Foglyok 1,2,3

AZ ŐRTORONY ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE

FOGLYOK 1. rész

„Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad és a fogházból a sötétben ülőket.” – Ésaiás 42:7.

Jehova szerezte a Szentírás összes próféciáit és a próféciákat csak azután lehet megérteni, miután feltárásukat Ő jónak látja. Péter apostol szerint az isteni szabály a próféciákra nézve így szól: „Mindenekelőtt megértvén azt, hogy az Írásnak egy jövendölése sem származik tulajdon értelmezésből. Mert sohasem emberi akaratból származott a jövendölés, hanem a Szent-lélektől sugalmazva szóltak az Isten szent emberei.” (II. Péter 1:20, 21) Amidőn valaki ezzel a szabállyal ellentétben kezdi magyarázni az isteni próféciákat, biztosan oly „feneketlen vízbe” kerül, amelyből nem tud kilátni viszont, akik a próféciák privát magyarázatait követik, ugyancsak zavarba fognak kerülni. Ezt nem azoknak kritizálásaképpen mondjuk, akik a próféciák magyarázását megkísérelték, hanem csupán azért, hogy eszükbe jusson, hogy Isten szabályára kell figyelnünk és hallgatnunk, ha szent Igéjének valódi jelentőségét felfogni akarjuk. Az Írásban sok feljegyzésben van szó „foglyokról”. Azok a privát magyarázatok, amelyeket az Úr Jézusnak dicsőségben és hatalomban ítéletre való jövetele előtt közöltek és terjesztettek, nagy részben nem bizonyultak valóknak. Az Írás privát magyarázása, amivel többen foglalkoztak, semmiképpen sem nyújtott világosságot, sőt a tudatlanságot csak fokozta. Ennek mintapéldája a „nagy sokasságról” szóló magyarázat, amely szerint azt szellemtől született osztálynak tekintették, jóllehet azt mondták, hogy szövetségszegő és Istennel szemben is nagymértékben hűtlen. Azt mondták, hogy ez az osztály a „foglyokkal” azonos. Ámde most közelebbről bebizonyítottuk az Írásból, hogy a nagy sokaság nem áll szellemtől szülöttekből és nem is lett nekik mennyei otthon vagy reménység ígérve. Azt bizonyítja-e a Szentírás, hogy a nagy sokaság és a foglyok osztálya egymással azonosak-e? 2 Fogoly az, akit valaki elfogott vagy fogságban tart, teljes szabadságától megfosztott, vagy szabadságában akadályozza. Aki ily helyzetben van, szükségképpen életben van; az elhunytat nem lehet fogolynak nevezni. A börtön nem jelentheti a halált, mivel a halottak nem tudnak semmit sem, a létből ki vannak törölve, tehát nincsen is szabadságuk, amelytől őket megfosztani lehetne. De amidőn valaki az igazsággal szemben vakságban van, amely vakságot más idéz elő nálla, az olyan ember a tudatlanság láncaiban van. Amidőn valaki sötétségben van és nem tudja, mely úton kell járnia, cselekvő szabadságában akadályozva van, minélfogva fogoly. Sátán a sötétség fejedelme, aki több társával együtt tartja elvetemült hatalmában, tehát sötétségben az emberiséget. – II: Kor. 4:4-6; Eféz. 6:12; Kol. 1:13; I. Ján. 5:19. 3 Jehova prófétája útján mondja: „Íme az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek”. (Ésa. 42:1) Ez a prófécia elsősorban Jézus Krisztusra vonatkozik; s amidőn azok, akik szövetségüket híven telesítik, a király templomába beillesztetnek, ugyancsak a „kiválasztott szolga” osztály részeit fogják alkotni. Ezek, akik a választott szolga tagjaivá lettek, azelőtt sötétségben voltak s őket a sötétségből Jézus Krisztus világosságába és szabadságába kellett kihozni. „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából és általvitt az ő szerelmes fiának országába”. – Kol. 1:13. 4 Ézsaiás ezen említett jövendölése úgy látszik, főképpen akkor teljesül, amidőn az Úr Jézus hatalommal és dicsőséggel templomához érkezik az ítélettételre. Azért van itt kijelentve (magát ezen kijelentést tekintve, dogmatikának lehetne tartani), hogy a próféciákban említett foglyokat 3 osztályra lehetne felosztani, mégpedig: 1) Az eredeti hű maradékra, amely az Úr templomához jövetelekor hűséges és Márdokeusban, Naomiban van példázva; 2) az Eszter és Ruth osztályra; 3) a földi juh vagy „nagy sokaság” osztályára. Ezzel nem akarunk dogmát csinálni, hanem csupán azért, hogy az Írás tanulmányozója emlékezetében tudja megtartani ezt a 3 osztályt, amidőn a foglyokról szóló különböző bibliai szövegeket meg fogja vizsgálni. A foglyokról szóló próféciák tiszta megértése miatt jól tesszük, ha ezzel a tárgyal részletesen foglalkozunk. Azért is próbáljuk megvizsgálni az Úr kegyelméből a foglyokról szóló sok bibliai szöveget; azt hisszük, hogy ezek a szövegek nyilvánvalóan a fent említett 3 osztályra vonatkoznak. 5 Látni fogjuk, hogy azok is láncok között és szabadságuktól megfosztva lehettek, akiket Isten igazaknak tekint. „Imé az Isten hatalmas, mégsem vet meg senkit … Nem veszi le az igazról szemeit … És ha béklyóban veretnek és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein; tudtukra adja cselekedetüket és vétkeiket hogyha elhatalmaztak rajtuk. Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek: Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben. Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki. De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket. Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkük, és életük a paráznákéhoz hasonló. A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülüket. – Jób 36:5-15. 6 A közismert események azt mutatják, hogy Isten szövetséges népe a múltban tudatlanságból bizonyos szokásokhoz és tanokhoz ragaszkodott, tehát erősen béklyóba volt verve és Isten szolgálatára vonatkozó törekvéseiben nem élvezhetett és nem gyakorolhatott teljes szabadságot. De amidőn övéit az Úr arra figyelmeztette, hogy tévelyegnek és törvényszegők s őket megfenyítette, szívükre vették és törvénytelenségeikből megtértek. Mire azután Jézus Krisztus valódi követőiképpen nagyobb világosságba és szabadságba jutottak. Elihu nyilvánvalóan a fenti idézetben Isten szövetséges népéről, tehát egy olyan osztályról beszél, amelyet Jób példáz. 