Foglyok 3. rész

FOGLYOK 3. rész

„Az Úristen lelke van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessék a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást.” – Ézsaiás 61:1-3

Jehova hozzákezd akaratának megvalósításához és a rabokat feloldja azon bilincsekből, amelyekben Sátán tartotta őket. Ehhez a munkához Jézus Krisztus kiválasztása útján kezdett hozzá és Őt bízta meg, mint választott szolgáját isteni akaratának végrehajtására. Ez határozottan kitűnik azon kijelentésből, amely Jézus ajkáról hangzott el működésének kezdetén a názáreti zsinagógában. Jézus tudniillik akkor idézte Ézsaiás fentidézett szavait és magára alkalmazta, mint választott és megbízott szolgára. (Lukács 4:17-21) Ez a kijelentés később aszokra is szól, akik a királyi házhoz fognak tartozni, mivel Krisztushoz tartozóknak számítatnak. Nyomban miután Sátán, Jézust a hegyek között megkísértette, Jézus hirdetni kezdte az ország üzenetét s így hozzákezdett azon megbízatás teljesítéséhez, amelyben Őt Jehova részesítette. Már abban az időben is voltak némelyek, akik Isten akaratának teljesítésére hajlandónak nyilatkoztak, de akiket Sátán akadályozott és megkötözött; Jézus ezek előtt prédikált és ezeket vezette ki a világosságra a sötétségből. Izrael papsága tartozott volna tanítani Isten törvényéről Isten szövetséges népét; de ahelyett meghódolt Sátán befolyásának és elvakult volt; azok a vakvezetők aztán más embereket is sötétségbe vezettek. A néppel elhitették, hogy inkább az embereknek, mintsem Istennek kell engedelmeskednie, így a nép földi vezetőit, a papokat, a farizeusokat és sadducéosokat tisztelte. Kevesen voltak hajlandók Isten küldöttjeként tekinteni Jézust; de néhányan oly szívállapotban voltak és Jézus ezek közül választotta tanítványait. Később egyik tanítványa visszafordult Sátánhoz és szervezetéhez, de a többiek megőrizték hűségüket Isten és az Ő felkent királya iránt. Jézus a következő beszéddel kezdett munkájához: „Elközelített a mennyeknek országa”; a tanulékonyak és az alázatosak áldást merítettek maguknak ebből a hírből és Jézus Krisztus szavait meghallgatták. 2 A tanítványok pünkösdkor részesültek az Úr szellemében és akkor Isten szándékát sokkal inkább megértették, mint előzőleg. Azután ezek is bátran kezdték hirdetni az „örömhírt”, Istennek és Jézus Krisztusnak engedelmeskedtek, de más világi embereknek nem voltak hajlandók szót fogadni. Mivel a tanítványok megszabadultak bilincseiktől és megértették Krisztusban való szabadságukat, a következőképpen szóltak a Mózes székében ülőkhöz, akik tévesen tartották magukat „felsőbb hatalmaknak”: „Ítéljétek meg magatok, helyes lenne-e inkább reátok hallgatnunk, mintsem Istenre… Inkább istennek kell engedelmeskedni, mintsem embernek.” – Apcsel. 4:19; 5:29 3 Most Jehova a Círusban példázott nagyobb szolgáját használta „a megtört szívűek bekötözésére” és a „foglyok szabadságának kihirdetésére”. Ezt a következő prófécia közölte előre: „Az érchajtókat összetöröm és leütöm a vas-zárakat… Én támasztom őt fel igazságban és minden útját egyengetem, ő építi meg városomat és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szól a Seregek Ura.” (Ézsaiás 45:2, 13) Itt a „foglyok” alatt fogságba hurcoltakat, az ellenségtől idegen országban fogvatartottakat kell értenünk. Ézsaiás 14. része jegyez fel egy próféciát arról, hogyan hurcolja Sátán fogágba Jehova népét és később hogyan lesz szabadon bocsátva, akit Jákób példáz. E prófécia kis mértékben a testi Izraelen teljesült, amidőn Babilonból meg szabadult, nagyobb mértékben pedig a lelki Izraelben „az Úrnak napján” fog teljesülni. „mert könyörül az Úr Jákóbon (Jehova hívein) és ismét elválasztja Izraelt (a lelkit) és megnyugtatja őket földjükön… És ők fogják fogságba vezetni azokat, akik őket fogságra vitték volt.” Sátánnak és szervezetének, amit „Babilonnak” is hívnak, voltak a foglyai, amelynek Sátán a királya. Ez az istentelen uralkodó „tette a föld kerekségét pusztasággá, városait lerontá és foglyait nem bocsátá haza”. – Ézsaiás 14:1, 2, 17 4 „Az Úr napjának” kezdetén, azaz 1914-ben a lelki Izrael, Sátán szervezetének fogságában volt, főképpen a világháború alatt 1917-tól 1918-ig. Jézus Krisztus e követőit megfosztották szabadságuktól, jogaiktól és Isten szolgálatának kiváltságától; később Jehova a nagyobb Círust, Jézus Krisztust küldötte fogságból való kiszabadításukra. Jehova így szólt népéhez: „Oldd ki magadat nyakad bilincseiből Sion, fogoly leánya.” (Ézsaiás 52:2) Ez a jövendölés az Úr templomához jövetelekor vonatkozott a hűségesekre. A hűségesek a fogságból vagy a korlátoltságból való szabadulás után a templomban gyülekeztek, felkenettek s mint Jehova szervezetének Krisztus vezetése alatt álló tagjai utasítást nyertek, hogy „szabadságot hirdessenek a foglyoknak”, illetve azoknak, akik még fogságban tartózkodtak. Ez nyilván azokat is magában foglalja, akik később kerültek a templomba, valamint a nagy sokaságot is. 1919 kezdetén, de főképpen 1922 óra kezdte hirdettetni Jehova a nagyon Círus, a felkent Jézus Krisztus útján a „fogságban levők szabadságát”. Az eredeti hű maradék fogságban volt; de kiszabadulása és felkenetése óta maga is közreműködik a szabadság hirdetésében mások számára; még pedig azért, mivel „a szolga” és része ebben a munkában Jézus Krisztus a vezetője. 