A lap korrektúrázva van
117
esetében a hal a sírt szemléltette, ahonnan őt Jehova Isten feltámasztotta: „Mert a miképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [egy prédára leselkedő oríáshal] gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában." (Máté 12:10) Krisztus Jézus követői, a most földön élő maradék esetében a hal Isten gondviselését ábrázolja, mely által a maradék az ő oltalmában bilincsekbe és fogságba került, ahol az ellenség további álnok támadásaival szemben védve van. Ez a Jelenések 11:3-11 jövendölésének a beteljesedésében is ki van mutatva. Jézus nem jöhetett volna ki a sírból és nem juthatott volna az élők birodalmába, ha a mindenható Isten hatalma nem lép közbe érdekében, amiképpen Isten a maga hatalmát arra használta, hogy a halat Jónásnak a partra való szállítására utasítsa. A bilincsekben vagy fogságban tartott maradék sohase szabadult volna ki és soha többé nem léphetett volna az Isten szolgálatába, ha Isten hatalma és kegyelme nem lép közbe érdekében. Az ellenség Isten népét fogságban tartotta volna, míg annak tagjai elpusztulnak s ez is volt a szándéka. De Isten másként akarta. Isten minden ellenkezés dacára is kiszabadította őket.
30 Jónás három nap és éjjel a hal gyomrában volt, s ez a hal számára éppen elég idő lett volna ahhoz, hogy egy embert megemésszen. Jónás megmentésére tehát csodára volt szükség, és Isten megtette ezt a csodát és kinyilatkoztatta a szolgája iránti isteni kegyelmét. Három napon keresztül a hatalmas hal északkeleti irányba úszott Ninivé felé, és Isten akarata szerint partra tette Jónást. Így fejezte ki Isten Jónásnak az ő kegyelmes részvétét és jóságát. Mialatt Jónás ezen a különös úton volt, elegendő ideje volt az elmélkedésre, s Jónás kétségkívül alaposan átgondolta a dolgot. Mialatt Isten maradéka 1918-ban és 1919-ben korlátok között és fogságban volt, elengendő alkalma volt az elmélkedésre, amit meg is tett: „És könyörge Jónás Jehovának, az ő Istenének a halnak gyomrából." (Jónás 2:2) Amidőn Krisztus Jézus a sírban feküdt, halott volt és nem túdott imádkozni; azért a jövendölésnek ez a része nem Jézusra vonatkozik. Az Krisztus Jézus hű követőire vonatkozik, akik a világháború folyamán bilincsekben és fogságban voltak. Jónáshoz hasonlóan imádkoztak és kiáltottak Istenhez, hogy megint kiszabaduljanak és alkalmat nyerjenek neki szolgálni, és Jehova meghallgatta imájukat. Sok idővel azután kinyilatkoztatta népe előtt, mily csodálatosan cselekedett velük s őket az ellenséggel, a tenger dühöngő hullámaival szemben megoltalmazta. Korlátozásuk vagy fogvatartásuk azon időszak folyamán kétségkívül oltalmukra szolgált és megmentette őket az ellenség által jövő haláltól.
31 Jehova meghallgatta Jónás imáját és azokét is, akiket Jónás előárnyékolt. „Nyomorúságomban Jehovához kiálték és meghallgata engem; a seol [más ford. szerint: a pokol] torkából sikolték és meghallád az én szómat." (Jónás 2:3) Ez a jövendölés továbbá azt bizonyítja, hogy az Krisztus Jézusnak a templomhoz jövetele után teljesedik, miután ő megkezdte ott hatalmát mint Jehova képviselője gyakorolni. (Jónás 2:8) Jehova ezután Siont felépítette Krisztus Jézus, annak feje által; és meghallgatta imájukat: „Mert Jehova felépíti Siont, megláttatja magát dicsőségében; odafordul a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja. Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja Jehovát. Mert alátekintett szentségének magaslatáról, Jehova a mennyből a földre nézett, hogy meghallja a fogoly nyögését, és hogy feloldozza, a halálnak fiait [a halálra szántakat, Menge]. — 102. Zsoltár 17-21; Elberfeldi ford.