7 Akik Istennel szövetséges viszonyban állnak, hozzá vannak láncolva; de amidőn az ellenség erősen fellépett ellenük, megijedvén az ellenségtől, elhanyagolták kötelességüket és Sátán kelepcéjébe estek. Jehova azért engedte, hogy fogságba kerüljenek. Aztán ráébredtek fogoly állapotukra és megértették azt is, miért kerültek börtönbe; eszükbe jutott, hogy Jehova meg fogja hallgatni azok kiáltását, akik ily helyzetben feltétlenül tőle várják és kérik a szabadulást és meg is fogja őket szabadítani. Ezzel egyezően írta a próféta: „Engem pedig, aki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed! … Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg. (69. Zsolt. 30-34) Ezek a foglyok nyilván Isten szövetséges népe, főkép a maradék, amely fogságban volt, de Isten köré gyűjtetett, amidőn az Úr templomához eljött. 8 Ezek a lelki szegények, és törekednek őszintén Isten akaratának felismerésére és cselekvésére. A zsoltáros itt nyilván azok helyett beszél, akik magukat Istennek szentelték, de mindazáltal fogságban vannak, olvassuk: „Ments ki engem az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből; hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; és ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem”. – 69. Zsolt. 15-19. 9 E zsoltár 10. versét János evangélium 2:17-ben és a római levél 15:3-ban idézi és Jézusra alkalmazza. Viszont a 22. Verset a Máté 27:34 és János 19:29 idézi és azt mondja, hogy szószerint beteljesült Jézuson. Ebből következik, hogy Jehova híveit az ellenség néha fogságba ejtheti és tarthatja. Pál apostol Rómában volt fogságban és magát”Jézus Krisztus foglyának” nevezi. (Eféz. 3:1; 6:20) Prófétája útján Jehova ugyanerről a hű osztályról beszél és azt mondja, hogy fogságra vitettek, illetve fogságban tartatnak. – Ésa. 45:13. 10 Mikor és milyen körülmények között történik, hogy az Úr „nem veti meg az ő foglyait”? Nyilván ez akkor történik, ha az övéi szenvednek fogságban tartásuk miatt s amidőn meg vannak fosztva Jehova szolgálatának szabadságától. Jehova hű gyermekeit a világháború alatt akadályozták és szabadságuktól megfosztották, üldözték és közülük többet tényleg be is zártak. De mint Isten hívő gyermekei állandóan imádkoztak és segítségül hívták Őt. Jehova 1918-ban kezdett Sion felépítéséhez, amennyiben az elhunyt hűségeseket felkeltette, a templomba helyezte és a hű maradékot is templomi állapotba gyűjtötte. Ezek az események adnak választ a felvetett kérdésre, amelyek a próféciákat beteljesítik és ezt a feleletet a következő kijelentés tartalmazza: „Mivelhogy az Úr megépítette Siont, megláttatta megát az ő dicsőségében. Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé és azoknak imádságát meg nem útálta.” – 102. Zsolt. 17, 18. 11 A tények arra mutatnak, hogy az Úr a foglyokat 1918-ban vezette ki a börtönből vagy a megkötött helyzetükből, amidőn Siont megépítette. A következő szövegek mutatják, hogy Jézus Krisztus Sionba befogadott követői lettek Sion részeivé, akik azelőtt korlátozva vagy foglyok voltak. „Mert megszabadítja Isten a Siont és megépíti Júdának városait és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. Hogy szolgáinak maradékai öröklik azt és abban laknak majd akik szeretik az ő nevét.” – 69. Zsolt. 36, 37. 12 A világháború alatt 1917-től 1919-ig nagy nyomorúság szakadt Jézus krisztus hű követőire. Isten e híveit példázza Jákób s a következő zsoltárok is róluk írnak: „Megemésztették Jákóbot és hajlékát elpusztították.” (79. Zsolt. 7) Ezt az osztályt példázza Ésaiás is, amidőn a templomban levő királyról látomása volt és az Úrhoz kiáltott. (Ésa. 6:5, 6) Hasonlóan Jákób maradéka is megvallotta bűneit. Jehova neve ügyének érdekében részesült meghívásban és a fogságban vagy nyomorúságban így fohászkodott: „Ne emlékezzél meg rovásunkra elődeink vétkéről; siess elénk irgalmasságoddal, mert megnyomorodunk nagyon. Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért”. (79. Zsolt. 8, 9) Nem kezelték-e gúnyosan és megvetően a világháború alatt isten hűséges népét? Emiatt fohászkodnak Isten hívei: „Minek mondanák a pogányok: Hol az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló a pogányok szemeinek látára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod!” –79. Zsolt. 10. 13 Azután a zsoltáros a foglyok következő szavaival mondja: „Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tarsd meg a halálnak eme fiait!” (79. Zsolt. 11) Jézus Krisztus hű követői 1917-1919-ben látták, hogy Sátán, eszközeivel életükre tör. Az előbb említett szöveg nem azt jelenti, hogy Jehova szánta őket halálra, hanem az ellenség akarta őket elpusztítani. A világháború alatti korlátozott vagy fogoly helyzetük miatt fohászkodtak és imádkoztak úgy, ahogyan a zsoltáros mondja: „Jusson elődbe a foglyok könyörgése”, illetve Jehovától megszabadításukat kérték; azért vannak „halál fiainak” nevezve, mivel az ellenség halálra szánta őket. A megoltalmazásukért és megmaradásukért imádkoztak, hogy Istennek szolgálhassanak és Őt dicsőíthessék. A száraz földhöz voltak hasonlók, amelyről Ezékiel 37:1, 2-ben beszél. Sátán és közegei oly hevesen üldözték Isten népét, hogy lelkében megtört és gyászolt, az Úrhoz fohászkodott és kiáltozott. Az Ördög a világháborút az ő elpusztításukra indította meg, mivel ők meg akarták tartani Jehova parancsolatait. (Jel. 12:17) Ez a prófécia tehát nem a „nagy sokaságról” szól és nem is a nagy sokaság imádkozik így, mivel akkor még egyáltalán nem is létezett. Ez Jehova azon hűségeseinek imája volt, akik az Úr Jézus templomához jövetelekor híveknek bizonyulván az Ő hű és okos szolgái lettek, akikre minden javait, illetve országának érdekeit ezen a földön rábízta. (Máté 26:46, 47) A hű maradék nem halálra szóló áldozati szövetségének elhalasztását, hanem az ellenség elpusztításukra vonatkozó törekvéseinek megakadályozását kérte, hogy tovább is Jehovának szolgálhasson. A hűségesek Jehova, vagy az élet és a világosság fiai is; viszont Sátán szervezete „halálra szánt fiaknak” tekintette őket, mivel elpusztításukat elhatározta. A hűségesek azt kérték Jehovától, őrizze meg őket szolgálatában és Ő valóban meg is őrizte őket a világháború alatt. Ezt a következtetést támogatják a következő szövegek is: „Oda dobtál minket vágó juhok gyanánt és szétszórtál minket a nemzetek között.” (44 Zsolt. 