Főmenü megnyitása

Oldal:Jehiva-gondviselése-3-4-rész-1937.djvu/12

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. november 28., 13:41-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


116
tételeit elfogadják és akaratát tovább is teljesítik. Most Jehova az ily jóindulatú embereknek mutatja meg, kicsoda a nagyobb József és ismerteti, hogy az engedelmesek Jézus Krisztus útján fognak részesülni az életben és azzal összefüggő áldásokban. Ezért áll megírva a Szentírásban: „Az Isten ajándéka örökélet a mi Urunk Jézus Krisztusban". Amiképpen az ínség súlyosan ráfeküdt Egyiptomra és a körülötte levő nemzetekre, úgy most is nagy ínség uralkodik az élet útjának megismerése tekintetében azok között, akik Sátán fennhatósága alatt állanak. S amiképpen annak idején József megismertette magát testvéreivel, hasonlóképpen kell most megismertetni a nagyobb Józsefet, Jézus Krisztust, az emberiség üdvözítőjét azokkal, akik igazságot és életet óhajtanak.
2
Eljött az idő, amidőn József meg akarta ismertetni magát testvéreivel s ekkor mindenkit elküldött maga elől, testvérei kivételével. „És nem marada senki nála, amidőn megismerteté magát József atyjafiaival." (Mózes I. 45:1) Nem arra mutat-é ez, hogy csak az Isten iránt jóindulatú emberek, akik meghallgatják Isten országának üzenetét és Jézus Krisztust e világ megváltójaként elismerik és hozzá fordulnak, fognak megmenekülni, a többiek ellenben el fognak pusztulni Armageddon pusztításában? József testvérei nyilván nagyon meg voltak lepődve, amidőn testvérüket megismerték, akit eladtak volt Egyiptomba; s amidőn József ezt látta, így szólt hozzájuk: „És most ne bánkódjatok és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem az Isten ti előttetek". — Mózes I. 45:5.
3 József ezen cselekedetében nem mutatott haragot, sem pedig nem tüntetett testvérei megalázásával. Nem szégyelte magát az ő testvéreiknek nevezni; sem bosszút, sem gyűlöletet nem gyakorolt a rajta elkövetett sérelemért, hanem ellenkezőleg, kedves volt irántuk és elismerte Isten mindenhatóságát és jóságát, aki mindent jóra tud fordítani. Kifejezte, hogy félrevezetett testvérei cselekedetéért szenvednie kellett, de az az ő javukra fordult. Amidőn magát József megismertette, öccse Benjámin nála volt, s József egyszerre ismertette meg magát mindnyájukkal; ez mutatja, hogy mindazok, akik az Úr pártján állanak, tartozzanak bár a mennyei, vagy a földi osztályhoz, együtt vannak (összetartanak).
4
Most pedig röviden felsoroljuk mindazon tényeket, melyek a prófétai dráma e részét bizonyítják. 1931-ben az Úr gondviseléséből megjelent a Márdokeus- és Eszterről szóló nagy prófétai dráma ismertetése. A hű maradék előtt akkor lett először feltárva, hogy közte egy világosan felismerhető osztály van, melyet Eszter példáz, amelyet e drámában Benjámin képvisel. A Márdokeusban és Eszterben példázott osztályok megismerése egyidőben történt. Ez azon jelenettel egyeztethető össze, amidőn József magát Benjámin előtt megismertette. Éppen egy hónappal később, 1931 június havában a londoni nagygyűlésen értesült Isten maradék népe a „gyolcsba öltözött irószerszámos férfi" jelentőségéről, aki elküldetett, hogy az embereket homlokaikon elpecsételje. Az Úr akkor ismertette meg kicsodák azok, akik panaszkodnak és siránkoznak s feltárta, hogy az egy földi osztály, t. i. a jóindulatú emberek, a „más juhok"; ezek azonosak József mostohatestvéreivel, amidőn magát előttük megismertette s ezt az osztályt kell tanítaniuk a Józsefben példázott, Krisztus hű lábtagjainak. (Ezékiel 9.) Örömmel telt meg ezen ismeret kapcsán Isten felkentjeinek szíve? Amidőn a londoni gyűlésen résztvevők e prófécia magyarázatáról értesültek, ujjongtak sziveikben s annyira elragadta őket a jövő reménysége, hogy egyikük nyomban a nagygyűlés után