5 Az Úr Jézus a korlátoltság ajtóit kinyitotta a „megkötözöttek” előtt s azokat szabadon bocsátotta. A testi Izrael „bilincsekben hurcoltatott” Babilon fogságába Jeremiással, Isten prófétájával együtt. (Jer. 40:1) Sámsont a filiszteusok vetették fogságba „vasbilincsekbe”. (Bírák 16:5, 21, 22) Elihu szavaiból látjuk, hogy néha az igazak is „bilincsek közé kerülhetnek”. (Jób 36:7-11) Akik esküvel tettek fogadalmat Sátán szervezetének és szövetkeztek a Sátán szervezetében levőkkel, akadályozva vannak az Úrban való szabadságukban és az Úr szolgálatában s ezeket is „megkötözötteknek” lehet nevezni. Különösen olyanok esetében van ez így, akik lelkiismeretükben úgy érzik, hogy a Sátán szervezetével és embereivel kötött szövetségüket híven meg kell tartaniuk. Mielőtt az Úr népe a „felsőbb hatalmakat” megértette (Róma 13:1) korlátok és bilincsek között volt. A világháború alatt egyesek Isten népe és felszentelt szolgái közül is helyesen követelték a felsőbb hatalmakkal szemben (akik alatt e világ politikai tényezőit értették) az engedelmességet és azt állították, hogy Isten népe nem tagadhatja meg a fegyverszolgálatot még a háborúban sem. Az ilyenek nyilván „meg voltak kötözve”. A megkötözöttek alatt nyilván Rúth és az Eszter osztályt is értenünk kell, amely osztályok 1922 óta kerültek Jehova szervezetébe. Jézus Krisztus, a nagyobb bíró és igazoló a Márdokesuban és Naomiban példázott felkent osztályt használta „a börtönajtó” megnyitására. A megkötözöttek szükségképpen „Sion gyászolói” közé tartoztak; illetve az Isten akaratának cselekvői és az ország örökösei voltak, tehát Jehova fő szervezetének helyezettjei közé tartoztak; tudatlanságból vagy Sátán egyéb befolyása következtében voltak megkötözve vagy korátok között. Mindazáltal Jehova pártján állottak, tehát Sionhoz tartoztak. Ezek vannak zsákba öltözött és hamuban ülő gyászolóknak nevezve; az örömhír és börtönük ajtóinak megnyitása „ékes koronát jelentett nekik hamu helyett és örömnek olaját a gyász helyett”. Fogságuk idejében „csöggeteg lélekkel” bírtak, most azonban felszabadultak, hogy Jehovának tudjanak szolgálni. Isten egyéb szolgáival egyesültek, akik hozzájuk vitték a jóhírt: „Dicsőség palástját vittek nekik a csüggedt lélek helyett.” (Ézsaiás 61:3) Miután a templom világosságába kerültek és Jehovától felkelésben részesültek, ők is meghatalmazást és utasítást kaptak, hogy „a királyokat (a világi nemzeteket) és fő embereket vasbilincsek közé verjék.” (149. Zsoltár 8) Az Úr éppen erre a munkára használta fel bizonyságtevőit és ők ezt a munkát végezték az elmúlt évek alatt. 6 Az Úr templomához jövetelétől kezdve mostanáig széles körben folyt a királyság bizonyságtevése; ezen idő alatt sok jószívű ember értesült az igazságról; ezek Jehova bizonyságtevőivel rokonszenveztek, akiket azonban Sátán szervezete kötve és fogságban tartott. Ezek a jóindulatú emberek a világi politikai és felekezeti tényezőket tartják a bibliai felsőbb hatalmaknak, akiknek minden léleknek engedelmeskednie kell. Ezek a keresztényinek nevezett nemzetek között sokféle elvetemültséget látva, panaszodnak és jajonganak azoknak istentelenségei miatt, akik őket kötve tartják. Szerettek volna Istennek szolgálni és igazságosan viselkedni; de az emberektől való félelmükben ragságban maradtak. Sok ily jóindulatú ember van politikai és felekezeti intézményekben és azokon kívül is; ezek Sátán szervezetének vannak a fogságában és addig maradnak ott, amíg az Úr hozzájuk küldi az igazságot bizonyságtevői útján. Amidőn tudomásul veszik, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten és Jézus Krisztus a Király, s hogy Isten és Krisztus a bibliai felsőbb hatalom, akik iránt minden léleknek engedelmeskednie kell megnyílnak előttük börtönük ajtói és az alkalommal élve kimenekülnek és Istennek és az Ő szervezetének szentelik magukat. Többé nem panaszkodnak a sátáni szervezet szörnyűségei miatt, ellenkezőleg örvendenek, hogy megtalálják a szabadba vezető utat és megmenekülnek. Jehova felkent bizonyságtevőire bízta az igazság tolmácsolását, tehát őket kötelezte, hogy mindenkit felvilágosítsanak a szabadság megnyerésének lehetőségéről, aki megmenekülni szeretne. „És mondá az Úr nékik: menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén és jegyezz egy jegyet férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepén.” (Ezékiel 9:4) Ennek a munkának meg kell történnie és be kell fejeződnie Sátán szervezetének Armageddonban való pusztulása előtt. Ebből lehet látni, hogy Jézus Krisztustól kezdve mindenkit a börtönből kellett előbb kiszabadítani, akik Jehova felkent seregéhez csatlakozott; s a kiszabadultak kell hogy fogságban levőkhöz elvigyék kiszabadulásuk után az öröm üzenetét. 7 Lássák meg tehát az Úr felkentjei, hogy nem rázhatják le magukról, sem el nem háríthatják Jehovától reájuk rótt kötelezettséget és megbízatást. Az Úr világos és határozott parancsa úgy szól, hogy el kell menniük és az ország evangéliumát bizonyságul kell hirdetniük minden nemzet előtt. E parancs követése nincsen senkinek sem kényére-kedvére bízva, hanem kötelességévé van téve. „Minden lélek pedig, aki nem hallgat arra a prófétára (Jézus Krisztusra) és neki nem engedelmeskedik, kiírtatik a nép közül.” (Apcsel. 3:23) Írva van, hogy akik egykor bilincsek között voltak, de ezután felszabadultak és felkenettek, „fogják megépíteni a régi romokat, az ősi pusztaságot helyreállítják és a puszta városokat megújítják és a régi nemzetségek pusztaságait. És ott állnak az idegenek és legeltetik juhaitokat és a jövevények szántóitok és vincellérjeitek lesznek. Ti pedig az Úr papjainak hívattatok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdaságát eszitek és azok dicsőségével dicsekesztek.” (Ézsaiás 61:4-6) Ez mutatja világosan, hogy az igazság üzenetét a felkentek tartoznak a jonadábokhoz, illetve a nagy sokasághoz elvinni. Azonkívül Jehova prófétája így szól: „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak”. – Ézsaiás 58-12 8 A felkent maradéknak, Jehova bizonyságtevőinek kötelessége az Isten országáról szóló igazság tolmácsolása és becsületes emberek előtt s ezt a munkát Armageddon előtt elvégezniük. Jézus ezt hangsúlyozza Máté 22:14, 21, 22 versekben. Az igazság nyitja meg az ajtót a foglyok előtt, hogy hajlandók legyenek kimenni a szabadba; Jehova nagy igazolója ajándékozza meg őket ezzel a szabadsággal, aki ezért szabadítja meg őket teljesen, mivel magukat mindenestől Istennek és Jézus Krisztusnak szentelik. – János 8:32-36.