12) „Nyisd meg a te szádat amellett, aki néma és azoknak dolgában, akik veszedelemre adattak. Nyisd meg a te szádat, ítélj igazságot; forgasd ügyét a szegénynek és a szűkölködőnek.” – Péld. 31:8, 9. 14 A világháború alatt Isten hű felszenteltjei voltak halálveszélynek kitéve a földön az ellenség részéről, nem pedig a nagy sokaság; mert a nagy sokaság akkor még nem állott Jehova mellett, tehát még nem is volt ismeretes. A nyomorúság ideje „a választottakért” lett megrövidítve; ez a korszak 1914-ben kezdődött és 1918-ban a világháború megszűntével lett megrövidítve, hogy a választottak Jehovának szolgáljanak és nevében bizonyságot tudjanak tenni. (Máté 24:21, 22) Isten hű kegyesei a világháború alatt azért imádkoztak és fohászkodtak, hogy köteleiktől felszabaduljanak, tehát rájuk illik a következő feljegyzés: „Alá tekintett az ő szentségének magaslatáról: a mennyekből a földre nézett le az Úr, hogy meghallja a foglyoknak nyögését és hogy feloldozza a halálnak fiait.” – 102. Zsolt. 20. 15 Miért kérték köteleiknek feloldását és a börtönből való szabadulásukat? Jehova őket nevének népéül választotta ki a világból és a tények, valamint a jövendölés kijelentése is megegyezik arra nézve, hogy szabadulásukat azért kérték, hogy a prófécia szerint Jehovának szolgálhassanak: „Hogy hirdessék a Sionban az Úrnak nevét és dicséretét Jeruzsálemben.” – 102. Zsolt. 22. 16 Amidőn Jehova hű bizonyságtevői a világháború alatt fogságban voltak, nem hirdethették Sionban Jehova nevét és nem is mondhatták Sionnak: „A te Istened uralkodik!” És senkit sem vezethettek a Sionba vivő útra, mint 1919 után. Jehova kegyes volt hozzájuk, amennyiben imáikat meghallgatta és a Sátán korlátozó hatalmától vagy bilincseitől felszabadította és Sionba gyűjtötte. Isten tudta, hogy ez fog történni, azért íratta le előre prófétája útján a hűségesekről: „kelj fel könyörülj a Sionon, mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.” –102. Zsolt. 14. 17 A prófécia azután megállapítja az időt, amidőn az Úr az imát meg fogja hallgatni: „Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében. Oda fordult a gyámoltalanok imádása felé és azoknak imádságát meg nem utálta.” (102. Zsolt. 17, 18) A hűségesek imáit nem hagyta figyelmen kívül, hanem imádkozás közben meghallgatta: „Mert meghallgatja az Úr a szegényeket és az ő foglyait nem veti meg.” (69. Zsolt. 34) Bizalomtelten fohászkodnak tovább ezek a foglyok: „Megszabadítja az Isten a Siont és megépíti Júdának városait és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét.” – 69. Zsolt. 36, 37. 18 Jézus Krisztus hű követői Sionban gyülekeznek és maradnak. Ezeket szabadította ki Jehova a fogdákból vagy korlátozásokból és építette bele Sionba. Sátán szervezete, főképpen a világháború alatt ezeket tartotta fogságban. Az idézett szövegek nem vonatkozhatnak a nagy sokaságra, mivel az nem lesz Sionba beépítve és Jehova királyi házának részese sem lesz. 19 A hű maradék tagjai 1919 után meglátták, hogy Jézus Krisztus templomához jött, akkor mondták a zsoltáros szavaival: „Az Úr megépíti Siont és megjelenik dicsőségében (Jézus Krisztus templomához küldése, a hűségesek feltámasztása és az életben levő hívek templomba gyűjtése által); odafordul a gyámoltalanok imádsága felé és nem veti meg az imádságaikat.” – 102. Zsolt. 17, 18, angol fordítás szerint. 20 Kik ezek a gyámoltalanok? Ezek azok, akik a világháború korlátozó idejében megőrizték hűségüket, ezek vannak a fenti idézetben „foglyoknak” nevezve. Jehova alátekintett szentélyéből, meghallgatta a foglyok imádságait és feloldozta őket. Az ellenség ezt az osztályt szemelte ki és akarta foglyul ejteni s korlátozni és próbálta a hűségeseket a világháború alatt elpusztítani. Napjaik megrövidültek és erejük meggyengült. „Megsanyargatta az én erőmet az útban, megrövidítette napjaimat. Ezt mondám (a hű szolgaosztály) én Istenem (Jézus a templomban, akit a maradék megszólított, Zsidók 1:10-12) ne vigy el engem az én napjaimnak felén; (az illési munkának az elizeusi munkába forduló pontján) a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak … azok elvesznek, de te megmaradsz; a te szolgáidnak fiai megmaradnak és az ő magvuk erősen megáll előtted.” – zsoltár 102:24-29. 21 Jegyezzük meg a fogolyosztály imádkozik így: „Hadd jusson elődbe a foglyok könyörgése!” Ez az ima oltalmat kér az ellenség gyilkos támadásával szemben. „A te hatalmas kezeddel tartsd meg (a szolgálatra) a halál fiait (akiket az ellenség halálra szánt).” Azután a hűségesek a következőkép imádkoztak: „És fizess meg szomszédaink keblében (az ellenségnek) hétszeresen a gyalázatért, amellyel illettek téged ó Uram! Mi pedig a te néped és a te legelőd nyája hálát adunk neked mindörökké s nemzedékről nemzedékre hirdetjük a te dicséretedet!” – 79. Zsolt. 12, 13. 22 Az Úr Jézusnak templomához jövetele óta az Isten híveivel közölt események bizonyítják végleg, hogy a zsoltárostól feljegyzett imát Jehova meghallgatta; mert akkor jött el „Sionból a szabadító és fordította el Jákób bűneit”. Akkor szabadult meg a lelki Izráel. (Róma 11:26, 27) A hű maradék most már tudja, hogy Jehova megszabadította az ellenségtől és Sionba gyűjtötte s ennek tudatában éneklik mostan: „Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek; akkor elevenen nyeltek volna el minket, amint felgerjedt haragjuk ellenünk … Lelkünk megszabadult mint a madár a madarásznak tőréből és erejéből folytatja az ő országának hirdetését. Ami segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet.” –124. Zsolt. 2, 3, 7, 8. 23 A maradék most nagyobb halálveszélyben van az ellenség részéről; de teljes hittel Jehovára és Jézus Krisztusra támaszkodik és az Úr kegyelméből és erejéből folytatja az Ő országának hirdetését. A fenti bizonyságtevés igazolja, hogy a maradék egy ideig fogságban volt, mégpedig a Jonadáb osztály, illetve a nagy sokaság feltűnése előtt egy bizonyos idővel.

