Főmenü megnyitása

„Oldal:A-nagysokaság-összegyüjtése-1-2-rész-1936.djvu/14” változatai közötti eltérés

Oldal:A-nagysokaság-összegyüjtése-1-2-rész-1936.djvu/14

7 096 bájt hozzáadva, 2020. november 19., 15:55
Proofread
(Proofread)
(Nincs különbség)

A lap 2020. november 19., 15:55-kori változata

A lap korrektúrázva van


218
ják, amit egy későbbi esemény Sámuel II. 21. kifejezésre is juttat, illetve bizonyít.
15 Saul király önző, önfejű és zúgolódó természetű volt. Tudta, hogy az izraeliták Józsué idejében megesküdtek a gibeonitáknak, hogy nem fogják őket megölni, Saul mindazáltal megölette őket a feljegyzés szerint: „Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után és megkeresé Dávid emiatt az Urat és monda az Úr: Saulért és az ő vérszopó háznépéért van ez; mivelhogy megölte a gibeonitákat.” — Sámuel II. 21:1
16 Saul szándékosan szegte meg szövetségét és az Isten emiatt bocsátott három évig tartó éhséget az országra s közöltette, hogy azt azért bocsátotta, mivel Saul a gibeonitákat megölette. Ez mutatja, hogy Isten teljesen jóvá hagyta azt a szövetséget, amelyet Józsué a gibeonitákkal kötött és Saul eljárását teljesen helytelenítette.
17 Azonkívül Dávid király Jehova gondviselése alatt arra ajánlkozott, hogy kárpótolni fogja a gibeonitákat Saul szövetségszegéséért: „Hivatá azért (Dávid) király a gibeonitákat és szóla nekik: (a gibeoniták pedig nem az Izrael fiai közül valók valának, hanem az emoreusok maradékából, akiknek az Izrael fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala hogy azokat levágassa az Izrael és a Júda nemzetsége iránti buzgalmából). És monda Dávid a gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét?” — Sámuel II. 21:2, 3
18 A gibeoniták nem kértek pénzbeli kárpótlást azon nagy kárért, melyet a szövetség megszegése által nekik okoztak: ha nyilván Jehovától vezéreltetve azt követelték, hogy a Saul házanépe közül nyerjenek elégtételt; „Felelének a gibeoniták: Nincsen nekünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az ő házánál és nem kell minekünk, hogy valaki megölettessék Izraelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekszem veletek! Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a házából, aki elemésztett minket és aki ellenünk gonoszt gondola, hogy megsemmisítessünk és meg ne maradhassunk Izrael egész határában, adj nekünk hét embert az ő maradékai közül, akiket felakasszunk az Úr előtt, Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom! (Mózes V. 21:23, ami azt jelképezte, hogy Isten átka alatt voltak) ... és adá azokat a gibeoniták kezébe, akik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el és az aratás első napjaiban, az árpa-aratás kezdetén ölettek meg... és kiengesztelődött ezáltal Isten az ország iránt.” — Sámuel II. 21:1—14
19 Az írásnak arról szóló feljegyzéséből, hogyan vettek elégtételt a gibeoniták a Saul házán, látjuk, hogyan fog leszámolni Isten a gonosz szolgával, a „bűn emberével” az életet kereső jonadáb-, illetve nagysokaság-osztálv ellen elkövetett cselekedetéért. A fenti elbeszélés határozottan kiemeli, mennyire felelősnek tekinti Jehova a földön levő mostani őrszemeket, a maradékot; valamint ez azt is bizonyítja, hogy a mostani munka nagyon értékes és fontos Isten szemeiben a nagysokaság javára. Azok, akik zúgolódnak a mara-
dékkal szemben, azzal évelődnek és szembeszállnak és nincsenek azon, hogy az üzenetet a nagysokasághoz vigyék, a törvény betűihez ragaszkodnak, akárcsak a farizeusok; de a szellemével nem bírnak. Azonkívül cselekedetük azt is kimutatja, hogy nem bírnak kellő betekintéssel Isten szándékába. Viselkedésük mentegetésére kiragadnak egyes idézeteket, sok más idézetet pedig figyelmen kívül hagynak, amelyeket az általuk felhozottal együtt kellene megvizsgálniok. Ha most a maradék elcsüggesztené kezeit s meg akarná várni Armageddon elmúlását, s csak azután akarná hirdetni az Úr üzenetét a nagysokaságra vonatkozólag, hanyagságáért viselnie kellene a felelősséget. Akik ily hanyagságot követnek el, elmulasztják vagy vonakodnak engedelmeskedni az Úrnak, azon osztályba sorozzák magukat, amelybe Saul sorozta, amidőn Isten törvényeivel ellenkezően járt el. Emlékezetünkben kell tartanunk, hogy ezek a dolgok immár régen feljegyeztettek a Szentírásban, hogy Isten maradéknépe értesítve és teljesen felkészülve legyen a munkájára.
20 A nagysokaságból valók helyes állásfoglalása most abból jut kifejezésre, hogy a királyi ház szolgálatára rendeltettek: „Mondának azért a főemberek nekik: Ám éljenek! És lőnek favágóivá és vízhordozóivá az egész gyülekezetnek amint szólottak vala nekik a főemberek.” (Józsué 9:21) Amidőn a szövetség a gibeonitákkal megköttetett, világosan értésükre adatott, hogy csak akkor részesülnek kíméletben, ha szövetségük feltételeit teljesíteni fogják, illetve szolgálni fognak az izraelitáknak és nem igyekeznek önállósítani magukat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Isten személyválogató, hanem csupán azt mutatja, hogy Izrael fejedelmei azokat a lelki izraelitákat példázták, akik örökké a béke nagy fejedelme, Jézus Krisztus mellett fognak maradni és az ő királyi házának papjai és templomának tagjai lesznek; míg ellenben a nagysokaság szolgálni fog a fejedelmeknek. A hű maradék Jézus Krisztussal együtt fog szolgálni Istennek a mennyekben, viszont a nagysokaság a földön fog szolgálni: mindkét osztály rendkívül fog örvendeni az Úrtől ajándékozott tisztségében. — Jelenések 7:9—15
21 Semilyen ok sem forog fenn az izraeliták vagy a gibeoniták szigorú megkritizálására; mert egy oly prófétai kép esetében, mint amilyen Józsué 9., Jehova gondviselte annak létrejövetelét, hogy a világ végén bekövetkező események legyenek előrevetítve általa s e prófétai darabban minden szereplő Isten akaratának megfelelően szerepelt: „Hivatá ugyanis őket Józsué és szóla nekik, mondván: Miért csaltatok meg minket, ezt mondván: Igen messziről valók vagyunk mi tőletek, holott ti közöttünk laktok?” — Józsué 9:22
22 Egy ideig a gibeoniták tényleg rászedték Józsuét és az izraelita fejedelmeket, de mindazáltal abból senkinek sem származott kára; s mivel Isten nem kárhoztatta eljárásukat, arra kell következtetnünk, hogy ez is csupán egy oly vonása a drámának, amelyet a gibeoniták Isten akarata szerint játszottak el. Ha helyesen értjük kijelentésüket, látjuk meg, hogy az nem jelentett csalást: mert az a terület, ahova elmentek, illetve az Isten választott népe közti lakóhelyük, nagyon távol volt az Úr ellenségeiétől. Jehova az összes kananeusokat pusztulásra szánta, miképpen Ádám