A lap korrektúrázva van
világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a nép pedig a köv. prófétai szavakat ismételte: „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből!” (Ésaiás 12:3) E vízforrások azon tényt példázzák, hogy a maradék és a jonadábok, akik az utóbbi időben a maradékhoz csatlakoztak, eljutottak az igazság értékeléséhez, amit a szabadító (üdvözítő) víz példáz, ami csak Jehova Istentől származik Jézus Krisztus útján; ezeket az igazságokat Isten igéje, az üdv forrása tárja fel. Rajtuk kívül mások nem ismerik el, hogy üdvösségük Jehova Istentől
Jézus Krisztus útján származik.
18 Jézus összefüggésbe hozta magát a sátoros ünneppel, s immár magában véve ez megmutatja, hogy a maradéknak a földön valamily kapcsolatban kell állania azzal, s hogy a „többi juhok”, illetve a „nagysokaság” is beletartozik abba, amit a sátoros ünnep példáz. Amidőn Jézus magát a sátoros ünneppel összefüggőnek nevezte, az álszenteskedők meg akarták ölni. „Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep... Amint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan hanem mint egy titkon. A zsidók azért keresik vala őt és mondának: Hol van ő.” — János 7:2, 10, 11
19 Jézus előre küldte tanítványait, ő maga pedig titokban ment fel. Az ünnep tetőpontján pedig megjelent a templomban és tanítani kezdett: „Az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba és tanít vala.” (14. vers) Az álszentek látták Jézust, amint Isten beszédét magyarázza s így szóltak Jézus felől: „Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta? És felele nekik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem
azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?” — János 7:15—17
20 Ez a jelennek felel meg. Amidőn Jehova bizonyságtevői nyilvánosan fellépnek és az igazságot megmagyarázzák, azt mondják felőlük: „Mimódon tudhatnak ezek valamit, holott soha sem jártak teológiára?” Jézus akkor nyíltan kezdte közölni az igazságot; hasonlóképpen bátran beszélnek az ő követői is az igazságról az ellenkezésekre való tekintet nélkül. Az ünnep vége felé, miután Jézus tovább is bátran hirdette az igazságot, szakadás keletkezett hallgatósága között, egyesek pedig az ő életére törtek: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám és igyék! Aki hiszen bennem, amint az írás mondotta: élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből... Sokan azért a sokaság közül, amint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonnyal ez ama próféta!” (János 7:37, 38, 39) Ez nyilván a nyolcadik napon, a szent ünnepen történt, amidőn Jézus az álszentek jelenlétében és füle hallatára így szólt: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” — János 8:12
21 A sátoros ünnepen történt, hogy Jézus világosan megmutatta a különbséget az álszentek —,
akiknek a fejére olvasta az igazságot—, s akik az ördög pártján álltak és a Jézus mellett állást foglaló őszinte emberek között. „És monda nekik: Ti innen alól valók vagytok, én onnét felül; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való. Azért mondám nektek, hogy a ti bűneitekben haltok meg; mertha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” (János 8:23, 24) Az álszentek nem csupán Jézust utasították el, de meg is akarták ölni. A köznép közül azonban sokan hittek benne: „Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha
a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” — János 8:31, 32, 36
22 A feljegyzések Jézusról a sátoros ünneppel kapcsolatban erről az egy eseményről és tanításról emlékeznek meg. Amennyiben magát a sátoros ünneppel összefüggésbe hozta, ezáltal véglegesen beigazolta, hogy az előképet kicsinyben beteljesítette és a beteljesülésnek a maga egészében is meg kell történnie, még mialatt az ő testének maradéktagjai a földön lesznek, mégpedig akkor, amidőn Jézus Krisztus templomában ítélkezni fog. Amit Jézus földön létekor a sátoros ünnep alkalmával cselekedett, párhuzamra talál aző templomában megjelenése óta előforduló eseményekben. Jézus a sátoros ünnep utolsó napján mint Atyjának megbízottja nyíltan szólott az emberekhez. Most az ő templomához érkezese óta mint Jehova megbízottja felszólítja a nemzeteket, hogy hallgassák meg az ő szavait: „Jehova
az ő szent templomában van, némuljon el előtte az egész föld!” (Habakuk 2:20, angol-f.) A sátoros ünnepen Jézus azt közölte az álszentekkel, hogy az ördögtől valók. Most ezen utolsó napokban a maradék, mint az ő hű bizonyságtevő serege az ő parancsára figyelmezteti az álszenteket, hogy megkáromolják Jehova nevét s az ördög főeszközei a földön. Jézus az ünnep utolsó napján meghívta a népet, mondván: „Ha valaki szomjazik, jöjjön én hozzám és igyék!” és éljen. — János 7:37, 38
23 Amióta az Úr Jézus Krisztus hatalommal és dicsőséggel templomához visszatért, így szól: „Én vagyok a fénylő hajnalcsillag”, és „aki hallja, az is mondja: Jöjj!” Teste tagjainak, a maradéknak azt parancsolja, hogy csatlakozzanak kiáltványához. Azonkívül felhívja a nép közül a jóindulatú embereket, hogy vegyék az örömhírt, a kiáltványt és közöljék másokkal is, amint írva van: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondja: Jövel! És aki szomjazik, jöjjön el és vegye az Élet vizét ingyen.” — Jelenések 22:17
24 Az írásból és a kapcsolatos tényekből kitűnik, hogy a sátoros ünnep nagy hasonmási teljesülése most kezdődött. Ez az idő az, amidőn Jézus Krisztus a nemzeteket egymástól elválasztja s világosan kifejezésre engedi jutni, hogy két világosan megkülönböztetett osztály van: az egyik ő és Jehova ellen, s a másik ö és Jehova mellett, s azoknak, akik élni óhajtanak, meg kell hogy ismertessék maguk felől, hogy Jehova és az ő országa mellett foglaltak állást.
