A lap korrektúrázva van
165
7
A jelenkor Jehova napja s az ő neve igazolásának az ideje. Jehova a szolgáját tanújaként rendelte ki a nép számára, és e szolgának a feje, Krisztus Jézus a vezére és parancsolója. (Ésaiás 55: 4) Krisztus Jézus a templomban Sion fölé lett helyezve, és Sion minden egyes tagja teljesen összhangban kell legyen vele és örömmel kell engedelmeskedjen parancsainak. Éppenezért Sion egyetlen tagjánake sem áll jogában vagy kiváltságában, hogy egy külön uton járjon a maga eszméi szerint. Krisztus Jézus Jehova főképviselője és igazolója, és az egész szervezet fölött trónol Jehova, a Legfelségesebb. A szervezethez tartozók egyike sem törekszik önző érdekeket képviselni, hanem a szervezet általános érdekeit vagy jólétét. E szervezet most földön élő tagjaira sok lett bízva, s annál több van tőlük megkövetelve. Hogy a maradék tagjai a háborúban előretörhessenek, gondoskodik az Úr a felvilágosításukról, amely nekik segítségükre és vigasztalásukra szolgál, s vezeti őket meghatározott módon, hogy a helyes úton járhassanak. Jehova Krisztus vezetése alatt álló népe között nem lehetséges viszálykodás, hanem mindannyian egy zárt testületként vállvetve kell együtt álljanak és örömmel kell ételáldozatot, bemutatniuk igazságosságban az Úrnak. Egyes csoportokban úgy látszik még mindig vannak viszálykodások. Ha azonban a hűségesek helyesen megértik Isten szervezetét s az ahhoz való személyes viszonyukat, nem lehetséges Isten népe között többé vitatkozás és civakodás, amelyen a hű maradék is részt venne. A jelenkor a szervezeten belüli feltétlen béke és az ellenség elleni háború ideje.
Rendszabályok
8
A parancsoló Krisztus Jézus semmiféle utasítást nem adott földönlétekor egy a követői csoportjaiban vagy gyülekezeteiben létesítendő berendezése vonatkozólag rend elrendezésére vagy a közöttük való szolgák választására. Ő világon feltárta az egyázához való viszonyát. Ő az alapkő és építő, s azért mondotta apostolainak: „Erre a kősziklára [Krisztus maga] építem fel egyházamat.” (Máté 16 :18; rév. Zürcher ford.) Apostolaira bizonyos felhatalmazást ruházott. Nekik mondotta: „Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket. ... Vegyétek a szent szellemet.” (János 20 : 21, 22) A testvérei közösségeinek vagy csoportjainak utasítást adott az Úr a szervezete elleni vétségekre vonatkozólag, valamint annak módjáról, hogy hogyan kell eljárni ily esetekben; mindazáltal nem adott utasítást szolgák megválasztására vonatkozólag. (Máté 18 :15—18) Amidőn a később Pál nevet kapott Saul az Úrtól világosságot nyert és a vallással felhagyott, az Úr Jézus őt külön képviselőjévé nevezte ki s Krisztus Jézustól egy rendkívüli megbízatást kapott. „Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok [nemzetek] és királyok és Izráel fiai előtt.” — Csel. 9 :15.
9
Itt következik az üzenet és megbízatás, amely Pálra lett ruházva: „Ö pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát és meglásd amaz Igazat és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál.“ (Csel. 22 :14, 15) „A következő éjszakán, pedig mellé állván néki az Úr monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell neked Rómában is bizonyságot tenned.” — Csel. 23:11.
10
Személyes megbízatásáról Pál a következőképpen tesz bizonyságot: „Mert én az Úrtól vettem, amit élőtökbe is adtam.“ (Kor. I. 11:23) Az általa hirdetett üzenetről mondotta Pál: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.“ (Gal. 1:12) Így mutatja ki az írás, hogy Pál apostol az Úrtól kifejezetten megbízatott és kioktattatott a teendőket illetőleg. Az Úr Jézus a következő külön Ígéretet tette apostolainak: „És én kérem az Atyát, és más ügykezelőt ád nektek, hogy veletek
|
maradjon mindörökké, az igazság szellemét, amelyet a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert nálatok lakik és bennetek marad. Az ügykezelő pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam nektek.“ (János 14: 16, 17, 26; Elberfeldi ford.) Tehát bizonyos, hogy Pált az egyház ügyeinek az intézésében a szent szellem Isten Igéje által irányította, s az Úr Jézus Krisztustól is kapott direkte és kifejezett utasításokat. Amit Pál tett tehát Istennek a Krisztus Jézuson, az alapkővön és fejen felépült egyházra vonatkozó kifejezett akarataként kell tekineni.
