Főmenü megnyitása

Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/12

A lap korrektúrázva van


196
dollár-milliárdok vándoroltak a római katolikus szervezet kincses kamrájába, amely összeg a hierarchia nagyravágyó és kegyetlen céljának előmozdítására, azaz a nemzetek feletti uralom elnyerésére lett és van fordítva, továbbá a „magasabb tisztséget betöltő papoknak" bő és naponta pompás megélhetést biztosítson, míg a köznép a legfontosabb életszükségleti cikkek hiányában szenved. Ha a „tisztítótűzről" szóló katolikus tan téves, akkor minden becsületes embernek be kell látnia, hogy a római katolikus hierarchia űzi a valaha gyakorolt legnagyobb hiszékenykerítést, amely megfosztotta az embereket pénzüktől, szívük nyugalmától és az isteni elhatározás felismerésének reményétől; ez is megbélyegzi a katolikus szervezetet, mint az ördög eszközét, Isten és az emberiség ellenségét. Ez további bizonyítéka annak, hogy azon állítás, miszerint a katolikus egyház az Isten egyháza, az ördög egyik hazugsága, amellyel az emberek ámítása végett hozakodott elő, hogy őket Jehova Istentől elfordítsa. Nehogy valaki azt mondhassa, hogy számtalan katolikus pap cselekedett így, miszerint a „tisztítótűzről" szóló tant az embereknek elferdítve magyarázta, Gibbons kardinális, katolikus szaktekintély könyvéből a következőket idézzük: „A katolikus egyház azt tanítja, ... hogy az eljövendő életben egy közbeeső és múlandó büntetésben részesülnek mindazok, akiket haláluk idején megbocsátható bűnök terheltek, vagypedig az Istennek az ő igazságossága által megbocsátott bűnökért elégtételt nem tettek. Továbbá azt tanítja, hogy azon lelkek, melyek ezen a közbeeső, általában tisztítótűznek nevezett állapoton, átesnek, saját magukon segíteni nem képesek, de a földi hívők által elmondott imák helyzetükön könnyíthetnek. A tisztítótűz léte természetesen még egy más megfelelő tantételtől is függ — a halottakért való könyörgés jövedelmétől —; mert az ilyen közbeeső helyzetbe került lelkek vándorlásuk végcélját még nem érték el."
6 „ ... Lelke végre kiszabadul; egy ideig azonban mégis a tisztítótűz tisztító lángjai között kell szenvednie. Ez a magyarázat nem tőlem származik. Ez a kereszténység atyáinak egyértelmű kijelentése." („The Faith of Our Fathers" [Atyáink hite] 205—208. old.)
7 Ez világosan magyarázza, hogy a „tisztítótűzről" szóló tan hagyományokra és nem Isten igéjére támaszkodik; Jézus által meghatározott szabály értelmében ez a tan, mivel téves, erőtelenné tette az Isten igéjét. (Máté 15:3, 6) A „tisztítótűzről" szóló tan megindoklásaképpen ugyanez a szaktekintély a 217. oldalon így folytatja: „Miért van a halál? Csupán a testnek a lélektől való elszakadása végett. A test igenis meghal, de a lélek (tovább) él' ... Halála után tovább gondolkodik, emlékszik és szeret, úgy mint azelőtt."
8
Eképpen hangzik az emberek által alkotott tan a katolikus szervezetben, melyet a hagyomány nemzedékről-nemzedékre juttatott. Most eldönthetik, hogy hagyományokban, avagy a Bibliában higyjenek. Miben hisznek? Itt azon bibliai bizonyíték van felemlítve, amely kimutatja, hogy a „tisztítótűzről" szóló tan teljesen téves, miáltal az ördögtől ered. A Douay-Biblia katolikus angol, az Allioli-Bibíia pedig katolikus német fordítása a Bibliának; mindkettő a hierarchia teljes jóváhagyását bírja. Ezekben a fordításokban a lélekről ez áll megírva: „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia." (Ezéchiel 18:4; Allioli) Saját bibliafordításaik bizonyítják, hogy a „tisztítótűzről" szóló katolikus tan téves. Mi a lélek? Egy élő, lélegző teremtmény. Minden ember lélek; de egy embernek sincs lelke. Mózes I. 2:17-ben áll megírva: „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert mely napon eszel arról, bizony meghalsz." Milyen jogon állítható, hogy a halál csupán a testnek a
