Főmenü megnyitása

Kísértő

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. november 16., 16:17-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="Értelem-Kísértő-1937.djvu" from=7 to=16 header=1 /> <div class='publication-firstpage'> </div> <pages index="Harc-az-Isten-ellen-1-2-rész-1937.djvu"…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
 

160


159
(Angol W. 1937 május 15)
Kísértő
„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak." Efézus 6:12.
1
JEHOVA parancsolta szolgáinak; „Hadd támadjunk reá haddal!" (Abdiás 1.) Ezt a parancsot csak az Úr Jézus visszajövetele után lehet alkalmazni, amidőn ellenségei közt való uralkodásra küldetik, főképpen mintán Isten templomához jön, amely időben az ördög a Mindenható Isten nagy napjának viadalára hadait Atmageddonra toborozza. Mindazon próféciák, amelyeket Isten a látható eseményekkel beteljesített és felderített, kétségtelenül azt bizonyítják, hogy Jézus Krisztus a templomban tartózkodik, hogy a nemzeteket szétválasztja egymástól, megítéli és azt eredményezi, hogy a különböző emberek magukat felismerhetővé tegyék, s hogy a Gonosz minden hadai azok ellen gyülekezzenek, akik Istennek szolgálnak. Ezek Istennek és az ő országának a kisértői. Bármennyire is szereti a keresztyén ember a békét, a mai idő mégsem a félrevonulás és a nyugalom ideje; mert ez a háború ideje az ellenséggel szemben. De egyúttal az Úr népe között békének kell uralkodnia, mivel egymással békében összetart és zárt sorokban küzd. Isten templomának minden tagja most Jézus Krisztus vezetése alatt áll, egyértelmen van, illetve Krisztus lelkületével rendelkezik. Most Isten és Krisztus felkeltek az ellenséggel szemben, s aki most Isten és Krisztus mellett áll, mindenkor állástfoglalni tartozik a kísértővel szemben s ki kell vennie a maga részét ebben a küzdelemben.
Az ellenség leírása
2
Nyilván Isten akaratát képezi, hogy a templom tagjai most az ellenséget felismertetni legyenek képesek, s hogy a kísértőikkel szemben való viselkedésük teljesen egyezzen Isten akaratával. Kicsodák tehát az Úrnak és az ő szolgáinak ellenségei az írás értelmében? Istennek és Jézus Krisztusnak az ellenségei nyilván mindazoknak is ellenségei, akik Isten és az ő országa mellett foglalnak állást, őket szeretik és nekik szolgálnak. Most ezen ellenségekkel szemben folyik a küzdelem. Ezekkel szemben parancsolja Jehova népének s egész szervezetének, hogy „vonuljon hadba". Ez a harc nem irányul csupán valamily képzeletbeli ellenséggel szemben, hanem azon hatalmas sereg ellen szól, amely minden igazság ellen támadott.
3
Isten ősi ellensége az ördög. Azok, akik az ördög szervezetéhez tartoznak és uralkodása alatt állanak, Istennek és népének ellenségei. Isten népének most teljesen meg kell értenie miért áll fenn ez az ellenségeskedés, hogy Isten akarata szerint tudjon viselkedni. Olthatatlanul dicsőítésre vágyakozott a teremtmények részéről, holott jog szerint minden dicsőség Jehovát és nem valamely teremtményt illetett meg. Lucifer kapzsiságának kielégítésére hazudni, csalni és ámítani kezdett s ez gyilkosságot hozott magával. Halálítélet alá került s így gonosztevői elnevezéseket ka-

161


160
pott s azóta Sátánnak, kígyónak, sárkánynak és ördögnek hívják. Miután Jehova őt ezeken a neveken nevezte el, első dolga volt, hogy Isten egyik hűséges tanújának meggyilkolására felbujtott. Az Úr Jézus emiatt mondott felőle: „...Az (t.i. az ördög) emberölő volt kezdettől fogva és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." — János 8:44.
4 Jehovának e gonosztevőre kimondott ítélete halál s ez az ítélet többek között a következőket is mondja:, „... elvesztelek... s többé örökké nem leszel." (Ezékiél 28:16—19) Ez a megnemváltozó ítélet még nincsen végrehajtva rajta, mégpedig a következő okokból: „Sátán, az ördög vitatta, hogy Isten tudna oly embereket a földön felmutatni, akik a legnehezebb megpróbáltatások között is megőrzik Istenben való hitüket és hozzá való hűségüket s azt állította, hogy minden embert Isten megátkozására és Istentől való elfordulásra tud bírni. (Jób 2:5) Isten figyelmenkívül is hagyhatta volna ezt a kihívást (sértést); de ha figyelmenkívül hagyta volna, más teremtmények előtt kétség merült volna fel Jehova felsőbbsége és korlátlan hatalma tekintetében. Isten tehát reagált, a kihívásra s az ítélet végrehajtását Sátán felett későbbi időre halasztotta s így alkalmat nyújtott az ördögnek gonosz állításának bizonyítására s csak azután (miután Sátánnak ez nem sikerül) fogja kifejezésre juttatní hatalmát a Gonosszal szemben. Mielőtt ezt megcselekszi, Jehova nevét világszerte hirdetteti.
5
Az angyalok egy része az ördöghöz csatlakozott Jehova Isten elleni lázadásában s ezek is halálra ítéltettek; az ítélet végrehajtása azonban Isten kitűzött idejéig el van halasztva, amidőn ezeket a kísértőket el fogja pusztítani. Az Úr addig a napig a gonosz angyalok seregét megalázta, amennyiben nem világosította fel őket szándéka felől s azóta azok sötétségben vannak. „Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani" (Péter II. 2:4—9) Ezek a gonosz angyalok Isten kísértői és az igazság ellenségei. Ezek a lázadók ámították el később „Isten fiait", illetve oly angyalokat, akik Jehova és az ő szervezete mellett álltak. A Szentírás leírja, hogy „Isten ezen fiai" Sátán és a démonok csalásai által a következőképpen téríttettek el az igazság útjáról: A földön Ádám leszármazottai már sokan voltak; férfiak és nők egyaránt; akkor még közelebb álltak a tökéletességhez, mint a mai emberek, a nők tehát akkor még sokkal szebbek és csábítóbbak voltak. „Isten fiai" oly hatalommal bírtak, hogy emberi alakot ölthettek s amidőn emberi alakot öltöttek, természetesen szép férfiaknak néztek ki. Ezek nem tartoztak Sátán hívei közé; Sátán azonban oly tervet eszelt ki, hogy őket fogságába ejtse s így a mindenható Isten nevét méginkább meggyalázza. Az ördög Évát használta s általa idézett bajt elő Édenben, most ismét csaláshoz folyamodott és nőket használt fel még több baj előidézésére és az Isten nevének gyalázására. Sátán istentelen szövetségesei (azok az angyalok, akik vele egyidőben Isten ellen lázadtak) ugyancsak testöltési képességgel bírtak s „óriások" (nephilimek) alakjában jelentek meg a földön. Ezek ravasz szándékból az ördöggel együtt „Isten fiaiban" oly gondolatokat támasztottak, hogy a szép nők közül vegyenek maguknak feleségeket s így egy új, nemzedéket hozzanak létre. Valódi szándékuk azonban arra irányult, hogy Sátán gonosz fenyegetését megvalósítsák és minden teremtményt elfordítsanak Istentől. Efelől áll megírva az írásban: „És láták az Istennek
fiai az emberek leányait, hogy szépek azok és vevének maguknak feleségeket mindazok közül, kiket megkedvelnek vala... Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nekik. Ezek ama hatalmasok (gibborok), kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak." — Mózes I. 6:2, 4.
6
A leszármazottak, akik ebből a házasságból születtek, t.i. a materializált istenfiak és Ádámtól származott nők egybekeléséből „hatalmas", „hírneves" emberek voltak, de rendkívül rosszak voltak; mert Sátán gondnoksága és a lázadó angyalok, a nephilimek felügyelete alatt neveltettek fel. Az összes teremtmények közt, akik akkor éltek a földön, csak Noé volt tökéletes kortársai között, megőrizte tisztaságát Isten előtt és hűségét. A gonoszság a földön nagyon elterjedt s kitűnt, hogy Sátán a legtöbb teremtményt maga mellé csábította a földön. „És látá az Úr (Isten), hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön s hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz ... Monda azért az Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk; és ímé elvesztem őket a földdel együtt." — Mózes I. 6:5, 13.
7 A vízözönben csak a testi teremtmények pusztultak el; Sátán és gonosz seregei, a bukott angyalok tovább is életben maradtak s mindent elkövethettek Sátán kihívásának megvalósítására, miszerint minden embert el tud fordítani Istentől. Azok a szellemek vagy angyalok, akik Sátánhoz csatlakoztak lázadásában, törvényszegők, miként maga az ördög is az, illetve az a gonosz vágy fűti őket, hogy másokat megkárosítsanak és az Istent meggyalázzák. Ezek az Isten kísértői s mindazon embereknek is a kísértői, akik Istennek szolgálnak. Ezek a gonosz angyalok még most is élnek és az Isten ellenségei s azoknak is ellenségei, akik Istennek szolgálnak. Efelől a gonosz ármádia felől áll megírva: „És sokan fogják követni azoknak romlottságát, akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel (valótlanságokkal) vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk (ítéletük) régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad." (Péter II. 2:2, 3) Az apostol ezen szavai a világ végén fognak teljesülni, a világ vége pedig itt van, s ekkor lesz kivégezve ez a gonosz ármádia. Időközben mindezen gonosz kísértők minden erejüket megfeszítve Isten ellen harcolnak, amennyiben el akarják pusztítani az emberiséget, főképpen azokat az embereket, akik Isten és Krisztus mellé álltak s minden áron igyekeznek megőrizni tisztaságukat. Ezek az angyalok lázadásuk előtt Isten szervezetéhez tartoztak. De amidőn az ördög lázadásához csatlakoztak, lemetszették magukat onnan, s emiatt, amint írva van, „nem őrizték meg eredeti állapotukat". Elszakadtak az Úrtól és törvényszegők lettek. „És azokat az angyalokat, akik nem tartották meg eredeti állapotukat, hanem elhagyták az ő lakhelyüket (emberi testet öltvén), a nagy nap ítéletére örök bilincseken sötétségben tartotta." — Júdás 6.
8 Ez az elvetemült ármádia nyilván tudja azt, hogy Isten elhatározta az elpusztítását s emiatt harcol az ördög vezetése alatt még mindig Isten- és mindazok ellen, akik Isten mellett állanak. Ezek a gonosz szellemek a vízözön óta azon korlátozások között működtek, amelyek közé helyeztettek. Jézus földönlétekor is működtek s amidőn őket rendreutasította, feleltek is neki, ami a következő feljegyzésből látszik: „És a zsinagógában vala egy tisztátlan, ördögi lélektől (szellemtől)

