Az ünnep előtt
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. március 28., 09:20-kor történt szerkesztése után volt.
Az ŐRTORONY
mint Jehova király-
ságának hirdetője
„És megtudják, hogy én vagyok Jehova”
Ezékiel 35:15
TARTALOM
Az ünnep előtt
3
Ünepeljünk ünnepet
5
A jelenlegi kovásztalan kenyerek ünnepe
6
Armageddon előárnyékolva
7
Az ünnep mai ünneplése
9
"Hivatalosak, választottak és hivek"
10
A hivás
12
Igazolás
12
Új teremtmény
13
Választott, kiválasztott
14
Hívek
15
A felkentek és a jóakaratú emberek
16
A felkenés
2
"TI VAGYTOK AZ ÉN TANÚIM-ÍGY SZÓL JEHOVA,-HOGY ÉN ISTEN VAGYOK - Ésaiás 43:12
2
AZ ŐRTORONY
(folytatás a 16. oldalról.)
fejthető meg magaból (angol 5.: magán magyarázatból), mert soha prófécia emberi akaratból nem eredt, hanem a szent szellem indítására szóltak isten szent emberei." (II. Péter 1:20, 21, Perk) Hogy a maradék az üzenet birtokában van, az csak azáltal lehetséges, hogy Isten szeretett fia beteljesíti a királyságról szóló ezen jövendöléseket és az áldásokat, melyeket ez a királyság az összes „jóakaratú embereknek hoz. Isten ezután a hatékony ereje vagy az ő szent szelleme által megnyitja a szellemtől nemzett maradékának az értelmét, hogy az ily jövendölések teljesedését felismerjük. Így tehát Jehova Isten maga magyarázza meg hű szolgainak a földön az ő Igéjét. „Nekünk azonban Isten kinyilatkoztatta az ő szelleme által, mert a szellem mindeneket vizsgál (Rosch: kikutat), még az Isten
mélységeit is." - I. Kor. 2:10, Elberferd.
9 Az isteni eljárást a maradék érdekében jobban megérthetjük, ha latjuk, Isten hogyan jart el a menyasszonyi osztály első tagjaival. Még amidőn a Vőlegény elhagyta követőit és a mennybe ment, akkor sem értették még meg az Isten országát. Azt gondolták, hogy a földi és testi Izrael népet áttílja helyre, „Uram, nemde ebben az időben álítod vissza Izrael szamara a királyságot?" kérdezték ezek. A Vőlegény biztosította őket, hogy ezt és a teokratikus uralomra vonatkozó más dolgokat meghatározott időben, ha a szent szellem rájuk jön, meg fogjak érteni. Azután az üzenetet mint tanúk a föld végéig prédikálják. (Csel. 1:1-9) Tíz nappal később pünkösd volt, a zsidók ünnepe, amely Jézus feltámadása után 50 nappal lett megünnepelve. Ekkor jött el a szent szellem Isten Jeruzsálemben összegyűlt hű szolgáira. Ez a fejük fölött megjelent tüzes nyelvek kíséretében jött és a tanítványokat pillanatok alatt képesítette, hogy isten üzenetét idegen nyelveken prédikálják, amit nem tanultak. A zsidók nagy tömegei, akik idegen nyelven beszéltek, a szél zendülése és más szokatlan dolgok által fel lettek indítva az üzenet
meghallgatására, amit különböző nyelveken hirdettek. Ez annyira különös volt, hogy sokan közülük hajlamosak voltak ezt részegítő italok hatásának betudni.- Csel. 2:1-13.
A FELKENÉS
10 Ami valóban megtörtént, Jézus előre megmondotta tanítványainak azon utasításával, hogy „ott várják be az Atya ígéretét, melyet hallottatok tőlem. János ugyanis vízzel keresztelt (vízben való alámerítéssel; lásd Diaglott ford.l), ti pedig szent szellemmel lesztek megkeresztelve, még pedig néhány nap múlva." (Csel. 1:4, 5, Stage; Luk. 24:49) Ez volt a menyasszony-sereg tagjainak a szent szellemmel való keresztsége kezdete. Ez volt a mértékadó pecsét, hogy Istentől lettek nemzve vagy újjászületve, még pedig víztől és szellemtől s hogy Isten szellemi gyermekei, az ő hivatalosai és választottai voltak. De még több ennél: Ez amellett nyilvánvaló jele volt annak, hogy az isten szellemével felkenettek s így Isten felkentei voltak. Ez az esemény összhangban volt Istennek a Vőlegénnyel való eljárási módjával a Jordánnál. Midőn Krisztus Jézust Keresztelő János a vízben alámeríiette, láthatóan megnyilatkozott Isten reászálló szelleme vagy hatékony ereje és Isten hangja a mennyből nyilvánosan elismerte, hogy Jézus az Isten Fia, így szólván: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3:16, 17) Ez nem csak azt jelentette, hogy Jézus az áldozatra mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”, elfogadtatott, hanem továbbá azt jelenti, hogy Isten Jézust szellemtől nemzette, őt mint szellemi Fiát létrehozta és a szent szellemmel kente fel őt. E felkenés alapján lett Jézus Krisztussá, amely cím „felkentet" jeleni. Azután János is tanúskodott arról, hogy Jézus az Isten Fia. - János 1:33, 34.
11 Péter apostol néhány évvel pünkösd után bizonyságot tett Jézus felkenéséről. Röviddel azelőtt, hogy Isten szent szelleme az első pogány vagy nemzsidó megtérőkre kitöltetett, mondotta Péter: "A János által hirdetett keresztség után... hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust
szent szellemmel és hatalommal, aki szertejárt, jót cselekedve és mind meggyógyítva az ördög hatalmában levőket, mert Isten volt vele. És mi tanúbizonyságai vagyunk mindannak, amit ő ... cselekedett... Ezt az Isten harmadnap feltámasztotta és megadta neki, hogy látható alakban megjelenhessék, nem az egész népnek, hanem az Istentől előreválasztott tanúknak, nekünk,... És ő meghagyta nekünk, hogy prédikáljunk a népnek és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt Bírája élőknek és holtaknak." - Csel. 10:37-42.
12 Jézusnak Isten szellemi Fiakénti nemzése és felkenése alapján, a názárethi zsidó zsinagógában idézhette Ésaiás 61:1, 2-őt és polgártársainak elmondhatta: „Az Úr szelleme van rajtam, mivel felkent engem; elküldött engem, hogy a szegényeknek örömüzenetet hirdessek; meggyógyítsam a megtört szívűeket, a foglyoknak szabadulást prédikáljak és a vakoknak, hogy ismét látni fognak, a lesújtottakat szabadon bocsássam, hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét (Diaglott: az Úrnál való elfogadás idejét)... Ma teljesült be ez az írás a fületek hallatára!" (Luk. 4:18, 19, 21, Schlachter) Jézus esetében akkor jött a felkenés, amely őt a prédikálással megbízta, amikor a szellemtől való nemzése s miután Atyja elfogadta az Isten akarata cselekvésére irányuló felszentelődését, amely felszentelődést ő a vízkeresztség által szimbolizálta. Atyja megkeresztelte őt szent szlelemmel; azután Jézus többé nem végzett ácsmunkát Názárethben, hanem evangéliumi szolgálatot végzett, amint az az Ésaiás 61:2 megbízásában fel van tárva.
13 Már Krisztus Jézus előtt különböző felkenés volt, azonban más hivatalokra. Áron, Izrael népének első főpapja s utána összes hivatali utódai a Jehova Istennek való áldozati istentisztelettel kapcsolatban szent felkenő olajjal lettek felkenve. Így lettek megbízva Istentől az előképes főpapi hivatalba ama nép számára. (III. Mózes 8:1-13; II. 30:22-33) Az izraeliták által megkívánt és Istentől kért királysággal kapcsolatban a nemzet királyai Isten egy képviselője, egy próféta vagy a nemzet főpapja által lettek felkenve a királyi hivatalba. Később a kirlyok csak akkor lettek felkenő olajjal felkenve, ha a királyi hivatalba be lettek iktatva. (1 Sám. 10:1, 17-25, 16-12, 13; II. Sám. 2:1-4, I. Kir. 1:32—39) Azonban Isten szent szellemével, a Jézus felkenése történt először; és ő megbízatott, hogy Áronnál magasabb pap és Dávidnál vagy Salamonnál nagyobb király legyen.
14 Eszerint Jézus követői menyasszony-seregének felkenése nem csak Istentől, hanem Krisztus Jézus által kellett jöjjön. Ezt Keresztelő János megjövendölte, így szólván: „Aki elküldött engem vízzel keresztelni (Diaglott: vízben alámeríteni), az mondta nekem: Akire látod a szellemet alászállani és rajta megmaradni, az az, aki szent szellemmel keresztel." (Ján. 1:33) Pünkösdkor magyarázta Péter a csodálkozó hallgatóknak, hogy az, amit látnak, a Krisztus hű követőinek az Isten szent szellemével való keresztelése. Péter szavai így szóltak; „...hanem az az, amit Jóel próféta megmondott: ,És len az utolsó napokban, mondja Isten, kitöltők az én szellememből minden testre és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok és ifjaitok látomásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. Sőt az én szolgáimra és szolgálóimra szintén árasztok az én szelleméből azokban a napodban és prédikálni fognak. És csodákat tesznek fent az égen és jeleket lent a földön... És lesz, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik'." Azután hirdette Péter, hogy az az egy, akit Jehova Isten Úrrá és Krisztussá tett, maga Jézus, akit a zsidók a fatörzsekre akasztottak: „Ezt a Jézust támasztota fel az Isten, aminek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Isten jobbjára felmagasztaltatva tehát és az Atyától a megígért szent szellemet elnyerve, kitöltötte azt [a szellemet], aminek ti most a szem- és fültanúi vagytok." Így magyarázta meg Péter, hogy Isten szelleme vagy hatékony ereje Krisztus Jézus által árad ki. - Csel. 2:14-36.