11
Jézus Krisztus feltámadása által Sionnak kicsinyben való megalapítása lett nyilvánvaló. (Róma 1: 4) Amint az a Csel. 4: 23—27 feljegyzéséből kitűnik, az apostolok így értették ezt. (2. zsoltár 1—6) Pálnak mint az Úr kiváló szolgájának nyilván a Sion felépítésére vonatkozó Iráshely volt az elméjében, s ebben bennfoglaltatik az Ésaiás 60: 17 jövendölése is. Nincs kinyilatkoztatva, hogy az Úr mit mondott Pálnak az e szövegben adott jövendölés teljes beteljesedéséről Sionra vonatkozólag; mindazáltal tudjuk, hogy Pál egy meghatározott ismertetést kapott, amelyet ö nem közölhetett, de amely neki útmutatóul szolgál az eljárásaiban. (Kor. II. 12: 4) Amit Pál az Úr Jézus Krisztus vezetése mellett az egyház ügyeinek az elrendezésében cselekedett, szükségszerűen összhangban kell legyen a Sionról szóló jövendöléssel, mert az egyház és Sion elválaszthatatlanok. Bizonyára elmondhatjuk, hogy az „egyház“ elnevezés különösen Krisztus Jézus hű követőire vonatkozik Krisztus Jézus templomhoz jöveteléig, amidőn aztán Sion felépíttetett s ettől kezdve a szervezet inkább „Sión“ néven szerepel. Ha pedig Sion felépült, akkor ebben a teljességre jutott testületben szükségszerűen feltétlen egység kell legyen, s az előmenetelben Isten akarata cselekvésében teljes egyetértés kell uralkodjon.
12
A következő fontos tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, tudniillik: hogy Pál a gyülekezetekhez vagy csoportokhoz intézett, leveleiben sehol sem adott utasítást tisztviselők vagy szolgák kinevezésére, vonatkozólag, amely utasítást mind demokratikusan kormányzott testület teljesíthettek volna. Ezért felmerül a kérdés: Miért nem lett ily utasítás adva? A felelet e kérdésre határozottan az kell legyen, hogy a tisztviselők vagy szolgák kinevezése az egyházban vagy gyülekezetben nem az illető csoport tagjaira tartozik, mintha az egy demokratikusan kormányzott szervezet volna. Ha az Úr akarata volna, hogy e pontban minden csoport vagy gyülekezet önálló legyen, úgy Pál a kiadott utasításban biztosan világosan kifejezte volna. Amit a Szent irás a szolgák, vének és diakónusok választására vonatkozólag oktatásként tartalmaz, azt Pál Timótheussal és Títussal közölte, mert ezt a két férfit Pál különösen arra nevezte ki, hogy a csoportokban vagy gyülekezetekben rendet teremtsenek és rendet tartsanak. Ebből tehát kitűnik, hogy az apostolok és az Úr ezt a két férfit felhatalmazták a szervezetre és az egyház vezetésére vonatkozólag.
13
Az apostolok halála és az Úr Jézus Krisztus visszajövetele között hosszú idő telt el. Pál nem adott utasítást az egyházi szolgák választására vonatkozólag, amely utasítást e korszak folyamán követni kellett volna; hanem — amint azt a Szentírás mutatja — az egész ügy az Úrra lett bízva, aki a szent szellem működése által mindenről gondoskodott. Pál kétségkívül látomásban részesült az egyház szétesésére vonatkozólag, ami halála után rövidesen és a vallásoskodók fellépésével bekövetkezett s az Úr Jézusnak templomához jöveteléig szakadatlanul tartott. Hangsúllyal mondotta Pál apostol: „És Ö [az Úr Jézus Krisztus, tehát nem egy csoport vagy gyülekezet] adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesbbitése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére; míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére,
}}
