Értelem
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. november 2., 10:37-kor történt szerkesztése után volt.
Értelem
„Minden keresményedből szerezz értelmet" — Példb. 4:7.
1 JEOVA minduntalan hangsúlyozza mennyire fontos teremtményei számára, akik az ő elismerését bírni óhajtják, értelmet szerezniük. A jelen rendkívül veszélyes idő, veszélyeket rejteget magában azokra nézve, akik szövetséget kötöttek és a Felségesnek szolgái. Nem tudnánk megindokolni miért kellene tudatlanságban élnie Isten bármely szolgájának is az úton ráleselkedő és az ő elpusztítására törekvő ellenségei felől; ugylátszik azonban, hogy némelyek hanyagok, tudatlanok vagy hanyagok és tudatlanok is egyúttal e tekintetben. Mi most az emberiség történetének és az Isten Gyülekezete földi pályafutásának is a tetőpontján élünk. Ezekben a veszélyes napokban tehát csak azok fognak megmaradni az Úr mellett, akik hivatalosak és választottak is, akik törvényesen élnek, akik feltétlenül hűségesek és megőrzik ártatlanságukat Isten előtt. Egyáltalán nem lehet tehát eléggé hangsúlyozni mennyire fontos az értelmesség mindazok számára akik az Úr szervezetéhez tartoznak. Ismét fontos és szükséges Isten népének figyelmébe hívni az értelmességet és hangsúlyozni annak értékét.
2 Az értelmesség nemcsupán az intelligenciát, illetve azon képességet jelenti, hogy a fogalmakat felfogni és nagy feladatokat vagy kérdéseket megoldani képesek legyünk. Mert ezenkívül azt is jelenti, hogy legyünk körültekintőek és elővigyázatosak, tudjunk különbséget tenni és okosan viselkedni; mindenekfelett pedig tudjuk kellőképpen értékelni és megérteni a teremtménynek a Teremtőtől való függését. Amidőn az ember mindjobban gyarapszik az Isten és Isten szándékának felismerésében és megértésében, jobban is fogja értékelni őt és értelmesség tekintetében is gyarapodni fog. Mielőtt megvizsgáljuk mennyire szükséges most értelmeseknek lennünk, előbb néhány szöveget vizsgálunk meg, amelyek az értelmesség fontosságát kiemelik.
3 Jehovának földön élő maradék népe jól ismeri azon számtalan írás szövegeket, melyek kimutatják, hogy Mózes előkép volt, hogy Jézus Krisztust a nagy prófétát példázta, s hogy az izraeliták a Sinaitól az Ígéretföldjéhez vezető útjukon Isten mai szövetséges népét (az igazi keresztyéneket) példázták, amelytől Isten megkívánja, hogy ártatlanságát megőrizze, amit meg is kell őriznie, ha élni szeretne. Mózes majdnem a Jordán partjáig vezette az izraelitákat. Mózes Moáb síkságán újból felsorolta Isten népe előtt mindazon csodatételeket, amelyeket Isten érettük tett és beléjük véste mennyire szükséges teljesen engedelmeskedniük Isten parancsainak. Isten természetesen előre tudta, hogy szövetséges népe (a zsidók) között önfejűség és törvényszegés is elő fog fordulni s emiatt rámutatott mennyire szükséges kellő értelemmel rendelkezniük és hűséget kimutatniok, ami az ő parancsainak teljes megtartásából fog beigazolódni. Mózes a következőket mondotta nekik: „Figyelj és hallgass Izrael! E mai napon lettél az Úrnak, a te Istenednek népévé. Hallgass azért az Úrnak, a te Istenednek szavára és cselekedjél az ő parancsolatai és rendelései szerint, amelyeket én parancsolok ma neked!" — Mózes V. 27:9, 10.
4 Ezek a szavak most még sokkalinkább szólanak Isten mai szövetséges népének. A Moáb síkságán kötött szövetség a hűség szövetsége volt és az Isten országára vonatkozó feltétlen hűség szövetségét példázta, amidőn Jézus Krisztus fog uralkodni. Isten mindenkor hűséges, amint a Szentírás mondja s így a másik szövetségesfélnek is hűségesnek kell lennie. A temp-
lom megítélésekor a hűségesek ebben az elismerésben fognak részesülni, hogy "igazság áldozatával áldozzanak az Úrnak" és felvétetnek a királyság szövetségébe s attól kezdve teljesen híveknek kell lenniük Istenhez és meg kell őrizniük ártatlanságukat, ha élni akarnak. A hű maradék az értelem terén ettől az időtől kezdve fog meggyarapodni és jobban kell megbecsülni tudnia Istentől és Jézus Krisztustól való függését. Azok, akik ebben a szövetségben állnak s végül Jézus Krisztus útján győzedelmeskedni fognak, tovább is híveknek kell lenniük Istenhez, az ő törvényeihez. Szükségképpen ebből az következik, hogy mindenki, aki ebben a
szövetségben áll, s nem hűséges és nem engedelmes, el fog bukni és el fog pusztulni. Senki se ámítsa tehát magát s mások által se ámítassa magát, azt gondolván, hogy mivel szövetséget kötött, biztosan részesülni is fog Jézus Krisztus feltámadásában és uralkodásában. A hűség előfeltételét teljesítenie kell és azt mind halálig meg kell tartania. (Jelenések 2:10) Ez oly változhatatlan törvény, amely alapján történik az egész maradék megítélése.
5 A jonadábok, illetve a nagysokaság nem részes a királyság szövetségében s nem is lesz az uralkodóház tagja; de az Isten szervezetével való összeköttetése miatt s azon gondviselésre és védelemre való tekintettel, amelyben az Úr részesíti csendes szövetségben áll arra nézve, hogy hűséges lesz Istenhez és az ő országához. Mindvégig alázatosnak és igazságosnak kell lennie s amily mértékben gyarapszik az értelme, engedelmességében is gyarapodnia kell. Figyeljük meg, Isten Mózes útján a következőket mondotta: „Tartsátok meg azért e szövetségnek igéit és aszerint cselekedjetek, hogy szerencsések legyetek mindenben, amit cselekesztek. Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti Istenetek előtt álltok: a ti főembereitek, törzseitek, véneitek és a ti tiszttartóitok, Izraelnek minden férfia: a ti kicsinyeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki a te táborodban van, sőt favágóid és vízmérőid is.“ (Mózes V. 29:9—11) Ezek a szavak főképpen azokhoz voltak intézve, akik a szövetségben álltak s akiket Egyiptomból kivezetett, voltak azonban olyanok is említve, akiket ezekkel a szavakkal nevez: „és a te jövevényeid a te táborodban". Ezek a szavak nem vonatkoznak azokra akik közvetlenül a szövetségben álltak, hanem azokra vonatkoznak, akik Isten szervezeténél keresnek maguknak védelmet, s akik csak úgy maradhatnak meg Isten kegyelmében, ha megőrzik hűségüket Isten mellett; ez a törvény most azokon teljesül, akik Isten szervezetéhez menekültek, t. i. akik a „többi juhok" vagy a jonadábok. — János 10:16; Kir. II. 10:15.
6 Azok az események, amelyek Izraellel történtek, azok figyelmeztetésére és hasznára jegyeztettek fel, akik a világtól elkülönültek és magukat az Úrnak rendelték alá. Az izraeliták, Isten volt szövetséges népe, akikkel Moáb síkságán kötött szövetséget, azokat példázzák, akik most állnak szövetségben Istennel, amely a királyság szövetsége és hűséget követel tőlük; a táborban levő „jövevények" pedig az Isten iránt jóindulatú embereket, a jonadábokat példázzák, illetve a nagysokaságot. (Jelenések 7:9, 10) Ezek menekülnek a táborba vagy Isten szervezetébe, miután Sátán szervezetéből elmenekültek s ezek tekintetnek a táborban, illetve Isten szervezetében jövevényeknek, mivel nincsenek közvetlenül a szövetségben. Mindazáltal hűsé-
149
gesek tartoznak lenni, ha tovább is élvezni akarják Isten kegyeit. Nekik mondja Jehova: „Keressétek az alázatosságot és az igazságot! „Ezt a parancsot senki sem teljesítheti, ha állandóan nem tanulmányozza Isen igeit, s nem viseli aszerint magát s nem lesz hűséges Istenhez és szervezetéhez. Istentől való függése Isten védenceinek Istenhez való viszonya, Isten hatalma pedig korlátlan, amit azok érdekében alkalmaz, akik tökéletes szívűek vele szemben. Az értelmességről szóló szövegek tehát most rendkívül fontosak, úgy a maradékra mint a jonadábokra nézve is s ebből az okból vizsgáljuk meg most ezeket a szövegeket, hogy
a maradék és a jonadábok is jobban megértsék Istentől és egymástól való függésüket, illetve egymáshoz való tartozásukat.
7 A szövegből kitűnik, hogy a Mózes vezetése alatt álló zsidók között viszálykodás támadt s hogy azok a zsidók, akik oktalanok és értelmetlenek voltak, nem voltak kedvesek az Úr előtt sem s így a nép között fontosabb tisztségeket sem tölthettek be. Mózes Jehova utasítására mondotta az izraelitáknak: „Miképen viselhetném én egymagam a ti bajaitokat és a ti terheiteket és a ti pereiteket? Válasszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes (közmegbecsülést élvező) férfiakat és én azokat elöljáróitokká teszem." - Mózes V. 1:12, 13.