A KIRÁLY ELJÖVETELE

9 Zakariás próféciájából látjuk, hogy Jehova szövetséges népe a börtönben volt, amidőn a Király az ítélettételre eljött. Zakariás próféciája oly teremtményekhez szól, akik Jehova mellé álltak, szervezetéhet tartoznak és attól, mint asszonytól születtek; a próféta így szól: „Örülj nagyon Sionnak leánya!... Íme jön neked a te Királyod!”. Sionhoz pedig így szól: „A veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból (börtönveremből), amelyben nincs víz.” (Zakariás 9:9-11) Zakariás e jóslata a 11. és 12. vers szerint világosan azt mutatja, hogy Isten népe fogságban volt az Úr Jézusnak templomához jövetelekor. Jehova az Úr Jézust, választott szolgáját küldötte és általa szabadította ki a börtönből a hűségeseket, ahol Sátán szervezetének fogságában „Babilonban” voltak. „Az Úr megoldozza a megkötözötteket.” (146. Zsoltár 7) Ez a szövetség az Úr népe számára, amely az Úr Jézus templomához jövetelekor 1918-ban hűnek bizonyult, az újszövetség véréért, illetve Isten fiának véréért lett felavatva. Jézus akkor lett Sion királya és feje. Az újszövetség a Király vére által lett felszentelve és azáltal szabadultak ki a veremből a foglyok, amiről Zakariás próféta 9:11-ben tudósít. A testi zsidókban, akik Egyiptom fogságában, Sátán szervezetének láncaiban voltak, ez van előre vetítve; szabadulásuk előtt ki kellett omolnia a bárány vérének, ami Jézus Krisztusnak Isten bárányának a világ bűneit eltörlő vér által avattatott fel, az újszövetségnek is vér által kell felavattatnia. (Zsidók 9:18, 20) Ebből következik, hogy a szövetségre lépők az Isten neve számára választott nép csak akkor lehetnek az Ő nevének bizonyságtevői, ha Sátán szervezetének börtönéből kiszabadultak; azért írja a próféta ezzel egyetértésben: „Az Úr megszabadítja az elfogottakat.” (146. Zsoltár 7) Miért lettek felszabadítva ezek az elfogottak? Isten prófétája megmondja: „Hogy meghallja a foglyoknak nyögését és hogy feloldozza a halálnak fiait. Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét és az Ő dicséretét Jeruzsálemben, mikor egybegyülnek a népek mindnyájan és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.” (102. Zsoltár 21:23) Ez nyilván az Úrnak templomában való megjelenésére mutat, amidőn minden népeket maga elé fog gyűjtetni. – Máté 25:31, 32 10 Kik ezek a próféciában ecsetelt rabok, Jézus Krisztusnak, a Királynak templomához jövetelekor? A próféta szerint abban „a kútban voltak, amelyben nincs víz”, oda Sátán szervezetének hivatalos ága vetette őket. Jeremiást, Jehova prófétáját is azonképpen vetettét börtönbe és Ő Isten hű népét példázza. Róla van megírva: „Elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermében, amely a tömlöc pitvarában van; és lebocsáták Jeremiást a köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár és beesék Jeremiás a sárba.” – Jeremiás 38:6 11 Ez a verem Jeremiás esetében nyilván elhagyott kút vagy vízgyűjtő medence lehetett; de akkor nem volt benne víz, hanem csupán sár. Sátán szervezete a világháború alatt Isten népét fogságba vetette; illetve Isten hívei közvetve vagy közvetlenül korlátozva voltak szabadságukban és Sátán hiv. szervezetének fogságában voltak. E gonosz szervezet, főkepp annak papsága, azt akarta elhitetni a foglyokkal, hogy élő víz van kútjaikban; ámde a valóságban abban nem volt élő víz, hanem csak sár. Az Úr néhány gyermekét, akik szó szerint is fogságban voltak, arra kényszerítették, hogy hetenként egyszer az ördög papjainak meghallgatására megjelenjenek, aki üres beszédeket tartott és másokat is „sárban” hagyott. Sátán szervezetében sem akkor, sem most nem volt az igazság éltető vize. Ezt bizonyítja a próféta siralma, ami a lelki Izrael helyzetét mutatja a világháború alatt. „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül. Verembe folytották meg életemet és követ hánytak rám. Felül áradtak a vizek az én fejem felett; mondván: kivágattam! Segítségül hívtam a Te nevedet, ó Uram, a legalsóbb veremből. Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől. Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: ne félj! Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet”. – Jeremiás siralmai 3:52-58 12 Isten népe a világháború sötét idejében börtönben vagy korlátok között volt, mindazonáltal a hűségesek szabadulásban reménykedtek Jehova szolgálatára és dicsőítésére vonatkozólag. Isten prófétája útján közöltette velük: „Térjetek vissza az erősséghez reménységnek foglyai, ma is azt hirdetem nektek: kétszeresen megfizetem neked.” (Zakariás 9:12) Jehova népe a világháború sötét ideje alatt nem ismerete fel a Király, templomában való megjelenését; csak néhány év múlva tudták és értették meg azt a hűségesek s akkor visszatértek Sionhoz, amelynek Jehova az erődítménye és az Ő királya és igazolója. A reménység foglyai Sion illetve Isten szervezete, miután 1919-ben kötelékeiből felszabadult és az újszövetség felavatásakor Sionnal teljes összhangra jutott, az Úrral egyesült templomában. A templomban mindenütt világosságban részesült és később ezt és más próféciákat is értékelni tudott. Amióta a templom van, tudja méltányolni, hogy Sion, amelyhez maga is hozzátartozik, kétszeres fizetségben részesült az Úrtól. A Zakariás jövendölésében előforduló idézetben „kétszeres” kétszer annyit jelent és az elizeusi munka kezdetén, amidőn hű szolgaosztályát Jehova felkente, történt, hogy Illés szellemének kettős mértékében részesültek azon felkentek, akik parancsot és utasítást kaptak az Elizeusban példázott munkára. Ebben a fontos pont az volt, hogy hű szolgaosztály fogságban volt a veremben és ott a Király a börtönből a templomba vezette és felkente, Illés szellemének kettős mértékében részesült és ezek a hívek az erődítmények, Sionnak, amelynek Krisztus a feje, lettek részeivé és mindnyájuk felett Jehova uralkodik. Így szólnak: „Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett mint az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztul s lerontott városokat megerősítve lakják.” – Ezékiel 36:35 13 A fogságból szabadultak azután Jehova bizonyságtevői lettek és a látszatkereszténység, Sátán eszköze rájuk támadott. Szabadulásuk után a népek, illetve a jóindulatú emberek kezdték megismerni az Urat: „És megtudják a pogányok, akik körülöttetek megmaradtak, hogy