(Folytatjuk.)
AZ ŐRTORONY
MINT JEHOVA KIRÁLYSÁGÁNAK HIRDETŐJE
Az ünnep előtt
„Mert a mi páskabárányunk is leöletett érettünk, ugyanis Krisztus. Azért ünnepeljünk ünnepet" I. Kor. 5:7, 8, Zürcher Biblia.
1 JEHOVA készíti az ünnepet. Ez ezerkilencszáz év előtt vette kezdetét, most pedig közeledik tetőpontjához. Kik vesznek részt abban az arra még fennmaradt időben? Ez a szabadulás és szabadság ünnepe. A számunkra kínálkozó szabadság jelen kiváltságai csak kóstolója az Isten fiai dicsőséges szabadságának. Ez a szabadság pedig a most közelgő armageddoni csata után következő tökéletes új világban lesz. Az ezen az ünnepen résztvevők szabadságot élveznek, még pedig sokkal mélyebb és terjedelmesebb értelemben, mint amilyet valamely politikai és gazdasági demokrácia nyújthatna. A szent világosság szabadsága sohasem fog apadni, sem kialudni, azon nagy sötétségre való tekintet nélkül, amely rohamosan behálózza a zűrzavaros világ demokratikus és más kormányformáit. Ennek a szabadságnak az áldása és örömteljes igénybevétele nem kapcsolható ki és semmisíthető meg ez atomkorszak világi nemzeteinek a növekvő romlottsága és terheltsége által. Egyetlen eljövendő nemzetközi összefogás, egyetlen hatalmas emberek vagy démonok erős nyomása alatt cselekvő még oly erős világkormányzat sem nyomhatja el, hisz e szabadság mögött álló erő legyőzhetetlen és örökkétartó. Ez ünnepen résztvevők szabadsága világosan és barátságosan fénylik, mint egy világítótorony fénye mindazok valódi szabadságára, akik a nyomorúság és megsemmisítés iszapjából előküzdik magukat, melyben az összes nemzetek reménytelenül elsüllyednek.
2 Ez ünnepnek az ókorban előképe is volt Az első vacsora a keresztény korszak előtti tizenhatodik században, illetve ezelőtt 3458 évvel volt megtartva, azonban az abban rejlő csodálatos prófétai tanítás különösen a jelen időre érvényes. Pál apostol részben idézett fenti szavai ez egykori ünnepre hívják fel a figyelmet s megmagyarázzák annak mély értelmét: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, amint hogy ti kovásztalanok vagytok. Mert a mi páskabárányunk is meg van ölve már: a Krisztus. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se rosszaság és gonoszság kovászával, hanem tisztaság és igazság kovásztalanságával." (I. Kor. 5:7, 8) Az egészen világos, hogy az apostol itt nem arra hivatkozik, amit később „az Úr emlékvacsorájának" nevez, mégha helyes is ezt az emlékvacsorát minden évben az eredeti páskavacsora évfordulóján megünnepelni. Az Úr vacsorája a Krisztus halála emlékünnepe Jehova neve igazolására. Jehova tanúi pontosan ragaszkodnak az írás szabályaihoz s így ezt ebben az évben kedden este, április 16-án ünneplik meg. Ez nem csak annak a napnak az évfordulója, melyen Jézus bevezette az emlékünnepet, hanem még annak a napnak is, amelyen az első páskát ünnepelték Egyiptomban, ugyanis Abib (vagy nizán) hó 14-ik napjának, amely hónap Jehova rendelkezése szerint az év első hónapjai.
3 Az az ünnep, amelynek a megtartására Pál apostol felszólította testvéreit, olyasvalamit jelent, amit az év minden napján meg kell ünnepelni. Hogyan? Az életben a helyes, alkalmas utat választva azon tényre tekintve, hogy Krisztus Jézus, Isten Fia mint Páskabárány meghalt. Az
apostol fontos utasításai szerint a valódi Páskabárány, „aki elveszi a világ bűneit", halálának az ésszerű, logikus következményeként a szabadság cselekvési módját kell követni. Az „ünnep" kifejezéssel az apostol nem a páskavacsorára hivatkozik, melyet az izraeliták lent Egyiptomban ünnepeltek. Ha nem erre a vacsorára hivatkozik és arra sem, hogy keresztények résztvesznek az „Isten Báránya", Krisztus Jézus áldozatában, miért jelöli akkor a keresztények életében elfoglalt cselekvési pályát „ünnepnek"? Mivel a nizán hó tizennegyedik napján megünnepelt hajdani páskaünnep után egy hétnapos ünnep következett, a „kovásztalan kenyerek ünnepe". Ez az ünnep a páska következménye volt és azáltal lett megjelölve, hogy a Jehova akaratával összhangban meghatározott cselekvési szabályokat követték. Ez az egyhetes ünnep fontos, hisz az számunkra előkép.
4 A tárgyra való emlékezésünk felfrissítése végett idézzük itt Isten törvényét az ünnepet illetőleg, amelyből a páskavacsora evésével való összefüggés kitűnik. A II. Mózes 12. fejezetéből olvassuk: „Így fogyasszátok azt el: Derekaitok legyen felövezve, saruitok a lábaitokon, bototok a kezetekben és sietve egyétek azt, mert Jehova páskája az. Mert átvonulok Egyiptom földjén ezen az éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén az embertől kezdve a baromig és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok én, Jehova. Es a vér [a bárány vére, amit az izraelita házak ajtaja félfájára és felsőküszöbére hintettek] jelül lesz nektek a házakon, amelyekben lesztek. Ha meglátom a vért, elkerüllek titeket, hogy ne legyen rajtatok a pusztító csapás, mikor megverem Egyiptom földjét. Szolgáljon nektek e nap emlékezetül, ünnepnek szenteljétek azt Jehova számára nemzedékről-nemzedékre, örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret, még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból, mert ha valaki kovászost eszik az első naptól a hetedik napig, az ilyen lélek irtassék ki (angol B.: vágassék le) ízráelből. Az első napon pedig szent gyüléstek legyen és a hetedik napon is szent gyűlés legyen nálatok, semmiféle munkát ne végezzetek azokon a napokon, csak ami minden ember ételéül szükséges, azt lehet elkészítenetek."
5 „Tartsátok meg a kovásztalan kenyerek ünnepét, mert
azon a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptom földjéről, tartsátok hát meg e napot nemzedékről-nemzedékre, örök rendtartás szerint. Az első [nizán vagy abib] hónapban, a hónap tizennegyedik napjának [a páskanapnak] estéjétől a hónap huszonegyedik napjának estéjéig egyetek kovásztalan kenyeret: Hét napon át [vagy a tizenötödik naptól a huszonegyedikig] ne lehessen kovászt találni házaitokban, mert aki kovászt eszik, az a lélek kiírtatik (angol B.: kivágatik) Izráel gyülekezetéből, akár idegen, akár az ország szülötte legyen. Semmi kovászost ne egyetek, minden lakó helyeteken kovásztalan kenyeret egyetek." - II. Mózes 12:11-20.
6 Pál apostol azt mutatja, hogy ez a hétnapos ünnep az, melyet ő kép gyanánt felhasznál, hisz a Páskabárány helyett különösen a kovásztalan kenyeret emeli ki. Termesze-
AZ ŐRTORONY
tesen a kovásztalan kenyér összefüggésben volt a páskával. Ha mi azért mint Krisztus követői az ellenképes páskabárányban, a feláldozott Krisztus Jézusban részesülünk, akkor helyes módon azt is meg kell tartsuk, amit a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepe szemléltet, különösen most ebben a háborúutáni időszakban.
7 Idézzük világosan emlékezetünkbe az első páska körülményeit Egyiptomban és lássuk, mit tanít az most számunkra! Magunkat szellemben visszahelyezve azon viszonyok közé, Kr. e. 1513-ba jutunk. Egyiptomban vagyunk a Gósen földje néven ismert tájon, amely Egyiptom legjobb része és a Nílus deltája mentén terül el. Tavasz van. A Nílus évenkénti áradásának első hullámai csak három hónap múlva várhatók. Számunkra a huszonnégyórás nap naplementével kezdődik és a nizán hó tizennegyedik estéje kezdetét vette. Az egyiptomi éjszaka felhőtlen egén megjelenik a telihold. Mostantól fogva ez a hold mint „páskahold" lesz ismeretes. És imé! Mit csinálnak oly szorgalmasan azok az izráeliták azon a különös estén? Figyelj oda, hogyan vág le az izraelita apa családtagjai segítségével egy bárányt! Szép állat, hibátlan, nem több egy évesnél s vére edénybe van felfogva. Ott áttelenben felbukkan egy másik izráelita apa izsópköteggel s egy edényben a bárány vérével, amit elsőszülöttje nyújt át neki és vérével behinti a ház ajtajának felső küszöbét és oszlopait. Ezt megtéve visszavonul övéivel a házba s erősen bezárja az ajtót. Egyiptom ezen csak izráeliták által lakott részén rövid idő múlva minden utca elhagyott lesz. Mily szokatlan előjel! Minden ajtófél, minden felsőküszöb vérrel van meghintve, kivéve azokat, ahonnan a kis izráelita család egyik szomszéd házba ment, hogy ez alkalomra egy másik kis izráelita háztartáshoz csatlakozzon.