8 Úgylátszik tehát, hogy az Úr törvénye az, hogy viszálykodók ne töltsenek be fontos tisztségeket az ő szervezetében és a nép között. Valaki állhat valamily fontos tisztségben s egy ideig betöltheti, de ha az írás intelmeit figyelmenkivül hagyja, esztelen eljárást követ, nem maradhat meg tisztségében.
9 Isten kiválasztotta az izraelitákat s a többi nemzetektől elkülönítette magának; de csak kevesen őrizték meg mindvégig hűségüket és élvezték Isten kegyelmét. Isten Jézus Krisztus igazi, követőit népéül választotta, a királyság szövetségébe felvette, „szent nemzetévé és örökségévé" emelte egy bizonyos cél érdekében. (Péter I. 2:9, 10) Törvényéből bizonyosra vehető, hogy csak azok maradnak meg szent nemzetében, akik hűségesen teljesítik törvényeit, s csak ezek fognak élni. Emiatt mondotta Jehova a zsidóknak — szavai pedig most méginkább érvényesek a maradékra nézve —, „lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nekem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt... megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet... Csak vigyázz magadra és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne feledkezzél azokról amelyeket láttak a te szemeid és hogy el ne távozzanak a te szívedből teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.” (Mózes V. 4:5, 6, 9) Így hangsúlyozta az Úr mennyire fontos, hogy népe mindenkor szeme előtt tartsa, amiket tőle tanult. Az átöröklés folytán tökéletlen ész és szervezete következtében az ember folytonosan tartozik tanulmányozni és szorgalmasnak lenni, csak így tudja mindig a helyes utat követni. Azok a zsidók, akik az Úrtól elhajlottak, nem voltak értelmesek: „Tanács-vesztett nép ez és nincs bennük értelem." (Mózes V. 32:28) Ezek nem értékelték Istennel való kapcsolatukat. Most azonban még sokkal fontosabb okoknál fogva értelmeseknek kell lenniük mindazoknak, akik élni szeretnének, azaz meg kell érteniük és becsülniük Teremtőjüktől való tényleges függésüket.
A kapcsolat
10 Jehova Isten a Teremtő, az ember a teremtmény, ez így van a Jézus Krisztusban levő újteremtés esetében is. (Kor. II. 5:17) A teremtmény teljesen a Teremtőjétől függ; mert csak tőle nyerhet életet, áldásokat és boldogságot. Az emberi teremtmény akkor kezd értelmes lenni, amidőn tiszteli a Teremtőjét, amint írva áll: „Az Úrnak félelme a bölcseség kezdete; a balgák megvetik a böleseséget és a tanítást." (Példb. 1:7) Az
Úr tisztelete a bölcseség kezdete, és értelem a Szentnek megismerése." (Példb. 9:10, angol.f.) „Az Úr félelme a bölcseség kezdetet: jó belátása (értelme) van mindenkinek, aki ezt gyakorolja.” — 111. zsoltár 10.
11 Az oly teremtmény, aki értelmes kezd lenni, nemcsupán tiszteli a Teremtőjét, hanem az ő korlátlan hatalmát látva és félve, az ő teljes igazságosságát, tökéletes böleseségét és végtelen szeretetét is látja. Látja, hogy attól függ az élete, ha kedvesen viseli magát az Úr előtt. Felismeri, hogy önmagában nincsen ereje s hogy semilyen tekintetben sem mérheti magát a nagy Teremtőhöz. A teremtmény ebben a lelki állapotában kezd értelmes és bölcs lenni. Ha őszintén kíván előrehaladni az értelem terén, a mindenható Teremtő tökéletes akarata által fogja vezéreltetni magát. Tudomást szerez öröklött hibáiról, bűnös állapotáról s emiatt meg akar gyógyulni és meg akarja ismerni Teremtőjét. Ezen helyes szívállapota vagy érzülete miatt Isten Jézus Krisztushoz vezeti vagy vonza őt s az ember megtudja, hogy Isten éppen azért küldte e világra szeretett fiát, hogy e világ megváltója legyen s megtanulja, hogy senki sem mehet Istenhez, csakis Jézus Krisztus által. (János 14:6) Megtanulja, hogy teljesen a Teremtő akaratának kell magát alárendelnie; hiszi, hogy van Isten, aki megjutalmazza azokat, akik őt keresik s előírásai szerint szolgálnak neki; hiszi, hogy Jézus Krisztus az ember megváltója és üdvözítője, azoké t.i., akik hisznek az ő áldozatában. Megtagadja magát és értelmesen s örömmel lép arra az útra, amelyre minden értelmes teremtménynek lépnie kell, illetve: önként hajlandó Isten akaratát cselekedni. Megtanulja, hogy az ördög a gonosztevő, Isten kísértője s az ember nagy ellensége, akiket el akar fordítani Istentől és el akar pusztítani s emiatt elmenekül az ördögtől és Jézus Krisztusnál Isten szervezetében keres menedéket. Miután Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötött, ehhez a ponthoz érkezve, fordulópont áll be Istenhez való kapcsolatában.
Apa és gyermekek
12 Isten felkarolja az embert és kegyelmében részesíti, ha az ember hisz és engedelmeskedni hajlandó Isten akaratának, ő igazolja az embert, hogy a következő lépést megtehesse, illetve hogy a tökéletes embert, Jézus Krisztust követhesse. Az ember az ilyképpen nyert igazolása következtében jogot nyer az élethez, amely jogot azonban Isten akarata iránti engedelmességében felad. Isten akarata az, hogy ily teremtményt meghívja a nagy tisztségre, azt akarja, hogy Jézus Krisztussal haljon meg. Isten aztán az ily teremtményt mint gyermekét szólítja elő és elismeri gyermekéül, így lesz Isten az ő atyja, vagyis az oly teremtmény életadója, aki feltétlenül beleegyezett Isten akaratának cselekvésébe. Isten szüli az ily teremtményt, ami azt jelenti, hogy elismeri mint sajátját s ez az ő akarata szerint történik: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk." (Jakab 1:18) „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak atyja, aki az ő nagy irgalmassága
150
szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által." — Péter I. 1:3.
13 Az ember vízkeresztsége arról szóló jelképes bizonyságtevés, hogy Isten akaratának cselekvésébe beleegyezett. Csak úgy élhet örökké együtt Jézus Krisztussal, ha Krisztus halálában megkeresztelkedett. (Róma 6:3—8) A teremtményt Isten kereszteli meg Krisztus halálába s áldozati halált kell halnia (amint Jézus Krisztus is áldozati halált szenvedett), ha Krisztussal kíván együtt élni és uralkodni. (Tim. II. 2:11, 12) Miután mint Isten fia (gyermeke) megszületett és elismertetett, újteremtés lett a Jézus Krisztusban. „Azért, aki a Krisztusban van, újteremtés az; a régiek elmúltak, imé minden újjá lett." (Kor. II. 5:17) Az ezután fennálló kapcsolat (függés) tehát az Atya és a fiú közti kapcsolat. Most már a teremtmény Isten családjához tartozik, amelynek Jézus Krisztus a feje; minden földi dologtól elszakadt, reménye csupán mennyei dolgokra irányul. (Kolessé 3:2) Emberi élethez való joga megszűnt s azért áll megírva az ilyenek felől: „Mert meghaltatok és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben." (Kolossó 3:3, 4) Ettől kezdve a teremtménynek, ha él, Isten családjának tagjaképpen kell élnie a Krisztusban."
Szándék
14 Többen sokáig azt hitték, hogy Jehovának arra irányul a szándéka fiak szülése és Krisztusba való helyezése tekintetében, hogy az embereket üdvözítse és a mennyekbe vigye. Az ő szándéka azonban nem ebből áll. Természetesen a hívek végeredményben üdvözülni- és a mennyekben fognak élni, mindazáltal az ember megváltása vagy üdvözítése Isten tulajdonképpeni főszándéka mellett csak alárendelt jelentőséggel bír. Jehova nagy és legfőbb szándéka az ő nevének tisztázására irányul, azt mindazon gyalázattól meg akarja tisztítani, amit az ősi lázadó, az ördög hintet arra. Jézus Krisztust Isten nevezte ki igazolói nagy méltóságára, ő küldte Jézust a világra Isten igazsága üzenetének tolmácsolására, ő kente fel és nevezte ki Jézus Krisztust a világ uralkodójává, hogy a világot a kitűzött időben
igazságosan kormányozza és uralkodásakor minden engedelmes ember életben részesüljön. Emiatt válaszolta Jézus egy kérdésre: „Én király vagyok. Azért születtem és jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Minden, aki az igazságból való, hallgat az én szómra (hívásomra)." — János 18:37.
15 Ebből tehát az következik, hogy minden személy, akit Isten Krisztus fennhatósága alatt családjába fogad, engedelmeskedni tartozik Jézus Krisztus szavának s úgy kell viselkednie, ahogyan Jézus viselkedett. Mindenkor igazságosnak kell lennie Isten iránt, hűségesnek és meg kell őriznie ártatlanságát. Akik tehát Jézus Krisztusban vannak, azt tartoznak cselekedni, amit Jézus cselekedett, hiszen az ő követésére hívattak meg, bármerre is vezesse őket. Az emberek közül kiválasztattak és az Isten neve érdekében lettek újteremtések a Krisztus Jézusban, hogy az ő nevéről és szándékáról tegyenek tanúbizonyságot. Ebből az okból mondja az apostol azokról, akik Krisztusban vannak: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." — Péter I. 2:9.