Én, Úr építettem meg a lerontottakat, plántáltam be a pusztaságot. Én, Úr mondtam és megcselekedtem.” (Ezékiel 36:36) Ezeket a híveket példázza Jeremiás próféta is s a benne példázottakról mondja Jehova: „És a nép ellen (a hamis keresztények ellen) erős ércbástyává teszlek téged (akiket Jeremiás példáz) és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert Én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr.” – Jeremiás 15:20 14 Jeremiás fenti jövendölésével kapcsolatban mondott Jézus egy példázatot (Máté 25:36), amely a templom megítélésének kezdetén fog beteljesülni. Sátán szervezete azóta szakadatlanul támadta Jehova bizonyságtevőit s közülük azóta állandóan vannak fogságban, amint Jézus előre meg is mondotta; ezek nem „reménység foglyai”, akikről Zakariás próféta szólott. Jehova bizonyságtevőit is, miképpen Pál apostolt, hűsége miatt Sátán szervezete időnként börtönbe veti s ezek „a Krisztus Jézus foglyai”. Illetve Krisztushoz tartoznak és az ellenség iránta való hűségükért veti börtönbe. Habár be is zárják a hűségeseket, mindazáltal beszélnek, miképpen Pál apostol a börtönben az ország evangéliumát bátran hirdette; s amint kiszabadulnak, csak tovább végzik a bizonyságtevést. – Apcsel. 28:20; Efézus 4:1; Timóteus II. 1:8; Filemon 1:9; Zsidók 13:3 15 Ezek egykor tudományhiány és az igazság nem kellő becsülete miatt voltak Sátán szervezetének fogságában s ott a sötétségben és korlátolt helyzetükben nem hirdették az evangéliumot. De miután most Jézus Krisztus teljes világosságában és szabadságában vannak, bátran hirdetik az igazságot arra való tekintet nélkül, hogy szó szerint börtönben vannak vagy nincsenek. Szilárdan elhatározták, hogy ártatlanságukat Jehova iránt minden körülmények között be fogják bizonyítani. Sátán szolgáival Jehova bizonyságtevőit vagy intézményét korlátok közé szoríthatja, de az Úr hű bizonyságtevőinek az Úrhoz való szívbeli hűségét és érzelmét semmiképpen sem tudja korlátok között tartani. Még ha az evangélium hirdetése terén való hűségükért szó szerint börtönbe is vetnék őket, minden alkalmat meg fognak ragadni a királyság evangéliumának hirdetésére; s amidőn kiszabadulnak, kezük nem marad tétlenül, hanem Sátán szervezetének eljárására való tekintet nélkül tovább fogják folytatni tevékenységüket.

SZOLGASÁG

16 Aki másnak szolgája, jogosan nevezhető fogságban vagy szolgaságban levőnek. Ha valaki embertől vagy szervezettől való félelmében nem teljesíti feladatát, jogosan nevezhető szolgaságban vagy rabszolgaságban levőnek. Pál apostol azokhoz szólva, akik Isten akaratának teljesítésére hajlandók voltak, az Úr sugallata alatt intézte levelét a zsidókhoz. E levél második fejezetében érvelése Jézus Krisztusról, testvéreiről és kísértőről, az ördögről szól, aki őket el akarta pusztítani. Az apostol így szól: „És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.” (Zsidók 2:11) Kik azok, akik „egész életükben rabok valának”? Amidőn az Úr jónak látja a prófécia feltárását népe előtt, a prófécia helyes megértéséből Isten igéjének más kijelentései is jobban tisztázódnak. Ezen okból szükséges időről-időre változtatásokat alkalmazni mind abban, amit az Úr igéjéről írtak vagy mondottak és azt a változtatást a nagyobb világosságnak kell tulajdonítani, amelyben Isten népe Jézus Krisztusnak templomában való megjelenése óta részesült. Meg van ígérve, hogy a világosság mindinkább fokozódni fog. 17 Most megvizsgáljuk az előző szakaszban feltett kérdést. A kérdést úgy fogjuk megtalálni, hogyha az összefüggést megvizsgáljuk. Az apostol azt írja Istennek dicsőségbe hívott gyermekeiről, hogy Jézus Krisztus az Uruk és a fejük vagy vezetőjük. Abban a szövegben nem beszél a zsidókról és a nagy sokaságról sem. Semmi oka sem volt arra, hogy azokkal az osztályokkal foglalkozzon. A Sátán és Jehova Isten közt folyó per az emberre és nem az angyalokra vonatkozott, ez a kérdés tehát nem terjedhet ki az angyalokra. Az eldöntendő kérdés ez volt: tud-e Jehova oly embereket felmutatni a földön, akik iránta való hűségüket és ártatlanságukat meg fogja őrizni? Isten tudomásul adta, hogy ezt az ügyet nem csupán a maga saját érdekében, de amiatt is el fogja dönteni, hogy az emberiség közül egy bizonyos létszámot a világ uralkodóivá kiválasszon. Ez az uralkodó osztály „az Ábrahám magva”, illetve az ígéret magva, Isten magva vagy fiai, amit Ábrahám és magva példázott. Jézus magáról és testvéreiről mondotta: „Imhol vagyok Én és a fiak, akiket nekem adott az Úr.” (Ézsaiás 8:18; Zsidók 2:13) E jövendölés, amit Ézsaiás feljegyzett, kétségtelenül Jézusra vonatkozik; és Pál így is alkalmazza. Azok a fiak, akiket Jézus, Istentől kapott, húsból és vérből való emberek voltak; Jézusnak is testté kellett lenne a per kérdésének eldöntésére és Sátán legyőzésére, aki Jehova kihívta volt. Zsidók 2:4 mutatja, hogy Ő testté lett. Mint embernek kemény megpróbáltatásokat kellet kiállnia és nagyon kellett szenvednie és győzelmesen kellett azokból kikerülnie; emiatt mondja az Írás: „Mert illendő vala… hogy üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.” (Zsidók 2:10) Jézusnak azért kellett így szenvednie, hogy Isten előtt való fedhetetlenséget és igazolói méltóságát bebizonyítsa. „Noha Isten fia volt, engedelmességet tanult azokból, amiket szenvedett és a befejezéshez jutván, örök üdvösség oka lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.” – Zsidók 5:8, 9, Káldi 18 Az ördög halálhatalommal rendelkezik és csak az lehetett Jehova igazolójává, aki az ördögöt le tudta győzni és tudja pusztítani. Jézus fedhetetlenségét és ártatlanságát a leggyalázatosabb halálig megőrizte és meghalt a bűnös helyében és azáltal bizonyította be méltóságát, mint Jehova igazolója és az örök üdv szerzője. Jézus mindezt „azért cselekedte, hogy halálával elpusztítsa azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt és mindenkit megszabadítson, akik a halál félelmétől egész életükben rabok voltak.” Több okból kifolyólag nem a zsidók és nem is a nagy sokaság az, akik a haláltól való félelemből ragságban voltak: Izrael, illetve az egész nemzet sohasem volt hivatalos a mennyei dicsőségre, hanem csakis a nép egy maradék része. Arra kell gondolnunk, hogy Zsidók 2:10 szerint Jézus sok fiakat fog a dicsőségbe vezetni és szenvedések útján jut el a