8 A páskahold az így megjelölt házak tízezreire szórja fényét. Az izráelita idegenek ily különleges viselkedéséről tudomást szereznek az egyiptomiak, a fáraó és összes udvaroncai is. Palotájában külön őrséget rendel az elsőszülöttek számára. A maga részéről, ezen az estén különösen nyugtalan, még pedig Mózes azon szavai miatt, amelyeket fivére, Áron által mondott. Ez arra figyelmeztette a hatalmas fáraót, Egyiptom királyát, hogy Jehova, az izráeliták Istene éjfélkor megöli ennek elsőszülöttét s vele együtt az összes egyiptomi elsőszülötteket. Fáraó emlékezett arra, Mózes mily bosszúsan hagyta el az ő udvarát. Fáraó szíve azonban kemény marad. Ő Egyiptom összes isteneiben bízik s dacol Jehovával, Mózes Istenével. - II. Mózes 11:4-8.
9 Bent az izráeliták házaiban a páskaáldozat vérének védelme alatt az áldozatot tűzön sütik s azután az asztalra kerül keserű füvekkel együtt, s az azzal evett kenyér nem tartalmaz sem élesztőt, sem kovászt. Az egész ház lelkiismeretesen meg van tisztítva a kovász minden nyomától. Minden a vacsorához tartozó az asztalon van már s így a házban az összes ünneplők köré gyülekeznek. Ahelyett, hogy leülnének és saru nélkül a földre telepednének, minden ünneplő saruval a lábán áll, mintha utasításra várna a ház elhagyására. Ruhadarabjaik övvel derekukra van szorítva s az evéssel el nem foglalt kéz botot tart. Ebben a tartásban állják körül az összes családi asztalokat mintegy hatszázezer húszéven felüli férfi, mind hadviselésre alkalmas személyek, azonkívül sok asszony és gyerek, valamint a gyengébb öregemberek, akik túlhaladták a katonai életkort. Mekkora sereg, nem kevesebb két-három milliónál! Nem csoda, hogy az Egyiptomban töltött legalább nyolcvan év folyamán az egyiptomiak az izráeliták ily csodála-
tos szaporodása miatt mindjobban megijedtek és a faraó így szólt: „Imé az izraeliták népe nagyobb és hatalmasabb nálunk, rajta, bánjunk okosan vele, mert különben túlsúlyba jut és ha háború tör ki, ő is ellenségünkhöz pártol, harcol ellenünk és kivonul az országból!" Ezért tették fáraó és csatlósai az ott tartózkodó izráelitákat rabszolgákká s ez a fáraó most vonakodott elbocsátani az izraelitákat Jehova kívánságára. - II. Mózes 1:7-14.
10 Az erre az alkalomra körülmetélt összes izráelita férfiakon kívül nagyon sok vásárolt szolga és úgyszintén sok idegen is jelen volt mint nemizráelita vendég. Jehova Isten és az ő népe iránti jóakaratból ezek is körülmetéltették magukat, hogy a vérrel meghintett izráelita ajtók védelme alatt résztvehessenek a páskán.
11 Az éjféli óra közeledett, mialatt az összes engedelmes izraeliták és ezek jóakaratú szolgái s az ott tartózkodó idegenek a kovásztalan kenyeret a keserűfüvekből készült mártásba mártották és a páskaáldozat húsából ettek. Gondot fordítottak arra, hogy a bárány egyetlen lábszárcsontját se törjék meg, s nem törte meg senki a csontot a gyenge velő kedvéért. Erre nem volt idő, s ez egyenesen ellene lett volna a Jehova Prófétája, Mózes útján kiadott páskaelőírásoknak. Senki sem tett egy lépést se, hogy a páskahús valamely részét a házból kivigye. A páskabárány vérén kívül Egyiptom utcáin veszély fenyegetett! - II. Mózes 12:1-10.
12 Most éjfél van!... De Jehova Istennek legyen hála, egyetlen az ünnepségen résztvevő izráelita elsőszülött és egyetlen jóakaratú társ sem halt meg hirtelen, láthatatlan csapástól találva! S bizonyára kint az izráeliták istállóiban is egyetlen szarvasmarha és aprójószág sem pusztult el! Nem, egyetlen kutya sem vonított panaszos hangon valamelyik izráelita házban levő valamely személy halála felett! Anubis, az egyiptomi kutyafejű isten nem mozgathatta nyelvét diadalmasan egyetlen izráelita halála felett sem. Jehova fenyítő angyala látta a vért és az összes engedelmes hű izráeliták házát kikerülte és egyet sem vert meg azok közül halálos csapással.
13 Most azonban figyelj! Figyelj oda át, ahol az izráelita terület határos az egyiptomival! - Az Izráelita fülek hirtelen észreveszik a kutyák csaholását az egyiptomi házak körül, amelyeken nincs meg a vérjel. Valóban! és hozzá emberi hangok, éles sikoltások és vad kiáltozások, először a házakban, azután pedig a házakon kívül is, mivel az egyiptomiak mint az őrültek az utcára rohannak. Egész Egyiptom közreműködik a sírás és jajveszékelés kórusában. Még soha ilyen jajveszékelés nem volt, hisz „nem volt olyan ház, ahol ne lett volna halott". Még a fáraó háza sem volt megkímélve: az ő elsőszülöttje is holtan fekszik. Hol vannak Egyiptom összes istenei? Hol vannak az összes démonok az ő fejedelmükkel, Sátánnal, az ördöggel, akiket az egyiptomi vallásoskodók istenekként tisztelnek? Jehova Isten megbosszulta magát Egyiptom összes ily istenein és igazolta magát ítéletet tartott felettük és bebizonyította, hogy ezek hamis istenek s hogy általuk sem megmentés, sem oltalom, sem pedig szabadulás nem jöhet. (II. Mózes 12:30, 12) Az elnyomott izraelitákat azonban Jehova megkímélte és életben tartotta. Megoltalmazta mindazokat, akik a páskabárány vére alatt állottak, s így bizonyságot tett, hogy ő a Legfelségesebb és Mindenható, az igaz és élő Isten, a megmentés egyedüli Istene.
WTa. 1946. március 1.
„Ünnepeljünk ünnepet"
1
AZON az első páskaéjszakán az ókori Egyiptomban egy prófétai dráma játszódott le. Azt a maga kiváló fontosságában és hatalmas kihatásában csak az általa előárnyékolt esemény fogja túlszárnyalni. A nagy Isten, aki ezt a drámát az ókorban rendezte, ugyanaz, ki az ellenképes csodálatos eseményt is ellenőrzi, ugyanis Jehova Isten. Az ő saját megírott Igéje világosan megmutatja, ki az ellenképes Páskabárány. „Ime, az Isten Báránya, aki eltörli a világ bűnét!" E szavakkal mutatott rá Keresztelő János a zsidó tanítványai előtt a Názáreti Jézusra, kit János nem régen azelőtt megkeresztelt. (János 1:29, 36) Pál igazolja ezt a megjelölést a köv. szavakkal: „Mert a mi páskabárányunk Krisztus megáldoztatott. Azért hadd ünnepeljünk (Elberf. tartsunk) ünnepet.” (I. Kor. 5:7, 8) Midőn Jézus Jeruzsálemen kívül holtan a fán függött, az őrtálló katonák nem törték meg a csontjait, amint ezt a kétoldalán levő haldokló gonosztevőkkel tették. Jézus „hibátlan" vagy feddhetetlen volt az ókori fiatal páskabárányhoz hasonlóan s így mentes a bűn és tökéletlenség minden szeplőjétől. Ezért volt Isten előtt váltságáldozatként elfogadható, hogy megváltsa a kárhozattól és haláltól mindazokat a bűnösöket az emberek közül, akik őt mint „Isten bárányát" elfogadják.
2
Ezért hívja fel Péter apostol a keresztények figyelmét a következőkre: „Abban a tudatban, hogy nem veszendő holmin: ezüstön vagy aranyon vagytok megváltva a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, Krisztusén, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, aki ugyan már a világ [az új világ] alapvetése előtt el volt rendelve [ami bizonyítva van az Egyiptomban Krisztus előtt sok évszázaddal leölt páskabáránnyal], de csak az idők végén jelent meg érettetek, akik általa hisztek az Istenben, aki őt a halálból feltámasztotta és dicsőséget adott neki, hogy a ti hitetek reménység is legyen az Istenben." - I. Péter 1:18-21.
3
Eszerint tehát Egyiptom, ahol a páskabárány harmincöt évszázad előtt leöletett, e világot szemléltette. Ezért az érdekes kifejezés a Jel. 11:8-ban: „Egyiptom..., ahol a mi Urunk is megfeszíttetett." Fáraó pedig, aki Jehova népét, Izráelt zsarnokul rabszolgaságba döntötte s Mózesnek, Isten prófétájának ellenállott, magát Sátánt, az ördögöt, a gonoszt szemléltette, kiről meg van írva: ,Az egész világ a gonosz hatalmában van'. (I. János 5:19, rev. Züreher B.) A mindenható Jehova Isten kimutatva, miért engedte mindeddig fennmaradni a gonosz ördögöt, kinek vége azonban az eljövendő armageddoni csatában most közel van, hat pusztító csapás után Mózes által így szólt Egyiptom fáraójának: „Hisz most kinyújthattam volna kezemet és megverhettelek volna téged és népedet döghalállal és te elűzettél volna a földről; de éppen azért tűrtelek meg, hogy megmutassam az erőmet (Kautzsch: de csak azért kíméltelek meg, hogy éreztessem veled hatalmamat) és hirdessék az én nevemet (Riessler: dicsőségemet) az egész földön." (II. Mózes 9:15, 16, Elberf.) Így a fáraó varázslói és csillagjósai, gazdasági és kereskedelmi hatalmasai, katonai vezérei és politikai fejedelmei és helytartói a valláspapságot, a kereskedelem urait és a katonaság hivatalos személyeit és a politikusokat szemléltették, akik együtt a gonosz hatalma alatt álló e világ látható részét képezik.
4
Az izráeliták nem képezték részét Egyiptomnak. Ők csak átmenetileg tartózkodtak ott s az idő elérkezett számukra, hogy egy népet alkossanak, melyet Jehova kivezetett Egyiptomból a neve számára. Ezek Ábrahám leszármazottai voltak fia, Izsák és unokája, Jákob által, akikkel Jehova ünnepélyes szövetséget kötött a föld minden nemzetségei¬
nek a megáldását illetőleg. Így tehát az izráeliták mint az ő leszármazottaik Isten szövetséges népét alkották, amelyről Isten így szólt fáraónak: „Ezt mondotta Jehova, Izrael Istene: Bocsásd el népemet." (II Mózes 5:1) Mivel fáraó vonakodott zavartalanul kiengedni az izraelitákat, Jehova rögtön a páskaünnep után saját hatalma által vezette ki őket. Eszerint az izraeliták azokat szemléltették, akiket Jehova Isten e világ összes nemzeteiből kivezetett, hogy „népet alkossanak az ő neve számára". (Csel. 15:14) „Az Isten Báránya" halála óta, kinek áldozata elveszi mindazok bűnét, akik az új világban örök életet nyernek, Isten e népnek a kiválasztásával foglalkozott.
5
Az izraeliták a képben leölve a páskabárányt azt szemléltették, hogy a Jehova neve számára választandó nép hogyan látja be és ismeri el, hogy a haláltól való megoltalmazás végett szükségük van a Bárány áldozatára, különben Istennek a bűn és e világ feletti ítélete következtében elpusztulnak. Az ajtóknak a bárány vérével való meghintése azt szemléltette, hogy a keresztények vagy szellemi izráeliták hogyan nyilatkoztatják ki nyilvánosan az Isten Fia megváltó hatalmában való hitüket és a hitük által hogyan tartják tisztán szívüket és lelkiismeretüket a bűntől, az ő vérének érdemét önmagukra alkalmazván. (Zsidók 10:19-22) A küszöb nem lett vérrel meghintve, mivel akik megőrzik a Krisztus vére erejében való hitüket, nem tapossák lábbal Isten Fiát, tagadván az áldozata által való megmentést.
6
A páskabárány húsának evése azt szemlélteti, hogy a keresztények hogyan élnek Jézus Krisztus áldozatából, az ő példáját követvén s így az Isten szolgálatára erősítést kapnak, amint megmondotta: „Én vagyok amaz élő kenyér, amelyik a mennyből szállott alá: ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni és az a kenyér, amelyet én adok a világ életéért, az én testem." (János 6:51) A páskabárány húsából és a keserű füvekből való evés ott lent Egyiptomban azt szemléltette, hogy az ilyen hívők és Krisztus követői hogyan szenvedik el az e világtól jövő keserű üldözéseket és gyalázkodásokat, mivel népet képeznek Jehova neve számára és Isten Fia hű példáját követik, Isten nevét és királyságát hirdetvén. Ezért vannak hozzájuk intézve a köv. szavak: „De ha jót cselekedve szenvedtek, az kedves az Isten előtt. Mert erre is vagytok elhíva, mivel Krisztus is szenvedett értetek és példát hagyott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek." (I. Péter 2:20, 21) A páskabárány evésénél felövezve és sarúzva ott állván azt szemlélteti, hogy e szellemi izráeliák hogyan vannak kihíva e világból s nem tartoznak hozzá, hanem el kell szakadjanak a vallásos-kereskedelmi-politikai szervezetüktől s Jehova teokratikus szervezetéhez ragaszkodjanak.
7
Amiképpen az izraeliták ott lent Egyiptomban engedelmeskedtek Mózesnek s azután a páskabárány áldozata által felvétettek az isteni törvényszövetségbe, így a szellemi izráeliták is engedelmeskedni tartoznak a nagyobb Mózesnek, Krisztus Jézusnak. Ennek következtében az „Isten Báránya”, az ő feláldozott Fia áldozata által felvétetnek a Jehova Istennel való újszövetségbe. Ez a szövetség jobb mint a régi mózesi törvényszövetség, amely a zsidókkal köttetett. Ezáltal nyerik el a bűn valódi megbocsátását s az Isten fiaivá és az ő neve számára való néppé lesznek és a közvetítőjükkel, Krisztus Jézussal együtt örök életet nyernek Isten új világa királyságában. Ennek megfelelően áll megírva: „Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel értékesebb szövetség közvetítője, amely jobb ígéretek alapján köttetet meg." (Zsid. 8:6) „Mert egy az Isten és egy a közbenjáró is Isten és az emberek kö-
6
AZ ŐRTORONY
zött: az ember Krisztus Jézus, aki önmagát váltságul adta mindenkiért, amiről a bizonyságtevés a maga idején hirdetve lesz." - I. Tim. 2:5, 6. Elberfeldi.
8
Ami az Egyiptomban tartott páskaünnepben van ábrázolva, azt az igaz keresztények életében kell tettekre váltani. Ebből látható, hogy a páska nem az „Úrvacsorát" vagy a Krisztus halála emlékünnepét árnyékolta elő, mert ez az emlékünnep Jézus parancsa szerint évenként csak egyszer egy meghatározott estén van ünnepelve. Azonban a páska határozza meg a különös időt vagy az évnek azt az estéjét, melyen az emlékvacsora ünnepelve van. Hogyan? Mivel Krisztus Jézus az utolsó páskaünnep befejezése után Kr. u. 33 nizán hó 14-én hű apostolaival azonnal bevezette az emlékvacsorát a kenyérrel és borral.
9
Ez a kovásztalan kenyér nem a páskabáránynak felelt meg, hanem valami átfogóbbat szemléltetett. Ez a „Krisztus testét" helyettesíti, amelynek Jézus a feje és a tagjai őalatta az egyházat képezik. Amennyiben tehát a „Krisztus teste" összes tagjai esznek az emlékvacsora kenyeréből, ez azt szemlélteti, hogy ezek hogyan vesznek részt Krisztus Jézussal hűségesen mindhalálig az őreá hulló gyalázatokban és nyomorúságban mint az ő „teste" tagjai. Ami az emlékvacsora borát illeti, azzal másként járnak el, mint a páskabárány vérével; hisz a bort megisszák, a vért azonban nem itták meg, hanem az ajtófélfára hintették. Bár a bor Krisztus vérét szemlélteti, azonban a kiontott vér a halált ábrázolja és Jézus Krisztus a halált nem csak az emberiség bűneiért szenvedte el, hanem elsősorban a Jehova neve igazolásáért. Hogy a teste tagjai az emlékvacsora borát isszák, azt szemlélteti, hogy közösségük vagy részük van az ő halála módjában, ami Isten neve igazolását szolgálja. Pál mondja az I. Kor. 10:16, 17-ben: „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan egy kenyérből részesülünk." A „Krisztus teste" igazolt tagjain kívül tehát mások ne vegyenek részt a kenyér és bor évenkénti élvezésében.
A JELENLEGI "KOVÁSZTALAN KENYEREK ÜNNEPE"
10
Ha tehát megértettük, hogy az igaz keresztények hogyan kell ünnepeljék a valódi páskát Krisztus Jézussal mint az Istentől adott báránnyal, mi történjen akkor? Igyekezzünk megérteni, hogy ezek a keresztények hogyan kell helyesen megünnepeljék a „kovásztalan kenyerek ünnepét", mert Pál erre az ünnepre utal az I. Kor. 5:7, 8-ban ezt mondván: „Mert a mi páskánk már megáldoztatott; Krisztus maga az. Tartsunk tehát ünnepet, nem régi kovásszal, sem rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével." (Egy amerikai ford.) Az előképes páska Jehova parancsa szerint nizán hó 14-ike éjjelén lett megünnepelve. Ez azt eredményezte, hogy az izráeliták átmentettek és a tizedik csapástól megkíméltettek, amely minden egyiptomi házat és istállót utolért és az elsőszülötteiket elpusztította. Ez a borzalmas nemzeti katasztrófa megtörte fáraó kemény szívét s ez parancsot adott ki, hogy az izráeliták a nyájaikkal és mindenükkel kezdjék meg a háromnapos útjukat a pusztába s vonuljanak ki Egyiptomból az ő Istenük, Jehova imádására. Az egy hétig tartó kovásztalan kenyerek ünnepe ezt az emlékezetes napot követte, ugyanis nizán hó 15 és 21-ike között. Hogy az izráeliták hogyan töltötték ezt az eseménydús hetet, az ünnepet megtartván, látni fogjuk. Ez egy szabad nép volt, egy megváltott nép.