162


161
megszállt ember, aki fennhangon kiálta, mondván: Ah, miközünk hozád Názárethi Jézus? Jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek téged, ki vagy: az Istennek ama Szentje" (Lukács 4:33, 34; Máté.8:29) Ezt a láthatatlan ármádiát említi az apostol s nevezi azok kísértőinek, akik most Istennek és az ő országának szolgálnak.
A látható szervezet
9
Rövidesen a vízözön után, amidőn az emberiség újból szaporodni kezdett, Sátán szervezetet létesített magának, akkor keletkezett az ő látható szervezete. Nimród bálványozás tárgya lett, amit Sátán oly célból csinált, hogy Isten nevét sokkal inkább meggyalázza. (Mózes I. 10:8—10) Az emberiség történetének ebben a fázisában létesítette az ördög a valláshagyományt. A vízözön óta a földön minden nép és nemzet gyakorolt valamily valláshagyományt s ezek a kultuszok és szokások a Mindenható Isten nevére gyalázatot zúdítottak s azt eredményezték, hogy az emberek tömegesen Jehova Isten és az ő országa ellen foglaltak állást. Az a kultuszi eszme, melyet az ördög ébresztett Évában, hogy Istenéhez hasonló bölcseséget és ismereteket kívánjon magának, vitte engedetlenségre őt; azóta is a valláshagyomány volt a legfőbb eszköz a földön, amelyet az ördög a Jehova Isten és az ő népe elleni harcában felhasznált. Amidőn Adámot az Isten halálra ítélte, többek között ezt mondotta a kígyónak t. i. az ördögnek: „Ellenségeskedést szerzek közted és az asszony között, a te magod és az ő magva között; az széttapodja fejedet, te pedig a sarkát fogod mardosni." - Mózes I. 3:15.
10 Az az „asszony", akiről itt szó van, Isten szervezetét jelenti; viszont a kígyó „magva" az ördög asszonyának az „ivadékát" jelenti, illetve a tisztátlan asszonyban példázott ördögi szervezetet, amely ivadéknak az ördög a szülőatyja. Sátán magva tehát mindenkor Istennek, és az igazságos teremtményeknek is ellensége volt. Sátán szervezetéhez vagy gonosz magvához hozzátartozik a gonosz angyalok serege is. Az ördög magvának földi főrészét a valláshagyomány és szervezetek képezik, amelyeket Sátán biztat az Istennel való dacolásra, s amelyek csak azért létesültek, hogy az embereket Istentől eltérítsék és teremtmények vagy tárgyak imádására bírják. Mindenkor tehát a valláshagyomány volt az a kötelék, amely a politikai és imperialista üzletcsinálókat összetartotta. Sátán, az ördög, nagy világhatalmakat létesített, melyeknek mindig őmaga volt a láthatatlan istenük. Emiatt nevezte őt Jézus „e világ fejedelmének", illetve e világ láthatatlan uralkodójának, aki mindenkor szembeszállt Istennel és Krisztussal. (János. 14:30) Sátán mint a sötétség fejedelme e világ istene, így is nevezi az írás. (Korinthus II. 4:4) Az embereket, az igazság ellen törekszik fordítani, hogy ne szolgáljanak Istennek. Sátán szervezetének láthatatlan részében kétségtelenül vannak alosztályok, melyeket fejedelemségeknek nevez, amelyek felett bizonyos démonok uralkodnak s ezek a fejedelemségek gyakorolják a hatalmat a földi nemzetek felett. (Dániel 10:30) Isten ellenségei vagy kísértői tehát s mindazoknak is ellenségei, akik Isten és az ő országa mellett foglaltak állást, Sátán, az ördög az ő nemlátható fejedelemségei, hatalmai és gonosz uralkodói vagy fejedelmei (szellemek) az összes gonosz seregekkel és istentelen földi eszközökkel együtt. Ezek a gonosz angyalok egykor megjelenhettek a mennyben is: de az Úr Jézus visszatérése óta ők is és a Sátán is letaszíttattak a földre s azóta erre a földre van korlá¬
tozva a működési körük. Emiatt tehát együttdolgoznak Sátán földi szervezetével Isten ellen és azok ellen, akik Istennek és az ő országának szolgálnak.
Tevékenység
11
Az ördög angyalaival együtt az édeni lázadás óta tevékenykedett s egészen Armageddonig fog tevékenykedni, amidőn elpusztul. Miként Sátán, a „régi kígyó" az ősi csaló, gonosz angyalai is csalók és vitathatatlan jelek bizonyítják, hogy most is megcsalják az embereket. Azáltal működnek, hogy egyes emberek elméjét megszállják s így gonosztettre kényszerítik. Amidőn valaki arra vállalkozik, hogy a Mindenható Istennek fog szolgálni, de aztán hűtlen lesz, a gonosz szellemek könnyű prédájává lesz. Ennek mintapéldája Saul, aki Izrael első királyául választatott. Az izraeliták királyt követeltek maguknak. Isten engedett kívánságuknak s hagyta, hogy Sault királyukul válasszák. A Mindenható külön megparancsolta Saulnak egy bizonyos dolog teljesítését; Saul kezdetben teljesíteni akarta feladatát, de aztán szándékosan felhagyott vele s így az ördög és gonosz angyalainak kelepcéjébe került. Isten igéje írja: „Az emberektől való félelem tört vet, de aki bízik az Úrbán, kimentetik." — Példb. 29:25.
12
Amidőn Saul király szembenállott Sámuellel, Isten hű prófétájával, mondta neki Saul: „Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát... de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra.'" (Sámuel I. 15:24) Ez kivétel nélkül mindenkire vonatkozik, aki emberektől fél, s emiatt lesz engedetlen Istennel szemben s így Sátán kelepcéjébe kerül. Isten attól kezdve megvonta kegyelmét és oltalmát Saultól. Azután az ördög és az ő angyalai teljesen hatalmukba kerítették Saul elméjét s többször gyilkosságra próbálták rávenni. Végül Saul az endori boszorkányt kereste fel, aki médium volt s a gonosz szellemek általa érintkeztek az emberekkel; Saul ettől a törvényszegő asszonytól kért tanácsot. „Akkor monda Saul az ő szolgáinak. Keressetek nekem egy halottidéző-asszonyt, hogy elmenjek hozzá és megkérdezzem őt. Szolgái pedig mondának neki: Ímé, Endorban van egy halottidéző-asszony!" (Sámuel I 28:7) Ez bizonyítja, hogy a boszorkányok és a halottidézők az Isten ellenségei és az embereknek is ellenségeik s ezek hatalmukba kerítve az emberek elméjét, az embereket elfordítják Istentől. Akkor a gonosz szellem újból megcsalta Sault, elhitetvén vele, hogy Sámuel, aki akkor immár halott volt s el is volt temetve, még mindig él. Mivel Sámuel halott volt nem is érintkezhetett az életben levőkkel; a gonosz szellemek mindazáltal arra bírták Sault, hogy azt higyje. (Préd. 9:5, 12) Saul ebben az időben mint Isten ellensége pusztult el, mivel emberektől félt, Istenhez hűtlen lett és teljesen az ördög martaléka lett. (Sámuel I. 28:7—20; 31:4, 5) Saul ideje óta mindmáig űzik a boszorkányságot. A mai szövetségszegők is Saulhoz hasonló lelki állapotban vannak.
Varázslás és jövendőmondás
13
A boszorkányok vagy jósnők oly emberek, akik magukat az ördögnek engedik át, akiket ő és angyalai használnak eszközül mint médiumokat az emberek és a bukott szellemek közötti érintkezésben. A varázslás vagy jóslás az ördögtől származik és a lázadása következménye. Sátán, a lázadó eszelte ki a jóslást, ő és elvetemült szellem-szövetségesei a jóslást az emberek elámítására használják. Amidőn Saul nem engedelmeskedett Istennek, mondotta neki Isten prófétája: „Mert mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és

