Főmenü megnyitása

A TALMUD VÁZLATA

74


74
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
és az apostoloknak napjaiból. Fel fogja fedni azon jó okokat, amelyekért Jézus sok éles és kemény dolgot mondott. A kutatásnak több gyakorlati haszna is van, lehetővé teszi, hogy betekintsünk a zsidó gondolkozásmódba, jobban megértve őket, hogy még tisztábban láthassuk a zsidó problémát, hogy türelmesebbek legyünk velük, és hogy együtt érző megértéssel közeledjünk segítségükre, és lebonthassuk a Talmud tanítói által, a modern judaizmus és a keresztény misszionáriusok közzé emelt rabbinikus falat. Ez felszerel majd, zsidóság közötti hatékonyabb jó cselekedetre.
Az alábbi ábra segíteni fog a tanulmányozottak megértésében.
Chart-torah-equipped-for-every-good-work-pag74.png
A törvény héber megnevezése tóra. A zsidók szerint a törvény két részből áll, az írott törvényből és a szóbeli törvényből. A zsidók által nagy becsben tartott rabbi, név szerint Maimonidész, kidolgozta a zsidó hitvallást, míg ennek a hitvallásnak a hetedik cikkelye a következőket mondja: „határozottan hiszem, hogy a szóbeli és az írásbeli Törvény is Mózes által volt közvetítve, és ő Istentől kapta”. A szóbeli törvényt a hagyomány továbbította, az írott törvényt pedig a Héber Iratok Bibliai kéziratai. Állítólag a szóbeli törvény az írott törvényen alapul.
Ily módon az évszázadok folyamán bőséges szájhagyomány fejlődött ki, és sok rabbi írása foglalja magában az írott törvényt magyarázó szóbeli hagyományt, amelyek tartalmazzák