Főmenü megnyitása

Oldal:Abdiás-1-2-rész-1936.djvu/16

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2020. november 2., 09:58-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


188
Szentírás ír, nem embernek a beszéde és az újkori edomiták felől való tények említése a szövegekkel kapcsolatban nem emberektől származó vád, hanem az Úr akarata szerint történik, hogy a hazugság menedékhelye ezen a napon lelepleztessék. Nem a maradék gyűjti össze a nagysokaságot, mégpedig amiatt nem, mivel ez a munka az Úré. A maradék mindazáltal az igazságot hirdeti, hogy köztudomásra jusson, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten, hogy a jóindulatúak, akik az igazságról értesülnek az ő pártjára állhassanak, az ő parancsait kövessék és a nagysokasághoz csatlakozzanak. Mennyire észszerütlen és Biblia ellenes lenne, ha valaki most így szólana: „Az a munka, amelyet most végzünk, amidőn a nagysokaságot begyűjtjük, csak valami kicsi burgonyához hasonlítható azon munkához képest, amelyet Armageddon után fogunk végezni." Ama körülmény, hogy most Jehova népe előtt feltárja jövendöléseinek jelentőségét, úgymint a Jéhuról, a menedékvárosokról, a Sámsonról, a filiszteusokról és egyebekről szóló képleteket, véglegesen azt bizonyítja, hogy Isten akaratát képezi, hogy a maradék ezeket a bátorítására és reménységének fokozására régen feljegyzett dolgokat megismerje és ezeket az igazságokat Isten akarata szerint másoknak megmagyarázza. Mi tudná jobban megerősíteni reménységben a maradékot ama tudatnál, hogy ama munka, amelyet most végez, megfelel Isten akaratának és az ő parancsát tejesíti, amidőn másokat arról értesít, hogy a jóindulatúak megismerjék a Sionba vezető utat, helyeiket Isten szervezetében elfoglalhassák és azon nagysokaságot alkossák, amely mindörökre dicsőíteni fogja Jehova nevét? Minden oly kísérlet, amely azt akarja elhitetni a maradékkal, hogy a nagysokaságra vonatkozó főmunkája csak valami húsz év múlva következik, csupán arra alkalmas, hogy Jehova bizonyságtevőinek iparkodása meglanyhuljon és ők kiváltságaik és kötelességeik tekintetében közömbösökké váljanak. A maradék azonban, amely tényleg ragaszkodik Jehovához és az ő országához és gondosan tanulmányozta az utóbbi években feltárt próféciákat, nem lesz befolyásolva és kezeit sem fogja lecsüggeszteni. Látja, hogy a háború folyamatban van és harcolnia kell, mégpedig szüntelenül, és neki az a feladata ebben a harcban, hogy Jehova dicsőségét hirdesse és az igazságban való szüntelen áldozattal áldozzon az Úrnak. Most a nemzetek tényezői úgy gyűlölik a maradékot, ahogyan Jézust is gyűlölték, amidőn a földön volt. A hű maradék
örvend most, hogy hasonló gyalázásokat szenvedhet, mint amelyek Urunkat és fejünket érték. A következő ihletett kijelentés vonatkozik a maradékra és most így Szól: „Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem ajövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz, az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét." — Zsidók 13:13—15
(Folyt, köv.)
Tanulmánykérdések
Angol W. 1936 július 1.

Az Ő bosszúállása
AZ Ő BOSSZÚALLÁSA c. új füzet ma már magyar nyelven is kapható. További hét értékes értekezést tartalmaz, melyek kiváltképpen lehetővé teszik Jehova népének, hogy az ő bosszújának napját az emberekkel megismertessék. A felkentek örömmel ragadják meg ezt az üzenetet, hogy a nép kezébe helyezzék. A költséghozzájárulás címfedél nélküli kivitelben 50 fillér.
HARCI KIÁLTÁS — bizonyságtevő időszak október 3.—11-ig
Október 3.—11-ig tart Jehova bizonyságtevőinek további nemzetközi tevékenysége, hogy Jehova igéjét és nevét ismeretessé tegyék. A felkentek és jonadábok minden bizonnyal megteszik a szükséges előkészületeket, hogy ebben a nagy bizonyságtevésben résztvegyenek. A harci kiáltás így hangzik: „Jehováért és Gedeonért"
Angol W. 1936 július 1.

Csehszlovákiában felelős: J. J. Detrich ml., Praha-Smíchov, Tylova 16.

Watch Tower, Praha-Smíchov nyomása.

Ára: 2.— Ke