163


162
bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király. — Sámuel I. 15:23.
14 Saul Sátán útjára-lépett, Isten parancsa ellen lázadt és ezáltal varázslás bűnét követte el. Isten törvénye pedig világosan megtiltotta a varázslást és a jóslást, mely az ördögtől való: „A varázslót ne hagyd életben magad között!" (Mózes II. 22:18) „Ne találtassák te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló." - Mózes V. 18:10.
15 Varázslást, jóslást, szellemidézést évszázadok óta gyakorolnak. A 16. és a 17. században a boszorkánykodás nagy hulláma csapott keresztül Európán és Amerikán. A médiumok sok embert gyötörtek, akik gonosz szellemeket képviseltek s főképpen Angliában, és Skótországban voltak boszorkányégetések és kínzások. ("The Encyclopedia Americana, 29. köt. 431. old.) Az amerikai település korai kezdetén szigorú törvényeket hoztak a boszorkánykodás ellen. Minden amerikai ismeri a sálemi (Massachusetts) boszorkánypert. Azok a boszorkányok, akik az ördög és a gonosz angyalok befolyása alatt álltak, azt állították, hogy seprőnyélen, villákon vagy állatok hátán repülni tudnak, ami természetesen fizikailag lehetetlenség. De elámított személyek, akiket az ördög és angyalai elámítottak, kétségtelenül azt hitték, hogy képesek ilyesmikre.
16 Egy jellemző eset az 1937-ben Oroszországban történt dolog, amidőnis többeket hazaárulás címén bíróság elé állítottak, elítéltek és kivégeztek, miután beismerték, hogy hazaárulást követtek el, sőt olyan dolgokat is bevallottak, amiket semmiképpen sem követhettek el. Ezek az emberek megjelentek a bíróság előtt és hibáztatták magukat, tudván, hogy halálos ítélettel fogják sújtani. Olyasmiket beszéltek a bíróság előtt, hogy olyasmiket tettek, amiket semmikép sem tehettek. Azt állították például, hogy Moszkvából Oszlóba, Norvégiába utaztak, mégpedig repülőgépen, melyeket le is írtak, még a számukat is megnevezték, holott oly repülőgépek nem is léteztek sohasem. Ezeknek az embereknek a vallomása, bűnbeismerése, a beismerésük alapján történt kivégeztetésük titokzatos az egész világ előtt, s ismételten kérdéseket intéztek a rádióállomásokhoz és ujságkiadóhivatalokhoz, magyarázzák meg, mi lehet az oka ennek; de senki sem tudta megmagyarázni, mivel Isten igéjét vagy szándékosan vagypedig tudatlanságból nem veszik figyelembe. Ezek az oroszországi emberek tehát, akik magukat hibásaknak nyilvánították, s akiket kivégeztek, kétségtelenül gonosz szellemek befolyása alatt álltak és Saul királyhoz hasonlóan jártak, aki gonosz befolyás hatalmába került volt. Ezek a gonosz szellemek támasztottak oly gondolatokat azokban az emberekben, hogy hibásak és indították bűntény beismerésére, amely bűntényeket sohasem követtek el.
17 Egy másik jellemző példája annak hogyan működnek a gonosz szellemek, a következő: 1933 február 27-én a német parlamenti épületet felgyújtották, s ez nyitotta meg az utat Hitlernek és társaságának, hogy Németország felett a teljes hatalmat kezébe kerítse, ami sikerült is neki a tűzeset után. Ez a tűzeset pontosan azt eredményezte, amit a nácik maguknak kívántak. Az épületet maguk a nácik gyújtották fel, de azután azt politikai ellenfeleik nyakába sózták s többeket letartóztattak közülök. Egy Lubbe nevezetü hollandus ember, akit az újságok gyengeelméjűnek neveztek, több kommunistával együtt letartóztatásba került és azzal vádolták meg, hogy ő gyújtotta fel a birodalmi épületet. John Gunther amerikai újságíró jelen volt
azon a nevezetes, bírósági tárgyaláson és beszámolót írt róla. „Inside Europe" című munkájában tette közzé ezeket a tényállásokat, ebből idézzük a következőket: „Van der Lubbe, a mi modern civilizációnknak egy szerencsétlen teremtése, ami magábanvéve is tipikus, nemcsupán gyengeelméjű volt, de nagyon haragudott is a társadalomra és a hatóságokra és gyújtogatással akarta csillapítani gyenge elméjének szomjúságát. A gyújtogatók valódi típusa volt. Csavargó, aki a berlini szegény-negyedekben tengette életét s többször is követett el gyújtogatásokat, amivel el is dicsekedett s ez a nácik tudomására jutott. A további tények bizonyították, hogy a nácik látták el Lubbet gyújtóanyaggal és juttatták az épületbe, hogy aztán bűnbaknak megtehessék. Az épületet elemésztő tűz a nácik által vegyészetileg elkészített anyag volt, melyet a Göring-alagúton keresztül szállítottak és a gyutacsát úgy állították be, hogy abban a pillanatban lobbant fel, amely pillanatban Lubbe azt hitte, hogy ő gyújtotta fel a tüzet. Lubbe büszkén távozott az épületből, a rendőrség letartóztatta s a nácik terve éppen erre irányult. Lubbe gyenge elméjének kiszemelt áldozata lett." Ugyanez az író írja: „A bíróság mindig megijedt, amidőn Lubbe szólásra nyitotta a száját". Lubbet kihallgatták és bevallotta, hogy ő gyújtotta fel az épületet. Bevallott oly dolgokat, amiket semmiképpen sem tudott elkövetni. „Büszke volt a gyújtogatására. Zokon vette, ha valaki el akarta volna vitatni tőle az ő érdemét". Azóta is megmagyarázhatatlan titok a közvélemény előtt ez a tüzeset. Mi ennek az igazi magyarázata? Van der Lubbe nyilván az előbbiekben említett gonosz szellemek áldozata lett, akik az ő elméjét megszállták s elhitették vele, hogy ő gyújtotta fel az épületet. Ezek a gonosz szellemek mindenkiben őrültséget idéznek elő, aki befolyásuk alá adja magát.
18
Még számos példát tudnánk elmondani a gonosz szellemek működéséről, akik az emberek elméjét hatalmukba igyekeznek keríteni és kétségbeesésbe akarják dönteni őket, ami vesztüket okozza. A munkásságot mostanában oly betegség szállta meg, amit ülősztrájknak neveznek, illetve a munkások a gyárakat megszállották. Többek előtt ez megmagyarázhatatlannak tűnt fel. Tény azonban, hogy ugyanaz a gonosz szellemhad, amely Németországban a nácikat sugalmazta, és egy gyengeelméjű ember felhasználására indította, hogy súlyos bűntényt vállaljon magára, befolyásolja mások elméjét is s így idéz elő oly állapotokat, amelyeket az emberek nem tudnak megmagyarázni, s amit azzal a szándékkal tesznek, hogy a nemzetek és a népek pusztulását idézzék elő.
19 Az ördög és szövetséges gonosz szellemei a vízözön óta erőszakoskodtak az emberek és a nemzetek felett. Éppen most ebben az 1937. esztendőben vett nagyobb hatalmat ez az ármádia egyes nemzetek uralkodói és népei felett. Nyilvánvaló, hogy a különböző országok diktátorai a gonosz szellemek befolyása alatt állanak, akik eleitől kezdve azt akarták és akarják most is, hogy az ördög szándékát keresztülvigyék, illetve a Mindenható nevét gyalázzák és káromolják, s az embereket Istentől elfordítsák és romlásba döntsék.
Látható ellenségek
20
Az ördög és gonosz angyali seregei nem láthatók emberi szemmel, de látható teremtményeket vesznek igénybe, akik ugyancsak ellenségei Istennek és az ő országának. Az ördögtől származó valláshagyomány fanatikusokká teszi az embereket. Viszont Isten parancsainak szigorú megtartása megtartja az ember ép el-