Felkenés
16 Akiket Jehova nevével való szándékával kapcsolatban kiválasztott, mennyei meghívást nyertek és a kitűzött időben választatnak és kenetnek fel. Ez azt jelenti: hogy bizonyos jellemző kötelességek teljesítésére nyernek megbízatást, többek között Jehova Isten tanúi tartoznak lenni; mert Jehova Istentől nyertek megbízatást és meghatalmazást képviseletére, nevében való szólásra és üzenetének tolmácsolására. Azok felől áll megírva, akik a Krisztusba nyertek befogadást: „Az Úristen lelke van én rajtam azért, mert felkent
engem az Úr, hogy a szegényeknek örömet mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívünket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót." — Ésaiás 61:1, 2.
17 A függöhelyzet (kapcsolat) tehát: a fiúnak az atyjához és a szolgának a gazdájához (a mesterhez) való viszonynak felel meg. Jehova Isten a nagy mester, viszont a teremtmény a szolga. Maga Jézus Krisztus is kiválasztott szolga, (Ésaiás 42:1), testületének tagjai Isten és Krisztus szolgái. Miről lehet tudni, hogy Isten ezen családjához tartozunk-e? Az írás azt mondja: „Ez a lélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk; ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk meg." — Róma 8:16, 17.
18 Ennek a szövegnek semilyen részét sem szabad figyelmen kívül hagynunk, főképpen az abban említett feltételt: „ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk meg". Miután ugyanis tudomást szereztünk Isten igéjéről és, bizonyságát szolgáltattuk Istenben és Krisztusban való hitünknek, kezdtük meg ezt az utat. Mostmár a teremtménynek meg kell kérdeznie magától, illetve meg kell vizsgálnia magát, s így győződhetik meg, hogy tényleg a hitben van-e: „Engedelmesen alárendeltem-e magamat az isteni akaratnak? Követtem-e a mennyei meghívást: Feltétlenül és teljesen átadtam-e magamat Istennek, mennyei dolgokban reménykedem és azok után vágyakozom-e és nem földi dolgok után? Örömmel magamra vettem-e mindazon gyalázatot, ami Istent és Jézus Krisztust érte és tovább is örömmel fogom elviselni azokat? Hajlandó vagyok-e együtt járni Jézus Krisztussal és együtt szenvedni vele, ahogyan ő szenvedett az igazságért? Rendelkezem-e az Úr- és az ő háza iránti buzgalommal és teljesen megtartom-e szövetségi fogadalmamat?" — Így vizsgálhatjuk meg magunkat az írás megvilágításában és vonhatunk következtetést le a szellemből arra nézve, hogy gyermekei vagyunk e az Úrnak, vagy sem. A hivatalosak, választottak és a hűségesek azok, akik örökké együtt lesznek Krisztussal a dicsőségben. Az nem elég, ha valaki a szájára veszi az Úr nevét és segítséget kér tőle. Az Úr Jézusnak templomához érkezése óta, azok, akik hozzá híveknek bizonyultak, köréje gyűjtöttek s azóta nagymértékben meggyarapodtak Istennek és szándékának megismerésében azon világosság által, amely Jézus Krisztus arcára sugárzik és arról a templomi osztályra. Ezek a templomban tartózkodó hűségesek az Úr azon parancsának engedelmeskedve, hogy Jehovának tanúivá legyenek és az ő országáról szóló igazságot hirdessék, teljesíteni tartoznak megbízatásukat.
19 A fenti kérdéseken kívül vizsgálja meg a teremtmény a következőket is: „Engedelmesen alárendelem-e magamat az Úr akaratának és parancsának, amennyi-
151
ben örömmel hirdetem az ő nevében az ő királyságának üzenetét, mindazt, amit tőle a „rejtekhelyen" tanultam?" Ha valaki mindezen kérdésekre igenlőleg tud válaszolni, vegye tudomásul és becsülje is meg ama tényt, hogy Istennek, az Atyának a gyermeke, s hogy Jézus Kriszus az ő idősebbik testvére és ura; mindnyájuknak igenlőleg kell válaszolni tudniuk ezekre a kérdésekre és híven meg kell maradnjok ezen az úton, ha valaha is a királyságban óhajtanak lenni.
„Más juhok"
20 A Szentírás bizonyítja, hogy az Úr Jézusnak Jehova templomához érkezése s azoknak összegyűjtése után, akik abban az időben a királyságba vezető úton haladtak, kezdi magához gyűjteni az Úr „más juhait". Ezek a „más juhok" oly emberek, akik tudomást szereznek Isten igéjéről és hisznek neki. Hisznek Istenben és Jézus Krisztusban mint az emberiség megváltójában. Őszintén és becsületesen megismerni kívánják Jehova szándékát. Felismerik, hogy az ördög az istennek és nekik is ellenségük, s hogy ők az ördög szervezetének voltak alárendeltjei. Magaviseletüket megváltoztatják, amennyiben Istenben és Jézus Krisztusban hisznek, Sátán szervezetéből kimenekülnek és az Isten szervezetében, Krisztusnál keresnek védelmet. Fejlődni, kezdenek az ismeretben s meglátják mennyire szükséges engedelmeskedniük Isten parancsainak és igazságra s alázatosságra törekedniük. Tanulmányozzák Isten beszédét, tudomást igyekeznek szerezni akaratáról és azt cselekedni is kívánják. Legjobb igyekezetükkel hívek igyekeznek lenni Istenhez és Krisztushoz, az ember megváltójához. Látják, Isten gondoskodott, hogy a hűséges emberek örökké ezen a földön lakjanak. Mindenkor ezen a földön szeretnének élni. Menedéket találtak Isten városában vagy szervezetében s látják, hogy abban kell maradniok és engedelmeskedni tartoznak Isten parancsainak, amíg Isten bevégzi és dicsőségbe emeli szellemi teremtményeit (az újteremtést). Ezek (a más juhok) nem halnak meg áldozati halállal Jézus Krisztusban. Ezek a földön remélnek élni mint Isten népe. Úgy vannak bemutatva, mint akik fehér ruhákban állanak, ami azt mutatja, hogy hisznek Jézus Krisztus kiomlott megváltó vérében és az Isten s az ő országa mellett foglaltak állást. — Jelenések 7:9—15.
21 A megigazulásban vagy az élethez való jogban még nem részesültek, de a kellő időben megnyerik Jézus Krisztus által, ha híveknek fognak bizonyulni és megőrzik ártatlanságukat. Ezek vannak Isten igéjében „más juhoknak" nevezve, akikből a nagysokaság állani fog. A nagysokaság tagjai Jézus Krisztussal szemben alárendelt (alattvalói) viszonyban állnak s az Isten Jézus Krisztus útján fogja őket örökéletben részesíteni, ha teljesíteni fogják az ő követelményeit. Ezen a földön tökéletes boldogságban fognak élni és az Istent fogják dicsőíteni. Így mutatja meg az írás világosan a két osztály, a mennyei és a földi osztály közti különbséget és a Jézus Krisztushoz való viszonyát.
Követelmények
22 Isten minden teremtménytől, akit hűnek ítél, elvárja, hogy higyjen és engedelmeskedjen neki; így is áll megírva: „Megjelentette néked, ó ember, mi legyen a jó és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot és hogy alázatosan járj a te Isteneddel." (Mikeás 6:8) Mindenki tehát, aki azt szeretné, hogy az Isten hűségesnek
minősítse, mindenkivel szemben igazságosan tartozik viselkedni. Szeretniük kell a jóságot vagy irgalmasságot s amidőn alkalmuk nyílik, irgalmasak tartoznak lenni másokkal szemben. Mindent kerülniük kell, ami rosszasággal függ össze s mások jogainak és kiváltságainak letiprása helyett jót cselekesznek mindenkivel, amint arra alkalmuk nyílik. Engedelmesen Isten akarata szerint tartoznak élni, úgy ahogyan azt megparancsolta; mert ezt az utat írta elő (rendelte el) az ő igéjében s ezért áll megírva az ő részükre: ,,Az én lábaimnak szövétneke a te igéd s az én ösvényem világossága! (119. zsoltár 105) Mindezeknek Jehova az Istenük s ezeket ajándékozta meg azon nagy kiváltsággal, hogy megismerjék őt és intézkedéseit Jézus Krisztus útján s megtudják, hogy ez az intézkedés élet. (János 17:3) A legcsekélyebb dolog, amit teremtmény megtehet, az, hogy legjobb tehetsége szerint engedelmeskedjen Isten parancsainak. Ezeknek mondja az Úr Jézus: „Akinek sokat adtak, attól sokat is követelnek." (Lukács 12:48) Isten a nagy adományozó: a teremtmény a jótétemények részesülője s az Isten azt követeli az ilyenektől, hogy végrehajtsák azt, amit Isten nekik megparancsolt.
