212 - A sziklamenedék.

A sziklamenedék.

1. Ó, néha az út oly sötét és messze vetődik a cél,
Ha hozva a kétely ködét szívünkbe’ bú fellege kél!

Kar:
|: Ilyenkor a szikla nekem (énnekem)
Menedékem sziklája legyen! :|

2. Ha hosszak a vándornapok s már lábam nem bírja a kínt,
Megint csak reményre kapok, a szikla ha kedvesen int.

3. Jó-rosszban ó, engedd, Uram, a sziklát hajolni fölém,
Vezessen akárhol utam, hegyháton vagy völgyek ölén!