befejezéshez; Izrael élettel sem rendelkezett és így „egész életben” nem is lehetett rabságban. Jézus Krisztus eljöveteléig tulajdonképpen senki sem rendelkezett az élet felett. Jézus mondotta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen.” „Isten ajándéka az örökélet a mi Urunk Jézus Krisztusban.” – János 10:10; Róma 6:23 19 Akkor még nem alakult ki a nagy sokaság; tehát nem is élhettek létesülése előtt és az csak az Istentől kijelölt úton nyerhet életet. Pál apostol kijelentése tehát nem a zsidó nemzettel és nem is a nagy sokasággal foglalkozik. Nem azoknak szólott a segítség. És nem is az angyaloknak. Ennek a fejezetnek 16. verse mondja: „Mert semmiképpen sem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám ivadékát karolta fel.” – Zsidók 2:16, Káldi 20 Ezek tehát egyes-egyedül „a szent atyafiak, a mennyei meghívás részesei”, akiknek Jézus Krisztus a fejük és fejedelmük. (Zsidók 3:1) Ezek születtek Istentől az Ő gyermekeiképpen, ezért tartoznak Krisztushoz és van az ő életük Őáltala elrejtve. (Péter7 I. 1:3; Kolossé 3:3) Életük akkor kezdődött, amidőn Isten lelki gyermekeiül megszülettek. (Róma 8:16, 17; János I. 3:1) Csak egyes-egyedül ezek hivatalosak a dicsőségbe. Az ő nevük van „felírva az élet könyvében”. (Filippi 4:3) Azon feltétel alapján részesülnek örökéletben, hogy feltétlenül hűségesek lesznek Istenhez és földi útjuk végéig megőrzik feddhetetlenségüket előtte. – Jelenések 2:10 21 Attól a pillanattól kezdve, amidőn valaki, mint Isten gyermeke megszületik Jézus Krisztus, az üdv szerzője és vezetője útján, Sátán támadásainak tárgyává lesz és Sátán, az ördög kezéből kell szenvednie, aki „a halál hatalmával rendelkezik”. Sátán, Jézus életére tört és megölni igyekezett Jézus összes hű követőit is. Az apostol bizonyítéka kétségtelenül eldönti, hogy a Zsidók második fejezetében Jézus Krisztusról s az Ő testületének tagjairól van szó. Sátán mindnyájukat elpusztította volna, ha Jehova oltalmát nem élvezték volna. Jézus Krisztus minden követője életének kezdetétől támadás tárgya volt s így a Sátántól való halálfélelem fogságában is volt. Mily haláltól félt? Nem a természetes haláltól, amely Ádám bűnétől származott, hanem attól a haláltól, amelyet az ördög, aki „a halál hatalmával rendelkezett” hozhatott volna reá. Az ily halálbüntetést Sátán az ő szervezetével és ügynökeivel idézi elő. A sátáni szervezet kezétől való halálfélelem annak idején Isten összes lelki gyermekeit feltartóztatta Jehova hű szolgálatában. Olyanok esetében volt ez így, akik korábban ismerték meg az igazságot, mert azoknak írt az apostol: „Mert akiket az Isten Lelke vezérel, mindazok az Istennek a fiai. Nem vettétek ugyanis a szolgaság lelkét, hogy ismét csak féljetek, hanem vettétek a gyermekkéfogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: Abba (Atyánk)!” – Róma 8:14, 15, Káldi 22 Az apostol félelemnélküliségre buzdította őket. Jézus Krisztus követői az apostol napjaiban nyilván szégyellték és féltek bizonyságot tenni az országról; ellenkező esetben az apostol nem írta volna nekik a következőket: „Mert nem félelemnek lelkét (szellemét) adott nekünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem, az Ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint.” – Timóteus II. 1:7, 8 23 Isten népe közül nem félt-e többé kevésbé mindenki, hogy Sátán szervezete halálát okozhatja, ha az igazság hirdetésében kitart? Ezt a félelmet egyszer le kell rázni, de hogyan? Csakis azon segítség és erő által, amelyet az Úr Jézus Krisztus nyújt; ha tőle tanulunk és feltétlenül bízunk az Ő hatalmában; teljesen ragaszkodunk hozzá s így tökéletes szeretetet Isten és Jézus Krisztus iránt bebizonyítjuk. „A tökéletes szeretet kizárja a félelmet.” – János I. 4:18 24 A tökéletes szeretet bírtokába jutott-e már az Úr népe és félelemtől mentes lett-é? Amióta az Úr Jézus templomához jött és híveit maga köré gyűjtötte s amióta azok a templomban az Úrtól tanulnak, minden félelemtől megszabadultak. „Az embertől való félelem tőrt vet; de akik az Úrban bíznak, megszabadulnak.” (Példab. 29:25) Azelőtt az Úr népe egy vagy több emberre tekintett és félt bizonyos emberektől; de amióta megértette, hogy Jehova Isten és Jézus Krisztus a tanítója és Isten kegyelmének rendkívüli élvezője, a félelmet távol űzi magától. Az Úr Jézus megváltotta a félelem rabságból és így szól hozzájuk: „Azért ne féljetek tőlük. Mert nincs olya rejtett dolog, ami napfényre ne jönne; és oly titok, amely ki ne tudódnék. Amit nektek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit szinte súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek. És ne féljetek azoktól, akik a testet megölhetik, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket mind a testet elveszítheti a gyehennában.” – Máté 10:26-28 25 Mikor részesültek a maradék tagjai e szövegek tiszta megértésében? Az Úr Jézusnak templomához jövetele előtt nem részesülhettek benne, de azután az Úr kegyelmébe fogadta és segítette őket. Jézus e kijelentése akkor teljesült. Azután teljesült rendkívül az apostol kijelentése is, hogy az Úr Jézus megszabadította azokat, akik a lélektől való születésüktől kezdve attól féltek, hogy az ördög halálukat okozhatja. (Lásd az 1933-as példányt) Az Úr Jézus főképpen templomához jövetele óta, mint az üdv szerzője és Jehova igazolója felkarolta „Ábrahám magvát”, amely az ördögtől félvén rabságban volt. (Zsidók 2:15, 16) A maradéknak meg kellett szabadulnia és tisztulni az ördögtől és ügynökeitől való minden félelmétől, hogy Jézus Krisztussal közreműködhessen Jehova nevének igazolásában. Most az ördög bandájával együtt hevesebben fogja támadni Isten népét, mint ezelőtt; de erre való tekintet nélkül a hűségesek most nem félnek sem emberektől, sem az ördögtől, hanem teljesen az Úrban való bizodalommal előre menetelnek az Istentől vett parancsok teljesítésében. Nem állnak Sátán szervezete alatt és nem félnek tőle. Tudják, hogy az ördög meg tudná őket ölni; de létjogukat csak Isten tudja elpusztítani és emiatt inti őket Jézus: ne féljenek attól, aki testüket megölheti, hanem csakis Istentől féljenek, aki létjogukat is el tudja pusztítani a gyehennában. A maradék tehát teljesen Jehova istenben s az Ő nagy igazolójában bízik és általa kitart s nem fél többé sem az ördögtől, sem annak társaitól.