164


163
méjét. A vakbuzgó emberek gyakran megörülnek. Jézus Krisztus hű követői a földön nem emberi teremtményekkel állnak-e harcban, akik vakbuzgóak? Nem! Az apostolnak vezérigénkben említett szavai mutatják, hogy az ő harcuk nem ebből áll. Természetesen az ördög és a bukott angyalok embereket használnak földi eszközeikül Jézus Krisztus követőinek üldözésére; de a látható eszközök közül sokan tudatlanságból cselekesznek. Sok vakbuzgót a gonoszság-szelleme fűt, becsvágy, irigység, gyilkosságivágy, másokat pedig, akiket az ördög és eszközei kelepcéjükbe kerítettek, résztvesznek a gonosztettekben. Mivel az ördög kezdet óta "gyilkos", azótais gyilkosságokra bujtogatott és a fanatikus vakbuzgók kívánják megölni azokat, akik az igazságra törekszenek. Ez a magyarázata annak, miért akarja a kat. papság és a róm. kat. hierarchia tagjai a mindenható Istennek és országának szolgáit kiirtatni. Nem szokatlan dolog, hogy róm. kat. pap mások meggyilkolását tanácsolja. Például Salt Laké City, Utahban (Amerika) egy kat. pap, az „Intermountain Catholic“ kiadója azt a radikális tanácsot adta (s ezzel akar másokat bűntényre rábírni), hogy „Rutherford testének felnyársalása és tüzes fogókkal való tépése bizonyos poetikns igazságszolgáltatást jelentene." Ugyanaz a cikk azt tanácsolja a csőcseléknek, hogy bántalmazzák Jehova Isten tanúit és zárassák börtönbe. Ez bűntényre biztató közlemény, de mivel az ellenség uralkodik a világon, ezt a szóbanforgó lapot nem vonják felelősségre. Bizonyos azonban, hogy az ily gyilkos szándék Sátán és a bukott angyalok befolyásának tulajdonítható, akik ily gondolatokat támasztanak a fanatikus vakbuzgók elméjében, hogy másokat meggyilkoljanak, mivel azok az Istenről és az ő országáról szóló igazságot hirdetik s ez az igazság Isten ellenségeit leleplezi. Ugyanezek a gonosztevők igyekeztek megöletni Jézust és meg is ölették őt a vakbuzgók által. Jézus hű apostolai is mártíromságot szenvedtek Istennek ugyanezen kísértői részéről. Jézus megmondta a vakbuzgóknak, akik őt támadták és megölni akarták, hogy az ördögtől valók. (János 8:40—44) Ez bizonyítja, hogy a láthatatlan gonosz ármádia, az ördög láthatatlan angyalaival harcol Isten, az ő népe és szolgái ellen.
21 Krisztus valamely igazi követője elkövetne-e valamely gyilkosságot? Határozottan nem! Az igazi keresztény még nem is gyűlölheti a testvérét, mert azzal gyilkosnak számít az Úr előtt s ez mutatja, hogy a keresztény harca nem irányul látható teremtmények ellen. (János I. 3:15) Egy igazi keresztény ember megkárosítani akar-e egy kat. papot vagy bárkinek is okozni kíván-e testi megkárosítást? Semmiképpen! Ilyesmiből semmi jó sem származhatnék; a keresztény ember cselekedjen jót s ne rosszat. Jézus Krisztus igazi követője senkivel sem kíván viszálykodni, sem testileg megkárosítani vagy megbántani, akár katolikus, zsidó, pogány vagy hitetlen is legyen az illető. Jehova tanúinak keresztényi munkája nem abból áll, hogy a gonosztevőket testileg bántalmazzák, sőt határozott parancsuk van, hogy hasonló cselekménytől tartózkodjanak. Jézus Krisztus igazi követőinek parancsa úgy szól, hogy az igazságot hirdessék, minden büntetést pedig az Úrra bízzanak, aki a maga kitűzött idejében fogja megbüntetni a gonosztevőt (Róma 12:17, 19) Ama tény, hogy fanatikus vakbuzgók bántalmazni akarják és megkárosítani akarják Jehova tanúit, véglegesen azt bizonyítja, hogy azokat az Ördög szelleme és a gonosz angyalok ösztökélik. Amidőn valaki gyűlöli a másikat, rosszakaratú és gonosz, ezzel megnyitotta elméje ajtaját az ördög és a gonosz szellemek előtt s azok teljesen hatalmukba kerítik az olyanokat,
akikben gyűlölség, rosszakarat és gonoszság fészkel. A démonok gyorsan a maguk részére használják ki az oly érzületet, elméjét megszállják és eszközeikül használják fel Jézus Krisztus követői elleni harcukban s így lesz az olyan ember Istennek és az ő népének kísértője. Ez az egyik neme annak, hogyan folytat háborút az ördög láthatatlan serege Isten népével szemben a földön.
A „gonosz szolga"
22
Az írás szól egy osztályról, amelyet "a bűn emberének, s a veszedelem fiának" nevez. (Thess. II. 2:3) Ez a testület emberekből áll, akik részben ismerték Isten szándékát, szolgálni is kezdtek Istennek, Isten szolgáinak vallották magukat, de aztán az ördöghöz pártoltak s eszközeivé lettek. Ennek az osztálynak vagy testületnek főrésze van a "gonosz szolgának" nevezve az Úr Jézus Krisztus által. Azok tartoznak ehhez az osztályhoz, akik egykor fogadalmat tettek Isten akaratának teljesítésére, várták Isten országát, illetve Krisztus uralkodását és visszatérését és a nyilvánosság előtt is kifejezésrejuttatták, hogy az Úr és az ő országa mellé álltak. Ezek egy ideig együttjártak a hűségesekkel. De amidőn az Úr Jézus megjelent templomában, hozzákezdett Isten házának (népének) megítéléséhez, (Péter I. 4:17) s így állapíttatott meg, ki van helyes szívállapotban s ki van rossz szívállapotban. (Malakiás 3:1—3; Máté 25:26, 30—33) Ennek az ítéletnek a kezdetén az összes felszenteltek egyformán álltak az Úr előtt s ő megítélés céljából gyűjtötte őket maga elé. Azok, akik ezen az ítéleten tiszta szívűeknek bizonyultak, az Úr elismerésében részesülnek és a templomba gyüjtetnek, ahol felvilágosítást nyernek és örömmel telnek el szíveikben. Ezek magukat és az önzést teljesen háttérbe állítják és teljesen hívek az Úrhoz s az ő országához. A tisztátlan szívűek ellenben ezen az ítéleten nem részesülnek elismerésben, hanem kárhoztatásban részesülnek; kint állanak, de egy ideig azt állítják, hogy a hívekkel együtt járnak s még mindig Isten gyermekeinek tartják magukat. Végül azonban kiderül a romlott érzületük. Mivel a templomon kívül tartózkodnak, természetesen meg van vonva tőlük a templomi világosság, mivel elvakultak, nem értelmesek s önzésük következtében a gonosz világ ura befolyásának engednek. Gonosz szívük feltárul. Az Úr ezeket nevezi „gonosz szolgának". Ezt a „gonosz szolga-osztályt“ az eseményekből és az Úr szavaiból teljesen fel lehet ismerni. Erről mondotta Jézus: "Ha pedig ama gonosz szolga így szól az ő szívében: Halogatja még az én Uram a hazajövetelt; és az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja és amely órában nem gondolja, és ketté vágja őt és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." — Máté 24:48—51.
23 Világos tehát, hogy a „gonosz szolga" Sátánnak és a démonoknak hatalmába került és a törvényszegő szervezetnek lesz részévé. Istennek és az ő országának ellensége s így az ördög a „gonosz szolgát" az Úr hű szolgáinak támadására használja fel. Mielőtt bárki is az Úr szolgájává lehetne, Krisztus vére útján meg kell tisztulnia, amidőn pedig az illetőből „gonosz szolga" lesz, a démonok veszik hatalmukba, teljesen tisztátlan lesz és sokkal rosszabb állapotba kerül mint volt előzőleg. Erről mondotta Jézus: "Mikor a tisztátlan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nemtalál, ezt monja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És

