Főmenü megnyitása

Oldal:W1936.05-hu.djvu/13

A lap korrektúrázva van


93
22, 23)Jézus hivatkozott erre a zsoltárra és a gonosztevőkre alkalmazta. (Máté 21:42) Ez a prófécia Jehova napján, azon a napon teljesül be, amelyet Jehova kitűzött, s amely a király trónraülésekor és a templomhoz ítélkezésre való jövetelekor 1914-ben kezdődött. Kétségtelen bizonyítékaink vannak afelől, hogy a római katolikus hierarchia megvetette Krisztust, a világ királyát. Habár a római katolikus hierarchia magát a földön Isten és Krisztus képviselőjének vallja, amidőn Jézus Krisztus, a király templomához érkezett, nemcsupán nem tekintette őt királyául, de még mindig magának formálja az isteni jogot a világ nemzetei felett való uralkodásra nézve. Jehova elküldötte bizonyságtevőit, közöljék a nemzetekkel, hogy ő az Isten, hogy Krisztus a király és az Ő országa elérkezett; a római katolikus hierarchia erőszakosan támadja ezt a közleményt és annak terjesztőit s a világ politikai tényezőit Jehova küldötteinek üldözésére szítja. Ezek összeesküdtek és el akarják pusztítani azokat, akik síkra szállanak Jehova és az ő királya mellett és így akarják megakadályozni Isten fölkentjeit abban, hogy Isten országába bemenjenek. (2. zsoltár 2, 3) „Összeesküdtek egymással, szövetséget kötöttek ellenem" azt mondja az Úr és azután ugyanabban a próféciában a filiszteusokat és azokat is megnevezi, akik összeesküdtek, hogy Jézus Krisztussal és az ő országával szembeszálljanak. (83. zsoltár 2—7) A római katolikus hierarchia elsősorban is tagadja, hogy valaha is Krisztus fog uralkodni a világ felett és azt állítja, hogy a római katolikus hierarchia van az uralkodásra felhatalmazva, ami egy újabbi nagy hazugság.
9 Jehova Ézsaiás jövendölésében ismerteti ítélete végrehajtásának idejét. Az Úr 1918-ban ítélkezni kezdett temploma felett; az ítélet Isten házán kezdődött és később a többi nemzeteken fog folytatódni. (Malakiás 3:1—3; Máté 24:32—40) Jehova a következőképpen válaszol a modern filiszteusok állítására, akik Ézsaiás 28;15 szerint „a hazugságot választották menedékhelyül és hamisságban rejtőztek el“: „És a jogosságot mérő kötéllé teszem és az igazságot színelővé és jég söpri el a hazugság oltalmát és vizek ragadják el a rejteket." (Ézsaiás 28:17) Isten házának megítélésekor a hűségesek fölkenetnek, Jehova nevében részesülnek és bizonyságtevőiül küldetnek ki, hogy „Istenünk bosszúállásának (igazolásának) napját" hírül adják. (Péter I. 4:17; Ézsaiás 43:9—12; 61:1, 2) Most elérkezett Isten ideje, amidőn az ő országáról és a magáról szóló igazságokat ki fogja jelenteni; igazságának közlése nagy jégesőhöz hasonlít, amely elsepri a hazugság oltalmát, és azt minden becsületes ember előtt teljesen és világosan le fogja leplezni. — Jelenések 16:21; Mózes II. 9:22—26.
10 Jehova bizonyságtevői az Úr kegyelméből az utóbbi években az ő parancsából és az ő Vezetése alatt éppen azt a munkát végezték. Ha a bizonyságtevők mindezt oly célból közölnék, hogy azzal valakinek is ártsanak, az ellenkeznék Isten akaratával; ámde ők ezeket az isteni igazságokat azért hirdetik, mivel eljött az idő, amidőn Isten a népnek alkalmat nyújt annak megismerésére, hogy ő az egyetlen igaz Isten és Jézus Krisztus az ő ki-
rálya, s hogy az ö országa a világ egyedüli reménysége és az ember hiába bízik tökéletlen emberekben, vagy szervezetekben. Eljött Isten ideje, hogy az emberek megtudják, hogy a római katolikus hierarchia a hazugság nagy hegye mögött rejtőzködik. Most Jehova bizonyságtevői közölni tartoznak az igazságot, amely az istentelen római katolikus hierarchiát, a modern filiszteusokat, leleplezi, mert csak így bizonyulhatnak híveknek. Ezek az utóbbiak (a római katolikus hierarchia tagjai), az ördög és a vezetője Góg, nagyon fognak haragudni ezen igazságok közlése és istentelenségük feltárása miatt és világszerte gonoszul üldözni fogják Istent és az ő fölkentjeit. — Ezékiel 38:1-14
11 A prófécia azután a modern filiszteusokhoz, a római katolikus hierarchiához és azok csatlósaihoz így szól: „És eltöröltetik (elpusztul) a halállal való frigyetek és a sírral való szövetségtek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket." (Ézsaiás 28:18) Jehova kijelentése szerint a római katolikus hierarchia a halállal és a pokollal szövetkezett, de ez a szövetség fel fog bomlani és Isten ostorát meg fogja suhogtatni ezen intézmény felett, azt leleplezi és elpusztítja s így teljesen meg fogja semmisíteni. Amióta Isten büntetésének közleménye a képmutatók szervezetére vonatkozólag elhangzott, ez a hierarchia nagyon kedvtelen. Miért küzd a római katolikus hierarchia minden országban oly hevesen Isten országának hirdetése ellen? Nyilván azért, mivel ez az ördögi intézmény megrettent Isten igéjének üzenetétől és az (Isten igéje) leleplezi az ő rejtekhelyét, amely hazugságokból épített nagy hegység: „S ahányszor eljő (az áradat) elragad titeket (leleplezi a hierarchiát), mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást. Mert rövid lesz az ágy, hogy benne kinyujtózhassék, és a takaró szűk lesz az elrejtőzéskor." (Ézsaiás 28:19, 20) Az az ágy, amelyet a hierarchia vetett magának és az aljas üzelmeinek elrejtésére készített takaró immár nem fog megfelelni rendeltetésének, azt mondja az Úr. A gonosz szervezet hazugság-menedéke teljesen el fog söpörtetni. Eddig még semilyen áradat sem tudta elsöpörni a római katolikus szervezetet. De most eljött Isten ideje, amidőn ő fog fellépni és akkor a római katolikus szervezet semilyen ága, a modern filiszteusok, nem fognak tudni szembeszállani.


„Jehova felkel"
12 Jehova bizonyságtevőinek munkája csupán Isten közleményének a tudósításából áll. A valóságos munkát Jehova fogja elvégezni úgy, amint jónak látja. A római katolikus hierarchiát semilyen emberi intézmény sem tudná elbuktatni. Azt Isten fogja teljesen megszüntetni, amire nézve így szól: „Mert mint a Perázim hegyén, felkel az Úr és mint a Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, amely szokatlan lesz és hogy cselekedje dolgát, amely hallatlan lesz." — Ézsaiás 28:21
13 Miből állíthatjuk azt, hogy ez a prófécia a modern filiszteusokra, a római katolikus hierarchiára vonatkozik? Már bebizonyult, hogy a filiszteusok prófétailag a római katolikus szervezetet