Főmenü megnyitása

Oldal:HU W1936.06.djvu/16

A lap korábbi változatát látod, amilyen Marta.zsido (vitalap | szerkesztései) 2024. július 1., 20:16-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
A lap korrektúrázva van


116
dott. Megpróbáltatásba kerül, amidőn választania kell, hogy a feleségének, vagy inkább Istennek kíván tetszeni és szolgálni. Akkor az illető így szól: „Szeretem a feleségem, meg akarom tartani magamnak, történjen bármi is”. A valóság pedig az, hogy nem szereti a feleségét, sem az Istent. Mert ha szeretné az Istent, örömmel teljesítené is az Ő akaratát, parancsainak engedelmeskedvén; s ha szeretné a feleségét, téves cselekedet esetében rámutatna előtte cselekedetének téves voltára és a helyes útra vezetné vissza Isten igéje szerint. Az az ember, aki valóban szereti az Istent, szilárdan fog állani az Úr mellett és cselekedetével utánzásra méltó példát szolgáltatna és segítségére lenne azoknak, akik rokoni kötelékben állnak vele és ugyancsak megpróbáltatások közt élnek. Senki sem mentheti, vagy igazolhatja magát, ha a helyes útról letér, hogy valakit, aki eltért, így vezessen vissza az igazság útjára.
30 A hűség és a hűtlenség a kicsiny dolgokban válik nyilvánvalóvá. Isten nem kívánt Ádámtól valami nagy dolgot, hanem csupán azt kívánta tőle, hogy határozottan, állhatatosan álljon mellette és engedelmeskedjen neki. Hasonlóképpen Isten, Jézus Krisztus követőitől sem kívánja nagy dolgok cselekvését, hanem csupán azt kívánja, hogy állhatatosak, igazságosak, hívek és megbízhatóak legyenek. „Ami pedig egyéb iránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.” (Kor. I. 4:2) Minden kötelesség, amit az Isten akaratának teljesítésére a szövetségben levőnek teljesítenie kell az, hogy a reábízott feladatokat híven hajtsa végre.
31 Jehova sohasem fejezte ki elismerését valamely hűtlennel, vagy csak részben hűségessel szemben. Isten szabálya szerint a hajdankori hűségesek hűségükért részesültek elismerésében; így kell hűségesnek bizonyulnia az Úr iránt a királyi ház, valamint a nagysokaság tagjainak is. Isten szervezetében férfiak választatnak és küldetnek ki, hogy másokat Isten és Krisztus szolgálatában kiváltságaik jobb felismeréséhez segítsenek. Csekélység, amit az Úr szolgálatában tenniök kell. Az igazságot nem ember termeli. Ez az Isten igéje; Isten Jézus Krisztus útján tanítja az ő népét. A próféciákat maga az Úr magyarázza meg és intézkedik a magyarázat közlése felől. Azok feladata és kötelessége tehát, akik Isten népének csoportjaihoz küldetnek, hogy azt vegyék vizsgálat alá, amit az Úr szervezete az ő népének erősítésére és segítésére kiad. Amidőn valaki valamely csoporthoz küldetik, de megveti a WT-iratait és a folyóiratot, vagy figyelembe nem veszi az azokban megtárgyalt dolgot, s helyében egyéni magyarázattal szolgál, az ilyen ember törvénytelenül és hűtlenül jár el; törvénytelenül jár el azért, mivel vonakodik, vagy nem akarja követni a Társulat utasításait; hűtlenül azért mivel gőgős, magát akarja felmagasztalni s így a királyság érdekeinek ápolását elmulasztja. Nem azért küldünk valakit a csoportokhoz, hogy a maga bölcsességét, vagy tanultságát, vagy másoknak a tanultságát fitogtassa. A királyság eljött s az Úr parancsa a királyság örököseihez úgy szól, hogy menjenek és közöljék ezeket a nagy igazságokat másokkal mint Jehova nevének bi-
zonyságtevői (Máté 24:14) A néppel Istenről, az ő igazságáról és országáról kell beszélni. Amennyiben bizonyos, hogy az igazság ezen közleményeit az Úr közöltette a Watch Tower irataiban, ép oly bizonyos, hogy az oly ember, aki azokat gyalázza, vagy nem használja, de helyettük a saját eszméit, vagy tanításait csúsztatja be, törvényszegő és nem teljesíti a reá bízott kötelességeket és feladatokat, tehát hűtlen. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy csak a folyóiratot kell felolvasni a csoport előtt, hanem azt jelenti, hogy az azokban megvitatott tárgyat meg kell tárgyalni, vizsgálni és magyarázni és a csoport tagjainak segíteni kell, hogy a tárgyat jobban megértsék s így mindnyájan képesebbek legyenek az Úr szolgálatára az ő parancsolata szerint.
32 Amidőn valaki az Úr társulatának, vagy földi szervezetének képviseletével megbízatott, miáltal az Úr bizonyságtevő munkájában közreműködik, s az illető a folyóiratot és az Úrtól származó, abban közölt tanításokat megveti s a próféciák magyarázatát a saját egyéni eszméivel helyettesíti s ezáltal tanultnak és fontosnak akar feltűnni mások szemében, az ilyen hűtlen lett az ország érdekeinek ápolásában és kezelésében. Nyilván az ilyenre vonatkozik az Isten ihletett beszédében közölt szabály: „Ha valaki másképpen tanít és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások. Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet (szolgálatot) nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál!” — Tim. I. 6:3—5
33 Ha valaki nem hiszi, hogy az Úr a Watch Tower iratait felhasználja, hogy népével az igazságot közölje, ne is próbáljon szolgálni az Úr szervezetében. De ha tényleg hiszi, hogy az Úr a folyóiratot arra használja, hogy az igazságot népe közt kiossza, csak úgy lehet hűséges, ha szorgalmasan végrehajtja a szervezet utasításait és vizsgálat alá veszi a folyóiratban közölt tárgyakat. Más eljárás csak zavarkeltésére alkalmas és szakadások okozására, ami az illető részéről törvénytelenséget és hűtlenséget is jelentene. Ha ily állapotban marad s a szervezet utasításaival szemben a maga kedve és egyéni tervei szerint cselekszik, annak idején el lesz távolítva ebből a szervezetből.
34 Valaki Isten népének valamely csoportjában munkavezetői megbízatást nyer, az Úr szervezetétől kioktatásban részesül teendői felől. Ha hűséges és szolgál, ez a szolga, mivel szereti Istent, szorgalmasan és örömmel is fogja teljesíteni a szervezet utasításait. Ha valamely munkavezető azt gondolja, hogy okosabb mint mások az Úr szervezetében; ez mindazáltal nem jogosítja őt arra, hogy az ügyeket az utasításokkal ellenkezően a maga önző módján hajtsa végre. A szervezetben való szolgálatnak nem az a célja, hogy embereknek képességeik ragyogtatására nyújtson alkalmat. Az Úr szervezetének összhangban kell maradnia s úgy is fog maradni, s az Úr biztosan