165


164
odamenvén kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy és maga mellé vesz más hét lelket (szellemet), magánál gonoszabbakat és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél." - Lukács 11:24—26.
24 Aki egykor az igazság egy bizonyos mértékével rendelkezett, de aztán elveszti a világosságot és az ördöghöz pártol, abból lesz az ördög leggonoszabb eszköze, kiket felhasznál Jézus Krisztus hű kővetői elleni harcában. Az ilyenekről áll megírva: „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat. Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal (kivégezték); gondoljátok meg mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja és a szövetségnek vérét, amellyel megszenteltetett, tisztátlannak tartja és a kegyelemnek Lelkét (szentlelket) bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a boszúállás és én megfizetek, ezt mondja az Úr; És ismét: Az Úr megítéli az ő népét! — Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni." - Zsidók; 10:26-31.
25
Iskáriotes Júdás jellemző példája a gonosz szolgának. Három és fél éven át az Úr Jézus Krisztus szolgájának vallotta magát; de akkor az ördög megszállta elméjét és Júdás, Sátánnak és ellenségeinek kezére adta Jézust, aki a vakbuzgók által működve, Jézus Krisztust megölette. (János 13:2, 27) Júdás vallomása szerint hitte, hogy Jézus a Krisztus; tettének idejében azonban pillanatnyilag nem hitt Krisztus jelenlétében, mert ellenkező esetben nem dűlt volna be az ördögnek. Miközben együtt járt-kelt Jézussal, elméjében nyilván kétségek merültek aziránt, hogy vajjon tényleg Jézus lenne a Krisztus (Messiás). Önzéssel az Úr iránt gyanakvással volt telítve és testvérei iránt is s ezáltal megnyitotta szíve ajtaját az ördög előtt, aki őt hatalmába kerítette. A „gonosz szolga-osztály" kezdetben ugyan hitt az Úr jelenlétében, legalább is azt mondotta, hogy hisz benne, de azok a személyek, akikből a gonosz szolgaosztály alakult, nyilván nem hittek őszintén benne. Csak állították, hogy hiszik, hogy az Úr jelen van templomában az ítélkezésre. De aztán tisztátlan szívük következtében azt mondták: „Az Úr halogatja az ő visszatérését." Ezzel tagadják az Úr Jézus Krisztus jelenlétét, gyorsan Isten ellenségeihez csatlakoznak és üldözni kezdik Isten hű népét. Először rosszat kezdenek beszélni róla, azután már meg is akarják károsítani és el akarják pusztítani. „A gonosz szolga" és a „veszedelem fia" azonos társasághoz vagy osztályhoz tartozik; mindazáltal a „gonosz szolga" a bűnösebb a „bűn embere" között. Ennek tagjai először elfogadták Isten szándékának alapigazságait; de az igazság szeretetét nem sajátították el s ezért mennek a veszedelembe. (Thess. II. 2:10) A "gonosz szolga" elveszíti az eszét s többé nem épelméjű. Tagjai a „harag edényei" lesznek s többé miresem jók, csak pusztulásra. — Róma 9:22.
Kapzsiság
26
Vajjon mi okozza, hogy valaki, aki egyszer Isten szolgálatának útjára lépett, később letér? Lucifer volt az első, aki ebbe az osztályba tartozik, s felőle áll megírva, hogy kapzsisága okozta lázadását és pusztulását. (Jeremiás 51:13) Akik Lucifert követik, hasonló rossz szívállapotba kerülnek. Isten oly utasítást adott, hogy mindazok, akik vezető szerepet fognak be-
tölteni az izraeliták között, legyenek „Isten-félő férfiak, az igazság hívei, jogtalan haszon gyűlölői." (Mózes II. 18:21) Az istenfélő ember sohasem fog olyasmit kívánni magának, amit Isten egy másik embernek adott; mert nem lesz oly vekmerő, hogy olyasmit akarjon magának, ami nem neki adatott, tudván, hogy Isten gyűlölné azt: „Aki gyűlöli a hamis nyereséget (jogtalan hasznot), meghosszabítja napjait." — Példb. 28:16.
27 A vakbuzgókról áll megírva, akik közé tartoznak a „gonosz szolga" és a „választásbeli vén“-önzés szellemével rendelkezők is: „Kicsinyektől fogva nagyjaikig mind telhetetlenségnek (kapzsiságnak) adták át magukat; a prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot űznek." (Jeremiás 6:13) „És eljönnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jönni s oda ülnek elődbe mint az én népem és hallgatják beszédeidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként (szórakoztató beszédnek) veszik azokat ajkukra, szívük pedig (az eszüket) nyereség után jár (atják). — Ezékiel 33:31
28 Ugyanerről a tárgyról mondotta Jézus: „Meglássátok, hogy eltávoztassátok magatoktól a telhetetlenséget (kapzsiságot)!" (Lukács 12:15) Senki sem maga választhatja magának Isten szervezetében a tiszteletbeli helyet, mert Isten jelöli ki a helyét mindenkinek. "Most pedig az Isten helyezte a tagokat a testbe, úgy amint jónaklátta." (Korinthus I. 12:18) „És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is." (Zsidók 5:4) Aki tehát Isten szolgájának tartja magát s meglátván valakit valamely tisztségben, azt önzésében maga szeretné elfoglalni maganak, hogy azáltal tündököljön s ily szellemmel eltelve így szól: „Ez az ember nemsokára meghal, s aztán én leszek az utóda s nagy munkát fogok végezni" az olyan embert kapzsiság ösztökéli. Akinek az elméjét vagy lelkületét ily szellem telíti, Sátán és a démonok befolyása alá került s annak idején az ilyen ember Istennek, Jézus Krisztusnak és az ő országának nyílt ellensége lesz. Az ilyen ember nem istenfélő;: senki sem haladhat előre és lehet kedves Isten előtt, aki nem tiszteli a Felséges Istent. Az ily önző emberek az ördög hatalmába kerülnek, akiket látható eszközeiül fog használni az „asszony magvának maradéka" ellen, amely az „Isten és Jézus Krisztus bizonyságtételét bírja". (Jelenések 12:17) A kapzsiság az önzés leggonoszabb formája.”
29
Sátánnak ugyanezen eszközeit Júdás írja le a lázadó démonokkal kapcsolatban s ebből mások is felismerhetik ezt az osztályt: „Azokat az angyalokat pedig, akik fejedelemségüket nem őrizték meg, hanem elhagyták a lakóhelyüket, örökös láncokkal lekötözve megtartotta a sötétségben az ítélet napjára... Hasonlóképen ezek is, mintha álomban volnának, a testet megfertőzik; a felsőbbségeket megvetik, a dicsőségeket káromolják... Ezek pedig káromolják, amit nem ismernek, viszont amit oktalan állatok módjára természettől ismernek, abban mennek tönkre ... Ezek azok a panaszkodó elégedetlenek, élvhajhászók, hetyke beszédűek, akik haszonlesésből hízelkednek. Ti azonban szeretteim emlékezzetek azokra a beszédekre, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondták. Mert megmondták nektek, hogy az utolsó időben csófolódók támadnak majd, akik a saját bűnös kívánságaik szerint járnak... Ezek azok, akik elszakadnak, érzékiek, lélek (szentszellem) nélkül valók." — Júdás 6, 8, 10, 16-19. Dr. Raffai-ford.
30 Isten ezen nyilvánvaló ellenségei harcolnak Isten népe ellen, viszont az Úr hű népének nem ezek ellen kell támadniuk és harcolniuk az Úr parancsa értelmében. Ezekkel nem kell vitatkozásokba bocsátkozni.

166


165
Ellenkezőleg, kerülni kell őket. Azok, akik „gonosz szolga-osztályhoz" tartoznak, hízelgő szavakkal élnek s így akarnak elámítani és megrontani másokat is, olyanokat, akik az igazságot keresik. Ezek felől mondotta az apostol az Úr irányítása melett: „Kérlek pedig titeket testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik ama tudomány ellenére, amelyet tanultatok, visszavonást és botránkozást keltenek. Tartsátok távol magatokat tőlük. Mert az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem a hasuknak és mézes-mázos szavakkal, tetszetős beszédekkel megtévesztik az egyszerű emberek szívét." — Róma 16:17, 18, Dr. Raffai-ford.
31
Istennek és népének ezen látható ellenségei csupán eszközök vagy szerszámok a láthatatlan fejedelemségek, hatalmak és gonosz tényezők kezében, akik a gonosz világon uralkodnak. A világ bírói, politikai és katonai uralkodói közül is többen Istennek és hű népének ellenségei; de ezeknek a bűne a tudatlanságuk következtében kisebb. A klérus sokkal bűnösebb mint a politikai elem, mivel Isten szolgájának nevezi magát, minek folytán tudnia kellene, hogy nem szabad oly emberek ellen támadnia, akik Istennek szolgálnak. A legkárhozatosabb azonban a gonosz szolga-osztály, mivel egykor hozzákezdett Isten és Krisztus szolgálatához, de aztán nyíltan megtagadta az Urat és az ördöghöz pártolt. Ez alkotja a „bűn emberének, a veszedelem fiának" főrészét s a cselekedeteiről ismerhető fel, hogy az ördögnek szolgál-e vagy sem. „Avagy nemtudjátok-e, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul szolgái vagytok, vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra. — Róma 6:16.
Rendíthetetlen
32
Mi most az „utolsó napokban" élünk, tehát veszélyes időben élünk. Ezt most Isten minden hű gyermeke jól tudja. (Tim. II. 3:1—5) A láthatatlan ellenség nagyon tevékeny és látható eszközöket használ, főképpen a vakbuzgókat használja Isten népének mindenképpen való támadására. Ha valaki, aki állítólag Isten szolgája volt hirtelen hátat fordít és közönségesen reájuk támad azokra, akik az Úrnak és országának szolgálnak, ez zavart idéz elő azok között, akik nincsenek teljesen megerősödve az Úrban. De az ily törvényszegők útja miatt senki se nyugtalankodjon az Úr népe közül. Senkinek, sem fog sikerülni kárt tenni az igazságban, és meg sem rendíthet senkit sem, aki tényleg hűséges Istenhez és az ő országához. Az igazság örökéletű, mindig rendíthetetlenül fog állani, s azok, akik tényleg az igazságból valók, az Úrhoz fognak ragaszkodni, az ő szavára hallgatnak és őt követik. Isten beszéde igaz, s ha mi teljesen Istenben bízunk, tudni fogjuk, hogy mindenek javukra vannak azoknak, akik Istent szeretik és hivatalosak az ő szándéka szerint. (Róma 8:28; Kor. II. 13:8) Nem fog-e, azonban eltántorítani némelyeket mindazon hamis vagy rossz hír, amit Isten szervezetéről és szolgáiról híresztelnek. Aki eltántorodik, azt eltántorítja; de akik igazán szeretik az Istent azok rendíthetetlenek. Isten meg tudná akadályozni az ördög eszközeit és a rossz hír terjesztőit is ha akarná. A jelenkor azonban éppen az az időkor, amidőn mindennek meg kell rendülnie ami megrendíthető, hogy a hűségesek annál inkább kitűnjenek. (Zsidók 12:27) Amennyiben az ihletett apostol a hűségeseknek Krisztus visszatéréséről és templomba-gyűjtéséről beszél, valamint a „bűn emberének" fellépéséről, mondja: "Urunknak, Jézus Krisztusnak eljövetele és hozzávaló egybegyülekezésünk dolgában kérünk titeket, ... ne tántorodjatok el józan felfogástoktól, s ne riasszon meg
titeket sem valami lélek (szellem), sem beszéd." (Thess. II. 2:1, 2, Káldi-ford.) Bármit is kövessenek el az elvetemültek, nem tántoríthatnak el téged Istentől és Jézus Krisztustól, azokat t. i., akik tényleg szeretik őt és szolgálnak az ő országának. — Róma 8:36—39.
33
Tudjuk, hogy harcban állunk s hogy az ellenség mindenáron el akarja pusztítani azokat akik az az Úr mellett állnak. Nem vagyunk tudatlanságban az ördög cselvetései felől, feltéve, ha tanulmányozuk Isten beszédét. Látjuk, hogy az ellenség hadai mindenfelől ellenünk nyomulnak s mindenféle elképesztő fondorlatot igénybe vesznek Isten népével szemben; mindazáltal emiatt senki se nyugtalankodjon, aki szereti az Urat. Előre figyelmeztetve lettünk, s ez azt jelenti, hogy előre készüljünk is fel. Ha tudjuk, hogy harcban állunk és az ellenség támadására kell számítanunk, bízzuk magunkat teljesen az Úrra s ne féljünk az ellenségtől. "Ne bosszankodjál az elvetemültekre (illetve ne irigykedjél a gonosztevőkre)" (37. zsoltár 1) Ne támadjon oly gondolat a szívedben, se elkeseredés, rosszakarat vagy gyűlölet, hogy a gonosztevőkre támadj, testileg. Majd az Úr fog leszámolni velük a maga idejében és belátása szerint. Akik az Urat szeretik bízzanak benne, tudván, hogy a végeredmény az ő akarata szerint fog történni. "Bízzál az Úrban és várjad őt ne bosszankodjál arra akinek gonosz útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ (fondorlatokat tervez). Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésed; ne bosszankodjál (haragudjál), csak rosszra vinne. Mert az elvetemültek kivágattatnak; de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. Fondorkodik a gonosz az igazak ellen és fogait csikorgatja reá; Az Úr neveti, mert látja, hogy eljön az ő napja. Mert a gonoszak karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr!" (37. zsoltár 7-9, 12, 13, 17) Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen ne irigykedjél az istentelenekre; mert a gonosznak nem lesz jó vége; az istentelenek szövétneke kialszik. Féld az Urat, fiam, és a királyt (Krisztust); a pártütők (lázadók) közé ne keveredjél". — Példb. 24:19-21
Erős vár
34
Isten gyermekei tudják, hogy magukra hagyatva nincsen erejük, hogy ellent tudjanak állani az ellenség támadásainak; de azt is tudják, hogy van egy erős váruk, amely nem rendíthető meg s amelyben biztonságban lehetnek, ha abban maradnak. Javukra és megerősítésükre áll megírva: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítom; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, idvességem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó és megszabadulok ellenségeimtől." — 18. zsoltár 3, 4.
35 Tegyük fel: ha Isten összes gyermekeinek becsületébe gázolnának és törvénytelen, romlott embereknek tüntetnék fel őket, mások szemében —. mi lenne. — Az ellenség ilyesmit is elkövethet; de azzal semmire sem menne az Úr szemei előtt. Isten népének tagjai nem törődnek azzal, hogy az emberek tiszteljék őket. Mert mindenekfelett az a fontos, hogyan tekinti őket Jehova Isten és Jézus Krisztus. Jézus megalázta magát. Tehát egyáltalán ne nyugtalanítson minket az, hogy mások milyen véleménnyel vannak felőlünk. Minden szolga a saját urának áll vagy esik. Ha hűségesen Istenben bízunk s neki szolgálunk, fenn fog tartani minket: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. DE meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon." — Róma. 14:4.