11
A szabadságba való menetelre készen álló izráeliták még egy régi tartozást kellett beszedjenek Egyiptomtól a sok kifizetetlen rabszolgamunkáért, amit ennek az országnak mintegy száz év óta végeztek. Így kértek és követel-
tek (nem „kölcsönöztek") Isten intézkedésére az egyiptomiaktól e tartozás kiegyenlítésére különböző értéktárgyakat. Ez kétségkívül addig történt, mielőtt az izráeliták a házukba mentek a páska megünneplésére, tehát mielőtt az elsőszülöttek éjfélkor történt halála feletti jajveszékeléssel az egyiptomiak örjöngeni kezdtek. „Izráel fiai pedig Mózes beszéde szerint jártak el: kértek az egyiptomiaktól ezüst- és arany-edényeket meg ruhákat. Jehova pedig kedvessé tette a népet az egyiptomiak előtt, úgy hogy hajoltak a kérésükre. Így fosztották ki az egyiptomiakat (Luther: így zsákmányul vitték azt az egyiptomiaktól)." (II. Mózes 12:35, 36) Ezekkel a drágaságokkal vonultak ki az izráeliták, azonban még mindig csak egy részével annak, ami megillette volna őket, - abban, bizonyosak lehetünk.
12
A következőkből kitűnik, mennyire közreműködött minden, hogy az izráeliták az úton megtarthassák a kovásztalan kenyerek ünnepét: „És az egyiptomiak erősen sürgették a népet, hogy minél előbb eltávolíthassák az országból, mert így szóltak: Mindnyájan maghalunk! A nép az ő tésztáját, mielőtt megkelt (Kautzsch: mielőtt bekovászoltatott volna), sütőteknőjével együtt ruhájába kötve vetette a vállára." (II. Mózes 12:33, 34) Midőn Mózes negyven évvel később az izráelitáknak elmondotta, hogyan ünnepeljék a páskát és a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepét az ígéret földjén, így szólt: „Ne egyél azzal semmi kovászost, hanem hét napon át egyél azzal kovásztalant, a sanyarúság kenyerét, - mert sietséggel jöttél ki Egyiptom földjéről —, hogy megemlékezzünk arról a napról, amelyen kijöttél Egyiptom földjéről, életed minden idejében." (V. Mózes 16:3) Alkalmas módon tartott az ünnep szépen hét napon át, hisz a hét egy teljes vagy tökéletes időszaknak a jelképe.
13
Hogy a kenyér nem lett „könnyűvé" téve kovásszal, továbbá azt a sanyarúságot szemléltette, ami bekövetkezik, ha valaki az Egyiptom által szemléltetettet elhagyja. A kovásztalan vagy keletlen kenyér kemény és szilárd, úgyszólván „nehéz". Így tehát jól emlékeztet a keménységekre és panaszokra, az üldözésekre és nyomásokra, melyek közepette valaki megszakítja a világgal való kapcsolatokat és ennek szolgaságából kivonja magát. Ha magunkat így elkülönítjük, sem időnk, sem alkalmunk nincs a kényelmes berendezkedésre vagy a testünk önző kívánságainak kielégítésére. Az Istentől kölcsönzött szabadság az, amit értékelnünk kell, nem törődve az ezzel kapcsolatos panaszokkal s ebbe a szabadságba gyorsan be kell lépni, azt egy értékes díjhoz hasonlóan gyorsan meg kell ragadni.
14
Annak módja, ahogyan az izráeliták a kovásztalan kenyerek ünnepét vagy ez ünnepnek megfelelő hetet az első alkalommal töltötték, segít felismernünk, hogy mit várhatunk az ellenképes ünneptől. Az első nap vagy nizán hó 15-ike a szent gyülekezés vagy az ünnepélyes összehívás napja kellett legyen, melyen nem volt szabad semilyen munkát végezni, kivéve az evéshez feltétlenül szűkségeset. Az izráeliták eltávolították azt, ami megmaradt a páskavacsoráról és a veszteségeiktől súlyosan érintett, félelemmel eltelt egyiptomiak nyomására elhagyták lakásaikat. Kivonulásuk nem történt vad meneküléssel, nagy tolongással vagy éppen egymás letaposásával, hanem rendezetten vonultak a gyülekező helyre, melyet előre megállapítottak. Ez Rameszesz város volt, amely kétségkívül a Gósen földjén feküdt, az a tartalékváros, melyet mint rabszolgák maguk kellett felépítsenek. Itt találkoztak mint Jehova megszabadítottainak gyülekezete.
15
Arról számolnak be, hogy az út onnan Pihahiróthig (hahiróth, nyílás vagy öböl) a Vörös-tenger mellett mintegy 90-100 római mérföld volt és Josephus zsidó történész azt mondja, hogy az izráeliták ezt az utat három nap alatt tették meg. Észszerűtlen feltételeznünk, hogy ez a két-
AZ ŐRTORONY
7
három milliónyi izráelita karaván asszonyokkal, gyermekekkel, öregemberekkel, szarvasmarha- és aprójószág-nyájakkal képes lett volna ennek a megtevésére, s talán a távolság sem volt oly nagy. Azonban az izráeliták kétségkívül megtették ezt az utat még a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe folyamán. Pihahiróth a suezi öbölnél a Vörös-tenger vagy Nádtenger nyugati ágánál feküdt. Az ókorban a Vörös-tengernek ez az ága sokkal tovább ért északnyugatra, mint az a mai térképről látszik. Így tehát a Rameszesz és Pihahiróth közötti távolság nyilván nem volt olyan nagy, ha Pihahiróth akkor északabbra feküdt. Ettől eltekintve az izráeliták ezt az utat nyilván megtehették a kovásztalan kenyerek ünnepe hetében.
16
Mózes ezt az utat a IV. M. 33:1-8-ban következőképpen írja le: „Ezek Izráel fiainak útvonalai, akik kijöttek Egyiptom földjéről az ő seregeik szerint Mózes és Áron vezetése alatt. És Mózes feljegyezte kivonulásukat Jehova parancsára az útvonalaik szerint, és ezek az útvonalak a kivonulásuk után: Elindultak Rameszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján. A páska utáni napon jöttek ki Izrael fiai felemelt kézzel [diadalmaskodva] az összes egyiptomiak szemeláttára, midőn az egyiptomiak azokat temették, akiket Jehova megölt közülük, az összes elsőszülötieket, s Jehova az isteneiken is ítéletet gyakorolt. És elindultak Izrael fiai Rameszeszből és tábort ütöttek Szukkothban. És elindultak Szukkothból és tábort ütöttek Ethámban, mely a puszta szélén van. És elindultak Ethámból és Pihahiróth felé fordultak, amely Baál-Cefonnal szemben van és tábort ütöttek Miglol előtt. És elindultak Pihahiróthból és átkeltek a tenger közepén a pusztába, azután három napi járásnyira az Ethám pusztáján haladtak át és tábort ütöttek Márában."
17
Az nincs feljegyezve, hogy az első útszakaszt Rameszesztől Szukkóthig az ünnep első napján, nizán hó 15-én tették meg. „Szukkóth" jelentése „sátorok". Ez a beduinkunyhók egy kerületének az általános neve lehetett vagy a helység lett azért úgy nevezve, mivel az izráeliták itt ütötték fel először a sátrakat. Figyeljük meg a barátságos érzületű nem-izráeliták nagy tömegét a táborban, akik sorsukat összekapcsolták ezekkel az Istentől kegyelt izráelitákkal. Ezek a mai jóakaratú embereket szemléltették, akik egyesültek Jehova mostani maradékával, az igazi szellemi izraelitákkal. „És elindultak Izráel fiai Rameszeszből Szukkóthba, mintegy hatszázezer gyalog, csupán férfiak, a gyermekeken kívül, és sok gyülevész nép is vonult velük, juh is, szarvasmarha is, igen sok barom. A tésztából, amelyet Egyiptomból hoztak, kovásztalan pogácsákat sütöttek, mert nem kelhetett meg, mivel az egyiptomiaktól űzetve, nem késlekedhettek és még eleséget sem készíthettek maguknak." (II. Mózes 12:37-39) A menet kétségkívül néhány kilométer hosszú volt.
18
A kiinduló ponttól Jeruzsálemig az ígéret földjén a legrövidebb út mintegy négyszáz km szárazföldi utat tett volna ki, de akkor kénytelenek lettek volna a Földközi tenger partvidékén és a filiszteusok földjén végigmenni, már pedig régebben őseik, Ábrahám, Izsák és Jákob nem jó viszonyban voltak a filiszteusokkal. „Mikor azután faraó elbocsátotta a népet, nem vezette őket az Isten a filiszteusok földje felé, bár arra legközelebb lett volna, mert így szólt az Isten: Hátha mást gondol a nép, ha harcot lát és visszatér Egyiptomba! Kerülő úton vezette ezért Isten a népet a pusztán át a Vörös tenger felé. És felfegyverkezve [vagy ötvenenként] jöttek ki Izráel fiai Egyiptom földléről... így indultak el Szukkothból és táborba szálltak Ethámban, a puszta szélén." A pusztára való tekintettel legkésőbb itt, ha nem már előbb, csoda történt: „Jehova pe-
dig elöltük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hadd haladjanak éjjel, nappal. A felhőoszlop nem távozott nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől." - II. Mózes 13:17-22.
ARMAGEDDON ELÖÁRNYÉKOLVA
19
Figyeljük meg, a Seregek Jehovája mily hadviselési jártassággal járt el a megváltott népe seregei vezetésében, hogy a megszervezett Egyiptomon ítéletet tartson, még mielőtt népét ezektől az üldözőktől teljesen megszabadította volna, „Majd így szólt Jehova Mózesnek: Szólj Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahiróth előtt, Migdol és a tenger mellett." Útjukon úgy látszik magas szakadékos hegyláncok közé jutottak. Ez a helység a Vöröstenger nyugati vagy egyiptomi oldalán feküdt, Baál-Cefon ellenben a keleti vagy arábiai oldalon feküdhetett, inkább valamennyire északra, mint közvetlenül szembe Pi-Hahiróthal. Becslések szerint a Vörös-tenger ága az átkelési helyen mintegy tizenhat-tizenkilenc km lehetett. Itt nem volt gázló, mert a Biblia kimutatja, hogy a víz épp elég mély volt ahhoz, hogy az egyiptomi szekereket a lovakkal és két harcossal, a vezetővel és a felfegyverzett ijásszal együtt ellepje, sőt még a lóháton ülő egyiptomiakat is elárassza.
20
De miért kellett Izráelnek egy ily szorítóba mennie? Jehova megmagyarázza ezt Mózesnek e szavakkal: „A faraó majd azt gondolja Izráel felől: Eltévedtek ezek e földön, körülfogta őket a puszta. Én pedig megkeményítem a faraó szívét, hogy vegye őket üldözőbe, hogy így dicsőséget szerezzek magamnak a faraó és minden serege által és megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok Jehova." Ez nyilvánvalóan azért történt, hogy igazolja a maga nevét a világhatalom rovására. Az izráeliták tehát a felhőoszlopból vezérelve, követték Mózest egészen Pi-Hahiróthig a tengerhez. - II. Mózes 14:1-4.
21
A kémek jelentést küldtek faraónak az izráeliták menetirányáról s ama tényről, hogy ezek Egyiptomot nyilvánvalóan örökre elhagyták azon szándék nélkül, hogy ismét visszatérjenek Egyiptomba, miután Jehovát, az ő Istenüket a pusztában imádták: „Mikor hírül hozták az egyiptomi királynak, hogy a nép megszökött, megváltozott a faraónak és az ő szolgáinak érzülete a nép iránt és így szóltak: Mit tettünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból? Befogatott hát szekerébe, maga mellé vette népét, hatszáz válogatott szekeret vett és Egyiotom egész szekérhadát - a legjobb harcosok voltak mindeniken. És megkeményítette Jehova a faraónak, az egyiptomi királynak szívét és üldözőbe vette Izráel fiait. Izráel fiai azonban bátran tovavonultak. Erre az egyiptomiak utánuk nyomultak és utolérték őket a tenger mellett, ahol táboroztak, a faraó minden lova, szekere, lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Cefon előtt." - II. Mózes 14:5-9.
22
Minden úgy történt, ahogyan Jehova Isten megmondta. Midőn faraó felismerte a gazdasági kárt, amit a kereskedelmi Egyiptom oly sok izráelita rabszolgamunka elvesztésével szenvedett, kapzsisága és bosszúvágya arra indította, hogy a leghatalmasabb felfegyverzett haderővel kivonuljon az üldözésre. A zsidó történelemíró, Josephus az üldöző haderőt hatszáz kocsira, ötvenezer lovasra és kétszázezer gyalogosra becsüli, tehát több mint egy negyedmillió gyakorlott katonára. Búbánatos, elkeseredett szívében égett a gondolat: „Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk, kardom kirántom s karom kiirtja őket." - II. M. 15:9.
23
Az egyiptomi seregek gyorsan tették meg az utat és utolérték az izráelitákat, mialatt ezek látszólag egy kis
8
AZ ŐRTORONY
földterületen a hegyek és a tenger között beszorultak. Most az egyiptomiak elzárták a visszavonulást s kétségkívül elrekesztették az összes nehéz oldaljárókat a hegyeken. E vérszomjas egyiptomiakkal hátuk mögött és a járhatatlan Vöröstengerrel előttük a fogoly izráeliták millióinak a helyzete rosszabb volt, mint Dünkirchenben 1940 május-júniusában, ahol csak mintegy háromszázezer angol a csatorna francia partján csapdába kerültek és a különböző hajók százai segítségükre siettek. A mögöttük levő tumultus és dübörgő zenebona, amely mindjobban közeledett, arra indította az izráelitákat, hogy visszapillantsanak és tudomást szerezzenek hatalmas üldözőjükről. A félelem megbénította sokak szívét. Mózes előtti jajkiáltásuk a hit hiányát s azt a gyanút árulta el, hogy Isten nem jól vezette a szökést, mivel ebbe a csapdába engedte kerülni őket. Mózes mint a mai nagy Próféta és Vezér, Jézus Krisztus valódi előképe igyekezett megnyugtatni őket: „Ne féljetek, álljatok helytt mert meglátjátok, milyen szabadítást szerez Jehova ma számotokra. Ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, sohasem látjátok többé őket. Jehova harcol értetek, ti csak maradjatok veszteg." II. M. 14:10-14.
24
Mit tegyenek ma hasonló helyzetben Jehova maradék tagjai s ezek jóakaratú társai? Utasításunkat a bibliai történelem ez élő, beszélő filmdrámájából vesszük: „Majd így szólt Jehova Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak (am. Standard B.: menjenek előre). Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt ketté, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén. Én pedig, íme megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy menjenek be utánuk és dicsőséget szerzek magamnak a faraó által és az ő egész serege, szekere és lovasa által. És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok Jehova, ha majd dicsőséget szerzek magamnak a faraó által, az ő szekerei és lovasai által. (II. Mózes 14:15-18) Ismét ismerteti velünk Jehova, hogy a szent neve van játszmán s hogy ez a világ és a faraó által szemléltetett e világ istene meg kell tudja, hogy Jehova a mindenható Isten és az egész világegyetem legfelsőbb uralkodója.
25
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az üldöző tömeg a magával tehetetlen izraelitákra rohanhatna; azután pedig késleltető akció következett. Jehova utóvédjük lett, amiképpen hatalmas láthatatlan angyalai által vezette őket. Az éjszaka bekövetkezett. „Elindult hát az Isten angyala, aki eddig Izráel tábora előtt járt és mögéjük ment, elindult a felhőoszlop is előlük és mögöttük állt meg. Odament az egyiptomiak tábora és Izráel tábora közé, ott felhővé és sötétséggé lett, míg itt megvilágította az éjszakát. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz." (II. Mózes 14:19, 20) Ezeket az üldözőket újra csalódás érte.
26
Az ellenséges oldalon nagy sötétség volt, amit a közbelépő hatalmas felhő idézett elő, amely a fogyó hold gyenge sugarait hatástalanná tette. Izráelita oldalon a sűrű felhő hatalmas világító függönyhöz hasonlított a hátuk mögött, amely megvilágította a Vörös tenger vizét. Az apály egyedül képtelen lett volna elvonni ezeket a hatalmas víztömegeket. Semilyen keletről jövő vihar sem lett volna képes utat készíteni nekik a tenger mélyén anélkül, hogy az izráelitáknak ne okozott volna kárt a nyugati parton. Egyedül a mindenható Isten csodája volt képes utat készíteni a vizek mélyén. Az izráeliták pedig várakozással állottak ebben a csodálatos világosságban. „Mózes azután kinyújtotta kezét a tengerre, Jehova pedig egész éjjel erős keleti széllel visszaűzte és szárazzá tette a tengert, úgy hogy a vizek kettéváltak." Isten csodája folytán kettéváltak a vizek, feltornyosultak jobb- és baloldalon s azután a forró keleti szél gyorsan felszárította a tenger fenekét. „Előre!” - parancsolta Mózes a készen álló izráeliláknak. „Izráel fiai szárazon mentek a tenger közepébe,
jobb- és balkezük felől a vizek fal gyanánt álltak." Az éjszaka már nagyon előrehaladt volt, midőn az utolsó izráeliták az ellenkező oldalon levő parthoz közeledtek, a szabadság és biztonság oldalához. Az üldözök és üldözöttek közötti felhő felemelkedett s így a faraó és serege látta, hogyan szabadultak meg az izráeliták Jehova csodája által. Faraó Jehova elleni utolsó ellenkezésként parancsot adott embereinek az elővonulásra.
27 „Az egyiptomiak pedig utánuk vonultak: a faraó minden lova, szekerei és lovasa bement a tenger közepébe." Ekkor már a 3. és utolsó éjjeli őrség ideje, reggeli 3 és 6 óra között volt és a nagy felhő az izráeliták fölött lebegett.
28
„Hajnalkor azután Jehova a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére és megzavarta azt.” (II. Mózes 14:21-24, Schlachter) Végül elérkezett az idő számára, hogy hatalmának ellenségei elleni kinyilatkoztatása által igazolja nevét és felsőbbségét s ezáltal feledhetetlen előképet szerezzen a maga örökkévaló igazolására a most közelgő Armageddoni végütközetében. A Vörös-tenger vizeire gyakorolt csodálatos hatalma kettéválasztotta ezt, úgyszólván elkergette az útból, hogy választott népének tagjai átvonulhassanak és mindörökké tanúi lehessenek mindenekfeletti hatalmának. Az egyiptomiak utánuk siettek e hatalmas vízi utcán, mialatt lábuk alatt földrengés útján hirtelen megrázkódott a talaj. Fölöttük félelemkeltően recsegett és dörgött a sötétté lett menny. Azután vízömlések zuhantak le, mire a tenger feneke járatlan iszappá lett az egyiptomi kocsikerekek, a trappoló paták és a menetelő lábak számára! Villámok cikáztak és tüzes nyilak löveltek ki Sátán megzavarodott seregeire. „A vizek láttak téged Isten, a vize láttak és megremegtek, a tenger mélységei megrázkódtak. A felhők vizet ontottak, megdördültek a fellegek és nyilaid cikáztak. Gördülve felhangzott mennydörgésed villámaid megvilágosították a föld kerekségét. A föld megrázkódott, megremegett. Utad a tengeren át vezetett és ösvényed a hatalmas vizeken, de nyomaid nem voltak felismerhetők. Mint nyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével." - 77. zsoltár 17-21, rév. Zürcher B.