23 Isten legelső és legnagyobb parancsa így szól a teremtményhez: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből." (Máté 22:37, 38) Ami azt jelenti, hogy a vonzódást nem szabad megosztani Isten és valamely teremtmény között. A teremtmény önzetlenül a mindenható Istennek tartozik szentelni magát minden mást kizárva. Nem szabad más istenséggel bírnia, egy ideig Istennek s aztán egy ideig Isten valamely ellenségének szolgálván és tetszését keresve. Azután az Úr így szól: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat." (Máté 22 :39) Ami azt jelenti, hogy az embernek el kell ismernie, hogy másnak a kiváltságai és jogai is egyenrangúak az ő saját jogaival és kiváltságaival, s emiatt kíván aképpen cselekedni másokkal, amint azoktól elvárja, hogy vele cselekedjenek, s így is viselkedik. Azonos színvonalra helyezkedik másokkal és semmit sem kíván magának, amit másnak is tenni hajlandó nem volna. „Ebből a két parancsból áll a törvény és a próféták" — mondotta az Úr Jézus. (40. vers) Ezeket a követelményeket minden teremtmény teljesíteni tartozik, akiket az Úr elismerésében fog részesíteni.
Maradék
24 Mindezeket a maradék tartozik teljesíteni, sőt még többet is. A maradék földön tartózkodó tagjainak Istenhez és Jézus Krisztushoz való viszonya követeli meg tőlük, hogy vigyázva törekedjenek értelemre és tudják megbecsülni Istenhez és Jézus Krisztushoz való viszonyukat. Értékelniük kell, hogy az Úr felkentjei és hivatalos képviselői a földön. A maradék nyerte azon nagy kiváltságot, hogy engedelmeskedve Isten parancsainak, Jézus Krisztus bizonyságtételét tolmácsolja s ha másvalaki is a maradékhoz szeretne tartozni, híven kell engedelmeskednie Isten parancsainak s így bizonyítania Isten és Krisztus iránti szeretetét. Emiatt mondja az ilyeneknek az Úr Jézus: „Akire sokat bíztak, attól annál többet követelnek." (Lukács 12:48) Mint Krisztus küldötteire és Isten szolgáira, a maradék tagjaira sok bízatott rá s csak úgy részesülhetnek Isten elismerésében és őrizhetik meg ártatlanságukat előtte, ha teljesen számot adnak neki sáfárkodásukról az ő parancsaival egyetértésben, s cselekedetük indítékának szeretetnek és önzetlenségnek kell lennie. Az ilyenek Isten parancsának engedelmeskednek és abban találják örömüket, ha engedelmeskedhetnek neki.
152
Megértés
25 Az ilyenek számára sokkal fontosabb a szöveg, mint mások számára: „Mindennél inkább szerezz értelmet!“ A maradék számára az értelem szerzése mindennél fontosabb. Helyesen kell értékelni tudnia Istenhez és Jézus Krisztushoz való viszonyát. Ha valaki, aki így meghívást nyert és az Isten családjába jutott, beképzelt lesz és bölcsnek hiszi magát, nagyon értelmetlen. „Aki semmiségek után szaladgál, értelmetlen." (Károli-f. szerint: „A bolondnak útja helyes az ő szemei előtt"). (Példb. 12:14) Mindenkor szeme előtt kell tehát tartania, hogy Jehova a legfelségesebb s hogy a teremtmény csak szolga, akitől- Isten engedelmességet követel. Emiatt kell tehát józanul gondolkodnia maga felől s nem szabad beképzeltnek lennie. (Róma 12:3) Nem szabad emberektől való dicséret után törekednie, sőt még a kedvüket sem kell keresnie, hanem mindenkor az Úr tetszésére kell törekednie és az ő elismerésének bírására. „Nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Isten akaratát, lélekből." (Efézus 6:6) „Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik a szemnek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent." (Kolossé 3:22) Vannak, akik azt állítják magukról, hogy a maradékhoz tartoznak, holott emberektől várják az elismerést, azt várják, hogy dicsérjék őket. El nem maradó jutalmuk — s ez az egyetlen jutalom, amit kapnak —, az, hogy az emberek elismerésükben részesítik, Isten elismerését azonban nem bírják. Jézus megmondotta, hogy amit az emberek nagynak tartanak, Isten előtt szörnyűség. — Lukács 16:15.
26 A maradék tagjai segítséget és vigaszt tartoznak nyújtani, főképpen a „más juhoknak", a jonadáboknak Isten szándékának megismeréséhez és értékeléséhez segítve őket, amint Isten beszédében fel van jegyezve. (Ezékiel 9:4) Ezek a „más juhok" az Úr háztartásához vagy szervezetéhez jöttek, nem szabad őket félrelökni, sempedig fitymálólag kezelni, hanem barátságosan segíteni kell őket. Időről-időre azt halljuk, hogy némelyek, akik a felkent maradékhoz tartozóknak vallják magukat, Isten szervezett népe között még mindig „választásbeli vén“-ségi szellemet nyilvánítanak s tényleg akadályozzák az igazság hirdetését és elnyomják a jonadábokat. Az ilyenek értelem hiányában szenvednek s nagyon fontos lenne számukra, hogy minélelőbb értelmesekké legyenek. Egy illető, aki a maradékhoz tartozónak vallja magát, kérdezi: „Jonadábok a maradék tagjaival ellentétben, akik betegség vagy egyéb okok miatt nem vehetnek részt a munkamegbeszélésen, előterjesztést tehetnek-e vagy előkészítést végezhetnek-e? — Jóllehet ez a kérdés nem terjed ki részletekre, mindazáltal többet akar kifejezni, mint amit mond. — Ha a munkabizottság nem tud jelen lenni egy rendesen előrekitüzött megbeszélésen s azon a gyűlésen a csoport más tagjai résztvesznek, a bizottság azon tagjai, akik azon nem lehetnek jelen, értesítsék a szóban forgó programról a gyülekezet azon láto-
gatóit, akik azon résztvesznek. Ha azonban ezek (t.i. a gyülekezet tagjai) nem értesíttetnek s csak a jonadábok jelennek meg, teljesen rendjén van és jól teszik, ha a jonadábok tanulmányozási vagy munkaprogramot állítanak fel és azt végre is hajtják. Isten igéjének tanulmányozásában és parancsai iránti engedelmességben a szolgálatban (munkában) nem szabad fennakadásnak beállania oly személyeknek távolléte miatt sem, akik azt gondolják maguk felől, hogy ők a maradékhoz tartoznak, mégha tényleg ahhoz is tartoznak. Amint látszik, néha azt hiszi valaki magáról, hogy ő a maradékhoz tartozik, holott nem tartozik ahhoz. Másrészről az is előfordul, hogy némelyek, akiket jonadáboknak tartanak, még olyanoknál is jobban kifejezik az Úr szellemét és buzgóságát, akik a maradékhoz-tartozókak vallják magukat.
27 Feltéve, ha a gyülekezetlátogatók nagyobb része jonadábokból áll, mily álláspontra helyezkedjenek? A helyes eljárást szükségképpen nem a számok fejezik
ki. A maradék tagjai az Úr szellemét fogják megnyilvánítani s ez mindenkor önzetlenség. Egyáltalán nem fogják magukat mások fellett uraknak érezni, tartozzanak bár a maradékhoz vagy a jonadábokhoz is azok. Akik az Úr szellemével bírnak, nem fogják követelni, hogy őket tekintsék a rendkívül bölcseknek és fontosaknak. A jonadábok iránt barátságosak lesznek és mindenkor eszükben fogják tartani, hogy az Úr vezeti vagy tartja kezében szervezetének kormányát, s mindazok, akik azt állítják, hogy szeretik az Urat, az ő szervezetétől származó utasításokat tartoznak teljesíteni. Az Úr a maradéknak tette kötelességévé a vezetést s amidőn a maradék tagjaiból jelen van valaki, a gyülekezet minden látogatója el fogja ismerni, hogy a maradék kötelessége az olyképpen való eljárás; mindazáltal senki se fuvalkodjon fel a maradék közül s ne akarjon mester vagy úr szerepet játszani, a juhokat ide-oda lökdösni (szavaival), erőszakosan és szigorúan uralkodni akarván felettük. A maradék feladata és kötelessége, hogy a szervezkedést illetőleg végrehajtsa az utasításokat; viszont a jonadábok részéről kiváltságot jelent, hogy Isten szolgálatában közreműködjenek. Emiatt tehát a maradék tagjai, a felkentek végezzék a vezetést, viszont a jonadábok vonuljanak velük munkára, s vezesse őket az önzetlenség és az Úrhoz való teljes ragaszkodás szelleme. Mutassák meg mindnyájan Isten- és az Ő parancsai iránti szeretetüket, tiszteljék az ő nevét és végezzék az ő munkáját. Jézus Krisztus a nagyobb Jéhu, ő kormányozza a kocsit. Aki magát a gyülekezetben vénnek tartja, nem a kocsi vezetője. Maga is csak szolga s mindazok, akik szeretik az Urat, azokkal fognak tartani, akik az Úr szellemét nyilvánítják meg s ezeknek képezi kiváltságát, hogy a szervezeti utasításokat kövessék. Az Úr felkent szolgáit bízta meg és kötelezte a szolgálati ügyekben való vezetésre s ha valakire ily kötelesség bízatott, azt alázatossággal fogja teljesíteni s mindenben az önzetlenség fogja vezetni. Amidőn tehát eljár, jó példát fog mutatni. Isten nyájában s a többiek örvendeni fognak, ha ugyanúgy járhatnak el.