167


166
36
Azok, akik Isten népéhez tartoznak, az ördög és a démonok, valamint egyéb eszközei támadásának célpontjai? Határozottan; mert ezek harcolnak az Úr felkentjei ellen. Hogyan nyerhetünk biztosítékot és ígéretet arra nézve, hogy védelemben fogunk részesülni? Erre a kérdésre Jehova válaszolja: „Tábort jár az Úr angyala az őt félők körül és megszabadítja őket." (34. zsoltár 7} Akik istenfélők, Isten mellett fognak állani szilárdan s ezek részesülnek csak az ő oltalmában. De azok, akik a „gonosz szolgához" tartoznak, nem isten-félők; mert ha azok lennének, nem támadnák azokat, akikről tudják, hogy Isten szolgálatában állanak. Aki tiszteli Istent, az Urat, fél megvetni az ő parancsait; nem fél azonban emberektől, vagy az ördög ármádiájától. Jehova így szól szolgáihoz: „A Seregek Urát, őt szenteljétek meg, őt féljétek és rettegjétek." — Ésaiás 5:13.
37
Kerüljünk el mindent, ami Isten- és az ő országa ellen van, s azt, aki gyűlöli az Istent, gyűlöljük, mivel Isten ellensége és az ő országának is ellensége. Aki Isten népe között szakadásokat akar előidézni — akár volt vagy nem volt is az illető az igazságban —, az olyan embert kerülni kell, mivel zavarokat akar előidézni. Sem időnk, sem okunk nincs arra, hogy az ilyenekkel vitatkozásokba kezdjünk. (Róma 16:17, 18) Isten ellenségeivel nem kell bizonyításokba kezdenünk és időnket arra tékozolni. Mi a bizonyítékok halmaza által tudjuk, hogy az Úr Jézus Isten templomában tartózkodik, céltalan tehát afelől vitatkozni azokkal, akik ezt a tényállást kétségbe vonják. Mert aki a templomon kívül van, amúgy sem értheti meg ezt a dolgot. Azon próféciák feltárulása, melyek Isten népe előtt az utóbbi öt év folyamán adattak, sok bizonyítékot tárt fel amellett, hogy az Úr a templomban van, s azok, akik a templomhoz tartoznak, az ő dicsőségét hirdetik s nincsen idejük arra, hogy rosszakaratú támadásokkal foglalkozzanak. (29. zsoltár 9) A „gonosz szolga" járjon akármily neki tetsző úton; aki az Urat szereti, folytassa az ő munkáját és teljesítse az Úr parancsát. A gonosz szellemek vagy démonok, köztük Sátán és Góg is, (Ezékiel 38:1—6) minden eszközt megragadnak Isten hű szolgájának elpusztítására; de ha az Urat tiszteljük és szorgalmasan engedelmeskedünk neki, biztonságban leszünk. Amidőn azt látjuk, hogy mások Isten parancsaival ellenkezően járnak el és meg akarják károsítani Isten népét és országát, ne haragudjunk miatta? Igazságos haragot érezhetünk minden igazságtalanság miatt, de az már nem reánk tartozik, hogy a gonosztevőkkel szemben megtorlást alkalmazzunk. Az írás így figyelmeztet: „Ne haragudjatok és ne vétkezzetek!" (Efézus 4:26) A gonosztevővel szemben gonoszság és gyűlölet éreztetése és tettleg való bántalmazása, bűn; viszont az igazságtalanság gyűlölése és a gonosztevőnek útjára való menesztése más dolog. A megtorlás az Úr joga, ő megfizet, tehát nem a keresztények dolga, hogy büntetést szabjanak ki; aki mindazáltal büntetést szab ki, határozottan az ördög és a démonok befolyása alá fog kerülni. Ne feledjük, Jehova közölte: „Enyém a bosszúállás és én megfizetek, azt mondja az Úr. (Zsidók 10:39; Mózes V. 32:35, 36) Aki az Urat szereti, nem fog helyet engedni szívében más emberek iránti haragnak, gyűlöletnek vagy rosszakaratnak, mert azáltal Isten kísértői számára, a démonok előtt nyitja meg szíve ajtaját és biztosan megszállják őt a démonok. Ahelyett tehát, hogy szívünkben nyugtalankodnánk és mások miatt felizgulnánk, gondoljunk az Úr népének adott parancsolatra: „...Legyünk éberek és józanok. Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk ébrek, felöltözvén a
hitnek és szeretetnek mellvértjébe és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe." (Thess. I. 5:6, 8) Mi most harcban állunk s nekünk szól a parancs, hogy készüljünk fel az ellenséggel szemben és induljunk: „Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz nektek, mikor megjelenik." (Péter I. 1:13) „A vége pedig mindeneknek közel van." (Péter I. 4:7) „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségtek, az ördög mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén kit nyeljen el." (Péter I. 5:8) Tudva, hogy mindenfelől ellenségek vesznek körül, minek következtében mindnyájan nagy veszélyben vagyunk, Isten hűséges népe bízzon rendületlenül benne és tartsa meg Isten parancsait. Ha féljük az Istent, meg is fogjuk tartani az ő rendeléseit s az ilyeneknek ígérte meg határozottan az Isten, hogy megoltalmazza és megvédelmezi, őket. Isten templomának tagjai, akik a templomban is maradnak és az ő rendeleteit megtartják, bizonyosak lehetnek afelől, hogy biztonságban lesznek. „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közeleg a te sátorodhoz; mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban." — 91. zsoltár 1—4, 9—11.
A harc
38
Mivel Isten azt parancsolja hű bizonyságtevőinek, hogy „keljenek hadra", nem azt jelenti-é ez, hogy harcolni tartozunk? Természetesen, azt jelenti. De a harcban pontosan aszerint kell résztvennünk, ahogyan az Úr parancsai rendelik, s nem úgy, ahogyan a Gonosz akarja. Az ellenség a teremtmények meggyilkolására igyekszik, főképpen azokat szeretné megölni, akik Istennek szolgálnak s ezek testi fegyverekkel intézik harcaikat. A keresztény azonban nem ezen az úton jár. Az igazi keresztény senki emberfiának sem okoz testi kárt. A keresztény szigorúan az Úr rendeleteihez szabja magát, mindenkor a szólás-szabadság híve, hogy mindenki, akinek van valami mondanivalója, szabadon meg is mondhassa, amit akar; az Úr legyen a bíró, s akinek nyitva van a füle, azt engedni kell, hogy tudomásul is vegye az igazságot! Az a fegyver, amelynek használata el van rendelve a keresztény számára, s ez az ő egyetlen fegyvere, amelyet jogosan használhat, az Isten igéje, a „Lélek kardja". (Efézus 6:17) Ez nem, csak védelmi fegyver, hanem támadó fegyver is, amellyel a keresztény rohamot intéz. A keresztény embernek van megparancsolva, hogy „keljen hadra" az ördög szervezete ellen és használja Isten fegyverét bátran és átütő erővel az ellenséggel szemben. (János I. 4:17, 18) Jehova tanúi nem akarnak megkárosítani senkit sem azért, mert az illető katolikus vagy katolikus szervezetekkel áll kapcsolatban. Csupán azt akarják, hogy Isten törvényéhez híven mindenkivel jót tehessenek, az igazság meglátásához segítsék. Valószínű, hogy a „nagysokaság" többsége (Jelenések 7:9—17) a katolikus szervezetekben található. A katolikus nép közül sokan őszinték és megismerni szeretnék az Urat, de arra eddig nem volt alkalmuk. Ez a hierarchia által uralt szervezet az ördög által emelt erődítmény mögé ásta be magát. Ha ezt az erődítményt a „Lélek fegyverével" támadják meg, nagyon meg lesz gyengítve. Isten igéje

