A lap korrektúrázva van
83
bizonyítja, hogy semmiképpen sem tartozik a templom osztályhoz.
13 Különösen abban az időben, amidőn Jézus Krisztus az útegyengetés munkáját végezte Jehova előtt, egy nép kezdett feltűnni, amely szövetséget kötött Isten és nevének dicsőítésére, teljesen önzetlenül. Ez a nép Júdában volt példázva, mivel az a szó „Júda“ annyit jelent mint „Jehova dicsőítése". A Babilonból kiszabadult Izrael maradéka Júda és Lévi törzseiből alakult és azokat példázza, akik a templom megítélésekor az Úr előtt állottak. Erről mondja a próféta: „Hűtlenné lett Júda, és útálatosság támadt Izraelben és Jeruzsálemben, mert megfertőztette Júda az Úrnak szentségét, amelyet ő szeret és idegen istennek leányát vette el." — Mal. 2:11.
14 Az elbizakodottak és haszonlesők eljárása Júda osztályában annyiban bizonyult hűtlennek, mivel nem tartották be pontosan a törvényszövetséget, Jehova szervezete utasításaihoz nem alkalmazkodtak és sátán szervezetétől el nem különültek. A törvényt megrontották és förtelmes dolgokat idéztek elő Isten kiválasztott népe között. Malakiás 2:11-ben „Izrael" Jehova nevéért a világból kiválasztott népet példázza. Mivel Jeruzsálem volt a főváros, ahol Isten temploma állott, Jeruzsálem megemlítése arra vall, hogy akik a
templom megítélésekor az Úr előtt állottak bizonyos mértékben bűnösöknek bizonyultak, mivel a megkötött szövetséget hiányosnak tartották. A világból való kiválasztásuk azért történt, hogy Isten templomában teljesítsenek szolgálatot, de a Sátán szervezetével való megalkuvással és teremtmények dicsőítése által megrontották a komoly alapokon nyugvó törvényszövetséget. „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti." — I. Kor. 3:16,17.
15 Aki a világból előhívatott, hogy a templomi osztályhoz tartozhasson, de amellett a világgal keveredik és vele megalkuszik, megszeplősíti a templomot. A próféta ekképpen szól Júda felől: „Júda... egy idegen isten leányával keveredett", azaz e világ istenével. Itt a Sátán „leányáról" az-az szervezetéről, mint idegenről és Isten ellenségéről van szó. A vallásoskodókkal való keveredés és az általuk gyakorolt formaságokhoz való alkalmazkodás avval a szándékkal, hogy az illető azáltal Isten szolgájának bizonyul, Isten nevének meggyalázását jelenti. Az ilyen rokonsági kötelék létesítése, Isten akaratának cselekvésére kötött szerződés megszegését jelenti és egy idegen (más országbeli) Istennel való kapcsolat felvételét példázza. Izraelnek más országbeliekkel való keveredése egy oly törvénytelen cselekedet, melyet Isten felkentjei a világ v. szervezeteivel ápoltak. Isten és Sátán szervezete között nem áll fenn semmiféle kapcsolat, amint azt Jézus is megmondotta: „Az én országom nem e világból való". „Eljő a világ fejedelme és én bennem nincsen semmije (nincsen közösségben)." (János 18:36; 14:30) A hasonmási lévitáknak, vagyis Isten felkent és szövetséges népének Sátán szervezetével való bármilyen kapcsolata, a törvényszövetség megsértésevel azonos, mivel Isten szervezete és az ellenség szervezete között nem állhat fenn sem közösség, sem egyértelmű kapcsolat. (Kor. II. 6 :14—17)
Isten felkentjeinek egy bizonyos tisztító vagy finomító folyamaton kell átesniük, hogy kipróbáltaknak bizonyuljanak és Istennek tetsző munkát végezhessenek.
16 A tisztító folyamat megkezdése után az Úr teljesen elveti magától mindazokat, akik ezen tisztító folyamatnak magukat alávetni vonakodnak, illetve tökéletes áldozattal nem áldottak, amint meg van írva: „Elveszt Jehova mindenkit, aki ezt cselekszi, a vigyázót és a felelőt, a Jákob sátraiból, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának." (Mal. 2:12) Meg van írva, hogy mindketten a „tanító és tanuló" (az angol Leeser.ford. széljegyzete) vagy a „felhívó (vagy őrtálló) és hangadó" megítéltetnek (a Paralell-Biblia széljegyzete szerint). Egyesek magukat szellemi őröknek vagy tanítóknak képzelik, mások viszont az ilyen emberi tanokat képviselő tanítókra figyelnek, miáltal emberek erejében bíznak. Vannak, akik magukat tanítóknak vallják, természetesen jogtalanul, mivel az Úr még templomba való jövetelekor megmondotta, hogy egyedül Jehova Isten és Jézus Krisztus a tanítók. Vannak, akik az ilyen emberi tanokat támogatják és maguk is követik. Az említett isteni kijelentésből teljesen világosan
kitűnik, hogy az ilyenek közül egy sem maradhat meg Isten szervezetében. Ebben a próféciában „Jákob" képviseli a királyság kiválasztott és hívatott várományosait. Jákob sátorából való kiűzés annyit jelent, mint aki Isten szervezetében tisztátlan és alkalmatlan szolgának bizonyult, ami teljes elkülönülést és a világba való kivetést jelent. A lévita, akiről a jövendölés azt mondja, hogy „Jehovának a Seregek Urának nyújt be áldozatot" azokat példázza, akik szörnyűséget jelentenek Isten szemében. Ezeket a nagy ítéletvégrehajtó a templomból kiveti, amint azt Nehemiás próféta megmondotta. — Neh. 13:28—31.
17 A királyság várományosai közül egyesek azt hitték, hogy képmutató szerepet játszhatnak minden büntetés nélkül. Csalódtak nemcsak maguk, hanem velük együtt mások is, nekik szól az Úr ebben a próféciában: „És ezt is cselekszitek: betöltitek Jehova oltárát könnyhullatással, sírással és kesergéssel, hogy ne tekintsen többé az ételáldozatra, és ne fogadjon el szívességet a ti kezetekből." (Mal. 2:13) Ezek az álszenteskedők, felette jámbor és megbánás látszatát keltő ábrázatot igyekeztek magukra ölteni krokodiluskönnyeket hullatva abban a hiszemben, hogy azáltal tisztára moshatják bűnös voltukat az Úr előtt. Istent félrevezetni azonban nem lehet. Vallásos
ceremóniák teljesen értéktelenek Isten előtt. A testi Izrael Zakariás napjaiban szintén erre törekedett, de eredménytelenül, (lásd a „Rüstung" c. könyv 104. oldalát). Amidőn Isten szövetséges népe 1919-ben a fogságból kiszabadult, egyesek éppen olyan magatartást tanúsítottak, mint néhány évvel fogságbavetésük előtt. Ismét csak nagy bölcsen és jámbor ábrázat látszatát keltve bámultak maguk elé, a „jellemfejlesztést" tovább, gyakorolták és a földi vezetők halálának fordulóján v. ceremóniákat ápoltak, mély gyászba borulva és újból csak emberi tanok követői lettek, szép csendesen és megalázkodottan viselkedtek a politikai uralkodók előtt, hogy példás magaviseletet tanúsító személyek benyomását keltsék. Ezt mind Jézus Krisztusnak a templomban tett és Istentől nyert utasításaival szemben való hanyagságból