(Folytatása következik)
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, October 1937
Revista lunara - Anul 24
Vallásos f-irat 24. évlolyam
19-20 szám
1937 október 15 hó
TARTALOM
Értelem folytatása
154
Kísértő
159
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
AZ ŐRTORONY
ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE
24. évfolyam
1937 október 15
19-20 Szám
Értelem
(foltatása)
28 A „más juhok" kiváltsága, hogy az Úrnál védelemben részesüljenek az ő szervezetében s aztán mindnyájan a maradék és a jonadábok is teljes egyetértésben és békében cselekedjenek. A jonadábok, illetve „más juhok" meg fogják érteni, hogy az Úr rendezte ilyképpen, hogy az egyház viselje a vezetést az Úr utasításainak végrehajtásában. Azokat, akiket a felelősség terhel, arról is kioktatta, hogy kik szavazhatnak. Senki se akarjon csupán azért szavazni, hogy személyes kívánságát elégítvén ki, valakit felelősségteljes tisztséghez juttasson vagy talán saját magát helyezze oda. Mindennek rendben és Isten dicsőségére kell történnie. Ha megfogadják azt a parancsot, hogy teljes szívükből szeressék Urukat, Istenüket és testvérüket, mint saját magukat, akkor nem fognak bajok előfordulni. Ha valaki a maradék tagjai közül önfejű (akaratos) lesz, önmagát magasztalja és haragosan rátámad a jonadábokra vagy bárkire is, az ilyen kevés belátással (értelemmel) rendelkezik. Ámde, ha jóságos, tekintettel van másokra és türelmes (nem gerjed haragra), a perpatvart kerüli, ezzel értelmességéről tanúskodik. „A haragra késedelmes bővelkedik értelemmel; aki pedig elméjében hirtelenkedő, bolondságot (csinál) szerez az" (Példb. 14:29) „Életnek kútfeje az értelem annak, aki bírja azt; de a bolondok fenyítéke bolondságuk ... Lépesméz a gyönyörűséges beszédek, édesek a léleknek és meggyógyítói a tetemeknek." — Példb. 16:22, 24
29 Azok, akik azt gondolják, hogy ők a maradékhoz tartoznak, amellett azonban az Úr utasításait megvetik, végzetes úton járnak: „Az ember, aki eltévelyedik az értelem útjáról, az élet nélkül való gyülekezetben (a holtak között) nyugszik." (Példb. 21:16) Ha a maradék tagjai hajszolni próbálnak másokat, azzal rossz példát mutatnak. Ha oly jonadábok vannak közöttük, akik valamily tisztséget akarnak maguknak szerezni, amelyre nem illetékesek, az ily jonadábokat meg kell tanítani az Írásra, mégpedig barátságosan, s ha az illető helyes szellemmel bír, akkor alázatos lesz azaz tanulni lesz hajlandó és igazságosan fogja viselni magát. Ha azonban önfejű szellemet mutat, ki kell mutatni előtte, hogy a viselkedése egyáltalán nem egyezik meg az Úr akaratával.
Viszálykodások
30 Ha viszálykodás fordul elő Isten népe között, abból az látszik meg, hogy a viszálykodók értelmetlenek. Azonkívül azt is megmutatja, hogy az ilyenek nem értékelik a Teremtőhöz való viszonyukat. Egyes csoportokban, melyek azt tartják magukról, hogy a maradékhoz tartoznak, időnként viszálykodások fordulnak elő. Az ilyesmi egyáltalán nem szentirat-szerint való dolog, tehát nagyon téves dolog. Egyáltalán nem fordulhat
elő súrlódás vagy viszálykodás, csakis oly esetben, ha egy- vagy több is hibás. Gyakran megtörténik, hogy a szemben álló felek mindnyájan hibásak. Ha némelyek, akik Isten szolgáinak és a felkent maradékhoz tartozóknak tartják magukat, s egymással szemben viszálykodásba keverednek, biztosan kiesnek Isten kegyelméből, amint ez világosan meg is van írva Galatab. 5:15. versében. „Bölcseség által építtetik a ház és értelemmel erősíttetik meg." (Példb. 24:3) A bölcseség tehát ott nyilatkozik ki, ahol értelem is van s ahol az eljárás (választott út) megegyezik Isten parancsával. Akik felülről való bölcseséggel rendelkeznek, meg is tudják becsülni Istenhez és Krisztushoz való viszonyukat. Félik az Istent és békében élnek egymással s egyetértésre törekszenek, vállvetve állnak (összetartanak), az Úr oldalán harcolnak a közös ellenséggel szemben. „Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár odamenvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felöl, hogy megállotok, egy lélekben egy érzéssel viaskodván az evangélium hitéért; és meg nem ijedvén semmiben az ellenségek előtt; ami azoknak a veszedelem (pusztulás) jele, nektek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van." — Filippi 1:27, 28.
Önfejűség
31 Egyesek, akik azt tartják, hogy az Úr szervezetében a maradékhoz tartoznak és felelősségteljes munkahelyeket töltenek be Isten népe között, úgylátszik minden áron a saját önző akaratukat akarják keresztülvinni. Némelyek attól félnek, hogy mások előtt kevésbé fontosaknak fognak tekintetni, mint amilyenek. Erre jellemző a kővetkező eset: A társulat egy bizonyos módszert dolgozik ki a bizonyságtevő munka végzésére, amit a különböző csoportoknak megküld Isten népe között. Intézkedés történik, hogy egy bizonyos munka grammofonon történjék s a világon mindenütt arra lesznek felkérve a bizonyságtevők, hogy hasonlóképpen működjenek együtt. A csoport munkabizottsága megkapja az erre vonatkozó közleményt, de úgy dönt, hogy az intézkedést nem kell foganatosítani, hanem a saját eszméik vagy akaratuk szerint, kell végezni a munkát. Tehát a szerv. utasításokat nem követi, mivel így bizonyos személyek nem tündökölhetnek mások előtt. Azok, akik szerepelni szeretnének, ahhoz ragaszkodnak, hogy a bizonyságtevést személyesen végezzék. Hol itt a hiba? Az önfejűekben nincsen meg a belátás. Nem ismerik el, hogy az Úr vezeti a munkáját, hogy az Úr Jézus templomában tartózkodik s mindent a maga módján tesz, hogy felkentjeit a szükséges utasításokban részesíti, s ha azok az utasítások nem volnának helyesek, az Úr a felelős értük s nem a helyi munkabizottság. Téves dolog-e ha valaki önfejűen és függetlenül jár el? Igenis,
155
téves. Isten szervezetében egységesen kell eljárni. Aki
az Urat tényleg szereti, nemcsupán tenni hajlandó Isten akaratát, hanem abban öröme is telik; csupán arról kell meggyőződnie, hogy mi képezi az Úr akaratát, s aztán megteszi azt. Az önző személy ellenben, aki túl fontosnak tartja magát, azt gondolja, hogy a saját önző útját kell követnie; ezzel értelemhíányát fejezi ki s azt, hogy a saját véleményét az Úr szervezetétől nyert utasítások fölé helyezi. Az ily személy elmulasztja felismerni, amit az Úr népének mondott, t i. "Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útadban megismerjed őt; akkor ő igazgatja a te útaidat." — Példb. 3:5, 6.
32 Aki az Úrtól való figyelmeztetéseket őszintén követni akarja, őszintén imádkozik, hogy az Isten az ő akaratának cselekvésére megsegítse. Nem akar önzően vagy elvetemülten cselekedni. Csak az Úr akaratát kívánja cselekedni; mert felismeri, hogy az Úrnak van egy szervezete és ő a maga módján tanítja népét. Valamely csoport munkabizottsága cselekedje örömmel a nyert utasításokat. Mert valakinek fel kell állítania a munkatervet (módszert) s az arra vonatkozó utasításokat is ki kell adnia. Az Úr szervezetének ez az ága a földön teljesíti kötelességét s az Úrnak felelős érte, az Úrnak pedig nyilván csak egy és nem többféle módszere van. Ha hibát követnek el, az Úr azt ki fogja javítani s ez a kiigazító munka nem valamely helyi jellegű munkabizottság feladata lesz. Természetesen, ha valaki észreveszi, hogy valamit helytelenül cselekesznek vagy valami nincsen rendben vagy azt nem a legjobb módon csinálják, figyelmeztesse azt, aki az utasítást küldte s tegyen ajánlatot egy jobb módszerre, amit alkalmazni lehetne; de nem áll jogában egyetlen munkabizottságnak sem, hogy a nyert utasítást figyelmenkívül hagyja s aztán a saját, s azzal éppen homlokegyenest ellenkező elgondolását valósítsa meg. Mert az oly eljárással biztosan zavart és viszályt fog előidézni; mert többen az utasítás értelmében kívánnak eljárni, viszont az önfejűek és felfuvalkodottak a saját útjukat akarják követni s így viszály támad. Minden gyülekezetben, ahol „választásbeli vén"-szellem jelentkezik, civakodás támad.