29
Most kezdték megismerni az egyiptomiak a Jehova tanúi Istenét: „Eltávolította a szekerek kerekeit, úgy, hogy csak nehezen juthattak előbbre. Az egyiptomiak így szóltak: Meneküljünk Izráel elől, mert Jehova harcol értük Egyiptom ellen." Meg tudta azonban az Ördög annyira sürgetni visszavonulásukat és menekülésüket, hogy seregének legalább egy része megmeneküljön a tenger mélyéből? Oly kevésbbé, mint az neki az armageddoni csatában fog sikerülni! „Azután így szólt Jehova Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hadd térjenek vissza a vizek az egyiptomikra, szekereikre és lovasaikra. Erre Mózes kinyújtotta kezét a tengerre s reggel tájban visszatért a tenger előbbi állapotába, míg az egyiptomiak egyenesen elejébe futottak. Így vesztette bele Jehova az egyiptomiakat a tenger közepébe. Mikor a vizek visszatértek, elborították a szekereket és lovasokat, a faraó egész seregét, amelyek utánuk benyomultak a tengerbe: egy sem maradt meg közülük. Izrael fiai ellenben szárazon mentek át a tenger közepén: jobb- és balkezük felől a vizek fal gyanánt álltak. Így szabadította meg Jehova azon a napon Izráelt az egyiptomiak kezéből, és látta Izráel a nagy hatalmát, amelyet Jehova az egyiptomiak felett gyakorolt, a nép félte Jehovát s hittek Jehovának és Mózesnek, az ő szolgájának." - II. Mózes 14:25-31.
30
Így lettek az izráeliták Jehovától, ,mindnyájan megkeresztelve Mózesre a felhőben [felettük] és a tengerben [mindkét oldalon]’. (I. Kor. 10:1, 2) Másrészről az Ördög hordái egy borzalmas megsemmisítésben lettek megkeresztelve, az izráeliták pedig kifosztották a partra vetett
AZ ŐRTORONY
9
hullákat. Ezek az izráeliták lettek Jehova élő tanúi, az ő felsőbbségének, fennségének és istenségének tanúi. Mózes vezetésével és Miriám kíséretében az összes megszabadított izráeliták énekelni kezdtek. Ezek éneket énekeltek a megmentőjük, Jehova dicsőségére, amely ének e fennséges mondatban érte el tetőpontját: „Jehova király lesz örökkön örökké!" (II. M, 15:18, Elberfeldi) Micsoda kezdet ez Jehova népének a kovásztalan kenyerek ünnepe megünneplésére!
AZ ÜNNEP MAI ÜNNEPLÉSE
31
Hogyan teljesítik Krisztus követői a fent vázolt kovásztalan kenyerek első előképes ünnepét, arra való tekintettel, amit erről Pál apostol az I. Kor. 5. részében mond? Ezt azon úton módon teljesítik, ahogyan az életüket berendezik, miután őt mint Páskabárányt elfogadták s ezáltal ebből a világból, a bűneikből és elítélt állapotukból megszabadíttattak. Az apostolt a következők indították arra, hogy ez előképes ünnepre és ennek jelen teljesedésére utaljon: Valakiről, aki a korinthusi keresztény közösséghez tartozott, jelentették neki, hogy ez súlyos bűnt követett el. Ez a magát kereszténynek valló - akár megtért zsidó, akár pogány volt - saját apja feleségét vette és tisztátalanságot követett el vele. Ez legalább is mostohaanyja lehetett, s az apostolnak a II. Kor 7:12-ben tett kijelentéséből egyesek úgy következtetnek, hogy a fiúnak az atyja, aki ellen ezt a jogtalanságot elkövette, még életben volt. Az ily viselkedés ellentétben volt Jehova akaratával, amint ez az izráelitákkal való eljárásában kifejezésre jutott. Az ő törvénye, a mai helyes cselekvési mód előárnyéka kijelentette: „A te atyád feleségének szemérmét fel ne fedd, a te atyádnak szemérme az." - II. Mózes 18:8.
32
E törvény kiadása előtt régen házasságtörést követett el Ruben, Jákób elsőszülött fia az atyja ágyasával, Bilhával, atyja szeretett felesége szolgálójával. Ezért vonta meg Isten Rubentől az elsőszülöttségi jogot. Azonkívül Jákóbot arra ihlette halálos ágyán, hogy Rubenről a helytelenítés szavait mondja. (I. Mózes 35:22, 49:1-4, I. Krón. 5:1) Miután a III. Mózes 18:8-ban leírt fenti törvény kiadatott, ezt szándékosan áthágta Absolon, mégpedig politikai okokból és Akhitófel, Dávid király áruló tanácsadója tanácsára. Absolon az atyja, Dávid király ellen lázadt és arra indította, hogy a jeruzsálemi királyi palotájából elmenekűljön. Annak kinyilatkoztatására, hogy az elűzött atyja minden berendezését átvette, vette Dávid király ágyasait és nyilvánvalóan házasságtörést követett el velük. (II. Sámuel 15:20-23) Absolon erőszakos halállal halt meg a csatában, amely a leveretésével végződött. Dávid halála után az ő becsvágyó fia, igyekezett kárpótlást venni magának azért, hogy nem lehetett Dávid trónkövetője. Megkérte Abiságot, atyja ágyasát. Ezért a merészségéért Salamon király megölette Adoniját. - I. Kir. 1:1-5, 2:13-25.
33
Így teáht Isten Igéje határozottan elítélte, ha valaki nemileg közösült mostoha anyjával, akár életben volt még férje, akár halott volt már. A korinthusi közösség azonban nem törődött azzal, hogy ilyesmi előfordult közötte, amit még a pogány kívülállók is kiűztek maguk közül. E gyülekezet tagjai annyira vitatkozásba merültek emberek felett, akiket tanítójuknak és vezérüknek tekintettek, mint pl. Kéfás (Péter), Pál és Apollos, hogy nem maradt idejük a gyülekezetnek ettől a galád bűnözőtől való megtisztítására. Ezek nagyzoltak és azt gondolták, hogy mivel egy meghatározott férfi volt az oktatójuk más oktatókkal ellentétben, ezáltal kitüntették magukat más testvérek előtt, s így felfuvalkodtak és hencegtek. (I. Kor. 1:11-13, 4:5, 6) Hogy Isten szelleme megtartassék és megoltalmaztassék a gyülekezetben, írta nekik az apostol a következőket:
34
„Széltében hallatszik, hogy paráznaság van köztetek, még pedig olyan paráznaság, amilyenről még a pogányok között sem beszélnek: hogy valaki az ő apja feleségét vette nőül. És ti fel vagytok fuvalkodva, nem hogy inkább gyászt öltve, kivetettétek volna magatok közül, aki ezt elkövette. Mert én, bár testileg távol, szellemileg azonban jelen lévén, már mint jelenlévő, ítéltem afelett, aki így cselekedett." Milyen ítéletet hozott Pál a dolgokban? „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztus nevében összegyűlve, a ti szellemetek és az én szellemem, a mi Urunk Jézus Krisztustól nyert hatalomnál fogva, adjuk át az ilyet a Sátánnak a test pusztulására, hogy a szellem az Úr Jézus ama napján megtartassék. Nem helyes a ti dicsekvéstek [illetve ebben a dologban semmi dicsekedni való nincsen]. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? [Ezért van veszélyeztetve az Úr szelleme ebben a gyülekezetben.] Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, amint hogy ti kovásztalanok vagytok. Mert a mi páskabárányunk is meg van ölve [megáldoztatott] már, a Krisztus. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se rosszaság és gonoszság kovászával, hanem tisztaság és igazság kovásztalanságával." - I. Korinthus 5:1-8.
35
A kovásztalan kenyerek ünnepének régi megünneplésénél az első és hetedik nap szent gyülekezettel és a személyes nyereségért való munka elhagyásával lett megünnepelve. Ha tehát a korinthusi vagy bármely más keresztény közösség és a jóakaratú emberek közötte most a kovásztalan kenyerek ellenképi ünnepét akarták ünnepelni, el kell távolítaniok mindenkit maguk közül, aki egy darab kovászként működik a tésztaközösségben. Az ilyet le kell metszeni".
36
Isten Bárányának Kr. u. 33-ban történt halála és feltámadása óta a keresztény hívők átvették kötelességüket az ellenképi kovásztalan kenyerek ünepével kapcsolatban. Még sokkal inkább áll ez 1918 óta, mivel abban az évben beteljesedett Malakiás jövendölése (3:1—4), hogy Jehova követe, Krisztus Jézus a templomhoz jött annak megtisztítása végett. Krisztus a templomban a Máté 24:48-51-ben feljegyzett világ végéről szóló saját jövendölésének a beteljesedéseképpen hű követői maradékát megszabadította és megtisztította a "gonosz szolga" osztály jelenlététől, befolyásától és hatalmától. Ez különösen áll 1932 óta midőn a „választott vének" mint osztály eltűntek Jehova tanúi soraiból. A kovásztalan kenyerek ünnepe csak a páska után és a tíz csapásnak Egyiptomra való kitöltése után vette kezdetét. Ehhez hasonlóan az újabbkori ellenképben is a tíz csapás 1932-ig lett kitöltve a „kereszténységre". Ez Isten „szokatlan munkája" által történt, ami a szent angyalai, valamint a tevékeny tanúi által lett végrehajtva a földön. Ez ellenképi csapások által e világ hatalma és ereje, valamint „elsőszülöttei" Jehova hű maradéka s ezek jóakaratú társai számára levágattak és „megölettek". - Az erről szóló részletes beszámolót lásd "Jehova" c. könyv 55-94 oldalain, valamint „Watchtower" 1944 február 15-i számában!