32 Az ellenség azt hitte, hogy Jehova tanúi számára a fogság és bebörtönözés a sírt fogja jelenteni, amelyből se feltámadás, se pedig szabadulás nem létezik. A vallásoskodók mint az ördög legfőbb eszközei összeesküvést szőttek Jehova szolgái elpusztítására, és így 'halálra lettek szentelve'. „Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait!" (79. Zsoltár 11) Akkor Jehova tanúi nem voltak biztosak, hogy valaha is kiszabadulnak, de azt tudták, hogy csak a mindenható Isten kegyelme folytán szabadulhatnak ki. A Sátán vallásoskodóinak, illetve a papoknak és prédikátoroknak a gonoszsága ma ezt illetőleg abban nyilvánul meg, hogy ezeket a hitükért bebörtönzött férfiakat „börtöntötelékeknek" bélyegezik. Ezek a lelkészek nagyon jól tudják, hogy ők Jehova szolgái ellen esküdtek és a népet ellenük ingerelték, hogy elpusztítsák őket; s mivel ez a gonosz szándékuk nem sikerült, előnyt akarnak kovácsolni az ő gonosz cselekedetükből, s az ő romlott módszerükhöz híven, gyalázatot zúdítanak ezekre, a volt foglyokra s így az ördög eszközeiként cselekszenek, hogy az embereket az Úr üzente elleni gyűlöletre vezessék, amennyiben gyűlöletre ingerlik azok ellen, akik Isten kegyelme folytán ezt az üzenetet hirdetik. Más szavakkal kifejezve: ezek a vallásoskodók romlott cselekedeteiket saját előnyükre törekszenek kihasználni és azok ellen kijátszani, akik igazságosan cselekedtek. Ezek a dolgok azonban nem nyugtalanítják Jehova tanúit, hanem inkább örömet szerez nekik az Úrban, mivel azt bizonyítják, hogy Krisztus Jézussal összeköttetésben lehetnek és vele szenvedhetnek, amint ő szenvedett. Így Jehova hű tanúinak alkalmuk van bebizonyítani, hogy az ördög és vallásos képviselői nagy, leleményes hazugok, s így részük van Isten szent nevének az igazolásában.
33 Jónás mondja: „Meghallgattad hangomat." Isten meghallgatta őt, mivel szíve kívánságát mondta ki, hogy ha lehetséges, megint tevékenykedhessen az Úr szolgálatában. Jónás tehát teljesen meg volt győződve, hogy ha valaha megint alkalmat nyer reá, Ninivébe fog menni és Isten parancsa szerint cselekszik. De csak Jehova nagy csodája tehetné lehetővé Jónás számára, hogy valaha megint Jehova szolgálatának nagy kiváltságát élvezhesse. Hasonlóképpen hallgatta meg Jehova népe kiáltását, amidőn az korlátozást és bebörtönözést szenvedett, mégpedig azért hallgatta meg, mert azok imádsága összhangban volt Isten akaratával: hogy neve az egész földön hirdetve legyen haragjának Armageddonkor való végső kinyilvánítása előtt. Az Úr hű tanui azután belátták hanyagságukat és törvénytelenségüket, ami abban állott, hogy a nagy ellenállás közepette elmulasztották bátran hirdetni az igazságot. (És. 6:7) Ugyanezt jelezte előre Jónás imádsága: „Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körül fogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam." — Jónás 2:4.
34 Mialatt a makrancos hullámok átmentek Jónáson, a hal gyomra szolgált Jónásnak menedékül. Így felismerték Isten korlátok között tartott maradék népének a tagjai is, hogy Istennek irántuk való jósága abban nyilvánult meg, hogy korlátozásukat és bebörtönözésüket megengedte, amíg egy megtébolyodott nép dühöngő hullámai átmorajlanak felettük. Ámbár a hatalmas vihar körüllöttük dühöngött, mindazáltal Isten nem engedte őket kitörülni az életből.
35 Amidőn Jézus a fánn meghalt, felkiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engemet. (Máté 27:46) Kétségkívül Jónás is ily feltevésben volt: „És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!" (Jónás 2:5) Jehova szolga-
