Főmenü megnyitása

Őrtorony tanulmányozás

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2021. június 21., 17:57-kor történt szerkesztése után volt. (Tárgya)

Őrtorony tanulmányozás

Az utóbbi kritikus időszakban, mikor törvényileg lehetetlenné vált gyülekezeti alkalmaink szokványos megtartása, mindannyian örömmel fogadtuk ezeknek online alternatíváját. A gyülekezésre vonatkozó megszorítások enyhülni látszanak, azonban továbbra is azok segítségére szeretnénk lenni, akiknek nincs lehetőségük helyi csoportokban tanulmányozni Isten igéjét, ugyanakkor szeretettel látunk bárkit tanulmányozásainkon, akik a vég idején feltáruló igazságok jobb megértésére törekszenek. A lentebb található linken tartott tanulmányozás csak annyiban szenved változást, hogy ezentúl két nyelv fogjuk folytatni - hétfőnként magyar nyelven és csütörtökönként román nyelven.

A kizárólag román nyelven folytatott tanulmányozások időpontjáért és anyagáért kattints [ide].

A tanulmányozás alkalmával a WatchTower Bible & Tract Society által, 1962-t megelőző években kiadott „Az Őrtorony” című folyóiratok lesznek felhasználva, melyek segítségünkre vannak a Biblia valamint üzenetének megértésében.

Tárgya

A jelenlegi tanulmányozás anyagát az "Abdiás (1. rész)" című tanulmány képezi.

Tanulmányozás időtartama

Minden Őrtorony tanulmányozás időtartama egy óra lesz.

Fontos javaslatok

A tanulmányozás jó lefolyása érdekében kérjük áttanulmányozni a magatartási javaslatokat online összejövetek alkalmára.

Részvétel

Kizárólag a megadott napokon és órában (hétfő- és csütörtökönként 20:00 GMT+2 órakor) kattintsunk [ide]