TOVÁBBI BIZONYÍTÉK

24 Más bizonyítékok is vannak, melyeket itt meg fogunk vizsgálni. A 107. Zsoltárban találunk bizonyítékot arra, hogy a hű szolgaosztály fogságban levőnek volt tekintve. Egy korábbi alkalommal már említettük, hogy e zsoltár első 7 verse az úrhoz gyűlt osztályra, „a hű szolgára” vonatkozik. Ez az osztály, miként Izráel a sivatagból vezéreltetett Sionba, állandó lakóhelyére és ez 1918-ban, az Úrnak templomához jövetele után történt. A hű szolgaosztály élményei a világháború alatt részben az Úr megváltottjainak sivatagi tapasztalatai voltak, kiket az elnyomó kezétől megszabadított. E földön levő maradék van „emberek fiainak” nevezve, akik Isten jóságát méltányolják és az Urat „csodatételeiért” dicsőítik. (8. vers) Azután a zsoltáros ezekről a hűségesekről így szól: „Megelégíti a szomjúhozó lelket és az éhező lelket betölti jóval”. (9. vers) Isten dicsőségének látomásában részesítette a templomban. – 17. Zsolt 15. 25 A 107. Zsoltár megvizsgálása nem csupán érdekes, de hasznos is lesz mindenki részére, aki a próféciát megérteni akarja. A zsoltáros írja: „Akik sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal.” (107. Zsolt. 10) A próféta kijelentése feltárja, hogy ezek dőrék és nyakasak voltak, de nem voltak javíthatatlanok. A királyság örökösei közül egyesek nagyobb, mások kevesebb önzéssel bírtak és egymásnak társai voltak. Az önzőbbek magukra s a velük levő hűségesekre is bajt idéztek fel. A világháború alatt Istennek majdnem az egész népe „a felső hatalmak” (Róma 13:1) alatt e világ tényezőit értette. Ettől való félelmében majdnem Isten egész népe hanyagságot és a törvények elmulasztását követte el és nem szolgált Jehova Istennek; tehát nyakasan viselkedett. Ama körülmény, hogy Isten népe nem tanúsított bátorságot igazságának hirdetésében, azzal járt, hogy az ellenség annál erősebben üldözte és elnyomta. Ennek következtében Isten egész népe korlátozott helyzetbe került, a zúgolódók és a hűségesek is és egyetemben sötétségbe kerültek. (Ésa. 42:7) De akik a megpróbáltatás alatt hűségeseknek bizonyultak, az Úrtól kivezéreltettek a sötétségből. Ezekről van megírva: „Az igazakra világosság fénylik a sötétben.” –112. Zsolt. 4. 26 Amint később meg fogjuk jegyezni, a 107. Zsoltár kimutatja, hogy Isten a hűségeseket kivezeti a sötétségből, hogy talpra álljanak és előrehaladjanak s a világháború után éppen így is történt a hűségesek részéről. „Ama napon meghallják a süketek a könyv beszédét és a vakok szemei a sötétségből és a homályból látni fognak.” – Ésa. 29:18. 27 Az ellenség nyilván nem gyújt világosságot azoknak, akiket fogságban tart, sőt megakadályozni törekszik, hogy a foglyoknak világosságot gyújtsanak. Jehova engedte, hogy hűségesei a dőrékkel vagy zúgolódókkal együtt sötétségbe kerüljenek. A világháború alatt ily helyzet állott elő és ezt példázza az, ami a testi zsidókra következett. Jeremiás, mint Jehova hű bizonyságtevő osztályának jelképe mondotta: „Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt. Engem vezérelt és járatott sötétségben és nem világosságban.” – Jer. Sir. 3:1, 2. 28 Akik később a megpróbáltatásban híveknek bizonyultak és a világháború alatt sötétségben és fogságban voltak, a zsoltárok szerint „a halál árnyékában” laktak. Szerették Istent, hívek voltak hozzá és a zsoltáros szavaival fohászkodtak: „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről! Noha kiűztél minket a sakálok helyére és reánk borítottad a halál árnyékát. Bizony teéretted gyilkoltak minket minden napon; tekintettek bennünket mint vágó juhokat.” –44. Zsolt. 19-23. 29 Róma 8:36, 37-ben az apostol ezt a szoltárt Isten népének hűségeseire alkalmazza. A sötétség azon ideje alatt szóltak így: „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem fél szívem.” (23. Zsolt. 4) Tovább is hűségesen Jehovában bíztak. Ama helyzetben tényleg „nyomorúság és vasláncok közt” voltak. Isten népe azon nyomor miatt került fogságba, amit az ellenség idézett fel reá. (Jer. Sir. 1:3-5) Jegyezzük meg a következő szavakat, amelyek főképpen a hű lelki izráelitákra vonatkoznak: „Nem zár ki örökre az Úr, sőt ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint, mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát; hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.” – Jer. Sir. 3:31-34, 36. 30 Az Úr haragudott a szolgaosztály hibája miatt és emiatt döntötte az ellenség nagyobb nyomorba. Isten haragudott kissé a szolgaosztályra, de sokkal jobban haragudott az ellenségre: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel. De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, akikre kevésbé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek.” – Zak. 1:14, 15. 31 Dániel prófétai álló képében a „vas”, Sátán kegyetlen és elnyomó szervezetének látgató elemeit példázza. (Dán. 42:39, 40) A sátáni szervezet e vas része tartotta Isten hű népét fogságban; mondja a zsoltáros (107:10), hogy „nyomorúságban és vasban” voltak megkötözve. Mózes is prófétailag szólott az ország hivatalosairól és mondotta: „Szolgálod majd a te ellenségedet (hűtlenséged esetén), akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged.” – V. Móz. 28:48. 