A NÉGY ANGYAL ELBOCSÁTÁSA

26 Az „angyal” szó alatt nem kell mindig szellemet értenünk, mert gyakran Isten üzenetével megbízottat is jelent. Jézus Krisztus szolgáinak kíséretében szellemi testtel rendelkező szellemek is vannak, akik a templomban szolgálnak. (Máté 25:31) Jelenések 9:13-ban Jézus Krisztust, Jehova nagy főpapját a templomban látjuk, amint utasítást ad a trombitás hatodik angyalnak: „Bocsásd el a négy angyalt (megbízottat), akik a nagy Eufrátes folyónál vannak megkötve.” (Jelenések 9:14) A négyes szám Jehova bizonyságtevőinek a négy égtáj felé a világon levő erősen tevékeny testületét vagy szervezetét jellemzi, amely Jehova és Jézus Krisztus parancsára Krisztus munkáját végzi. Az elbocsátást elrendelő parancs azt mutatja, hogy egy bizonyos ideig kötve volt. Ezt a szöveget régebben a nagysokaságra alkalmaztuk; de most látjuk, hogy ez nem volt helyes. „A négy angyal”, illetve a megbízottak Jehova összes megbízott és felkent bizonyságtevői, akiknek a világ nemzetei előtt Krisztus Jézus bizonyságtételének hirdetését megparancsolta. Az itt használt nyelvezetből világosan látszik, hogy e bizonyságtevőknek ki kellet szabadulniuk korlátozottságukból és elkészítettniük és felszereltetniük feladatukra. Most az Úr kegyelméből tisztábban látjuk, kik alkotják a nagy sokaságot s ha a közismert eseményeket a próféciára alkalmazzuk, világosan meglátszik, hogy ez a szöveg a felkent maradékra vonatkozik, amely jelenleg Jehova megbízott tanúbizonyságaiból áll. Ezekről van szó a próféta e mondásában: „Bocsásd el a négy angyalt.” 27 A hű szolgaosztály a világháború alatt börtönben vagy pedig Sátán szervezetében szabadságától megfosztva volt. 1919 márciusában szabadult ki s már március 27-én hozzá kezdett a bizonyságtevő munka megszervezéséhez és fellendítéséhez. Abban az időben nem létezett a szolgálatra felszerelt szervezet. Isten akkor ragadta el az asszonyt, illetve szervezetének népét a pusztába részére elkészített helyzetbe. (Jelenések 12:14) Ez az előkészítő munka előre haladott és csúcspontját 1927 július havában a torontói nagygyűlésen érte el, amidőn „a kereszténység népeihez” intézett proklamáció elhangzott, amit nyilvános előadás is támogatott és rövid idővel később „Szabadságot a népnek” című füzeten került sajtó alá és több millió példányban került forgalomba az egész kereszténység között. 28 Az elhangzott parancsra való feleletképpen áll megírva: „És a négy angyalt elbocsátá, amelyek készen valának órára, napra, hónapra és évre, hogy az emberiség harmadrészét megöljék.” (Jelenések 9:15) A szabadon bocsátást, ami 1919-ben kezdődött és 1927-ben érkezett tetőpontjához, a nagyobb Círus eredményezte. Jézus Krisztus parancsolta a trombitával felszerelt hatodik angyalnak a jel megadását. Minden elő volt készítve és nagy szorgalommal kezdtek a munkához. (146. Zsoltár 7; Ézsaiás 45:1-13) Jehova bizonyságtevői akkor indultak munkájukra. Ama nagygyűlés „szolgálati nagygyűlésnek” volt nevezve és valóban az is volt. Akkor mutatkozott be Isten népe a kereszténységnek, mint Jehova Isten nevének bizonyságtevője, mint az a nép, amelyet Isten neve számára kiválasztott. „A négy angyal”, illetve Jehova felkent igazsághirdetői a világ négy táján ekkor jobban fel voltak készülve, mint azelőtt, hogy Isten országának üzenetét az emberekhez elvigyék. Az jellemzi a felhívás kezdetét, hogy az emberek Sátán szervezetének rabságából kimeneküljenek és Jehova és országa mellé álljanak. Az alábbiaknak a következőket idézzük a „Szabadságot a népnek” című füzetből, amely előadás 1927 július 24-én hangzott el először: „Anép, béke, szabadság, jólét és boldogság után áhítozik. Most minden gondolkozó embernek fel kell ismernie, hogy azt csak Isten országa, illetve Krisztus tudja elhozni. Ezen áldásokat sohasem tudják megvalósítani a látszatkereszténység téves rendszerei. Annak kétszínű és gonosz pályafutása Istent és Krisztust gyalázza. Ez a rendszer a nép elnyomására és ámítására van. Teljesen az ördög, a Sátán hatalma alatt áll. Fennmaradása a tömegek támogatásától függ, mindazáltal elnyomja és becsapja a népeket. Vonjanak meg tehát a tömegek minden erkölcsi, pénzügyi és egyéb támogatást a látszat vagy hamis kereszténységtől. Fejezzék ki Istenhez és Krisztushoz, a béke fejedelméhez való ragaszkodásukat, aki most ennek a világnak jogosult királya lett. Éljenek békében együtt, tegyenek jót egymással és készüljenek fel Isten áldásaira, akik Őt szeretik és neki engedelmeskednek. A teljes szabadulás napja eljött. Hagyjanak fel a hamis kereszténységgel, távozzanak attól és forduljanak szívükkel, elméjükkel és hűségükkel teljesen Istenhez és Krisztushoz mégpedig a következő okok miatt: 1 Mivel a látszatkereszténység az ördög szervezete, annak is szolgál és a népet leigázva tartja. 