33 Azok, akik „választásbeli vének" szellemével bírnak, úgylátszik, azt tételezik fel, hogy ők urak vagy mesterek a többiek felett s önzően tekintély-szerepet akarnak játszani. Ezáltal teljesen tévesen járnak el és teljes értelemhiányról tesznek bizonyságot. A bizonyságtevő munka rendes folyásában a csoport utasításokat kap, amit előtte fel kell olvani. A csp. szolga, aki azt az értesítést megkapja, ha azt gondolja, hogy azt „előbb a munkabizottság elé kell terjesztenie, amely megtanácskozza, hogy azt tudomására hozzák vagy sem a gyülekezetnek, s akik önző felfogásukban úgy döntenek, hogy azt a levelet vagy közleményt a papírkosárba kell dobni, ily eljárásukkal nemcsupán erőszakosan jártak el, hanem jogtalan tekintély-szerepet is játszanak s ezzel a túlzásukkal kimutatták, hogy az oly munkabizottság, amely így csinál, nem értelmes, illetve nem áll kapcsolatban az Úrral s nem fogta fel az ő népével való kapcsolatát sem. Az ily önfejű emberek teljesen figyelmenkívül hagyják az Úr következő utasítását: „Őrizd meg fiam atyád parancsolatát és anyád tanítását el ne hagyd. (Példb. 6:20) Aki tényleg az Úr mellett áll, senki sem hagyhatja figyelmen kívül ennek az idézetnek betűjét és szellemét. Isten az Atyánk, ő parancsolja mit kell tenni s nekünk örömmel kell engedelmeskednünk neki. Az ő szervezete az
anyánk. (Ésaiás 54:13) Jézus Krisztus Isten főszervezetének feje (vezetője) s minden felkent alája van rendelve és engedelmeskedni tartozik parancsainak. Isten parancsainak nemteljesítése vagy meg nem fogadása s az ő szervezetének utasításaitól való elhajlás azt bizonyítja, hogy nagyon értelemhiányban szenvednek, akik úgy cselekesznek.
34 Mit csináljon Isten maradék népének valamely csoportja, amely azt látja, hogy munkabizottsága vagy csp. szolgája önfejűleg cselekszik? A csoport szólítsa fel az oly munkabizottságot vagy személyeket, hogy mondjon le és töltse be másokkal azt a munkahelyet. Tartsa mindenki szeme előtt, hogy az Úr szervezete az Úré s abban nincsenek földi uralkodók, hanem mindazok, akik a földön az ő szervezetének részei, az Úrnak szolgái, s akik az Úr utasításait a legszorgalmasabban és a legfigyelmesebben végrehajtják, a legkedvesebbek az Úr előtt. A csoport nem szabad oly hibába essék, hogy csupán azért kényszerítsen lemondásra valamely munkabizottságot, hogy a saját személyes érzelmeinek szerezzen érvényt. Az a munka, amelyre Isten népe magát szentelte, az Úr munkája s azt a béke szellemében kell végezni és az Úrnak kell tiszteletet és dicsőséget adni érette. Teljesen téves, ha civakodás és viszály fordul elő olyanok között, akik azt tartják, hegy ők a maradékhoz tartoznak. A mi küzdelmünk a közös ellenség- s nem egymás ellen irányul, s aki tényleg szereti Istent és az ő népét, szorgalmasan és önzetlenül fog szolgálni, eszében tartva, hogy minden szolga számadással tartozik urának. Ahol mindenki erre törekszik, úgy ahogyan az Úr megparancsolta, béke fog uralkodni közöttük, egyetértés a munkások között és az Úr áldásában fognak részesülni. A maradék a templomban tartózkodik és a templomban mindenki örömmel így szól: „Őrvendezünk, mikor mondják nekem, menjünk el az Úr házába. Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" — 122. zsoltár 1, 2.
35 A templomi sereg minden tagja vigyázni fog, hogy Isten szervezetének jóléte érdekében őrködjön és dolgozzon. A felkentek össze fognak tartani és imádkozni fognak az állandó békéért: „Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogak a téged szeretők. Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam, béke veled! Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót neked!" (122. zsoltár 6-9) Ha valahol azok között, akik azt állítják magukról, hogy az Úr maradék népéhez tartoznak, civakodás és viszály van, hiányzik az értelem, s aki a viszályhintésen dolgozik és ellentéteket szít, az olyant kitaszítja magától az Úr.
A helyes eljárás
36 Micsoda képezi tehát a helyes eljárást olyanok részéről, akik szövetséget kötöttek, hogy Istennek és Krisztusnak fognak szolgálni? Dávid, Isten szolgája, látta, hogyan helyezi fontos tisztségre az Úr Salamont, az ő fiát, és Isten akarata szerint sikert kért az Úr szolgája számára. „Most édes, fiam, legyen az Úr veled, hogy sikerüljön neked házat építeni az Úrnak, a te Istenednek, miképen szólott te felőled. De adjon az Úr neked értelmet és bölcseséget, mikor téged Izrael fölé helyez, hogy az Úrnak, a te Istenednek törvényeit megőrizzed. Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, amelyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izraelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj és ne rettegj!" (Krónika I. 22:11—13) Ez mutatja meg a helyes utat a mai napon az Úr szolgáinak.
156
37 Amidőn Salamon trónra lépett, nem azért imádkozott, hogy az emberek szemei előtt tündöklőnek tessen, hanem, hogy az Úr bölcseséget és értelmet adjon neki s ez kedves volt az Úr előtt és teljesítette az ő imáját; ez bizonyítja, hogy ez a viselkedés helyes az Úr minden szolgája részéről. Salamon akkor megértette és értékelte is Istennel való kapcsolatát; később azonban elbukott, mivel értelmességét elveszítette. Isten mostani szolgái is csak akkor viselkednek helyesen, s ez meg van mutatva Salamon imájában minden idők számára, aki Isten és a nép előtt is felelősségteljes tisztséget töltött be: „És most, ó én Uram, Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni. És a te szolgád a te néped között van, amelyet te magadnak választottál ki, nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem irattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szivet, hogy tudja ítélni a te népedet és tudjon választást, tenni a jó és a gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet? És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért. Monda azért az Isten neki: Mivelhogy ezt kérted tőlem és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted ellenségeidnek lelkét, hanem bölcseséget kértél az ítélettételre; imé a te beszéded szerint cselekszem; ímé adok neked bölcs értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted és utánad sem támad olyan, mint te.“ (Királyok I. 3:7—12) „És az Isten adott bölcseséget Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van.“ — Királyok I. 4:29.
38 Aki nem bír értelemmel, halálra méltó; mert az Isten egyetlen teremtményt sem részesít életben, aki magát felmagasztalja. (Róma 1:31, 32) „Csak háborúság lesz a kevélységből." (Példb. 13:10) „Felfuvalkodás előzi meg a bukást." (Példb. 16:18) Az apostol Isten gyülekezetéhez fordul ezekkel a szavakkal: „Ha valaki másképpen tanít és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédét és a kegyesség szerint való tudományt, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások. Megbomlott elméjű és az igazságtól meg fosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál." — Timótheus I. 6:3—5.
39 Az Úrnak ugyanez az ihletett apostola sejtette azt a veszélyt is, amely azoknak útján leselkedik, akik az Úr szolgálatában állanak, amidőn a következőket mondotta: „Aki meg is jelentette nekünk a ti Lélekben váló szereteteteket. Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és éltelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében." — Kolossé 1:8—10.
40 Isten népének laodiceabeli tagjai nagyon vigyázzanak és szorgalmasan tartsák be az Úr intelmeit, hogy értelemre tegyenek szert és azt meg is tudják tartani, ezeket tartva gondolatában az apostol, írta a következőket: „Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van tiérettetek és azokért, akik Laodiceában vannak és mindazokért, akik nem láttak engem személyesen a testben. Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, hogy eljussanak az értelem meggyőződésének tel-
jes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére." (Kollossé 2:1, 2) Ez mutatja, mennyire szükséges, hogy most a maradék teljes egyetértésben éljen, hogy az értelem terén jobban gyarapodjon, illetve hogy jobban tudja értékelni (becsülni) az Úr előtt és az ő szervezetében betöltött helyzetét.
41 Akik azt állítják, hogy ők a maradékhoz tartoznak, de hiányzik az értelmességük, gyermekekhez vannak hasonlítva. Ezekhez szól az Úr következő felhívása: „Atyámfiái, ne legyetek gyermekek értelemben (Kor. I. 14:20), hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek". A „gonoszság" azt jelenti, hogy kíméletlenek másokkal szemben, illetve mások jogaival és kiváltságaival szemben; e tekintetben kellene mindenkinek gyermeknek, illetve tudatlannak lennie. „Érettek" alatt a Krisztusban érettkorúakat kell érteni, akik között tehát teljes egyetértésnek kellene uralkodnia, mivel értékelni tudják Isten előtt betöltött helyzetüket és felelősségüket. Ezek a szavak Isten népéhez szólanak: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által." (Efézus 4:13, 14) Most ezek a szavak kerülnek alkalmazásra, mivel a mi időkorunk a teljes egyetértés ideje, s azok, akik nem egységesek az Úrral, nem tartózkodnak a templomban.