37
Ezért tiszta életet kell vezessen úgy a keresztény gyülekezet, mint az egyedülálló keresztény és Jehova tanúja is. Gondoljunk arra, hogy Krisztus Jézus az emlékvacsora bevezetésénél a testét alkotó egyház szemléltetésére egy kovásztalan kenyeret használt, midőn így szólt; „Vegyétek, egyétek, ez az én testem." (Máté 26:26, I. Kor. 11:23, 24) Csak az ily tisztántartás teszi lehetővé Krisztus testtagjai maradékának, hogy résztvegyenek a kovásztalan kenyerek ellenképi ünnepén. A kenyér kovásztalan állapota a tisztaságot szemlélteti. Az izráeliták akkor kezdték enni ezt a kenyeret, midőn elváltak az elnyomó Egyiptomtól és kivonták magukat a Sátán látható szervezete
10
AZ ŐRTORONY
szolgaságából. Jehova felszentelt népe most azon izráelitákhoz hasonlóan tiszta kell legyen e világ kovászától. E világ jelenti ennek tanait, szokásait és zsinórmértékeit. Jelenti a vallást, amint ez Jézusnak a vezetőkhöz intézett figyelmeztetéséből kitűnik, akik a „zsidók vallásán" vagy a zsidóságon csüngtek. Így szólt: „Óvakodjatok a farizeusok és sadduceusok kovászáról." „Akkor rájöttek, hogy nem a kenyérbe való kovásztól óvta őket, hanem a farizeusok és sadduceusok tanításától." (Máté 16:6, 12) A kovásztalan vagy friss tészta képe azt mutatja, hogy mi nem éhhez a világhoz tartozunk s belőle semmi sem lehet közöttünk. E világ kovásza nem részesülhet „Isten Bárányában, aki elveszi a világ bűneit.”
38
E világ embereivel való érintkezést vagy a velük való földi kapcsolatot nem kerülhetjük el; ennek elkerülése végett el kellene hagyjuk ezt a földgömböt. Így mondja ezt az apostol az I. Kor. 5:9-11-ben. Azonban őrködhetünk afelett, hogy úgy járjunk el, ahogyan az apostol mondja, ugyanis ne igyekezzünk kapcsolatot tartani e világgal s vele együtt haladni, tehát: „kerüljétek az érintkezést, ha valaki testvér nevet visel és mégis parázna, fösvény, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy harácsoló (am. Standard B.: zsaroló). Az ilyennel még együtt se étkezzetek.” (I. Kor. 5:11) Mi nem tehetünk róla, hogy a világban vagyunk és Jézus kifejezetten megmondotta, hogy Istent nem arra kérte, hogy tanúit az armageddoni csata előtt kivegye a világból. Mialatt azonban mi kényszerűségből a világban vagyunk, Jézushoz hasonlóan nem szabad a „világból valók" legyünk. (János 17:14-16) A világ kívül áll Jehova teokratikus szervezetén. Jóllehet mi bizonyságot teszünk ellene és nyilvánosan bejelentjük sorsát, amint azt Isten Igéje megjövendölte, azonban mégis hagynunk kell, hogy e világ maga irányítsa és szabályozza a szervezetét és saját dolgait és a maga útján járjon. Akik Isten szervezetéhez tartoznak, lelkiismeretesen a saját személyes belső ügyeikre és a Jehova szervezetén belüli dolgokra kell ügyeljenek. Amint az apostol a korinthusi gyülekezetnek írja: „Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Vagy nem a belül levők felett ítélkeztek-é ti? A kívül levőket pedig az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül!" — I. Kor. 5:12, 13; V. Mózes 17:7, 19:19!
39
Az ünnepnek e háborúutáni időben való megünneplése tehát jelenti, magunkat mint Isten szolgái és tanúi
szeplőtlenül megtartani e világtól, tehát ezt megünnepelni: „nem régi kovásszal [a zsidóság vagy „kereszténység" vallásával], se rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság [ártatlanság] és igazság kovásztalanságával." (I. Kor. 5:8) Aki kovászos kenyeret evett, büntetésül levágatott; aki Isten szervezetéhez tartozik, kerülnie kell a jelképes kovásszal való beszennyeződést. A rosszaság és gonoszság kovásza nem csak mindazt foglalja magában, amit az apostol megemlít: erkölcstelenséget, kapzsiságot, bálványimádást, rágalmazást, részegséget, zsarolást stb., hanem a mostani világba való beavatkozást is, ennek erkölcsi vagy másmilyen támogatást nyújtva az egész földgömb feletti világuralomra vonatkozó büszke Istent kihívó terveihez és „egy jobb és szebb világ megteremtéséhez", oly világéhoz, amely Isten utaitól és királyságától független lenne. Jézus sürgősen azt tanácsolta, hogy e világi „pusztító utálatosságra" való tekintettel meneküljünk Isten országa hegyeire. - Máté 24:15-20.
40
Jehova Isten a kovásztalan kenyeret a „szorongattatás kenyerének" nevezte. Mialatt ez ünnepet ünnepeljük illetve a kenyeret esszük, magunkat elkülönítve, szeplőtlenül és szabadon tartva ettől a háborúutáni világtól és a királyság-igazságokat hirdetve, minden bizonnyal elvárhatjuk, hogy Sátán és démonai, a látható politikai, kereskedelmi, katonai és vallási szervezetétől nagy szorongattatást kell elszenvedjünk. Ez üldözőket mi éppoly kevésbbé tudjuk feltartóztatni, mint az izráeliták az egyiptomi hordákat, akik a sarkukban követték őket. Azonban a most fogyasztott szorongattatás kenyere ellenére szabadok vagyunk az ellenképi Egyiptomtól, mi Jehova megszabadítottai vagyunk Krisztus Jézus által. Isten és Krisztus vezetése és oltalma alatt ünnepeljük a szent szabadság ünnepét, mialatt előre menetelünk az igazságosság új világába, az ő dicsőítésére és magasztalására énekelünk s az összes nemzetek népeit meghívjuk, hogy vigadozzanak és meneteljenek mivelünk. Armageddon Vörös-tengere, amely közvetlen előttünk van, nem fog feltartóztatni bennünket. Ellenben az utánunk rohanó üldözőinket minden bizonnyal teljesen elnémítja és egyetlen egyet sem hagy meg belőle. Midőn azután Armageddon elmúlt, Jézus Krisztus útján a teljes szabadság új világában Isten minden szolgái örökké Jehova dicsőségét fogják énekelni.
WTa. 1946 március 1
Hivatalosak, választottak és hívek
Ezek a Bárány ellen hadakoznak és a Bárány legyőzi őket, mert ő Uraknak Ura és Királyoknak Királya, s akik vele vannak, azok hivatalosak, választottak és hívek." - Jelenések 17:14, Elberfeldi.
1 JEHOVA vitéz harcossá teszi azt, aki egykor, mint bárány levágásra vitetett, mint juh, amely megnémul az őt nyírók előtt és száját nem nyitotta meg. (És. 53:7) Hogy ez az Egy a bárányhoz hasonlított, nem a gyengeség és félelem jele volt - amint Jehova jól tudta -, hanem a legnagyobb bátorság és tisztaság bizonyítéka, ami az ellenség tüze ellenére mindhalálig megmaradt. Azért hívta el Jehova ezt az Egyet a világegyetem történelme legrettenetesebb háborújának, „a mindenható Isten nagy napja csatájának" a vezetésére. Ez az Egy tökéletes, ártatlan, békeszerető ember a földön meghalt mint, bárány, még pedig hogy az „Isten Báránya" legyen, „aki elveszi a világ bűneit". Mivel ő így az emberi életét örökre feláldozta, Isten feltámasztotta őt, a Bárányt a halálból a
szellemi birodalomban való új életre. Isten felmagasztalta őt a legfelsőbb hivatalba, amely valaha teremtménynek osztályrészül jutott, Jehova jobbjára az ő trónján. A Bárány ez új életnek és ennek a felmagasztalt állásnak az erejében vezeti a végharcot, amely minden emberi háborúnak véget vet s Jehova nevét és istenségét igazolja. - János 1:29, 36.
2 Mint Egy, aki önmagát „Isten Bárányaként" önként áldozatul mutatta be, régen azelőtt előárnyékoltatott a zsidó nemzet első főpapja, Mózes fivére, Áron által. Mint király ellenben, aki Jehova egyetemes uralma összes ellenségei ellen harcol s az armageddoni csatában leveri őket, Melkisédek királyi trónon ülő pap, Sálem királya által volt előárnyékolva. Isten Igéje pedig világosan meg¬
Oldal:3-1946-Az-ünnep-előtt-1946.djvu/11
Oldal:3-1946-Az-ünnep-előtt-1946.djvu/12
Oldal:3-1946-Az-ünnep-előtt-1946.djvu/13
Oldal:3-1946-Az-ünnep-előtt-1946.djvu/14