2 Mivel az elnyomás eszköze és az emberiség terhét elviselhetetlenné teszi. 3 Mivel hamis, romlott, kétszínű és tömegek érdekeivel szemben áll. 4 Mivel semmilyen reménységet sem tud nyújtani a népek helyzetének megjavítására. 5 Mivel eljött Isten ideje az áldatlan és kétszínű rendszer pusztulására a nyomorúság oly idejében, amelyhez hasonló világkezdet óta nem volt. 6 Mivel Isten minden embernek, aki Őt szereti, megparancsolja az igazságtalan rendszerből, amit látszatkereszténységnek nevezünk, a kimenekülést, hogy a borzasztó kataklizmától, amely rövidesen a világra következik, megszabaduljon. 7 Mivel Isten, felkent királyát, Jézus Krisztust trónra emelte, megparancsolta, hogy a világ népei rá hallgassanak és neki engedelmeskedjenek; aki azt megfogadja, a teljes szabadság, örök béke, jólét, élet és boldogság áldásaiban fog részesülni és állandóan élvezni fogja azokat.” 29 A régi Babilon az Eufrátes mellett épült s annak folyójának kereskedelme felett uralkodott. Babilon folyójának a fő helye volt. (137. Zsoltár 1:3) Isten prófétája előre megmondotta, hogy a lelki Izrael is az Eufrátes mellé kerül fogságba. (Jeremiás 13:1-11) A foglyok „a nagy folyónál” voltak megkötözve, ami a tömegeket Sátán szervezetének ellenőrzése alatt példázza. „És monda nekem: a vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna (Babilon, Sátán szervezete vagy asszonya) ül, népek azok és nemzetségek és nyelvek.” – Jelenések 17:15 30 „És a négy angyalt elbocsátá…, hogy az emberiség harmadrészét megöljék.” (Jelenések 9:15) Sátán szervezete „három részből áll” (Jelenések 16:19), nevezetesen: gazdasági, politikai és felekezeti elemekből; „az emberiség harmadrésze” alatt nem Sátán szervezetének egy harmadrészét kell értenünk, hanem ez azt jelenti, hogy Babilon hivatalos elemének három részét foglalja magában. Ez mutatja, hogy az Úr gondviselte angyala útján a „Szabadságot a népnek” című füzet elkészülését; mert az beszélt Sátán szervezetének mindhárom részéről, nevezetesen a nagy tőkéről, a nagy politikáról és a nagy papságról. Isten igazságos közleménye úgy bántotta a látszatkereszténység nagy moguljának érzékenységét, mint a tűz és a kénkő és szócsövei, a napi sajtó és sok folyóirat visszhangzott nagy jajgatásból. A National Broad Casting Company az igazság ezen elhangzása óta oly erősen leégett, hogy rádió hálózatát nem lehet többe az Isten országáról szóló üzenet sugárzására használni. Azóta kezdtek a nagy Eufrátes vizei is kiapadni; mert a nagyobb Círus elvezette a vizeket, hogy „a napkelet felől jövő királyok előtt út készüljön.” (Jelenések 16:12-16) Az Eufrátes kiszáradása a kötve tartott négy angyal elbocsátása után következett s mintha ez világosan azt mutatná, hogy Jehova bizonyságtevőin kívül más fogságban levők is ki fognak szabadulni, akik aztán örömmel fognak Jehova szervezetéhez csatlakozni. 31 A torontói nagygyűlés előtt a felszenteltek közül még mindig sokan kötve voltak a félelemtől és így akadályozva voltak az Úr szolgálatában. Ezután azonban Jehova bizonyságtevői bátrabbak lettek. A bizonyságtevés nagyobb egységben és szorgalommal kezdett folyni. A nagygyűlésen egy előadás hangzott el „a keresztények feladatáról”, amelyben ki volt hangsúlyozva az országról szóló evangélium családonként való hirdetésének fontossága. Ezen a nagygyűlésen 1927-ben lett megszüntetve a pilgrim szolgálat és lett munka- illetve szolgálatvezetővel helyettesítve. Azóta kezdődött az úttörő munka. Ezeken nem szándékosan előre elkészítve rendeztük, hanem ezeket az Úr saját maga gondviselte; mert a bizonyságtevés szolgálatát vagy munkáját Ő vezérli. Ő utasítja angyalait a teendőkre s általuk kormányozza a helyes irányba földi bizonyságtevőit; ezért tehát a hálaadás és minden tisztelet a Felségest illeti meg.