168


167
mondja Isten szolgáiról és országáról: „Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk (harcolunk). Mert a mi vitézkedésünk (harci) fegyvereink nem testiek (fizikaiak), hanem erősek az Istennek, erődítmények lerontására; lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak." — Korinthus II. 10:3—5.
39
Isten igéje, a Lélek fegyvere most átütő erejű a r. kat., szervezet erődítménye ellen s ez a vallásos intézmény erősen megrendül bele. Ez az erődítmény régi hazugságokból épült, s amögött keresnek maguknak menedéket a törvényszegők, de Isten beszéde elsöpri a hazugságoknak ezen menedékét és az őszinte emberek előtt megnyitja a kaput s így megláthatják, hogyan állhatnak Isten mellé s találhatnak ott biztos lakóhelyet. Mivégből vesznek részt Jehova tanúi ebben a harcban?. A cél a Mindenható Isten nevének és szándékának a hirdetése a nép figyelmeztetésére, hogy az ördög gonosz szervezetéből meneküljön, mielőtt Isten nagy hatalmát a gonosz munkásokkal szemben kifejezi. Jehova tanúi ebből az okból igazi örömmel vesznek részt ebben a háborúban; mert a munkájuk, ha híven végzik azt, azoknak a javára történik, akik szeretik az igazságot és Jehova nevének tisztázására és tiszteletére fog válni.
40
Jehova az ő kegyelmében nyújt módot tanúinak tulajdonképpeni ellenségeinek felismerésére. Most látják az ő kegyelme által, hogy az ördög az ősi ellenség, hogy Góg a főeszköze a gonoszban s hogy gonosz angyalok seregei vannak vele, akik az eredeti lázadásban résztvettek volt, s hogy ezek mindnyájan egy helyen vannak, amelyet Mágógnak neveznek; (Ezékiel 38:1—16; 39:1—6) valamint azt is látják, hogy ez a gonosz horda évszázadok óta kizsákmányolja az emberiséget, kegyetlenül uralkodik a világ népein és minden jót kigúnyolt; hogy az ördög valláshagyományt s azokat akik annak vakbuzgói, használta a nép ámítására és Istentől való elfordítására; hogy Isten még nem lép közbe arra kitűzött idejéig; hogy azonban most eljött Isten kitűzőt ideje, amidőn közbelép; hogy szeretett fiát, az Úr Jézust trónjára emelte és uralkodásra küldte, hogy a gonoszt megsemmisítse, de mielőtt azt megsemmisítené, azt parancsolja, hogy nevét világszerte hirdessék, amit az ő tanúi tartoznak hirdetni. Jehova egy népet választott ki magának a világból (Apcsel. 15:14) s ennek a népnek tagjai az ő tanúi, akik az ő nevét hirdetni fogják; az Úr Jézus parancsnoksága alatt küldi őket s a harcban való közreműködésük az ő igéjének ismertetéséből áll, ami a Lélek fegyvere, amit mindaddig folytatniok kell, amíg a munka bevégződik. Tudva, hogy az ellenség kétségbeesve harcol, senki sem fog nyugtalankodni, aki őszintén az Úrhoz ragaszkodik, bármi is történjen. Az ördög összes hadait felvonultatja, főképpen a gonosz és lázadó angyalokat, hogy Jehova tanúi ellen harcra keljenek, aztán látható eszközeit is felhasználja, akik közül többen őrültek, s ezek által szeretné, ha tudná, előidézni Jehova tanúinak pusztulását. (Jelenések 12:17) A gonosz szellemek megszállják azok elméjét, akik büszkék, kapzsiak, tiszteletrevágyakozók, akik nem gyakorolnak önfegyelmet, akik rosszakaratúak, gyűlölködők és rossz szívünk, s amennyiben a démonok az ilyenek elméjét hatalmukba kerítik, teljesen birtokukba veszik és eszközeikül használják a Felséges szolgáinak megtámadására. Főképpen a "gonosz szolga" és vallásvezetők képezik a „bűn emberét", a „veszedelem fiát"; ezek tulajdonítanak maguknak nagy méltóságot s állítják, hogy ők hatalmasak; ezek a törvényszegők harcolnak
Isten és szolgái ellen. Eljött tehát az idő, amidőn Isten azt parancsolja hűségeseinek, „vonuljanak hadba", mert Isten minden láthatatlan hadai is csatasorba álltak az ellenséggel szemben. Most az összes hívek fel fognak vonulni és suhogtatni fogják a Lélek fegyverét, amenyiben erős támadást intéznek az ellenség erődítménye ellen, amelyet „vallásnak" hívnak. Amennyiben az igazságot hirdetik, felderítik a nép előtt a kétszínűséget és álszenteskedést, amelyet az ördög alkalmazott eszközei útján a néppel szemben s az emberek így lesznek képesek a Krisztusban való szabadság megszerzésére. Az ellenség ellen most indított támadás megrendíti az ellenség erődítményét s az Úr rövidesen lerontja azt teljesen Jézus Krisztus által. Az armageddoni nagy ütközet Isten szent nevének tiszteletére fogja előidézni a gonoszság pusztulását.
Felszerelés
41
Ez nem látszatviaskodás, hanem valóságos harc; s az Istennek ezen a földön levő gyermekei, akik ebben a harcban résztvesznek, viselni tartoznak a harci felszerelést. Ez az Úrtól elrendelt páncélzat. Az apostol világi harcos páncélzatát említi azon fegyverzet példázására, amit az Úr azok számára készített, akik őt szeretik és neki szolgálnak. Látva, hogy mi most ebben a hadban állunk, Isten gyermekei fogadják meg a következő intelmet: „Annakokáért vegyétek föl az Isten minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon és mindeneket elvégezvén, megállhassatok." (Efézus 6:13) Miután Isten és az ő országa mellé álltunk, álljunk rendíthetetlenül, bizonyuljunk férfiaknak, akik teljesen érettkorúak a Krisztusban! Hogy erősek legyenek és tisztaságukat megőrizzék, akik az Úr mellé álltak és eredményesen vehessenek részt ebben a harcban, a rájuk bízott feladatot teljesítve, megmondja az apostol a teendőjüket: „Álljatok hát elő „körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel és felöltözvén az igazságnak mellvasába." (Efézus 6:14) A derékszíj azt példázza: „Én a mindenható Isten és Jézus Krisztus szolgája vagyok, szolgaságom derékszíja az igazság!" — A mell a szív helye, az igazság mellvértje a szív helyes megőrzésére mutat. Azért szól így a figyelmeztetés: „Mindeneknél inkább megőrizd a te szívedet; mert abból indul ki az élet." (Példb. 4:23) Akik most rendületlenül állanak, vigyázzanak arra, hogy önzetlenek legyenek, hogy viselkedésük indítóoka Isten és emberek iránt is tiszta legyen; mert máskülönben nem állhatnak meg.
42 Isten vitézei, illetve az ő bizonyságtevői, akik most a földön a háborúban résztvesznek, Gedeonban vannak példázva. Az Úr katonái talpon és úton tartoznak lenni; azért mondja a figyelmeztetés: „Lábaitok legyenek felsarúzva a békesség evangéliumának készségével." (Efézus 6:15) Most Isten népe között békének kell uralkodnia. Ha valamely gyülekezetben viszálykodás, civakodás és gonosz beszéd folyik, ez azt bizonyítja, hogy a gyülekezet néhány tagjára a démonok befolyással vannak; a viszálykeltők el fognak bukni, ha csak gyorsan nem változtatják meg viselkedésüket. Most itt az idő, amidőn Krisztus egységében szilárdan össze kell tartani. (Efézus 4:13) Az ellenséggel szemben most zárt csatarendben kell állani, az igazság közös ügyéért harcolva. (Filippi 1:27, 28) Mindenki, aki a templomhoz tartozik, legyen azon, hogy teljes bekében éljen testvéreivel, mert máskülönben nem fog a templomban megmaradni. Akik nem élnek bekében, biztosan kirekesztetnek. Az idő itt van, amidőn az apostol következő szavai azokra vonatkoznak, akik az

