Főmenü megnyitása

Oldal:Memorial-1938.djvu/9

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2021. február 26., 11:28-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


1938.Március.1.
Az ŐRTORONY
73
34


azt megtört testem is mutatja, hogy Nekem meg kell halni. Ha társaim vagytok Királyságomban, akkor szükséges, hogy halálomban is társaim legyetek. így hát egyetek e kenyérből, és igyatok ebből a (jelképes) vérből! Jézus tudta, hogy vért inni halált jelent, amint ezt Isten törvénye előírja. (1. Móz. 9:4; 3. Móz. 17:11) Ez okból ő olyasvalaminek megtevésére kérte tanítványait, ami halálukat jelentette, és ezáltal felszólította őket, hogy osztozzanak halálában, amiképpen mondta is: „Aki eszi az Én testemet és issza az Én véremet, az Én bennem lakozik és Én is abban.” (Ján. 6:56) Csak így lehet valaki felvéve a Krisztusba, és csakis azok töretnek meg, s adják életüket Jézus Krisztussal, akik felvétet¬nek. és a Krisztus tagjaivá válnak.
35 Aki feltétel nélkül felszenteli magát Isten akarata cselekvésére, megfelelő módon bemutatja, vagy igazolja ezt nyilvánosan a vízkeresztség által. Mindazáltal ez a keresztség nem teszi őt Krisztus testének tagjává, neki Jézus áldozati halálában kell megkeresztelkednie, miután felszentelte magát Istennek és megigazult. „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettetünk azért Ő vele együtt a keresztség által a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is újéletben járjunk. Mert ha az Ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.” - Róma 6:3-5.
36 Csak azok vesznek részt Jézus Krisztussal együtt az Ő áldozati halálában, akik mennyei elhívásban részesültek. Csak az Úr juhainak szellemtől született, „kicsiny nyája” lesz Jézus Krisztus halálának, valamint eljövendő dicsőségének részese. Ezért csak ők fogyaszthatják el jogosan az Emlékünnep jelképeit.
37 Pál apostol - kit a szentszellem felvilágosított, tanított, és arra ihletett, hogy ő maga is oktasson -, tisztán megértette, és azt tanította, hogy mindazoknak, akik az Emlékünnep jelképeiből részesülnek - amelyek Jézus megtört testét, vagyis áldozati halálát jelképezik osztozniuk kell halálában, mivel ez az Ő dicsőségébe való bemenetelnek a feltétele. Az ilyenek, és csak az ilyenek vannak elhívva „elhívatástoknak egy reménységében” (Eféz. 4:4), s ez a reménység a mennyei, szellemi királyság. Nekik el kell szenvedniük a Jézusra hullott gyalázatokat, ki kell állniuk az ő nehéz próbáját, el kell viselniük a nyomorúságot, és Jézus Krisztussal együtt meg kell halniuk. Ezt mind alátámasztják az apostol szavai: „Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.” - Róma 15:3.
38 Az apostol így szólt keresztény társaihoz: „Sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Csel.14:22) Nekik ugyanúgy kell szenvedniük és meghalniuk, mint Jézusnak. „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is, ha megtagadjuk ő is megtagad minket.” - 2. Tim. 2:11 12.
39 Az apostol következőképpen igazolja azt, hogy a testtagok számára létfontosságú ilyen szenvedéseket elviselni, és akik megértik kiváltságukat, örömmel teszik ezt: „Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az ő testéért, a mi az egyház.” - Kol. 1:24.
40 Az Emlékünnep jelképei Krisztus szenvedéseit és halálát szemléltetik, amelyekben csak a testtagoknak van részük, és melyeket örömmel el is viselnek. Pál szavai a következőkben ezt hangsúlyozzák: „Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: Akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem és találtassam ő benne, mint akinek nincsen saját igazsága a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem őt és az ő feltámadásának erejét és az ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához. Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én énmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat amelyek hátam megett vannak elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára”. - Fii. 3:8-14.
41 Péter apostol tanúskodása teljes mértékben támogatja azt a következtetést, hogy csak Krisztus testének tagjai, Isten szellem fiai fogyaszthatják el jogosan az Emlékünnep jelképeit, mivel ők elviselik a gyalázatot, a szenvedést valamint az Ő halálát. Ennek még azelőtt meg kell történnie, hogy dicsőséges feltámadásában részesülnének: „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az Ő nyomdokait kövessétek." (Pét. 2:21) „Sze-
{{{2}}}