lélektől való elszakadását idézi elő, míg a lélek tovább él? Ez az állítás teljesen az ördög hazugságán alapszik. Isten kijelentette, hogy az embernek, ha vétkezett, meg kell halnia. Az ördög azonban azt állítja, hogy halál nincsen; Jézus kijelentette, hogy az ördög hazug. (Mózes I. 3:4; János 8:44) „Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; őelötte hajtanak térdet, akik a porba hullanak, és aki életben nem tarthatja lelkét." — 22. zsoltár 30.
9 A katolikus hagyomány így szól: ’A halott tovább emlékszik, gondolkodik és szeret'. A katolikus Biblia pedig azt mondja: „A halálban nincsen senki, aki rólad emlékszik, gondolkodik és szeret'. A katolikus Biblia da dicsőit téged?" (6. zsoltár 6; Allioli-ford.) Ugyanazon szöveg a Miniatűr-Bibliában ekképpen hangzik: „Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a halottak birodalmában kicsoda fog dicsőíteni téged?" (6. zsoltár 6) „Nem a halottak dicsérik Jehovát, sem nem azok, akik alászállanak a csendességbe." (115. zsoltár 17) „Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé, mivelhogy emlékezetük elfelejtetett... Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs az alvilágban (sírban)". — Préd. 9:7, 12; katolikus Allioli-ford.
10
Azon elvitathatatlan szentirati bizonyítékra való tekintettel, miszerint a halottak öntudaton kívül vannak, amiért tehát a „tisztítótűzben" sem büntetést, sem pedig kínokat elszenvedniük nem kell, világos, hogy a „tisztítótűzről" szóló tan az ördög által kieszelt hazugságok egyike, melyet emberek használnak arra, hogy általa másokat megtévesszenek és kifosszanak, Istentől elfordítsák s a földön a legraffináltabb, ördögi hiszékenykerítést űzzék. Vegyék figyelembe, hogy a római katolikus hierarchia mindenkor azon előírásra hivatkozott, miszerint a köznépnek nem szabad a Bibliát egyedül tanulmányoznia, hanem csak azt szabad elfogadnia és hinnie, amit a római katolikus egyház tanít. Lásd a „The Faith of Our Fathers" (Atyáink hite), 74. old.: „Istennek sohasem volt szándékában, hogy a Bibliát a keresztények hitbeli előírásává tegye ... a (katolikus) egyház tekintélyétől függetlenül". Ellenkezőleg: Az isteni parancsolat következtében leírt szentirati szövegek az emberek biztos és csalhatatlan vezetésére adattak, hogy az Isten embere minden szükségessel el legyen látva. (Tim. II. 3:16, 17) Nincs egyetlenegy szöveg sem a Bibliában, mely a „tisztítótűzről" szóló elméletet támogatná; és maguk a római katolikus hierarchia papjai, akik ezt tudják, azt mondják a népnek, hogy a Bibliát egyedül ne tanulmányozzák, hanem fogadják el a papok magyarázatát. A „tisztítótűzről" szóló tan egy oly vallástan, melyet az Isten és az emberek ellensége azon szándékból eszelt ki, hogy őket az Istentől elidegenítse.
11
Bármilyen ravasz terv vagy trükk, mely arra szolgál, hogy másokat pénzüktől megfosszon, hiszékenykerítés. A hármas kártyajáték (spanyol-amerikai kártyajték), kagylójáték, villámhárító-alsóscsapda, az ingatlanügynökök fogásai, pályázathirdetők fondorlatai, vagy bármely más manőver, amely arra szolgál, hogy az embereket pénzüktől jogtalanul megfossza, hiszékenykerítés. Arra bírni az embereket, hogy pénzüket sorsjátékba vagy hasonló vállalkozásba fektessék, hiszékenyketítés; ezek mind oly dolgok, amit a becsületes és elővigyázatos emberek mindenkor kerülnek. Ha egy szervezet vagy más valaki az emberek bizalmát az ő megtévesztésükre használja s azután pénzüktől jogtalanul megfosztja, ez alávaló hiszékenykerítés, mivel a