Főmenü megnyitása

Oldal:HU W1936.06.djvu/4

A lap korábbi változatát látod, amilyen Rebeka.bara (vitalap | szerkesztései) 2020. június 7., 19:39-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


sen megtisztulva kerül majd ki s később alacsonyabbrendű helyet fog betölteni Isten szellemi birodalmában; ezt az osztályt, vagy csoportot, a „nagysokaságot" a nyomorúság szentjeinek hívták. Továbbá azt hitték, hogy az emberiség nagy tömegei a helyreállítás alatt földi életben fognak részesülni, hogy a mennyei-osztály földi útja 1914-ben befejeződik s nyomban azután megkezdődik az emberiség helyreállítása. Azok, akik igazán szerették Istent és várták az Úr Jézus Krisztus megjelenését, az Úrban bíztak és várakoztak reá és az ő akaratát kívánták cselekedni. Viszont mások, akiket önös vágyak indítottak a királyság osztályához való csatlakozásra és segíteni akartak a világ kormányzásában, elszakadtak és a gonoszszolga-osztályba jutottak. De mindazoknak adatott valami, akik Istennel szövetségre léptek s mindeniktől meg is követeltetett valami, aki az igazság ismeretében részesült. A követelmény és a felelősség ahhoz viszonylott, amit kaptak és hű engedelmesség kivántatott meg mindazoktól, akik az igazságban részesültek. A hű, vagy a gonoszszolga csoportjába való osztályozását mindenkinek a saját szivállapota döntötte el.

Akinek többet adtak ’ Isten népe a fenti igazságok közül egyeseket, melyeket 1918 előtt kapott, tévesen értette és al¬ kalmazta; de annyit megértett, hogy Isten előtt magát felelősnek érezze s mindenkitől hűséget kí¬ vánjon meg, aki Istennel szövetséget kötött. Az összes bizonyítékok arra mutatnak, hogv az Úr 1918-ban Isten templomához iött az ítélkezésre; de ez a tényállás Isten népe előtt körülbelül 1922- ben közöltetett Azután kezdett meggyarapodni a világosság az Úr kegyelméből az ő népe felett. Ezen utóbbi időponttól kezdve sok csodálatos igaz¬ sággal lettek megajándékozva a felszenteltek s a templomból kisugárzó világosság nagyon megvi¬ lágosította Isten népe közül mindazokat, akik tisz¬ ta szívűek voltak s a nyújtottak felfogására töre¬ kedtek. Ha ezen igazságokat megtekintjük, tisz¬ tább betekintést nyerünk az Úr előtti felelőssé¬ günkbe. A felszenteltek 1922 után kezdték felfog¬ ni ama valóságot, hogy Jézus Krisztus templomᬠban van, s Atyja házában ítélkezik, amit azért cse¬ lekedett, hogy az elismertek az „igazság hálaál¬ dozatával áldozzanak Jehovának." (Mai akiás 3 : 1—3) Később további oktatásban részesültek a Szentírásból és tisztább bepillantást nyertek s így a hallgatók jobban felkészültek az Úr szolgálatᬠra, aminek megfelelően a felelősségük is megna¬ gyobbodott.

