A lap korrektúrázva van
84
Az őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke
20. évfolyam, 8. szám
Isten meg is engedte az ő halálát és Jézus így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Minden látszat ellenére Jehova igéje éppen ezáltal igazoltatott. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a hivalkodó Sátán, aki állandóan kihívta Jehovát, most arra bírta rá földi szolgáit, hogy Jézus sírját a helytartó pecsétjével lepecsételjék és katonákat rendeljenek őrzésére, hogy így megakadályozza, ha lehet Isten ártatlanjának hűsége és szeretete megjutalmazását, azaz a halálból való feltámadását. Jézusnak halottaiból való feltámasztása azonban szintén hozzájárult Jehova nevének igazolásához.
5 Isten hű fia szerette Atyjának mindenek felett való nevét. Amíg Jézus mint ember élt a földön, szeretettel ünnepelte meg a páskát, mivel azon törvény alatt született, melyet Atyja Egyiptomban kötött a zsidókkal az első páska alkalmával és Jézus így tisztelte Jehovának, Atyjának nevét. Az az este, amely Nisan (Abib) hó 14. napján kezdődött, „naplementétől" számított. És Jézus tanítványaival együtt abban a városban gyűlt össze, melyet Isten kijelölt, hogy „abba helyezze az ő nevét". (Mózes V. 16:6) Ők összegyűltek
Isten parancsát követve, „Jehova ünnepének" megtartására. „Elkészíték a húsvéti bárányt és mikor eljött az idő, asztalhoz űle s a 12 apostol ővele egyetemben. És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék. Mert mondom néktek, hogy-többé nem eszem abból, miglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt és osszátok el magatok között. Mert mondom nektek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, miglen eljő az Isten országa." (Lukács 22:13—18) Miután Jehova nevének emlékezetére a páskát így elfogyasztották, rendelte el Jézus az emlékünnepet a maga halálának emlékezetére, Atyja nevéhez való hűséggel és a jövőbe tekintett arra az országra, amely teljesen igazolni fogja Jehova nevét. Már az a tény, hogy ez alkalommal bort ittak, magában is azt mutatja, hogy az éppen akkor elfogyasztott páska vacsora nem volt ok arra, hogy szomorkodjanak, hanem hogy istenileg örüljenek és megvidámítsák szívüket, mert „a bor megvidámítja az ember szívét." — 104. zsoltár 15.
6 Amidőn Jézus az új vacsora jelképeit ismertető jeleit megnevezte, mondotta:! „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (Lukács 22:19) Amidőn Jézus ezt a parancsot adta, semmit sem vett el a Jehovát megillető dicsőségből, dicséretből és tiszteletből; nem utasította arra tanítványait, hogy ez új vacsorának őt tegyék gondolataikban érdeklődésük középpontjává, ő csupán a jelképekről s azok jelentőségéről szólott. Az éppen bevégzett páska, a bárány és a kovásztalan kenyér őket gondolataikban 15 századdal vezette vissza Mózeshez és ahhoz a páska-bárányhoz, amely Mózes helyében megöletett, hogy a zsidók megváltassanak és a szolgaság házából, Egyiptomból kivezettesse-
nek és ott Jehova nevet szerezzen magának. Ez oly idő volt, amidőn Isten ügyét majdnem teljesen elnyomták a földön, mivel az ő választott népe szigorú, kegyetlen kényszermunka alatt rabszolgai teendőket végzett és majdnem teljesen felhagyott atyái Istenének igazi imádatával. Jehova erről az állapotról beszélt, amidőn így szólt Ezékielhez (20:5—7): „Így szól az Úr Isten (Jehova): Azon a napon, amelyen elválasztám Izraelt és felemelém kezemet a Jákob háza magvának és megismertetém magamat velük Egyiptom földjén és kezemet felemelém nékik, mondván, én vagyok az Úr (Jehova), a ti Istenetek! Azon a napon felemeltem kezemet nékik, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről arra a földre, amelyet kinéztem vala nékik, amely tejjel és mézzel folyó és ékessége az minden tartománynak. És monda nékik: Kiki az ő szeme utálatosságait elvesse és Egyiptom bálványaival meg ne fertőztessétek magatokat; én vagyok az Úr (Jehova), a ti Istenetek." Abban az időben nagyon meg volt rendülve a mindenható Istenben való hit, s azért vált ki Mózes erős hitével minden testvérei közül. „Hit által rendelte a páskát és a vérnek kioltását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket." — Zsidók 11:28.
7 A fent vázolt körülmények között a mindenható Isten képviselő útján szállott le Egyiptomba, hogy nevet szerezzen magának s hogy az emberek megtudják és megtanulják, hogy ki a világegyetem uralkodója, a nagy életadó, az élet megoltalmazója és helyreállítója. Mózes oly hitet tanúsított Isten iránt, amely az embernek igazságul számítódik. „Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnevekedett, hogy Fáraó leánya fiának mondják, inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant." (Zsidók 11:24—27) Mivel Mózes hitből igazult meg, Isten őt Krisztus előképéül alkalmazta, aki Isten nevét igazolni fogja és megszabadítja az emberiséget. Isten most a csipkézett Hóreb hegy által akarta jelképezni Isten királyságát; azért angyalt küldött és megjelent Mózesnek Hóreb, azaz „Isten hegyénél". Így szólt Mózeshez: „Mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda Istennek: Imé én elmegyek az Izrael fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem tihozzátok; ha azt mondják nékem: mi a neve? mit mondjak nékik? És mondá Isten Mózesnek: Vagyok, aki vagyok (más fordítás szerint: Vagyok, mert vagyok; az leszek, aki akarok). És monda: így szólj Izrael fiaihoz: a 'Vagyok' küldött engem tihozzátok. És ismét mondta Isten Mózesnek: így szólj Izrael fiaihoz: Jehova, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem tihozzá-
