Főmenü megnyitása

Oldal:Az Úr napja 1. és 2. rész 1936.djvu/15

A lap korrektúrázva van


135
kához tartoznak és alszanak. „Mert akik alszanak és akik részegek, éjszaka részegedtek meg.” (Thess. I. 5:7) Sátán borától ittasultak meg, az ő szándékait akarták végrehajtani, mivel neki a gyermekei és az éjszaka leple borítja őket Sátán összes csatlósaival együtt. Habár nem tartozik egymásnak az ítélgetése a világosságban levőkre, most mindazáltal eljött az ítélet ideje; mert az Úr jelen van s most itt van az idő, amidőn az embereket gyümölcseikről kell megismerni. (Máté 7:16) Ha gyümölcseik oly tanítások, amelyekkel az embereket félrevezetik s ha olyanokkal találkoztok, akik önző tanításokat tartanak, amelyekkel az embereket el akarják téríteni Istentől és emberek tisztelőjévé akarják tenni, tudjátok meg, hogy az efféle tanítók az ördögnek a gyermekei. Ha azt látjátok, hogy az emberek gúnyolódnak az Úrnak a templomában s az ítélkezésnél szóló igazság felett és más embereket dicsőítenek, akár élőket akár elhunytakat, tudjátok meg, hogy az ily hajbókolok sötétségben vannak és „Samária bűnét” követik el. Tudjátok meg, hogy mindazok, akik „mézes-mázos szavakkal”, vagy egyéb eszközökkel akarják tévútra vezetni a mitsem sejtőket és akarják elvonni az Úr iránt tanúsított teljes ragaszkodásuktól és szolgálattól, azok az éjszakából valók; semmi dolgotok se legyen az ilyenekkel. — Róma 16:17, 18
36. Azok a nappal fiai, akik a templomban, tehát az Úrral vannak együtt. Mivel fel vannak véve a templomba, mondja nekik Jehova: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámadott az Úr és dicsősége rajtad megláttatik.” (Ézsaiás 60:1, 2) A templomban tartózkodók tisztán és erősen különböznek a sötétségben levőktől és a templomban tartózkodóknak meg kell mutatniok, hogy ők Istennek a fiai, amennyiben az igazság üzenetét magasan lobogtatják és hirdetik. Bizonyságtevőiül hívattak el, most tehát annak a dicséretét kell hirdetniük, aki őket a sötétségből az ő csodálatos világosságára elhívta (Péter I. 2:9, 10) „Akkor ragyogni fognak az igazak mint a nap az ő atyjuknak országában. Akinek füle van, hallja.” — Máté 13:43
37. A nappalhoz tartozó hűségesek nem ápolhatnak közösséget a sötétségben levőkkel. „Mi azonban, kik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok és öltsük fel a hit és a szeretet páncélját, sisak gyanánt az üdvösség reményét.” (Thess. I. 5:8, Káldi) Az Úr Jézus Krisztus napja ama nap, amidőn Isten fiai megszülettek Jehova asszonyától és ennek a napnak szent volta következtében senki sem követhet el igazságtalanságot testvéreivel szemben büntetlenül a világosságban. Az Úr senkinek sem engedi meg az ország érdekeinek megkárosítását és nem fogja figyelmen kívül hagyni az ily bűntényeket. Most tehát látja a maradék, hogy mennyire szükséges józanul, teljesen ébren, kitartóan, komolyan viselkedni és betelve lenni az Úr örömével s férfiasan viselkedni és körültekintően a reábízottak teljesítésében. Ez a háború napja és Isten fiainak örömmel kell résztvenniök a csatában. „A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szent-
séges öltözetedben; hajnalpír méhéből lészen ifjaidnak harmatja.” — 110. zsoltár 3
38. Az apostol szerint e csatára való felkészülés céljából a hit mellvértjét is fel kell venni, amely hit az ismeretből és az Isten igazságával való hitteljes támaszkodásból származik; szeretetünkkel teljesen az Úron és az ő országán kell csüngenünk és egyebek iránt vaknak kell lennünk. A maradéknak józanul kell megőriznie a fejét; emiatt fejének védelmére sisakkal kell rendelkeznie, amely sisak az apostol szerint az üdv sisakja. Jehova nevének az igazolása, jelenti a maradék megszabadulását. Annak felismerése, hogy elérkezett az ő nevének igazolására kitűzött nap s most a hűségesek ebben az igazolásban közreműködhetnek, nyújtson erős reménységet és védelmet a fejük részére, amiből azon tanítások világos megértése származik, amelyeknek a megértésére az idő most érkezett el. A felszerelés ezen leírásából kitűnik, hogy ez háborút jelent. Ez a mindenható Isten nagy napja csatájának az ideje és az Úr szavából az is tisztán kitűnik hogy a hívek közül többen még a földön látni fogják és át fogják élni azt a csatát.
39. Habár korunk, Isten haragjának a napja, Isten a saját népét nem tette ki haragjának tárgyává :„Mert az Isten nem haragra, hanem arra rendelt, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk vele”. (Thess. I. 5:9-10) Az istentelenek „a haragnak pusztulásra rendelt edényei”; nem így áll a hű maradék. Ez az Úr Jézus Krisztus napja, mert ő Jehovának az igazolója és ezen a napon igazolódik teljesen Jehova neve. Jézus Krisztus mindenkiért meghalt, akik hisznek őbenne és szolgálnak neki és Jehovának; ez így van, akár elaludtak a halálban amíg ő eljött, akár életben voltak az ő megérkezésekor. Ezek az utóbbiak ragadtattak el az Úr elé a levegőbe, illetve a templomba és mindenkor a Jehova házában laknak, ha megőrzik feddhetetlenségüket.
40. Az Úr szerető jósága szerint és az őt szeretőkkel való bánásmódja szerint, kegyelméből népét az ítélet ezen idejében a világ nyomorúságának ideje és a maradéknak azzal való kapcsolata felől tisztább és jobb megértésre segítette. A Thess. I. 4. része értesíti a híveket azoknak feltámadása felől, akik hitben hunytak el, valamint azoknak megdicsőítéséről, akik az Úr Jézus Krisztus megjövetelekor életben voltak és hűségüket megőrizve a templomba felvétettek. A következőkre utasítván a hűségeseket: „vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” Az apostol, Isten népét Isten haragjának napja felől figyelmeztetvén, mondotta: „Vigasztaljátok tehát egymást és legyetek egymás épülésére, miképpen meg is teszitek.” — Thess. I. 5:11, Káldi.
41. Az Úr ebből az okból közölteti ezeket az igazságokat a W.T.-ben. Az ebben közöltek nem képeznek emberi véleményt és értük nem is kell embernek tulajdonítani valamily érdemet. Az Úr a maga jómódján tudja oktatni és buzdítani az ő népét. Miközben a maradék nem szorul emberi oktatásra, kiváltságát képezi, hogy ezen a napon Jehova és Jézus Krisztus részére rendelt, táplálékából étkezzen és az Úr ebből a célból ajándékoz-