Főmenü megnyitása

Oldal:Memorial-1938.djvu/3

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2021. február 25., 17:52-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


Az ŐRTORONY

ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE

LIX Évf.

1938 Március 1

6 szám

Emlékünnep

„A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott. Azért ünnepeljünk.” – 1Kor. 5:7, 8.

{{raw:data:c|

1 Jehova sok olyan prófétai képet alkotott, amely bejelentette célját. Határozott szándékának fontosabb részeit a prófétai képekben tárta fel, és mi ott megtalálhatjuk őket. Az a legfontosabb, hogy Jehova neve igazolva és mindenek felett magasztalva legyen, s hogy teremtményei szívében újra az Őt megillető helyet foglalja el. A jelenlegi ördög, Lucifer lázadása és kihívása által - mely szerint Isten nem tud olyan embert teremteni, aki Hozzá hű és igaz maradna - meggyalázta, megrágalmazta, és vitatárggyá tette a Felséges nevét. A felsőbbség eme vitakérdését igazságosan kell megoldani. Jehova kijelentette célját, hogy egy Magot fog támasztani, amely a meghatározott időben el fogja pusztítani a gonoszt és annak szervezetét, igazolva az ő nagy nevét. Ezért mondta az Ördögnek: „Ez okból engedtem meg megmaradásodat” (2. Móz. 9:16, Leeser). Itt kitűnik, hogy Isten két dolgot akar megvalósítani: (1) hirdettetni az Ő nevét az egész földön, és (2) ezt követően bemutatni legfelsőbb hatalmát az ellenség felett.
2 Amidőn Jehova megtette a neve igazolásához szükséges előkészületeket, Ábrahámot szülőföldéről Kánaán országába küldte. Ott Isten feltétel nélküli szövetséget kötött Ábrahámmal, és ezt ígérte neki: „És megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (1. Móz. 12:3; 15:18) Azután Isten megparancsolta Ábrahámnak a körülmetélkedést: „minden férfi körülmetéltessék nálatok”. (1. Móz. 17:9-12) Ezek után Ábrahámnak és feleségének, Sárának Jehova akaratából fia született, akit Izsáknak neveztek. Amikor Izsák megnőtt, Ábrahám Isten parancsára bemutatta őt élő áldozatként. Mindezek Jehova nevének az igazolásáért történtek. Ebben a prófétai képben Ábrahám magát Jehova Istent szemléltette, Sára az Ő szervezetét, Izsák pedig Jézus Krisztust, a Magot. A körülmetélkedés szövetsége azt ábrázolja, hogy annak, aki a mag részét alkotja, körül kell metélnie szívét, vagyis magát feltétel nélkül, teljesen Jehovának és királyságának kell, hogy szentelje. - 5. Móz. 10:16; Fil. 3:3; Kol. 2:11.
3 Később Isten akaratából Ábrahám leszármazottjai Egyiptomban laktak - az Ördög fő földi erődítményében
|

{{raw:data:p|c|amely ország az ördög egész földre kiterjedő szervezetét szemléltette. Ábrahám leszármazottjai Egyiptomban rabszolgák lettek, és Sátán meg ügynökei kegyetlenül sanyargatták őket, gyalázva és rágalmazva Jehova nevét. Azután Jehova újra egy élő prófétai képet alkotott, elküldve Mózest Egyiptomba, hogy ott megváltsa népét, és nevet szerezzen Jehovának: „Mert melyik nép olyan, mint a Te néped az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet