Főmenü megnyitása

Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/14

A lap korábbi változatát látod, amilyen Marta.zsido (vitalap | szerkesztései) 2024. február 4., 20:39-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


(W. T. 1935 december 15.)


Vak szolga
„Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? És olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok. Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott és olyan vak, mint az Úr szolgája?" - Ézsaiás 42:19
V. rész
1 Jehova így szól: „Imé az én szolgám, akit gyámolitok, és az én választottam, akit lelkem kedvel". Ennél jobb ajánló sorokat nem is lehetne adni; Jehova Isten, aki „az egeket alkotta és kiterjesztette és aki a földet minden termésével felruházta", aki életet ad minden lélegző teremtménynek; aki minden hatalommal, bölcsességgel és kegyelemmel rendelkezik; aki öröktől fogva örökkévaló és a legfelségesebb, szól tehát így minden teremtményéhez, aki a helyes utat megismerni szeretné. (Észaiáa 42:1,5) Hogy egyetlen teremtmény se legyen tudatlanságban a választott szolga személye felől, jegyeztette föl Jehova a következőket is: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki midőn Isten alakjában volt, nem tartotta az Istennel való egyenlőséget oly dolognak, melyhez erőszakosan ragaszkodjék, hanem kiüresítette önmagát, felvette a szolga alakját, emberekhez hasonló lett és külsejét tekintve úgy jelent meg mint ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán. Ezért az Isten igen felmagasztalta őt, és oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van: hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon: az égieké, a földieké és az alvilágiaké, s minden nyelv vallja az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr". (Filippi 2:5-11, Káldi) Isten ebben a legnagyobb megtiszteltetésben az ő választott szolgáját, Jézus Krisztust részesíti, még pedig amiatt,
mivel a szolga teljesen engedelmes Isten akaratának teljesítésében. „Noha Isten fia volt, engedelmességet tanult azokból, amiket szenvedet; és a befejezéshez jutván, örök üdvösség oka lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek." (Zsidók 5:8,9, Káldi) Most pedig, amidőn az összes nemzetek nagy bajban és tanácstalanságban és remény nélkül vannak a világon, így szól Jehova azokhoz, akik hallgatni akarnak reá: „Az ő nevében reménykednek majd a nemzetek". (Máté 12:21) Ezzel Jehova Jézus Krisztusra, fölkent királyára és igazolójára mutat mint a világ uralkodójára. Az ég alatt nincsen más név, amely útján az emberek életet nyerhetnek; mert Isten az ő választott szolgáját, Jézus Krisztust rendelte az öröklét kiosztására az engedelmesek részére. - Róma 6:23; Apcsel. 4:12.
2 Ugyanerről a választott szolgáról beszél és mondja Jehova: „Kicsoda oly vak, mint az én szolgám? és oly süket, mint az én küldöttem? Kicsoda oly vak, mint az én megbítottam, oly vak mint az Úr szolgája? Sok mindent láttál, de nem figyeltél azokra; nyitva voltak a füleid és mégsem hallgattál azokra". (Ézsaiáa 42:19,20 angol fordítás szerint). Ez a választott szolga teszi mindenek felett tiszteletreméltóvá és naggyá Isten törvényét. Ő Jehovának, a felséges nevének és igéjének igazolója. Jehovának ez a választott és megdicsőített szolgája vak, és az Úr kijelentése szerint senki sem olyan vak, mint ez a szolga. Miért