  • Az Úrnak templomához érkezése óta az enge¬

delmesség fontossága mélyen belevésődött a fel¬ kentek szivébe. Meglátták és megértették, hogy az Úr Jézus Krisztus mindenkor engedelmes volt s mennyire szükséges engedelmeskedni mindenki¬ nek, aki az ő nyomdokain jár. Jézus király volt, amidőn a mennybe ment, de még mindig aláren¬ deltje volt Jehovának és utasításait követnie kel¬ lett, amit mindenkor örömmel is teljesített, öröm¬ mel teljesítette Jehova azon akaratát, hogy vára- kozzan még 1900 évig uralkodásának kezdetéig. Miért kellett várakoznia? Azért, mivel Jehova el¬ határozta, hogy Sátánnak egy bizonyos idő álljon rendelkezésére, amely idő alatt mindent megtehet fennhéjázó kihívásának bizonyítására. (110. zsol¬ tár 1) Miért esik oly sok szó a Sátánról? Ez nem a Sátán, hanem Isten teremtményeinek érdekében történik, hogy figyeljenek és megértsék a való tényállást, amit Isten most a rendelt időben meg- magyaráztatott, s meglássák Jehova hatalmának felsőbbségét és méltányolni tudják. Ebből az ok¬ ból közölte Jehova az ördöggel: „Azért hagytalak meg téged, hogy megmutassam az én erőmet fe¬ letted, hogy az én nevemet világszerte hirdessék." (Mózes II. 9 :16) Az írásban közölt ezen nagy igazságot nem értették meg az Úrnak a templom megítélésére érkezése előtt. Azelőtt a felszenteltek úgy értelmezték, hogy ez a szöveg az egyiptomi Faraóra vonatkozik, de most világosan látják, hogy Faraó csupán látható képviselője volt a Sᬠtánnak, s hogy ez a szöveg főképpen a Sátánra vonatkozik s az ő életben való meghagyásának in¬ doklását tartalmazza Ez a szöveg főképpen két dolgot emel ki. amiket meg kell tenni, a törvény¬ telenségnek a világról való kiküszöbölése előtt: 1). Az egész világra kiterjedő bizonyságot kell ten¬ niük Jehova választott bizonyságtevőinek, amiál- tal kifejezésre jut minden hallgató előtt, hogy Jehova a legfelségesebb igaz Isten és Krisztus a király; 2). Jehova felsőbb hatalmának kifejezés¬ re kell jutnia, hogy senkise mondhassa, hogy ő nem tudta, hogy Jehova a leghatalmasabb. Ez megmagyarázza, miért kell bizonyságot tenni, s miért tétetett bizonyság a világháború után, s mi¬ ért kell annak Armageddon előtt befejeződnie, amely időben Isten teljesen kifejezésre fogja jut¬ tatni hatalmát. Valamikor azt hittük, Isten azért engedte meg a gonoszt a világon, hogy az emberek tapasztalatokat szerezzenek a gonosz rettenetes voltáról; de most látjuk, hogy Isten a törvényte¬ lenséget, vagy gonoszt egyrészt amiatt tűrte meg, hogy Sátánnak, a Gonosznak, kedvező alkalma nyíljon kihívásának bebizonyítására, s másrész¬ ről, hogy az embereknek is alkalmuk legyen Isten előtt való feddhetetlenségük megmutatására. A¬ mit most kihangsúlyozni akarunk: az Isten iránt való hűség kiváltsága. 10 Az apostolok elhunyta után emberek lettek az Űr gyülekezetének tanítói, s ez a helyzet sok esztendőkig tartott. Csak az Űr Jézusnak templo¬ mához érkezése után értették meg helyesen és méltányolták, hogy Jehova és Jézus Krisztus a ta¬ nítók; s ettől az időtől kezdve mindenki, aki sze¬ reti Istent, Istentől fog tanulni, látni fogja taní¬ tóit, illetve többé nem fogja őket mellőzni, vagy megvetni. (Ézsaiás 30 :20) A felszenteltek többé nem mentegethetik magukat, ha Samaria bűnét követik el, illetve, ha embereknek hódolnak és azo¬ kat dicsőítik. Minden dicsőítéssel, hálával és tisz¬ telettel Istennek és Jézus Krisztusnak kell adóz¬ ni. Isten országa, illetve az új nemzet 1914-ben született meg. amidőn Isten szeretett fiát uralko¬ dásra utasította. (110 zsoltár 2) A felszenteltek valamivel ezen dátum után ismerték fel azon nagy igazságot, hogy egymással szemben álló két szer¬ vezet van, nevezetesen: a Sátáné, és Jehováé; hogy Sátán szervezetét egy parázna nő, viszont Isten szervezetét a tiszta szűz példázza, amelytől