeit a földön, mivel a maradék Krisztus részét alkotja; s az Úr Jézus Krisztus éppen ezt közölte Atyjának akarata szerint „az ő hű és bölcs szolgájával." (Máté 24:47) Ezeket a híveket Jézus Krisztus gyűjti a templomba, öltözteti „az igazság palástjába", amit Jehovától kapott és ajándékozza meg
az ő képviseletének pecsétgyűrűjével. József aranylánca azt példázza, hogy Isten választotta szolgájává Jézus Krisztust, s hogy Krisztus testének hű tagjai a szolgának részét képezik. Jehova Isten után Jézus Krisztus tölti be a legfőbb méltóságot, ő vezeti szervezetét úgy a földön, mint a mennyben és hű szolgáinak alkalmat nyújt, hogy az ö földi munkájában résztvehessenek.
Engedelmeskedni kell néki
32 Faraó Józsefet nevezte ki legfőbb képviselőjéül és Egyiptomban mindenkinek elrendelte, hogy engedelmeskedjen neki. „És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de te nálad nélkül senki, se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Egyiptom földén. És nevezé a Faraó József nettét Cafenát-Pahneákhnak és adá neki feleségül Aszenáthot, Potiferának, On papjának leányát. És kiméne József Egyiptom földjére." — Mózes I. 41:44,45.
33 Azon név, amelyet József Fáraótól kapott „a világ megmentőjét" vagy „az élők táplálóját" jelenti (McClintock és Strong Enciklopédiája). József felesége nem volt alacsony származású, hanem pap lánya volt. Jehova ezt a házasságot elismerte. József e házasságából két fia született, Manassé és Efraim. Isten akaratából ők is Izrael tizenkét törzsének részeivé lettek. József immár harminc éves lett, tehát érettkorú lett. (Mózes I. 41:44—46) Ugyanígy minden hatalom menynyen és földön Jézus Krisztusnak, a nagyobb Józsefnek adatott át. Ő lett Jehova után a „legfőbb hatalom", neki tartozik engedelmeskedni minden lélek, vagypedig el kell pusztulnia; s ez főképpen a maradékra is vonatkozik. (Apcsel. 3:23) Ő, a nagyobb József, a világ megváltója és „az Élet kenyere". (Máté 1:21; János 6:35) Jehova választ menyasszonyt Jézus Krisztus számára és küldi Jézus Krisztust a templomhoz teljes hatalommal, hogy menyasszonyát magához vegye. (Jelenések 21:9) E menyasszonyi osztály maradéka még mindig a földön van, s akik közülök immár mindhalálig hívek voltak s így hunytak el, a feltámadásban előre mentek előttük. Ezek papi összeköttetéssel bírnak, miként József felesége is azzal bírt; mert ezek az „Isten királyi papsága." — Péter I. 2:9, 10.

M A közelgő Ínséggel szemben való intézkedés ideje korlátozva volt. József tehát nem veszteget¬ te az időt, hanem azonnal munkához látott, il¬ letve szervezéshez, amit híven és buzgón elvég¬ zett, királyi tárházakat és raktárakat építtetvén az élelmiszer számára, amit a hét éves ínség ide¬ jében a nép részére tárolt fel. „És felhalmozá Jó- ’ zsef a gabonát, mint a tenger fövénye, igen so¬ kat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem vala." — Mózes I. 41 : 49. (Folytatása következik) Felelős: J. J. Detrich ml., Praha-Smfchov, Tylova 16. — R. BFezina, Prága, nyomása. Kiadó: Watch Tower, Praha-Smíchov, Tylova 16.