Főmenü megnyitása

Oldal:Jehova gondviselése-1-2-rész-1937.djvu/14

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. október 13., 08:45-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
A lap korrektúrázva van


102
tehén felfalta a hét kövér tehenet, azt mutatja, hogy az Istennel szemben jóindulatú emberek, a foglyok, megemésztik azon eledeleket, miket Jehova számukra készített és részükre készen tart az ő szervezete útján s abból kell táplálkoznak. Bűneik engeszteléséről gondoskodás történt; erről tudomást kell szerezniük és hinniök kell Jézus Krisztusnak értük omlott vérében. Meg kell ismerniük Jehova akaratát és cselekedniük is kell, hogy Armageddonkor védelemben részesülhessenek, megmenekülve az ítélettől s így aztán örökölhessék a királyság áldásait, amiket Isten a világ kezdete óta készen tart számukra. — Máté 25:34.
17 Amint a prófétai dráma mutatja, a sovány tehenek azután is soványak voltak, miután a kövéreket felfalták. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy Isten asztala, gondviselése nem kielégítő azok számára, akik arról étkeznek, hanem nyilván azt jelenti, hogy azok a jóindulatúnk, akik Isten tárházából étkeznek, ezáltal még nem részesülnek az élet teljességében, hanem most és Armageddon alatt és azután is függő helyzetben lesznek Jehovának Jézus Krisztus útján való gondviselésétől. (Róma 6:23) Azonkívül ez a képlet azt is bizonyítja, hogy a Biblia szellemi táplálékot tartalmaz s mint ilyen, eledelül szolgál Armageddon előtt és után is. Azon szellemi eledelt, amit Jehova igéjének feltárása útján nyújt, már most élvezni kell a kegyeseknek a földről való eltávozása előtt, s nemcsupán Krisztus ezeréves uralkodása után. A Bibliát most kell használni, s mivel most használják az igazságra szomjazók felüdítésére, Sátán és eszközei kétségbeesve meg akarják akadályozni az embereket az Istentől számukra készített eledelek élvezetében. Ebből nem kell arra következtetni, hogy Krisztus ezeréves uralkodása alatt is azon könyveket fogják használni, amelyeket Isten most tétet közzé szervezete útján, és arra sem kell következtetni ebből, hogy azon időben is használatban lesz a Biblia. Ezek az iratok most rendeltettek a nép felvilágosítására. Miután az Úr Jézus Krisztus a „többi juhokat" is Isten nyájába terelte, akkor az Úr nyilván másképpen fog gondoskodni részükről.
18
Ha tehát azt látjuk, hogy az iratokat és könyveket, amelyek a Biblia tartalmát feltárják, most kell használni, mivel ez az Isten jelenre szóló intézkedése, ezzel azok felelőssége is nagyobb lesz, akik most birtokolják ezeket az igazságokat. Jehova egy népet választott ki a maga nevének s ezt küldi most a templomból, nevének ismertetésére s most ez a főkérdés, amiről szó van. Ez képezi az ő gondviselését az emberiség életbentartására. Arra figyelmezteti tanúbizonyságait, hogy ne szűnjenek meg közölni ezt az üzenetét a jóindulatú emberekkel, s hogy miután azok értesültek az ő üzenetéről, attól kezdve ők a felelősek, hogy a felkentekhez csatlakozzanak ezen üzenet továbbításában. Éppen ezt a parancsot tartalmazza Jelenések 22:17: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, az is mondja: Jövel! És aki szomjazik, az jöjjön el; és aki akarja, jöjjön és vegye az Élet vizét ingyen!"
19
Jehova Jézus Krisztus, a lelki József vezérlete alatt küldi tanúbizonyságait azon munka végzésére, amelyet Jézus Krisztus parancsol. Ezek a bizonyságtevők tartoznak felvilágosítani az embereket a nagyobb József gondviseléséről s kell
közölniök velük: Jöjjetek, élvezzétek Isten kegyes gondviselését, ha akarjátok! — Akik ezt hallják és jóindulatúak, — a jonadábok, amint másutt nevezve vannak, — a maguk részéről elfogadni tartoznak az örömhírt és nekik is így kell szólaniok azokhoz; akikhez az ő szavuk eljut: „Jöjjetek!" Mindnyájan együttesen fogják mondani, akik szeretik Istent és az ő országát: „Jöjjetek, vegyétek az Élet vizét ingyen!" Mert ez jelenti Isten gondviselését, ő életet ád és megtartja azt; s azokat részesíti életben, akik őt szeretik és neki szolgálnak.
A második álom
20
Faraó első álma után ismét elaludt és másodszor is álmodott; második álmában hét ép és kövér búzakalászt látott egy tőn. Azután másik hét kalászt látott, amelyek aszottak voltak és a keleti szél kiszárasztotta. Ez a hét sovány kalász aztán a hét kövér kalászt felfalta. József így szólt Fáraóhoz: „A Faraó álma egy és ugyanaz." (Mózes I. 41:22—29) A két álom egy és ugyanazon dráma két része, illetve egy és ugyanazt jelenti. A hét kövér gabonafej a gazdag gondviselést, „az Élet kenyerét" példázza Jehova országának szervezetében Krisztus uralkodása alatt, t. i. azon éltető és életfenntartó eledelt, amiről azok részére gondoskodott, akik őt szeretik és neki szolgálnak. A hívek a földön főképpen 1922 óta látták és méltányolták Isten kegyelmes gondviselését és táplálkoztak a bőségesen nyújtott eledelből.
21 E hűségesek és állapotuk felől áll megírva: „Békességet ád határaidnak és megelégít téged a legjobb búzával." (147. zsoltár 14) A hívek közül mindenki örömmel tudja igazolni, hogy ez a zsoltár beteljesült, ami prófétailag a határain belül békére is rámutat, valamint arra is, hogy területén a legjobb búza terem, illetve értékes igazság, ami megvidámítja szívüket. Ezek a többi gyermekek, akik Siontól születtek s ezek most gazdagon tápláltatnak Isten gazdag gondviselése folytán Jézus Krisztus által; nagy békességet élveznek. (Ésaiás 54:13) Ezt a csodálatos intézkedést és áldást főkép az utóbbi néhány év alatt értékelte a templom osztály.
22
Most ezzel ellentétben a hét sovány és elszáradt kalászt tekintsük meg. Ezek az elaszott kalászok a földön élő jóindulatú emberek állapotát példázzák, miközben e világ útján működő Sátán fogságában vannak. Ezek a kalászok azon rossz dolgokat példázzák, melyeket a világi szervezetek nyújtanak az emberiség számára. Az igazság után szomjazó, jóindulatú emberek üres kalásszal tápláltattak, s amit Isten igéjéből felismertek, eltiporták előttük vagy elcsürték-csavarták s így nem ismerhették fel többé Isten gondviselését; az ehelyett felkínált eledel a legrosszabb eledelek közül való volt. Az álom-próféciában a jó gabonakalász, amit a sovány kalászok elnyeltek azt jelenti, hogy a jóindulatú emberek szeretnék megismerni az igazságot, szeretnének elmenni a nagyobb József, Jézus Krisztus fennhatósága alatt álló Jehovának szervezetéhez és az ország gyümölcseiből szeretnének táplálkozni, az Élet kenyeréből, amelyet Jehova szervezete útján nyújt, hogy ezekben a gonosz napokban életben maradhatnának, igazságra, és alázatosságra törekedve, hogy oltalomban részesüljenek azon a napon, amidőn a mindenható Isten haragja kifejezésre fog jutni