Főmenü megnyitása

Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/5

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. június 21., 10:38-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


liszteus volt, hogyan ragaszkodhatott volna hozzá Sámson a filiszteusokkal átélt előző tapaszta­latai dacára olyannyira, hogy „megszerette", amint az írás írja? Ha pedig izraelita volt, akkor indokolt volt Sámson szeretete. Emlékezetünk­ben kell tartanunk, hogy Sámson, Jehova hű szolgája csupán egy szerepet játszott egy nagy drámai próféciában, amely főképpen a világ végén élő Isten maradék népének oktatására és megerősítésére őrökíttetett meg. Ama körülmény, hogy Delila ebben a prófétai drámában, amely látszólag nagy bajjal járt Sámsonra, oly kima­ gasló szerepet töltött be, azt bizonyítja, hogyha bárkit is példáz ebben a drámában, az írásból az illetőnek és az eseményeknek is világosan felismerhetővé kell lenniök. Kit példáz tehát Delila ebben a drámában és mily fontos szerepet ját­szott a mostani korral kapcsolatosan?

Kérdések:


Sablon:Ai Kísértés „Az ür, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket tel­ jes lelketekből." — Mózes V. 13 : 3 IV. rész. J EHOVA csak azokat ismeri el és veszi fel ki­ rályi szervezetébe, akik a megpróbáltatások alatt megőrzik hűségüket és ragaszkodásukat iránta. Az ilyenek őrzik meg mindvégig ártatlan­ ságukat Amióta Jehova föltárta azon szándékát, hogy igazságos országot fog létesíteni a földön, attól kezdve mostanáig a következő kérdés áll az emberek előtt: ki fogja megőrizni ártatlanságát \ isten előtt ?Amidőn az izraeliták Egyiptomból ütőn voltak az ígéret földje felé, Isten szövetsé­ ges népét példázták a királyság felé vivő úton. Mózes összegyűjtötte az izraelitákat Moáb síksá­ gán, ahol Isten a hűség szövetségét létesítette népével. Rövidesen azon szövetség megkötése előtt mondotta Mózes, mint Jehova tolmácsa az izraelitáknak: „Az ü r, a ti Istenetek, megkísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e őt tel­ jes szívetekből és teljes lelketekből? „Mindenki, akit_Isten királyi házába fölvesz bizonyság osz­ lopa lesz annak, hogy Sátán hazudott és Jehova az igazi Isten. De mielőtt idáig érkezhetnek, meg- gróbáltatásnak kell kitétetniök. • . ’ Az ördög arcátlan kihívása hozta szükségkép­ pen magával és tette fontossá, hogy Jehova Isten szabad kezet adott az ördögnek arra, hogy ra­ vasz fogásaival megkísérelje eltéríteni az embe­ reket a Felségestől, hűségüket megrontván. Emiatt kísértette meg az ördög, Jézust is a pusz­ tában, amely kísértés alkalmával Jézus győzött. (Máté 4 :1 —11) A királyi ház tagjainak Jézust kell követniük nyomdokain s mindnyájuknak kísértéseknek vagy megpróbáltatásoknak kell kitétetniök. Em iatt áll megírva: „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarló­ ságainktól, hanem aki megkísértetett mindenek­ ben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.“ (Zsidók 4 :15) „Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísér­ tetnek. “ — Zsidók 2 :18 ’ A kísértés elcsábítást, elvonást és megpróbá- lást is jelent. Hogyan lehetne valakit kipróbálni elcsábítás megkísérlése nélkül? Ez nem „jellem­ fejlesztést jelent, ami állítólag a gyengéket arra képesíti, hogy testi gyengeségeikkel szembeszáll-