32 Mózes teljesen bízott abban, hogy Isten a hűségeseket ki fogja vezetni nyomorúságukból s ezért írta: „Titeket pedig kézen fogott az úr és kihozott titeket a vaskemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek néki örökös nép, miképpen a mai napon vagytok.” – V. Móz. 4:20 33 Amidőn József Egyiptomban volt, lábainál fogva vasra verték. (105. Zsolt. 18) Látnivaló tehát, hogy a foglyokról a 107. Zsoltár 10 képletes kijelentése Isten azon lelki gyermekeire vonatkozik, akik bizonyságtevőiképpen szolgálnak Neki s hogy a zsoltár főképp Isten népére, a hű és bölcs szolgára vonatkozik. 34 Jehova zárt testületnek tekinti felkentjeit s az Ő törvénye az egészre szól és nem vonatkozik eltérőleg ama csoport különböző tagjaira. Miért engedte meg Isten, hogy fiai korlátozott helyzetbe kerültek s a nyomorúság és vas bilincseibe? A zsoltáros ezt mondja: „Mert ellenszegültek az Isten beszédének és a Fenségesnek tanácsát megutálták.” – 107. Zsolt 11. 35 A hű szolgaosztály templomi állapotba gyűjtése előtt sok idővel és az egyház illési korszaka alatt a választott vének közül többen próbálták megmagyarázni ezt a jövendölést és a szóban forgó részét a nagy sokaságra alkalmazták; de mivel azok a magyarázatok magánjellegűek voltak, tévesek is voltak. Akik a saját magyarázatukhoz ragaszkodtak, sötétségben maradtak. Ezek a dőrék (17. vers) nyakasoknak bizonyultak és Isten beszédével ellenkezőleg cselekedtek; a többiek, akik híveknek bizonyultak, a dőrékkel együtt nyomorúságba kerültek. Ugyanez a szabály érvényesült a testi izráelitáknál is: „Áron az ő népéhez takaríttatik, (a halálba): Mert nem megy bé a földre, amelyet Izráel fiainak adtam, mivelhogy ellene szegültetek az én szómnak a versengés vizénél.” – IV. Móz. 20:24. 36 Mózes és Áron azon bűn miatt szenvedtek, amelyet Izráel egész népe elkövetett. (IV. Móz. 27:14) Az idősebb generáció, illetve a „vének” az Úr ellen lázadtak, s a rájuk következő nyomorúságokba Mózes és áron is beleszámíttattak. Amidőn Dániel az izráelitákért imádkozott, magát is a zúgolódók közé számlálta: „Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.” – Dán. 9:5-9. 37 Hasonlóképpen imádkozott Jeremiás is: „Igaz ő, az Úr, mert az ő szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek és lássátok meg az én bánatomat: Szüzeim és ifjaim fogságba menének.” (Jer. Sir. 1:18) Ugyanez a szabály vonatkozik a lelki Izráelre is. A világháború alatt egyeseket, mások, téves cselekedeteikkel befolyásoltak, s azok, mint Koréh föllázadtak. A próféta szerint e bűntény miatt „Alázta meg Isten az ő szívűket nyomorúsággal, elestek és nem volt segítségük.” – 107. Zsolt. 12. 38 A hűségesekkel együtt haladó „gonosz szolga” nem bánta meg bűneit; ez az osztály nem tartott bűnbánatot, minélfogva sötétségben maradt. (Zsid. 6:4-6) Az alázatosak, tanulékonyak és szelídek, akik szerették az Urat, meg is bánták bűneiket s mivel szívüket Isten előt körülmetélték, a hűség szövetségében maradtak. (V. Móz. 10:16) Isten tűrte, hadd támadja meg az ellenség az Ő népét s így alázta meg az ellenség, s az Úron kívül nem volt segítsége. Így szenvedtek elnyomást a hűségesek a zúgolódókkal együtt. Habár a hűségesek félelmük és értelem hiányuk miatt gyengék voltak, az Úrhoz fohászkodtak. „Okosaknak nevezett vezetőket” követtek, azért szorultak rá később az Úr segítségére, hogy remegő térdeiket megerősítse. – Ésa. 35:3. 39 A testi Izráel hűségeseiről áll megírva, hogy az Úrhoz kiáltottak „és az Úr meghallgatta kiáltásukat, meglátta nyomorúságukat és terheiket és őket Egyiptomból kivezette.” (V. Móz. 26:7, 8) Ugyanez áll megírva a lelki Izráelről a nyomorúság idejére nézve: „De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket. Kihozá őket a sötétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá.” – 107. Zsolt. 13, 14. 40 A „gonosz szolga” osztály nem tartozott a bűnbánók és Jehovához fohászkodók közé, hanem csakis a hű szolgaosztály. 1919-ben a hűségesek kiszabadultak a fogságból, újból erőhöz jutottak és hirdetni kezdték a királyság evangéliumát. Isten nem azáltal szabadította ki sanyarúságukból, hogy a mennybe vitte volna, hanem a világháborút megszüntette és a további szolgálat útját a hűségesek előtt megnyitotta és újabb szolgálati alkalmakat ajándékozott nekik; azonkívül Illés szellemének kettős mértékével ajándékozta meg őket. (II. Kir. 2:9-15; Ján. 8:35-42) Azután mondották a hűségesek: „Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engemet az Úr.” – 118. Zsolt. 5. 41 Mivel emberekben bíztak és emberektől féltek, még azok is, akikből később a hű szolgaosztály alakult, a balgákkal, a gonosz szolgaosztállyal együtt az ördög szervezetének hatalmába kerültek s így nagyon sötét és aggasztó helyzetben voltak, emiatt voltak „a halál árnyékában”. De Jehova meghallgatta fohászkodásukat és választott szolgája, Jézus Krisztus útján eltávolította a sötétséget és kivezette őket a világosságra, amidőn templomi állapotba gyűjtötte. „Isten az Úr és ő világosított meg minket. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához.” – 118. Zsolt. 27, 28. 