42 Amint látszik, Isten népe között vannak többen, akik, évek óta az igazsághoz vezető úton járnak, de „akik mindig tanulnak, de az igazság ismeretére sohasem jutnak el." (Timótheus II. 3:7) Egykor Babilonban voltak s onnan kimenekültek; ámde még mindig piszkos a ruhájuk s a jelenlegi igazságot a „legjobb vallásnak" tekintik; s emiatt haladnak tovább is ezen az úton. Amidőn az úrvacsora ideje eljön, eljönnek ők is és résztvesznek az Úrvacsorában; de azt értelem híján teszik. Amidőn Isten népe egy nagyobb összejövetelt rendez, azon is résztvesznek és ott ülnek az egybegyűltek között; de értelem hiányában szenvednek. Amidőn eljön az idő, hogy a munkában is részt kellene venni és házanként kellene hirdetni „az ország ezen evangéliumát", szégyelik vagy megvetik ezt a munkát s azt mondják, hogy az másoknak való, de nem nekik, s hálát adnak Istennek, hogy nekik nem adott ily munkát. Ezzel mutatják ki, hogy hiányzik az értelem náluk. Évekkel ezelőtt elolvasták a Biblia-tanulmányok köteteit s azt tételezik fel, hogy azokban minden igazság benne volt, amit Isten kinyilatkoztatni akart; de e tekintetben is hiányos az értelmük. Egyesek, akik ily beképzeltségükben magukat másoknál bölcsebbeknek tartják, azt tételezik fel, hogy Isten őket azért választotta ki, mert valami nagy munkát akar csináltatni általuk a jövőben s így arra a feltevésre jutottak, hogy le kell ülniük s várakozniuk kell, amig eljön az idő, amidőn valami magas méltóságra fognak helyeztetni. De e tekintetben is csalódnak (hiányos az értelmük). Gyakran lehet hallani, amidőn azt tanácsolják másoknak: „Törekedjenek értelemre, törekedjenek értelemre!" — ámde nekik maguknak nincsen, mert nem becsülik meg a teremtménynek Jehova Istennel és Jézus Krisztussal való kapcsolatát.
43 Aki értelmes, bölcs is, és a megjelenése és a viselkedése is ahhoz van szabva. Isten értelmes szolgája
157
kellőképpen becsüli az Úrhoz való kapcsolatát. Jehovának és Jézus Krisztusnak a képviselője, hogy az Úr üzenetét másokhoz vigye. Azokhoz fordulva, akik megbízattak a bizonyságtevéssel, mondja: „Tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok!"
(Ésaiás 52:11) Ezzel egyezően inti az apostol testvéreit: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki (szellemi) tisztátlanságtól, Isten félelmében vívén véghez a mi megszentelésünket." (Korinthus II. 7:1) Ez természetesen a test tisztán tartását (mosakodást) jelenti; a külsőnkben és az érzelmünkben is tisztáknak kell lennünk. Mégha a legszükségesebbre sem telik, akkor is lehet vizet kapni ingyen is, és lehet tisztálkodni. Ha az Úrnak valamely bizonyságtevője mint az Úr képviselője megjelenik valaki előtt, legyen rendes és tiszta, szavai legyenek kedves szavak. Az Úr nyomdokainak követésére hivatott, gondoljon tehát arra, hogy "az Úr ajkairól nyájas szavak hangzottak". Beszélje el Isten szándékát, aki az igazakat meg akarja áldani, viszont a gonosztevőket megsemmisíti; de ennek elbeszélésére ne használjon sértő szavakat. Arról értesültünk, hogy némelyek, akik azt hiszik magukról, hogy ők az Úrnak képviselői, amidőn idegen emberekhez mennek, mintegy így szólnak azokhoz: „Maga az ördögé s el fog pusztulni, ha el nem fogadja ezt a füzetet, azt el nem olvassa és nem hiszen annak". — Aki így tesz, nyilván értelmetlenül és oktalanul cselekszik. — Beszéld Isten igéjének az igazságát. Istennek add érte az elismerést és közöld az emberekkel, hogy te az Úr igéit vitted hozzájuk. Különc külső, vagy piszkos, szurtos külső, barátságtalan durva szavak teljesen illetlenek és nem illők az Úr szolgájához. Az írás mondja: „Kicsoda köztelek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcseségnek szelídségével." (Jakab 3:13) Jehova hűséges tanúja ezzel a felülről való bölcseséggel rendelkezik s nem dicsekvő, nem is diktátori szellem és nem szigorú, úgy mint a világ. „A felülröl való bölcseség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató". (Jakab 3:17) Aki értelmes, annak már az arckifejezéséről is felismerhető kell hogy legyen, hogy az Úrban örvend s azt szeretné, hogy mások is tudomást szerezzenek, mily jó hatással van az Úr szelleme azokra, akik őt szeretik és neki szolgálnak. Jehova tanúi tehát testi megjelenésükben is legyenek tiszták, legyenek tiszták a gondolkodásukban, a beszédükben és a tetteikben is; magaviseletük minden tekintetben feleljen meg az Úr szellemének.
Bölcseség
44 Bölcs ember, aki Isten akaratát megismerni tanulja s aztán szorgalmasan az isteni akarathoz szabja magát. Az ilyen hajlandó tanulni és őszintén ismereteket törekszik szerezni az Úrtól; mivel így tesz, az Úr megáldja ezen az úton: „Igazságban járatja az alázatosokat és az ő útjára tanítja meg az alázatosakat." (25. zsoltár 9) Az ilyenek ismerik meg és értékelik, hogy Jehova a felséges Isten, aki mindent önzetlenül és igazságosan tesz, hogy Jézus Krisztus az ő akaratának végrehajtója, akire neve igazolásának nagy munkáját rábízta. Tudják azt is, hogy Isten Jézus Krisztus által egy népet választ ki neve számára, amely népnek a tagjai többé nem követik a saját önző vágyaikat és eszméiket, hanem az Úr vezetését, tudván, hogy maguktól semmit sem tehetnek, hanem csak akkor valósíthatják meg az ő akaratát, ha az ő útján járnak. Felismerik
és értékelni is tudják, hogy Isten egy népet választott ki a világból, amelyet a Krisztusba helyezett, de nem az ő saját érdemükért vagy értékes mivoltukért s nem is azért, hogy azokat valamily magas méltóságra helyezze, hanem azért hívta és választotta, hogy a kötelességteljesítés terén hűségesen az ő parancsaival egyetértésben teljesítsék az ő akaratát. Az ily teremtmények tudják, hogy örökéletük Isten iránti hűségűktől függ, mivel azokat, akik nem őrzik meg tisztaságukat, nem részesít örökéletben. Látják, hogy ők a Felséges szolgái s tudják, hogy mindenkor igazságosan tartoznak eljárni embertársaikkal, szeretniük kell az irgalmasságot és engedelmesen kell együttjárniok Istennel, s hogy önfelmagasztalásuk teljes bukásukat és pusztulásukat fogja jelenteni. Nemcsupán Isten és Krisztushoz való kapcsolatukról szereznek tudomást, hanem azt kellőképpen fel is fogják és értékelik. Ezek értelmesek, mivel bölcs útra léptek. „Az eszes férfiu bölcsen cselekszik." (Példb 10:23) Az ily hűségesek tartják meg a hozzájuk szóló intelmet: „A Seregek Urát őt szenteljétek meg; őt féljétek és őt rettegjétek." (Ésaiás 8:13) Az ily hűségesek nem pályáznak emberek részéről származó elismerésre, hanem kerülik azt, hogy az Úrtól nyerjenek elismerést. Nem félnek, sem az ördögtől, sem az emberektől, hanem az Úristenben bíznak és örömmel engedelmeskednek az ő parancsainak.
45 Aki így a hű maradékhoz tartozik, látja, hogy kötelessége és kiváltsága Isten országának üzenetét a jóindulatú emberekhez vinni és őket Isten igéjének megismeréséhez segíteni, de sohasem szabad azok felett uraskodó szerepet játszania. (Péter I. 5:3) Az Úr felkentjei nem fogják magukat nagyzási hóbortnak átengedni az Úr szervezetében betöltött helyzetükért s nem is akarnak másokra benyomást gyakorolni annak állandó hangoztatásával, hogy: „Én a Felkentek közé tartozom és én vezetem a kocsit; ti jonadábok vagytok és azt kell tennetek, amit én parancsolok nektek!" Az igazi felkentek nem ily felfuvalkodottak, s aki ily felfuvalkodott és dicsekvő, biztosan elbukik. Senkise gondolja, hogyha ő egyszer a maradékhoz tartozik, ott is marad és nem bukhatik el. A felfuvalkodás, a gőgösség és a dicsekedés szörnyűség Isten előtt és az Istent senkisem gúnyolhatja büntetlenül. Aki most a maradékhoz tartozik, az Úr parancsainak követésében örvend és azon vágy fűti, hogy meglátogassa a családokat „és homlokaikon elpecsételje a panaszkodó nyöszörgő embereket", hogy vajha megismernék az Urat és az ő útját. (Ezékiel 9:4) Ezek ahelyett, hogy jonadábokat ide-oda lökdössék s rajtuk uralkodni akarjanak, segítőleg nyújtják a kezüket nekik, miközben minden hálával és elismeréssel Istennek adóznak. A vallásoskodás és álszenteskedés Isten előtt szörnyűség s a maradék ebből az okból nem szereti azt, sem azokat, akik azt szándékosan gyakorolják
A mindeneket felülmúló vitás kérdés
46 Aki ezen a napon értelmes, felismeri és felfogja, mi képezi a mindeneket felülmúló vitás kérdést és mi a legfontosabb. Ez a nagy kérdés vagy peresügy, amely most kerül eldöntésre, s amit az Úr fog eldönteni, Jehova nevének a tisztázása. Mintegy hatezer éven keresztül az ördög s az ő eszközei Isten szent nevét meggyalázták és becsmérelték. Jehova hosszútűrő volt; most azonban elérkezett az ő tisztázásának napja. Isten trónra emelte királyát, uralkodásra küldte és az ellenség leverésére. Isten immár régen közölte, hogy kitűzött idejében mindenekfelett való hatalmát ki fogja nyilvánítani ellenségei felett minden ellenségeinek teljes leverésével; előzőleg azonban világszerte hirdettet-
158
ni fogja nevét. (Mózes II. 9:16) A világból egy bizonyos osztályt kiválasztott és Jézus Krisztus, a király parancsnoksága alá rendelte; ennek mondja Jehova: "Ti vagytok annak tanui, hogy én vagyok az Isten; nekem kell szolgálnotok és hirdetnetek kell, hogy rajtam kívül nincsen Isten." — A maradék tehát nagyon felelősségteljes tisztséget tölt be és minden más földi teremtménynél nagyobb megtiszteltetésben részesült; de ezt a megtiszteltetést nem maga veszi magának, s nem is dicsekszik azzal, hogy mennyire fontos személy. A maradék tagjai Isten szolgái; megbecsülik tisztségüket és örvendenek, hogy azon a vártán állhatnak, amelyre Isten állította őket. „És senki sem veszi magának ezt a tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is." (Zsidók 5:4) Isten Jézus Krisztus útján tanította őket, kiválasztván és a maga szervezetében tisztséggel bízva még, s ezt a tisztségüket csak akkor fogják megtartani, ha értelmesek és a bölcseségben és a hűségben is kitartanak. Isten ezeket fogja győzelemmel megjutalmazni Jézus Krisztus útján, feltéve, ha mindhalálig hívek lesznek (Korinthus I. 15:57; Jelenések 2:10) Az ily hűségesek részesülnek most azon megtiszteltetésben és kiváltságban, hogy "Isten szokatlan munkájában" részük lehet (Ésaiás 28:21) s emiatt most reájuk vonatkoznak az apostol következő szavai: „Azért szeretett, atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában (munkájában) mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban." — Korinthus I. 15:58.