KÜZDŐ SZERVEZET

32 Jehova szervezete szükségképpen harcban áll. Jóllehet Jézus „a választott szolga”; Ézsaiás 61:1, 2 főképpen róla szól, mindazáltal feladatának minden részét Kr. u. 33-ban nem teljesítette. Ézsaiás jövendölésének egy részét idézte és magára alkalmazta; de lássuk meg, hogy a szövetség egy részét, amely így szól: „Istenünk bosszúállásának (igazolásának) napját” – kihagyta. Jézus Krisztus trónra emelkedése napján ítélkezésre jelent meg a templomba, ami nem csupán Isten büntetésének bejelentését, de annak végrehajtását is magában foglalja. Az ítélet Isten házán kezdődik. Mindenki eléje lesz gyűjtve, aki Isten akaratának teljesítésére szövetséget kötött és a királyságra meghívást nyer. Az Jehova ítéletének ideje Jézus Krisztus útján: „Hívja az egeket onnan felül és a földet, hogy megítélje népét. Gyüjtsétek elém kegyeseimet, akik áldozattal erősítik az Én szövetségemet. És az eget kijelentik az Ő igazságát, mert Isten a bíró. – Séla.” – 50. Zsoltár 4:6 33 Az ítéletkor Jehova mindenkinek, aki szövetségében áll vagy abban állónak vallja magát, ezt mondja: „Hallgass Én népem, hadd szóljak! Te Izrael, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok Én, a te Istened.” (50. Zsoltár 7) Jehova így beszél az Úr elé gyűltek előtt. Most a szentélynek meg kell tisztulnia és csak a megtisztultak és hűségesek maradhatnak meg a templomban; azok a megbízottak és nekik kell az Úrnak, a nagy prófétának minden parancsát teljesíteniük. (Apcsel. 3:23) Az Úr ezeket a hűségeseket, miképpen a testi Izrael annak idején, vezette ki a szolgaságból és nem szabad rajta kívül más isteneket tartaniuk, hanem teljesen neki kell engedelmeskedniük. (Mózes II. 20:1, 2) Az Úr napjának, 1914 kezdete óta valóban „az Úré a föld teljességével együtt.” (24. Zsoltár 1) Az Úr most nem áldozatokat, ceremóniákat és külsőségeket, hanem teljes engedelmességet követel és így szól: „Nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeket. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg neked, mert enyém a világ és ennek mindene.” – 50. Zsoltár 9:13 34 Jehovát nem kötelezheti le senki sem szertartásokkal, jellemfejlesztéssel s valami hasonló áldozattal. Ő csupán a feltétlen és önzetlen hűséget tekinti. Papok és „választott vének” saját tanításaikat tárják Isten népe elé, de az sem nem étel, sem nem ital senki részére sem. Isten előtt most csak az Ő akaratának cselekvése kedves. Ezt kívánja mindazoktól, akik eléje gyűltek. 35 Most a maradéknak meg kell tartania szövetségét. „Hálával áldozzál Istennek és teljesítsd a Felséges előtt tett fogadalmadat.” (50. Zsoltár 14) Fél szívvel tett munka és ragaszkodás vagy világgal való megalkuvás előtte nem kedves. Ha most a szolgaosztály teljesen Jehova Istenhez ragaszkodik, Isten megoltalmazza Sátán bandájának haragjával szemben; ezért van megírva: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (50. Zsoltár 15) Ez harcra mutat, mialatt a hű szolgaosztály Isten büntetését hirdeti. Ezen első gyülekezés után szabadul meg a Rúth és az Eszter osztály Sátán szervezetének szolgaságából és csatlakozik az Úr szervezetének csatasoraihoz. A szolgaosztály minden tagja most teljes erejéből bejelenti Istenünk büntetésének napját, mire minden jóindulatú ember, aki ezt a tudósítást hallja kimenekül Sátán szervezetéből és Isten szervezetének védelme alá helyezkedik. A „más juhok”, akik a börtönből kimenekültek és Isten szervezetében védelemre találtak, megragadják a hozzájuk jutott tudósítást és hirdetni kezdik mások előtt. Ez a végző győzelemig tartó háború. 36 Egyes félénkek, félénkségük igazolására Jézus következő szavait idézik: „Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izrael városait mind amíg az embernek fia eljövend.” (Máté 10:23) Jézusnak azon utasítása, hogy más városba meneküljenek, az apostolok napjaira szól; mert akkor még nem volt elérkezve az idő Istenünk büntetésének hirdetésére. Most azonban „az Ember Fia” jelen van és Isten büntetésének napját be kell jelenteni, most emiatt nem szabad meghátrálnia Isten népének. Jehova szervezete támadásra és harcra készen áll és nem retteg sohasem előre vonulni, hanem mindenkor szilárdan síkra száll az Úr mellett, a királyság üzenetét hirdeti és a néppel közli, hogy Sátán szervezete Armageddonkor teljesen el fog pusztulni. Isten népe többé nem tartható rabságban attól való félelemből, hogy az ördög árthat neki. A hűségeseket Jehova bizonyságtevőiképpen küldötte és így szól hozzájuk: „Szót fogadjatok és Én megszabadítalak titeket és ti engem dicsőíttetek!” 37 Jehova egy népet készít magának és nevének igazolásában azt megismerteti. Ez a nép harcra készen áll; mivel az ördög és szervezete ellen küzd és ebben a harcban állhatatosnak kell lennie. Jézus Krisztus jelen van és Ő a parancsnok. Ő az igazoló és az üdv szerzője és aki élni óhajt, neki kell engedelmeskednie. Jehova lelke Jézus Krisztuson nyugodott meg, Ő szabadítja ki a börtönből a hűségeseket, s azok úgy lesznek a szolgának részeivé. Jehova e szolgái juttatták az evangélium a Rúth és az Eszter osztályhoz, amely osztályok szintén szolgaságban voltak, de szabadulásuk után a szolgaosztály tagjaivá lettek. Jehova a felkentek ezen osztályának mondja prófétája útján, hogy reájuk árasztotta szellemét, reájuk bízta Jézus Krisztus bizonyságtételét és meg kell tartaniuk az Ő parancsolatait és azt a bizonyságtevést el kell végezniük. A sárkány vagy az ördög ezek ellen száll háborúba és ezeket akarja elpusztítani. Most a maradék-osztály minden tagjának határozottan szembe kell szállnia az ördöggel. A Sátán szolgáival szemben tanúsított ellentállás az Úrnak igazságban és húségben való szolgálatát jelenti. (Péter I. 5:8) Ez a harc tehát halálig tart; Jézus Krisztus hű követői bátran fogják követni az Ő vezetését, bárhova is vezeti őket. A hűségesek semmi közösséget sem vállalnak Sátán világszervezetével. Jehova szavaira hallgatnak és azokat követik. „A seregek Urát, Őt szenteljétek meg, Őt rettegjétek! És Ő néktek szent hely lészen;” (Ézsaiás 8:13, 14) A hűségesek Jehovában és az Ő akaratának végrehajtó megbízottjában, Jézus Krisztusban való teljes bizodalommal teljesítik szövetségüket, miközben állandóan ezt éneklik: „Az Úrnak és Gedeonnak kardja!” „Ezek az igazság plántái, az Úr ültetése az Ő dicsőségére”, az Ő kegyelméből igazultak meg. Bátran és szorgalmasan hirdetik az Ő nevét és az Ő országát. „A nagy sokaság”, illetve a „más juhok” Babilonból az Úr szervezetéhez menekülnek; ezek is a csatasorba állanak és rázendítenek az énekre: „A mennyek országa elérkezett és minden teremtménycsak Jehova, illetve Krisztus királysága nyújthat reménységet!” 38 Ha amiket itt elmondottunk a nagy sokaságra vonatkozik, hogy az t. i. nem szellemtől szülött osztály, hanem az Úrtól említett „más vagy többi juhokkal” és jonadábokkal is azonos és reménysége a földi örökéletre vonatkozik, mit értsünk „azon balga szüzek” alatt, akikről Jézus egyik példázatában beszél? Nem alacsonyabb rendű szellemi osztályt példáznak-e a balga szüzek, amely egykor mennyei életben fog részesülni? Ezt a kérdést a következő tanulmányban fogjuk megvizsgálni.

W.T. 1935. Október. 1.