42 Amidőn a hűségesek oly sötétségben ültek, az ellenség őket halálra szánta s emiatt neveztetnek „a halál fiainak”. Sátán csatlósai elhatározták a világháború alatt és után is, amint egyes szövegek mutatják, Jehova hű népének elpusztítását. Amidőn a háború megszűnt, az Úr népét nem jószántukból bocsátották ki a fogságból, hanem az Úr volt az, aki „a köteleket” leszaggatta és a fogságban levő népét szabaddá tette. „Így szól az Úr: Ha teljes erőben és sokan vannak is, mégis levágatnak és elenyésznek … Most már leveszem rólad az ő igáját és bilincseidet leszaggatom.” – Náh. 1:12, 13. 43 A hűségek boldogok voltak, hogy az Úr kivezette őket a sötétségből és így énekeltek: „Az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! Nem halok meg, hanem élek és hirdetem (Sionban) az Úrnak cselekedeteit. Keményen megostorozott engem az Úr; de nem adott át engem, a halálnak. Nyissátok meg nekem az igazságnak kapuit, hogy bemenjenek azokon és dicsérjem az urat!” – 118. Zsolt. 16-19. 44 Most az egykori fogoly, illetve a hűséges osztály Jehova dicsőségét hirdeti és mondja: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért és az ember fiai iránt való csodadolgiért!” (107. Zsolt. 15) A Márdokeus és Naomiban példázott hű szolgaosztály ad hálát Istennek és hirdeti az Ő jóságát és csodatéteményeit az emberiségnek, elsősorban azoknak, akiket Rúth és Eszter példáztak, akikből a maradék egy része kikerült és később a Jonadáb, illetve a nagy sokaság osztályának. 45 Attól az időtől kezdve ad hálát a maradék Jehovának és mondja: „Összetörte az érckapukat és a vaszárakat letörte.” (107. Zsolt. 16) Sátán szervezete „Babilon”, ahol a hű szolgaosztály fogságban és korlátok közöt volt. Isten 1919-ben kezdte ezeket a hűségeseket kiszabadítani és világosságban részesíteni és szolgálatra elküldeni, amire örömmel mentek. Jehova ezt Círus által példázott „választott szolgája” útján cselekedte s erről áll megírva: „Így szól az Úr felkentjéhez, Círushoz, kinek jobb kezét megfogá, hogy meghódoltasson előtte népeket és a királyok derekának övét megoldja, hogy ő előtte megnyissa az ajtókat és a kapuk be ne zárassanak; én menéndek előtted és az egyenetleneket megegyenesítem, az ércajtókat összetöröm és leütöm a vaszárakat. Neked adom a sötétségnek kulcsait és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, aki téged neveden hívlak, Izráel Istene. Az én szolgámért, Jákóbért és elválasztott Izráelemért neveden hívlak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél.” (Ésa. 45:1-4) Ez nem azt jelenti, hogy Isten valamely valóságos börtön vaskapuit és vaszárait törte szét; hanem Babilon szervezete tartotta Isten választott népét fogságban és az együttes szolgaosztály volt korlátozott helyzetben; ekkor lépett fel hatalmával Jehova, szabadította ki a fogolyosztályt és nyitotta meg előtte ismét a szolgálat útját. 46 Most jusson eszünkbe az az égető helyzet, amelyben Isten népe 1917-ben került azon balgák viselkedése miatt, akik nem figyeltek Isten beszédére, hanem önző emberek tanácsára és utasítására hallgattak. Most pedig jegyezzük meg, mily találóan írja le útjukat a következő kijelentés: „A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért és az ő hamisságukért nyomorgattattak.” (Péld. 10:8) A bölcsességet és a tanítást megutálták és a szerények tanácsára nem hallgattak. Azután figyelmeztetve lettek, hogy hagyjanak föl az önzéssel és szolgáljanak tovább Isten szervezetében, mivel úgy szól az Úr utasítása. De az Úr utasítását megvetették és a helyes út választása helyett, tovább is beleártották magukat és zavarták Isten szervezetének munkáját. Patvarkodók lettek és titokban Sátán szervezetének nyiltabb képviselőivel közös fellépésre szövetkeztek a hűségesekkel szemben. (Péld. 1:7; 12:15; 20:3; 29:9) Az ily balgák sötétségben maradtak s amidőn 1919 után elmulasztották és nem tértek vissza Sionba, a szentség útjára sem léptek rá és nem haladtak többé Isten szervezetével. Tovább követték ellentétes és balgatag útjukat és a sötétségben maradtak. Az Írás szerint „dőrék”; mert szívükben azt mondják: „Nincs Isten!” Illetve cselekedeteikkel fejezték ki szívük indító okait és tovább dacolnak isten Igéjével és követése helyett emberi bölcsességre figyeltek, ami által tulajdonképpen így szólnak: „Nincs Isten!” Nem ragaszkodnak a főhöz, Jézus Krisztushoz s nem őt tartják vezetőjüknek és tanítójuknak, hanem embereket tekintenek vezetőknek és tanítóknak, ami ellenkezik Isten beszédével. „Személyes szabadságukat” akarják megőrizni, szokták mondani, ami tulajdonképpen csupán azt jelenti, hogy saját akaratuk szerint akarnak eljárni. Ahelyett, hogy Isten gyülekezetét egységben óhajtanák látni s azzal Krisztus szelleme szerint összetartanának, elszakadnak tőle és támadják azt. (Eféz. 4:3, 14-16) Kihágásuk lázadás. Kihágásuk által „Szamária bűnét” követik el, illetve látható vezetőket imádnak és azt állítják, hogy Isten Igéjének minden igazsága egy földi vezetőnek adatott át és „Béthelből” árad szét. Tovább tisztelik az „arany borjút”, amelyet Szamária királya Béthelben állított volt fel. (Ámós 4:4; 8:14; I: Kir. 12:32) Ezeket nem rosszakaratból mondjuk, hanem az Írás szerint mindenki köteles erre a kihágásra figyelmeztetni mindenkit, tehát a balgákat is, aki az Úr iránt való hűségét megőrizte. – Ésa. 58:1; Ezék. 18:21-23; 30:31. 