Főmenü megnyitása

Oldal:7-8-Malakiás-4-5-rész-1937.djvu/10

A lap korrektúrázva van


66
templomítéletkor oly szellemi szülöttek lettek felismerhetővé, akik önző vágyaikhoz ragaszkodva, nem akarták tisztelni Isten nevét; másrészről pedig olyanok is, akik Isten akaratát kívánták cselekedni; s amidőn ez az utóbbi osztály a helyes utat meglátta, követni törekedett azt. Az Úr az utóbbi években tisztán és világosan azok elé tárta ezt, akik őt szeretik és neki szolgálnak, s ezek örömteli szívvel teljesítik a rájuk bízott feladatot, s arról egymás között és másoknak is beszélnek, akik füleiket nyitva tartják. Közlik velük, hogy tényleg csak azok kedvesek előtte, akik szeretik és szolgálnak Jehovának. Aki másképpen tesz, nagy veszedelembe kerül. Azok kerülnek a templomba, akik a megpróbáltatásokban híveknek bizonyulnak; ha azonban később ezek közül valaki önző, kapzsi és lázadozó lesz, az is el lesz távolítva, amint az Úr kijelentette.
16 Isten igaz szolgája értelmes, illetve megbecsüli Mesterével és Jehovával való összeköttetését és tudja nagyon jól, hogy Jehovának és az ő szeretett fiának nevét tartozik tisztelni. Jehova házában Jézus Krisztus a tanító. „Mert egy a ti mesteretek (tanítótok), ti pedig mindnyájan testvérek vagytok." (János 13:13,14; Máté 23:8) Mivel mindazok, akik Isten akaratának teljesítésére szövetséget kötöttek, kellőképpen szeretnék méltányolni Isten szervezetében betöltött helyzetüket, az apostol a szolga és az úr képletét használja úgy testi, mint krisztusi értelemben is, s azzal példázza a való helyzetet: „Szolgák, engedelmeskedjetek test szerint uraitoknak félelemmel és remegéssel szívetek egyszerűségében, akárcsak Krisztusnak. Ne szolgáljatok látszatra, mintha embernek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik az Isten akaratát. Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek s nem embereknek. Tudjátok, hogy mindenki, ami jót tesz, annak jutalmát veszi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabad." — Efézus 6:5—8; Káldi-f.
17 Jehova a nagy Mester (tanító) és mindenki Ura. Ő volt a testi Izrael papságának is az Ura. Ez az ő népe és törzse volt. Isten volt a legfőbb Uruk. Malakiás prf. útján mondta Jehova a testi Izraelnek s általuk főkép a szellemi Izraelnek: „Ha én Úr (legfelsőbb úr) vagyok, hol a tiszteletem?" Hogy ez a szöveg tényleg ezt jelenti, Ésaiás köv. szavai mutatják: „Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nekünk kívüled; de általad dicsőítjük neved". (Ésaiás 26:13) Jehova a legfelsőbb hatalom, a felsőbbség feje. Az ő gyermekei nem tisztelhetik őt, egyúttal emberek tetszésére is törekedvén. Mert ez az ördög kelepcéjébe ejtené őket. Nem rendelhetik alá magukat oly világi uraknak és előírásoknak, amelyek Isten törvényével ellenkeznek; ők Jehova Istennek, a legfelsőbb hatalomnak tartoznak engedelmeskedni és az ő törvényét tartoznak elismerni és cselekedni, amely minden emberi törvény felett áll, s így is tesznek. Isten fiai nem embereknek a szolgái, az ég és a föld Ura és az ő mesterük előtt állnak, vagy buknak. „Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (Kor. I. 6:20) „Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái." (Kor. I. 7:23) Az Úr Jézus hangsúlyozza, hogy Isten gyermekei ne féljenek embertől, hanem csakis az Istentől féljenek. (Máté 10:28) „Az Úrnak fé-
lelme a gonosz gyűlölése." (Példb. 8:13) Mindaz gonosz, ami ellenkezik Isten törvényével. Az Isten szervezetével ellenkező állásfoglalás és egy oly szervezet létesítése vagy létesítésének megkísérlése, amely embert tisztel (istenit), valóban gonosz az Isten szemében. Jehova helyett embereket isteníteni, Jehova nevének a megvetésével egyértelmű. Ezen a téren még fokozottabb lesz a felelősség, ha tudjuk, hogy Isten igazolni szándékszik nevét. Az Úr így szól azokhoz, akik az ő törvényeit megrontják: „Hol az én tisztességem?... ti papok, akik útáljátok az én nevemet". Ebből következik tehát, hogy mindenki, aki Isten akaratának teljesítésére szövetséget kötött, Jehova nevét tisztelni- és parancsait követni tartozik, mégpedig az emberek rendeléseire és arra való tekintet nélkül, hogy mit fog gondolni vagy mondani róla valamely teremtmény.
18 Az oly önző személy, aki a saját dicsőségét és tisztességét keresi, nem tiszteli Jehovát. Amíg valaki önzés által vezérelteti magát, sem meglátni, sem felfogni nem tudja Isten feltárt igéjét. Akik teljesen és önzetlenül ragaszkodnak Jehovához jóllehet egy ideig tudatlanságból téves úton járhatnak, de ha szorgalmasan a helyes utat keresik és az Isten akaratát kívánják cselekedni, a kellő időben meg fogja mutatni nekik a helyes utat. Ez azonban nem történt így 1929, a „Prófécia" c. angol könyv kiadása előtt, amidőn az Úr világosan feltárta népe előtt, hogy az ő nevének a tisztelete és igazolása bír a legnagyobb fontossággal. Amidőn az Úr ezt a nagy igazságot feltárta, az önzetlenségtől örömmel eltelve engedelmeskedtek az Úr akaratának. De akiket önző kívánság vezérel és az Úr szervezetéből magukkal akarnak ragadni egyeseket, azzal törvénytelen úton járnak. Meggyengülnek és elvesztik értelmüket. Elmulasztják a teremtmény és a Teremtő közti helyes kapcsolat felismerését, azt nem méltányolják, és elvakultak az igazsággal szemben. Aki önzően emberek részéről való tiszteletre és elismerésre törekszik, vagy megfordítva, másokat istenit, szeme elől téveszti a most eldöntésre kerülő nagy vitakérdést s ezzel világosan azt mutatja, hogy értelmetlen. Aki így viselkedik, Jehova nevét részesíti megvetésben.
19 Jehova most feltárja prófétája útján, hogyan mutathatja ki valaki, hogy Jehovát megvetette. Pld. akik túlságosan beképzeltek, rossz cselekedeteiket igazolni törekszenek még azután is, miután téves cselekedeteikre figyelmeztetve lesznek. Az Úr Malakiás prf. útján mondja: „Ezt mondjátok: Mivel utáljuk a te nevedet?" (Malakiás 1:6) Erre a kérdésre mondja nekik az Úr: „Azzal, amikor azt gondoljátok, hogy az Úrnak asztala megvetnivaló." (Malakiás 1:7) Az Úr minden áldozatot „kenyér" néven említ. Az apostol Isten fiainak helyes áldozatát ezekkel a szavakkal írja le: „Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Annakokáért őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét." (Zsidók 13:13—15) Ez teljes szívből való önzetlen ragaszkodást jelent Jehova Isten iránt és az ő parancsai iránt való engedelmességet az ő nevének és országának hirdetése által, mégpedig szüntelenül, ko-