így szólt: "Nyomban készek lettünk volna kimenni és örömünkben átugrálni a kerítésen!" Egy hónappal később, 1931 július havában a columbusi (Ohio) nagygyűlésen ugyanez a prófétai kép (Ezékiel jöv.) lett ismertetve. Az úttörők táborában, akik ezen a kongreszszuson külön tábort ütöttek fel, oly nagy volt az öröm az Eszter-képlet megértése felett, hogy az úttörők egy, a Hámánt példázó bábút felakasztottak. Ugyanezen a kongresszuson hangzott el a „világ reménységéről" szóló előadás a nyilvánosság előtt, melyet rádión az egész országban közöltek; az Isten igéjéből merített ezen igazság gazdag táplálékot jelentett az éhező világ számára, főképpen a jóindulatúnk számára. Ugyanazon a napon értette meg a maradék (akit Ruth és Eszter példáz, s most Benjámin is) a nagyobb Józseffel való kapcsolatát, mégpedig azon határozat elfogadása által, amely az „új nevet" is közölte és ez örömkönnyek ejtése között történt. Ezen a nagygyűlésen volt először feltárva Amerikában az írószerszámos férfiról szóló képlet, amit az „Igazolás" c. angol könyv kiadása követett. Ez az örömünnep nem záródott Columbusban, hanem Amerikában még kilenc különböző városban folytatódott három napon keresztül. Azután nemsokára következett Ruth drámájának ismertetése, ami az Eszter drámáját megerősítette. (1932-ben) Azután közöltetett a templom megtisztításáról szóló tanulmány, amit az egész Szentirás bizonyított. Amidőn az Úr ezeket az igazságokat asztalára felszolgálta, akkor az ő népe jobban megértette mint valaha, és méltányolni tudta József kijelentését, ami a nagyobb Józsefre vonatkozik: „A nyomorúság napjainak megrövidítésére és életbenmaradástokért küldött ide engem (Krisztust) az Isten!" Akkor jobban mint valaha, megértette a maradék, hogy a nyomor megrövidítése nyújtott neki alkalmat „az ország ezen evangéliumának" hirdetésére, hogy a „más juhok" is alkalmat nyerjenek Krisztushoz menekülni, és megmenekülni. Ezek a nagy igazságok a maradék előtt táratnak fel s az juttatja el a „többi juhokhoz"; így együtt örvendenek mindnyájan; mert mindnyájan látják, hogy ha ezek a napok nem rövidittettek volna meg, egyetlen test sem menekülhetne meg". Armageddon napja közeleg s csak az igazságot és alázatosságot kereső emberek bírnak valamelyes ígéretet arra nézve, hogy ama nyomorúságban megkíméltetnek és túl fogják élni azt.
5
József aztán feltárta, hogy ezt az egész drámát Isten gondviselte, hogy annak idején egyesek felvilágosuljanak azon gondviseléséről, mely útján az örökéletet megtalálhatják. „Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, aki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává és Egyiptom egész földének fejedelmévé. Siessetek és menjetek fel atyátokhoz és mondjátok neki: Ezt mondja a te fiad, József: Az Isten engem egész Egyiptomnak urává tett, jöjj le énhozzám, ne késsél". — Mózes I. 45:8, 9.
6 E prófétai kép teljesüléseképpen Jehova Jézus Krisztust küldte a világ megmentésére. Őt küldte az élet megtartására a templomba; ő tette az „örökkévalóság atyjává" minden alattvalói részére az ő országában, a királyi ház fejévé és urává és a világ jogos uralkodójává. Az ő királysága jelenti a világ reménységét és Jézus Krisztus nevében fognak reménykedni minden nemzetek. Más reménység nincsen; mert ez képezi Isten gondviselését s ez teljesen kielégítő és tökéletes. Amióta az Úr ezeket az igazságokat a maradékés a „más juhok" előtt feltárta, annál világosabban felismerik József köv. szavainak prófétai jelentőségét, amelyek a nagyobb Józseffel kapcsolatban teljesülnek: „...Beszéljétek hát el minden én dicsőségemet... és mindazt, amit láttatok és siessetek és hozzátok ide az