Főmenü megnyitása

Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/16

A lap korrektúrázva van


200
vább, menve, Jézus egy mintaimát mondott nekik. (Máté 6:9—13) A hierarchia azonban nem tartja kívánatosnak, hogy a köznép ehhez a mintaimához alkalmazkodjon.
26
Jézus Krisztus követői, Isten egyházának tagjai, tehát Jézus Krisztus, az ő uruk és fejedelmük nevében fohászkodnak Istenhez, úgy amint őket arra maga az Úr utasította. (Máté 6:9; János 14:13, 14) „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek." (János 15:7) Rózsafüzérrel való imádkozás szobrok és képek előtt, hamis istentisztelet. Isten előtt azok kedvesek, akik őt „lélekben és igazságban imádják." (János 4:23, 24) A vallásiaskodók Isten ellenségei, akik csupán az állítólagos istentisztelet formáit gyakorolják, de Isten és az ő királysága iránt igazi odaadást nem tanúsítanak. Az itt mondottak, nem emberek ellen irányuló támadás, hanem egy ördögi rendszer megmagyarázása, melyet Isten ellenségei, akik az ő nevét gyalázzák és a népnek ártanak, alkottak és foganatosítottak.
27 Az előző bizonyíték végérvényesen kimutatja, hogy a vallás hiszékenykerítés s akik ezt nyereség szempontjából űzik, hiszékenykerítők, továbbá, hogy a legnagyobb hiszékenykerítők attól a római katolikus híerarchiától kerülnek ki, amely a népet pénzétől, gondolat és cselekvés szabadságától megfosztja és életét veszélyezteti. Az ilyen népámitóknak mondja Isten igéjében: „Az istentelen szerez álnok keresményt" (angol fordítós: Az istentelen munkál álnok cselekedetet). (Példab. 11:18) Ezek azok a törvénytelenek, akik valaha Isten kegyét bírták, és oly helyzetre kerültek, hogy Isten igéjét megismerhették, amely ismeretet azonban mindenkor önző célokra vagy pénzszerzésre fordították. Amenynyiben Sátán világa most érte el tetőpontját, elérkezett az idő is, amidőn az embereknek alkalomban kell részesülniök, miáltal az igazság ismeretére jutnának és eldöntenék, hogy az elvetemült ellenséget fogják-e követni, vagypedig engedelmesen a világegyetem nagy Istenének vetik magukat alá.
28
A zsidó nemzet, mint Isten szövetséges népe, az ő kegyét élvezte; ez a nemzet azonban elhajlott Isten parancsolataitól, és papjaik a népet vallással traktálták, ahelyett, hogy magukat Isten parancsolatainak vetették volna alá. Jézus Krisztus apostolainak elhunyta utáni idők kezdetén voltak oly emberek, akik Isten szándékát megértették és az ő igazsága felől szerzett némi ismeretet nagyon értékelték. Abban az időben történt, hogy nagyravágyó emberek Isten szervezetében az ő parancsolataitól eltértek, emberi tanításokat fogadtak el s azt tanították és mutatták be, amit ma „keresztény vallásnak" neveznek, melyet az úgynevezett „keresztény" nemzetek ápolnak és gyakorolnak. Az ilyen vallásszervezetekben, de különösen a katolikus szervezetben, vagy uralma alatt, sokan vannak olyanok, akik Istent ismerik és nekik hűségesen szolgálni szeretnének; és Isten ezeket fogja most alkalomban részesíteni. Jehova prófétái által már előre megjövendöltette a mostani állapotokat és az erre vonatkozó feljegyzések a katolikus bibliafordításokban is bennfoglaltatnak; egyik vers az Allioli-Bibliában így hangzik: „Vannak az én népem között istentelenek, akik mint a madarászok leselkednek, hurkot vetnek és csapdát hánynak, hogy embereket fogdossanak." (Jer. 5:26) Az Úr ezen szavakkal ecseteli a római katolikus „jurisdiktió hierarchiáját", amely a neki alárendelt papság és „katolikus nép" fe-
lett uralkodik és magát Isten népének tartja. A hierarchia fennhatósága alá tartozó emberek most kell hogy értesüljenek az igazság felől, hogy ebből a gonosz szervezetből kimenekülhessenek és Jézus Krisztusnál, Jehova szervezetének fejénél oltalomban részesüljenek. Ezért gondoskodik Jehova arról, hogy azok a jóakaratú emberek, akik őt megismerni és neki engedelmeskedni szeretnének, az igazság felöl értesüljenek.
(Folytatása következik)


TANULMÁNYKÉRDÉSEK

Felelős J. J. Detrich ml., Praha-Vysocany, Podvini 184. — R. Brezina Praha, nyomása.
Kiadó: Watch Tower, Praha-Vysocany, Pedvini 184.