47 A világháború alatt még azok sem foglaltak el határozott álláspontot Sátán szervezetével szemben, akikből később a hű szolgaosztály kialakult. Nem tudatták bátran Isten büntetését Sátán szervezetével, hanem megalkudtak vele és e törvénytelenségük vagy kihágásuk miatt szenvedtek; később azonban az Urhoz fohászkodtak s mivel teljes szívből bűnbánatot tartottak, bocsánatot is nyertek Isten kegy teljes kijelentése szerint. (Jer. 31:34; Ésa. 40:2; 103. Zsolt. 3; Ezék. 36:33; Zak. 3:9, 10) Ama sötét időszak alatt még azok is balgatag úton jártak oly tévtanokhoz ragaszkodtak mint például „a kúposzlop”, „politikai világhatalmak; bibliai felsőbb hatalmak”, „jellemfejlesztés”, stb. Mindazáltal Jehova irgalmas volt a bűnbánók iránt, akik az Ő útját felismerni és követni akarták. „Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.” – Péld. 16:6. 48 Viszont azok, akik lázadó állapotban maradtak, a Sátán szervezetéhez csatlakoztak és el kell pusztulniuk. „Minden étket utál az ő lelkük és a halál kapujához közelgetének.” (107. Zsolt. 18) A zúgolódók nem akartak táplálkozni az Úr asztalára kerülő lelki eledelekből, mivel lelkileg betegek voltak s nem volt már étvágyuk. (Péld. 1:7) Sem akkor, sem azóta nem ismerték fel az igazi tanítókat, hanem emberektől várják a tanítást. (Ésa. 30:20) Többen azok közül, akik később megbánták bűneiket, nem élvezték az Úrtól az övéi részére rendelt eledelt s így „a halál (szellemi halál) kapujához” közelegtek azokkal együtt, akik nem tartottak bűnbánatot. (I. Ján. 5:16) Akik a lázadó állapotban maradtak, nem léptek rá a szentség igazi és töltött útjára. (Ésa. 35:8) Emiatt mondja az Írás: „A balgák tudomány hiányában pusztulnak el.” (Péld. 10:21) Ezek nem szolgálnak az Úrnak és nem dicsérik, hanem a halál kapujában járnak. Akik ily lázadó állapotban maradtak, el kellett pusztulniuk; viszont mások, akik velük együtt helytelen úton jártak, de aztán megbánták bűneiket, kegyelmet nyertek. „De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból kiszabadítá őket.” (107. Zsolt. 19) „Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.” (119. Zsolt. 67) Akik nyomorúságukban nyomorult helyzetük belátására ébrednek és az Úrhoz fohászkodnak, irgalmat és segítséget nyernek Tőle. A 107. Zsoltár 19. a 6. és 13. vers ismétlése; a különbség az, hogy a 6. és 13. vers múlt eseményekről beszél, viszont a 19. a jelenre szól; így mutatkozik meg Isten irgalma és gondviselése azok számára, akik az Úr templomához jövetele óta kerültek bajba. Még ha egyesek a templomosztályból bajba is kerültek, de aztán helyzetük tudatára ébredtek, bűnbánatot tartanak és gyorsan az Úrhoz fordulnak, az Úr kegyelmes lesz irántuk. 49 Ha egyesek tévútra tévelyegtek, mivel dőre emberi vezetőkre tekintettek s azoktól várták a vezetést és a tanácsot, de azután tévedésüket belátták, megbánják és az Úrhoz fohászkodnak, Ő meghallgatja őket; ezt fejezik ki a következő szavak: „Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket és kimenté őket az ő vermeikből.” (107. Zsolt. 20) Sátán kelepcéket és csapdákat állított fel az úton és a dőrék bele estek és bennük is maradnak, ha nem tartanak bűnbánatot és nem kiáltanak az Úrhoz. Azok, akik őszintén keresik az Urat, irgalmasságban részesülnek. „A szeretet és a hűség kiengesztelést szerez és az Úr félelme által távozik el az ember a gonosztól.” (Péld. 16:6 angol fordítás szerint) „Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam; Gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim.” (6. Zsolt. 3) „Uram Istenem hozzád kiáltottam és te meggyógyítottál engem.” (30. Zsolt. 3) Akik nem imádják a teremtményeket, hanem teljesen az Úrhoz fordulnak és szorgalmasan teljesítik akaratát, áldásaiban részesülnek; akkor éneklik igazán, amint írva van: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél jótéteményéről. Aki megbocsájtja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.” – 103. Zsolt. 2, 3. 50 A helyreállítottak kötelessége és kiváltsága, hogy tevékenykedjenek és Jehova üzenetét közöljék. „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért és az emberek iránt való csodadolgaiért. És áldozzanak hálaadásnak áldozataival és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel.” – 107. Zsolt. 21, 22. 51 Ezek a helyreállítottak tevékenyen közre kell hogy működjenek Jehova és az ő országa hirdetésében, mert ezen szolgálatukkal fejezik ki iránta való teljes ragaszkodásukat. (Zsid. 13:15; Ésa. 12:4) Csak úgy maradhatnak egészségesek szellemileg, ha tevékenyen közreműködnek Isten szolgálatában teljes bizalommal és örömmel, hogy más embertársaik is tudomást szerezhessenek Jehováról. Ezek a szövegek és a közismert események teljesen ráillenek az ország egykori örököseire; ebből látható, hogy a 107 Zsoltár foglyokról szóló szövege, az ország szellemtől szülötteire és nem a nagy sokaságra vonatkozik. A 107 Zsoltár e helyén fordulat következik, amit a zsoltár további vizsgálata alkalmával észre is fogunk venni.

