Főmenü megnyitása

Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/19

A lap korábbi változatát látod, amilyen Inghrid.mehelean (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 10., 12:54-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva


vag (ez egy katolikus rend) gyakorolja; s mint igazi katolikus ember az Istentől kezére bízott javakat a szent Egyház dicsőségére használja. Tapintatosan és szent buzgósággal bensőséges barátságot létesített Wilson elnök és a katolikus egyház között. Amerika történelmében ez az első eset, amidőn az elnök és egy nagy politikai párt kiegyenlítő és tisztességes szövetségre törekedett a katolikus egyházzal.”
24 Ez bizonyítja azt a következtetésünket, hogy a római katolikus hierarchia állhatatosan nyomult előre, hogy az amerikai kormányt hatalmába kerítse s ezáltal önző kívánságait kielégítse. A becsületes emberek millióit csábították arra, hogy a katolikus egyházhoz csatlakozzanak, azt támogassák s ezek az emberek nem hibáztathatók a papi uralom miatt; amiket itt erről a hierarchiáról mondunk, nem is vonatkozik a becsületes és jóakaratú katolikusokra. Akik részesülni szeretnének Isten országában, annak idején ettől a katolikus egyházuralomtól meg fognak szabadulni.
25 Itt arra akarunk emlékeztetni, hogy Amerika, Wilson kormánya idejében lépett bele a háborúba, s hogy a „Beteljesült titok” című könyv 1917 július 17-én jelent meg, mire 1918 június 21-én a Társulat tisztviselőit együttesen 80 évi börtönre ítélték, még pedig egy olyan bíró útján, aki Wilson úrnak és a római katolikus hierarchiának utasítására járt el. Wilson kormánya idejében történt, hogy Philadelphiában a katolikus és protestáns klerikálisok konferenciát tartottak a Sámson-osztály elpusztítására irányuló tervvel. Erre vonatkozólag egy határozatot hoztak és Washingtonban benyújtottak, amelynek következtében egy oly törvénytervezetet terjesztettek a szenátus elé, mely értelmében a kémkedési törvény megszegőit halállal kívánták megbüntetni és hadbíróság elé állítani. Abban az időben az igazságminisztérium illetékes osztályán John L. O-Brian, egy szélsőséges felekezetieskedő ember ült, akit protestánsnak tekintettek, de a katolikusokkal működött együtt és több becsületes embert, akik más felekezetekhez tartoztak, eretnekségért üldöztetett és az ember vezette a harcot a Sámson-osztály ellen. Az említett törvénytervezetet egy megkergült colombus lovag felbujtásából és segítségével terjesztette a szenátus elé. Az Egyesült Államok hadseregének egyik generálisa egészen nyiltan meg is mondotta, hogy ezzel a törvénytervezettel a bibliakutatókat, illetve a hasonmási Sámson-osztályt akarják elpusztítani.
26 Sámson haja újból megnőtt és ő ismét élvezte Isten kegyelmét. A világháború után, főképpen 1922-ben került a Sámson-osztály ismét Isten kegyelmébe és oly erővel kezdett hozzá a bizonyságtevés munkájának föllendítéshez, mint soha azelőtt. Mire aztán a különböző felekezetek papjai szövetkezte és hozzá kezdtek a Sámson-osztály üldözéséhez, nemcsupán Amerikában, hanem „kereszténységszerte”. Az elmúlt 7 esztendő alatt folytonosan elvetemülten üldözték Jehova bizonyságtevőit New-Jerseyben és más helyeken is a földön; ezeket az üldözéseket az ország alkotmányának nyílt letiprásával folytatják, minek következtében Jézus Krisztus őszinte és hű követői közül ezreket jogtalanul tartóztattak le és vetettek börtömbe. 1929-ben Mussolini és a Vatikán szerződést kötöttek, melynek értelmében a pápa székhelye független állammá lett és azóta a hierarchia követeket küld a „kereszténység” különböző országaiba ami arra mutat, hogy a római katolikus papi uralom nem Istent és Krisztust képviseli; mert a mostani gonosz világ teljesen a Sátán hatalma alatt áll és az Isten nyilván nem küldene követeket annak szervezetéhez.
27 Ez a hierarchia megegyezett a németországi és osztrák uralkodókkal; a nemzeti szocialisták mögött tényleg a hierarchia áll és az használja a nácikat mindannak az elpusztítására, ami a katolikus hierarchiával szemben áll. Amerikában ugyanez a hierarchia a nemzeteknek a maga hatalmába való kerítésén dolgozik és arra törekszik, hogy a fontos hivatalokat a hierarchia eszközei nyerjék el. Amerikában az igazságügyi minisztérium főtisztviselői is a hierarchia ügynökei és embertársaikkal való bánásmódjukban nincsen bennük tisztesség és igazságérzet.
28 A világ háború óta a modern filiszteusok tovább is nyilvánosan gúnyolták a Sámson-osztályt, Jehova bizonyság tevői és a Sámson-osztály Istenhez és Krisztushoz való hűsége miatt mindezideig állandóan gyalázva van. A fanatikus katolikusok és vakitű protestánsok tudatlanságukban a papság ravasz befolyása alatt segítettek a papságnak Jehova tenubizonyságainak gyalázásában, miképpen a nép Sámson gúnyolásában: „És mikor látta őt a nép, dicsérték az ő istenüket, mert – mondának – kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját és aki sokakat megölt miközülünk.” – Bírák 16:24
29 Az 1929 óta e világra szakadt gazdasági váltságot a mostani filiszteusok szövetségeseikkel, a nyáj előkelőségeivel együtt kivételes helyzet létesítésére használták fel és elnyomást célzó törvényeket csináltak, hogy azok által Jehova bizonyságtevőinek munkáját elpusztítsák; ebből a célból rendeztek nagy mozgalmakat, hogy Jehova tanúbizonyságait az emberek szemében becsméreljék és ezen a téren volt is egy kevés sikerük.
30 Amiképpen a filiszteusok a vak Sámsont elárasztották szidalmaikkal, hasonlóképpen a mostani filiszteusok az utóbbi években folytonosan szidalmazták Jehova szolgaosztályát, amely Jehova szolgálatának kivételével minden mással szemben vak. A filiszteusok rosszakaratú hazugságokat terjesztettek ujjságaikban Isten szolgaosztálya felől, holott hasznosabb dolgot cselekedtek volna, ha az igazságot terjesztették volna. Az újságokban gúnyolódtak Jehova bizonyságtevőivel, hosszúhajúaknak, bolondoknak és „szektának” gúnyolták őket, amely állításokat azonban nem kell komolyan venni. Így tették gúny és nevetség tárgyává Jehova tanúbizonyságait, miképpen annak idején a filiszteusok Sámsont. „Lőn pedig, hogy mikor megvidámult az ő szívük, mondának: hívjátok Sámsont, hadd hadd játszék előttünk. És előhívák Sámsont a fogházból és játszék ő előttük és az oszlopok közé állították őt.” – Bírák 16:25
31 A filiszteusok nagy urai és dámái duhaj mulatságba kezdtek a köznép zsebén és maguk elé