169


167
ő kegyelméből az ő házában vagy templomában vannak: „örvendezek, mikor mondják nekem: Menjünk el az Úr házába! Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem! Jeruzsálem, te szépen épült, mint a jól egybeszerkesztett város!" — 122. zsoltár 1—3
43 A jelenkor az ítélet ideje, amidőn a nagy valóságos Dávid ül az ítélet trónján és az Úr házának, a templomnak tagjait figyelmezteti: „Könyörögjetek Jeruzsálem békességérét; legyenek boldogok a téged-szeretők! Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Atyámfiáiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót neked!" (122. zsoltár 6—9) A krisztusi szeretet tartja őket össze és képesíti őket, hogy zárt sorokban járjanak el az ellenséggel szemben.
44 Az ellenség tüzes nyilai minden irányból röpködnek, s csak akkor nem ütik keresztül Jehova tanúinak páncélzatát, ha pajzzsal is rendelkeznek, ez a pajzs a hit: „... Mindezekhez felvévén a hitnek pajzsát. — Efézus 6:16.
45 A fegyverzetnek ez a része főképpen hangsúlyozva van. Csak úgy lehet hittel rendelkezni, ha teljesen hiszünk Jehova Istenben és az ő igéjében, teljesen abban bízunk és megtartjuk Isten parancsait, ahogyan Jézus is megtartja. Hinni csak úgy lehet, ha ismerjük Isten igéjét, s értelmesek vagyunk, az igére támaszkodunk s nem hagyjuk megzavarni vagy nyugtalanítani magunkat semilyen emberi elmélettől vagy tantól sem s nem térünk le az útról. Miután az Úr zászlaja és parancsnoksága alatt harcba vonultunk, mindhalálig igazaknak, rendíthetetleneknek és híveknek kell lennünk. A hűségesek tudják, hogy arra való tekintet nélkül, hogy mit fog kezdeni is az ellenség ellenük, nem árthat azoknak, akik megmaradnak az Úrban és mindvégig híven kitartanak az Úr szolgálatában. Az ilyenekről lepattognak a gonoszság nyilai; mert az igazság mellvasában, azaz tiszta, önzetlen szívükön nem hatolhatnak keresztül.
46 Hinni, a hitben megmaradni és a hűséget megőrizni csak úgy lehet, ha Isten beszédét ismerjük és meg értjük és ismerjük az Úrhoz való kapcsolatunkat is; azért mondja a figyelmeztetés: „Tegyétek fel az üdv sisakját!" Az üdv tehát attól függ, hogy értelmesek vagyunk-e, az Úrban bízunk-e, valamily tárgy vagy dolog helyett. A sisak a főt vagyis az elmét példázza, aminek Isten beszédéből kell táplálkoznia. Némelyek úgy okoskodnak, hogy mivel az igazságot immár évekkel ezelőtt megismerték, mostmár nem kell többé tanulmányozniok Isten igéjét (a Bibliát); az ilyenek majdnem bizonyosan elbuknak. Isten a kellő időben tárja fel az igazságot, úgy, ahogyan arra Isten népének szüksége van. Most feltárja próféciáit, hogy az ő népe a földön nagyobb vigasztalásban részesüljön és reményében megerősödjön. (Róma 15:4) Ezeket a feltárult igazságokat szorgalmasan kell tanulmányozni, hogy értelmesen megértsük s csak így leszünk képesek he¬
lyesen érteni Istenhez és az ő királyához való kapcsolatunkat. A tanulmányfüzet az Úr kegyelméből az igazságot közli s mindazokat Isten igéjével kapcsolatban kell tanulmányozni; mert a Biblia, Isten beszédde bizonyítja nekünk, hogy a helyes úton járunk-e vagy sem. Az emberi elméletek értéktelenek, sőt Isten igéjét megfosztják hatásától. Isten népe nemcsupán a vakbuzgóságot s minden, hagyományon alapuló tant tartozik kerülni, hanem most harcolni tartozik a babonaságuk ellen, közölnie kell az igazságot és a Felségeshez s az ő királyához tartozik menekülni. Isten azok számára készíti ezeket az iratokat, akik őt szeretik s ezek az iratok a Szentírással együtt, amelyre hivatkoznak is, mutatják meg Krisztus követőinek a helyes utat. Most az Úr ezen eszközök által segít megállapítani, hogy kik és hol vannak az ellenségeink, hogy fel legyünk készülve és eredményesen tudjunk fellépni velük szemben a harcban.
47 Az egyetlen fegyver, amit Isten hű képviselői a földön Isten parancsa értelmében használhatnak és használni tartoznak, a „Lélek kardja, azaz az Isten igéje". Hogyan lehet ezt a fegyvert helyesen használni, ha nem ismerik azt? Tanulmányozni kell Isten igéjét s aztán szorgalmasan meg is kell tenni azt, amit az mond. Ebben az igében van Jehova és az Úr Jézus Krisztus minden parancsa, aki a nagy próféta, s most mindenki, aki az ő házához vagy szervezetéhez tartozik, engedelmeskedni tartozik neki. — Apcsel. 3:23.
48
Az Úr hangsúlyozza a teljes egyetértés szükségét és az egyértelmű eljárást, mondván: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván, minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért." - Efézus 6 :18.
49
Isten népének tagjai imádkozni tartoznak, hogy egyetértés és egység uralkodjon közöttük. Határozottan arra vannak figyelmeztetve, hogy a jólétért imádkozzanak s az állandóan hevesbülő harcra való tekintettel így imádkoznak: ,,Ó Uram, segíts most! Ó, Uram adj most jó előmenetelt!" (118. zsoltár 25) Ez az ország jólétét vagy elősegítését jelenti s mindnyájuknak egységeseknek kell lenniük, hogy kellően meg tudják védeni az ország érdekeit. A hűségesek minden kapzsiságot, rosszakaratot és durva kritizálást kerülni fognak. Elhiszik minden felszentelnek, hogy megteszi, amit csak, meg tud tenni s azért könyörögnek, hogy Isten népét vagy fiait akaratának cselekvésére használja. Ha Isten népének tagjai ebben az értelemben imádkoznak, akkor egyáltalán nem is civakodhatnak egymással, hanem mindenkor összetartva az Isten ellenségével küzdenek s így megőrzik tisztaságukat a Felséges előtt. A harc folyik. Bizonyos, hogy Isten nagy hadvezére, Jézus Krisztus fog győzni s azok, akik mellette állnak a harcban, hivatalosak, választottak s ha mindvégig híven kitartanak, a győzelemben is részük lesz, valamint Jehova nevének tisztázásában is.
(Tanulmánykérdések a következő számban)

Felelős J. J. Detrich ml. Praha-Smichov, Tylova 16. R. Bfezina Praha, nyomása.
Kiadó: Watch Tower, Praha XVI., Tylova 16


Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, NOVENBER 1937
Revista lunara - Anul 24
Vallásos f-irat 24. évlolyam
21-22 szám
1937 november 15 hó
TARTALOM
Kísértő (folytatása)
170
Harc az Isten ellen, I. rész
170
Harc az Isten ellen, II. rész
178

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

“Harc-az-Isten-ellen-1-2-rész-1937.djvu”

Made in Czechoslovakia

170


AZ ŐRTORONY

ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE

24. évfolyam
1937 november 15
21-22 Szám

Kísértő


TANULMÁNYKÉRDÉSEK
(Angol W. 1937 június 1.)
Harc az Isten ellen
I. rész
„Útálat az Úrnál az istentelenek útja." — Példb. 15:9.
1 JEHOVA kísértője, az ördög, Isten ellen, folytatott harcában minden eszközt felhasznált. Legfinomabb eszközeinek egyike, amivel a kísértő a legtöbbet ártott az embernek, a vallás volt. Ha a nép oktatva lett volna afelől, hogy a vallás az ördögtől származik, kétségtelenül kevesebb vakbuzgó lett volna a földön. Most azonban elérkezett a nép felvilágosításának ideje. Isten nagy ellenfele, vagy kísértője az ördög. Most világos, hogy az ördög évszázadok óta vallást használt Isten ellen való harcában és az emberiség megkárosítására.
Most szükségesnek látszik azok érdekében, akik Isten iránt jóindulatúak, s akik ennélfogva békét, megelégedettséget, boldogságét és életet szeretnének maguknak, tisztán eléjük tárni a vallás romlottságát, hogy kellő alkalmuk nyíljon a maguk megvédésére. Jehova tanúira sok üldöztetést fog hozni az igazság feltárása a „valláshagyományok" felől, — s ez máris megkezdődött: mert a kísértő jól tudja, hogy mihelyt a nép világosan megérti a vallás tulajdonképpeni mibenlétét, többé nem lesznek oly alkalmak a népek ámítására, mint azelőtt.