A VÁLASZTOTT SZOLGA

52 Habár Jézus Krisztus, Jehova választott szolgája „az örök üdv szerzője” (Zsid. 5:9), Ésaiás 42:1 jövendölése mindazáltal azon időben látszik beteljesülni, amidőn az Úr Jézus a templomban ítélettételre megjelenik. Jehova választott szolgája akkor ruháztatott fel hatalommal és kezdődött az ítélet munkája. Ésaiás jövendölésében mondja Isten: „lelkemet adta őbelé, ítéletet hirdet a népeknek”. Amidőn Jehova Isten 1914-ben Jézus Krisztust trónra emelte, arra utasította, hogy ellenségei között uralkodni kezdjen; Jézus 1918-ban megjelent az ítélettételre a templomban mire minden nemzeteket maga elé gyűjtött. (Máté 25:31) Amint a fent idézett szövegek mutatják, az Ő templomához jövetelekor Isten felszenteltjei fogságban vagy Sátán szervezetének egyéb láncai között voltak, még azok is, akikből később „a gonosz szolga”, valamint „a hű szolga” osztály alakult. Abban az időben Sátán szervezete nagy sötétséget árasztott a földre és sűrű homályt a népekre. Sátán szervezete sok őszinte lelkűt tartott fogságában: Jézus Krisztus, Jehova választott szolgája nyitotta fel szemüket és vezette ki a világosságba. Jehova így szólt Jézus Krisztushoz: „Én az Úr hívtalak el igazságban és fogom kezedet és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a tömlöcből kihozzad és a fogházból a sötétben ülőket.” (Ésa. 42:6, 7) Csak úgy lehet a vak szemeket megnyitni, ha Sátán szervezetével harcba bocsátkoznak; mert a gonosz jószántából nem engedi meg az emberek szemeinek megnyitását az igazság előtt, hanem ellenkezőleg, hevesen szembeszáll minden igazsággal és így is cselekedett mind e mai napig. Az Úr Jézusnak a templom megítélésére szóló eljövetele előtt, 1918-ig bizonyos tekintetben a hűségesek látása is el volt homályosítva; ez kitűnik Mózes jövendöléséből. (V. Móz. 29:4) Ezt az események is teljesen igazolják; mert most azt látjuk, hogy sokan vakok voltak a Biblia számos igazságával szemben. Csak az Úr Jézusnak templomához jövetele után értette meg a hű maradék Jehova nevét és szándékát. Isten Igéjének mélységei csak azután tárultak fel előttük, miután templomi állapotba gyűltek s azóta is csak a szófogadók szeme nyílt meg és részesültek Isten elismerésében és tanultak tőle. 53 Amidőn ezek a hűségesek Sátán fogságából kikerültek és a templomba vonultak, lett belőlük „a hű és a bölcs szolgaosztály” és lettek a választott szolga részévé; erre az osztályra bízta az Úr bizonyságtevését és ezt kell Isten parancsa szerint hordozniuk. Jézus Krisztus először a maradék vak szemét nyitotta meg s azután használja a bizonyságtevésre, miáltal mások vak szemét is megnyitja. 54 Isten hű népe a világháború alatt hálóba került és Sátán szervezete korlátok között tartotta és később, 1919-ben szabadult meg kötelékeiből. A következő szöveg tehát valószínűleg azon hűségesekre vonatkozik, akikkel szemben az Úr templomához jövetelekor helyeslését kifejezte: „De e nép kiraboltatott és eltapostatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan és fogházban rejtetett el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománnyá lettek és nincsen, aki mondaná: Add vissza! Ki veszi ezt közületek fülébe? Aki figyelne és hallgatna ezután! Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-é, aki ellen vétkezénk és nem akartak járni az ő útain és nem hallgattak az ő törvényére!” – Ésa. 42:22-24. 55 Isten ezen gyermekei Sátán szervezetének láncaiban sötétségben ültek és Jehova választott szolgáját, Jézus Krisztust használta fel, hogy őket a börtönből kivezesse. Miután őket korlátoltságukból Jehova kivezette, mondja a hűségeseknek: „És most ó, Jákób, így szól az Úr, a Teremtőd és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívlak téged, enyém vagy … Ne félj mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat és napnyugatról egybegyűjtelek. Mondom északnak (Babilon): Add meg; és délnek (Egyiptom): Ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen és leányaimat a földnek végiről, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem! … Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nekem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott és utánam nem lesz.” (Ésa. 43:1; 5:7, 10) Az Úr ezáltal a foglyokat mint a bizonyságtevőket jellemzi. 56 A kiszabadított foglyok első csoportját Márdokeus és Naomi példázzák. Ezekből lett „a hű és bölcs szolga”, akire az Úr országának érdekeit a földön rábízta és ezek lettek Jehova bizonyságtevői. 1919-ig foglyok voltak és a nagyobb Círus, Jehova választott szolgája, Jézus Krisztus szabadította őket fel; azután lett ezekből a felszabadultakból a szolga. De nem egyedül csak a Márdokeus és a Naomi osztály volt fogságban, hanem mások is; mert meg van írva, hogy az egész világ a gonosz hatalmában sínylődik. Először a Rúth és Eszterben példázott osztálynak kellett kiszabadíttatnia; ezt is a nagyobb Círus szabadította ki, hogy Babilon fogságából még másokat is kivezessenek. Ennek a munkának Armageddon előtt kell megtörténnie és azok, akik Babilonból nem menekülnek ki és életüket nem mentik meg, babilonnal együtt fognak elpusztulni. (Jer. 51:6) Amidőn Jehova választott szolgája a nagyobb Círus, Jézus Krisztus, utasítást nyert uralkodására, először Sátán szervezetét, (Babilont) vetette ki a mennyből, azután szabadította ki a földön a fogságban levő osztályt. Erről áll megírva: „Így szól az Úr felkentjéhez, Círushoz, kinek jobb kezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket és a királyok derekának övét megoldjam, ő előtte megnyissam az ajtókat és a kapuk be ne zárassanak …. Én támasztottam őt fel igazságban és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szól a Seregek Ura.” – Ésa. 45:1, 13. 57 Az érzékelhető tények kétségtelenül azt bizonyítják, hogy legelőször a hívek szabadultak meg és lett belőlük a szolgaosztály; most pedig „a nagy sokaság” szemének felnyitása és börtönből való kiszabadítása folyik. Az Isten népe előtt feltáruló ezen igazságok azt jelentik, hogy Babilon teljes pusztulása küszöbön áll s most a foglyoknak életük megmentése érdekében menekülniük kell. Jehova bizonyságtevői kell, hogy az igazságot a foglyok tudomására hozzák s ezen kötelességük alól nem vonhatják ki magukat. Az Úr azt megparancsolta és nekik engedelmeskedniük kell. W.T. 1935. szeptember. 1.