47 Most érkezett el az idő, amidőn ezek „mindnyájan férfiak az értelem terén" és férfiasan erősek. (Korinthus I. 14:20; 16:13) Az ilyenek férfiak a Krisztusban, illetve érettkorúak. Szeretik az Istent s ezért félve tisztelik s nem embertől félnek. Látják, hogy ez az Úr ítéletének a napja s hogy minden nemzetet maga elé gyűjtött. Az Úr parancsa náluk van, hogy menjenek és figyelmeztessék a „kereszténység" népeit, mielőtt Isten „szokatlan munkája" megkezdődik; Isten iránti szeretetök készteti erre a munkára. Amidőn munkába vonulnak, nem felfuvalkodottak, hanem bátrak: „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." — János I. 4:17, 18.
48 Látva, hogy a királyság eljött, a hű maradék megérti, és észreveszi, hogy végezni kell az Isten nevéről és királyságáról bizonyságot tevő munkát s öröme telik abban, hogy ebben a munkában közreműködhetik. Aki tehát azt állítja, hogy a felkent maradékhoz tartozik, válaszoljon saját magának a következő kérdésre az Úr előtt: „Látod és értékelni tudod-e a most eldöntésre kerülő nagy vitás kérdést? Látod-e Istennel való kapcsolatodat, akinek a neve most tisztáztatni fog? Tudomást szereztél-e most a vég bekövetkezése előtt az Úrnak ezen parancsáról, hogy „az ő országának evangéliumát most világszerte hirdetni kell"? Iszonyodol-e most a vallástól, mint ami az ördögtől származik és tiszteled s teljesítsd-e az Úr parancsait? Teljesen az Úr mellé állottál-e és engedelmeskedel-e az ő parancsainak, hogy életet nyerjél? Vagypedig tétlenül leültél, elmulasztva a legnagyobb alkalmat, amelyben valahais földi teremtmény részesült, s ezek folytán a biztos vesztedbe rohansz-e? Gondold meg, Isten azt parancsolta bizenyságtevőinek, hogy engedelmeskedjenek Jézus Krisztusnak, s aki nem hallgat erre a nagy prófétára, kiirtatik a nép közül. — Apcsel. 3:23
49 Aki most megőrzi tisztaságát Isten előtt és tartózkodni fog minden zúgolódástól, civakodástól és viszálykodástól, felhagy minden önzéssel s teljesen Istenhez és az ő országához való ragaszkodás indítja az alkalmak felhasználására, bizonyságot fog tenni Jehováról, az ő királyáról és országáról. Mi most a hadakozás idejében élünk, ez az Igazság harca a Gonoszsággal szemben, az Igazság harca a valótlanságokkal szemben, s azok, akik Istent és az ő igazságát szeretik, most örömmel fogják megtenni a maguk részét s az Úr zászlaját magasra emelik, hogy a jóindulatú emberek meglássák az Igazsághoz vezető utat és a menedékhelyet. A maradék azon tagjai, akik Krisztus szellemével bírnak, fogják végezni a vezetést, s a jonadábok velük fognak tartani. Együtt fogják Jehova, Jézus Krisztus és az ő országának dicsőségét zengeni s közösen résztvesznek az Úr munkájában. A jonadábok csendes szövetséget kötöttek az igazság hirdetésére s ezzel fejezik ki, hogy az Úr szervezetéhez tartoznak. A maradék és a jonadábok tehát közösen vesznek részt a bizonyságtevő munkában. Soha ezelőtt nem élveztek ily kiváltságot földi teremtmények s ez a kiváltság sohasem fog többé visszatérni;
mert a „szokatlan munka" folyik most s amidőn teljesen befejeződik, akkor hirtelen Isten "rendkívüli munkája" fog kezdődni, amidőnis a földről minden ellenségeit teljesen eltávolítja. Azért most mindenki, aki szereti Istent és Jézus Krisztust, vegye tudomásul a parancsot és teljesítse is: "Hadd támadjunk reá haddal!" (Abdiás 1.) Azután az örökkévalóságon át énekelhetjük majd a győzelmi dalt az ő nevének dicsőségére.
TANULMÁNYKÉRDÉSEK
159
(Angol W. 1937 május 15)
Kísértő
„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak." Efézus 6:12.
1
JEHOVA parancsolta szolgáinak; „Hadd támadjunk reá haddal!" (Abdiás 1.) Ezt a parancsot csak az Úr Jézus visszajövetele után lehet alkalmazni, amidőn ellenségei közt való uralkodásra küldetik, főképpen mintán Isten templomához jön, amely időben az ördög a Mindenható Isten nagy napjának viadalára hadait Atmageddonra toborozza. Mindazon próféciák, amelyeket Isten a látható eseményekkel beteljesített és felderített, kétségtelenül azt bizonyítják, hogy Jézus Krisztus a templomban tartózkodik, hogy a nemzeteket szétválasztja egymástól, megítéli és azt eredményezi, hogy a különböző emberek magukat felismerhetővé tegyék, s hogy a Gonosz minden hadai azok ellen gyülekezzenek, akik Istennek szolgálnak. Ezek Istennek és az ő országának a kisértői. Bármennyire is szereti a keresztyén ember a békét, a mai idő mégsem a félrevonulás és a nyugalom ideje; mert ez a háború ideje az ellenséggel szemben. De egyúttal az Úr népe között békének kell uralkodnia, mivel egymással békében összetart és zárt sorokban küzd. Isten templomának minden tagja most Jézus Krisztus vezetése alatt áll, egyértelmen van, illetve Krisztus lelkületével rendelkezik. Most Isten és Krisztus felkeltek az ellenséggel szemben, s aki most Isten és Krisztus mellett áll, mindenkor állástfoglalni tartozik a kísértővel szemben s ki kell vennie a maga részét ebben a küzdelemben.
Az ellenség leírása
2
Nyilván Isten akaratát képezi, hogy a templom tagjai most az ellenséget felismertetni legyenek képesek, s hogy a kísértőikkel szemben való viselkedésük teljesen egyezzen Isten akaratával. Kicsodák tehát az Úrnak és az ő szolgáinak ellenségei az írás értelmében? Istennek és Jézus Krisztusnak az ellenségei nyilván mindazoknak is ellenségei, akik Isten és az ő országa mellett foglalnak állást, őket szeretik és nekik szolgálnak. Most ezen ellenségekkel szemben folyik a küzdelem. Ezekkel szemben parancsolja Jehova népének s egész szervezetének, hogy „vonuljon hadba". Ez a harc nem irányul csupán valamily képzeletbeli ellenséggel szemben, hanem azon hatalmas sereg ellen szól, amely minden igazság ellen támadott.
3
Isten ősi ellensége az ördög. Azok, akik az ördög szervezetéhez tartoznak és uralkodása alatt állanak, Istennek és népének ellenségei. Isten népének most teljesen meg kell értenie miért áll fenn ez az ellenségeskedés, hogy Isten akarata szerint tudjon viselkedni. Olthatatlanul dicsőítésre vágyakozott a teremtmények részéről, holott jog szerint minden dicsőség Jehovát és nem valamely teremtményt illetett meg. Lucifer kapzsiságának kielégítésére hazudni, csalni és ámítani kezdett s ez gyilkosságot hozott magával. Halálítélet alá került s így gonosztevői elnevezéseket ka-