Főmenü megnyitása

Oldal:Munka-1937.djvu/9

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2021. január 22., 11:37-kor történt szerkesztése után volt. (Korrektúrázva)
A lap korrektúrázva van


29
hirdetni az igazságot, jóllehet az igazság leleplezi a gonoszságokat s azoknak hamisságait, akik Isten helytartóinak nevezték magukat a földön. Az igazságnak a parancs szerint való közzétevése alkalmas a hamis vallások szervezeteinek megdöntésére. Azzal hitették el a népet, hogy ezek a szervezetek Istent képviselik; s az oly munka, amely azokat lerontja, nyilván „szokatlannak" tűnik fel előttük. Jehova prófétája útján jelentette ki, hogy fel fog kelni, mint a Perázim-hegyénél és szokatlan dolgot fog cselekedni. Az Úr e szokatlan munkája éppen most folyik, mert a jelenkor az ítélet ideje, amidőn az Úr Jézus minden népet maga elé gyűjt és a kecskéket a juhoktól elválasztja. Ebben az időben teljesül e kijelentése: „És jég sepri el a hazugság oltalmát és vizek ragadják el a rejteket." (Ésaiás 28:17) A „jég!" kemény igazságokat példáz, az eláradó víz pedig a világon eláradó igazságot példázza. Ez a „szokatlan" munka most folyik és az igazság harca ez a magukat elsáncolt gonosztevőkkel szemben, akik gyalázatos üzelmeik érdekében hamisan alkalmazták Isten igéjét. Ez azonban még nem az Armageddon. De amidőn ez a „szokatlan munka" befejeződik, mi fog következni azután?
Az ő dolga
40 Jehova földön levő tanúbizonyságainak áll kiváltságában Isten munkatársaképpen résztvenni az Úr „e szokatlan munkájában", az ő büntetésének napját és az ő királyának és országának üzenetét terjesztve. Mindazáltal nincsen részük Isten haragjának vagy az ö büntető ítéletének végrehajtásában. A büntetés végrehajtása az Úré. Isten dolga, hogy hatalmát az ellenséggel szemben kifejezésre juttassa. A Noé napjaiban való vízözön Isten dolga volt. Faraó seregének a Veres-tengerben való elpusztítása ugyancsak Isten munkája volt. Hasonlóképpen Senakerib seregének elpusztítása Jeruzsálem falai alatt. Armageddon, a mindenható Isten nagy napjának viadala ugyancsak Isten cselekedete lesz, amit Jézus Krisztus és az ő láthatatlan serege fog végrehajtani, s ez fogja Sátán szervezete minden ágának teljes pusztulását előidézni. Amint az írás világosan mutatja, Jehova „szokatlan munkája" sok ember előtt megszégyeníti az Isten nevét oly sokáig gyalázó hamis szervezeteket és megtöri azoknak a nép felett való hatalmát. Akkor fogják letagadni akarni a pásztorok, akik Isten nevét meggyalázták, hogy valaha is Isten szolgáinak vallották magukat. Ugyanis Zakariás (13:4, 5) így szól: „És azon a napon megszégyenülnek a próféták, kiki az ő látása miatt, prófétálásaik közben és nem öltözködnek szőrös ruhába, hogy hazudjanak. Hanem ezt mondja kiki: Nem vagyok én próféta, szántóvető ember vagyok én, sőt más szolgájává lettem én gyermekségem óta". Az életben maradt prédikátorok tehát azt mondják majd, hogy ők Sátán szerv, gazdasági elemének részei, illetve a „fenevad" részei.
41 Most pedig a Jelenések 19. fejezetét kell figyelembe venni, miszerint a régi „parázna" rendszerének pusztulása után az Úr pártján levők egybehívatnak és a „fenevad" és a „hamis próféta" pusztulásának szemtanúi lesznek Armageddonkor. (Jelenések 17:17; 19:17—20) Azután az ördög kerül fogságba. (Jelenések 20:1—3) A
hajdani Gibeon alatt Józsüé által megvívott csata kétségtelenül Isten „hallatlan munkáját”, Armageddont példázta. A gibeoni csata két részben dőlt el de egyazon napon, közbeeső szünet nélkül a kezdete és a vége között. A harc első része a varos kapui előtt zajlott le, azután pedig menekülésben igyekezett szabadulni az ellenség. Akkor könyörgött Józsué, hogy a nap és a hold tovább süssenek, amíg az ellenség teljes vereséget fog szenvedni. A harcnak ezen a pontján történt, az Úr nagy jégdarabokat szórt az ellenségre, s azok agyonverték az ellenséget. (Józsué 10:10—12) Ez Isten cselekedete volt és az ő „hallatlan munkáját" példázza, amely Sátán világát teljesen tönkre fogja verni. A gibeoniták, akik ezen küzdelem előtt Józsué alá rendelték magukat, a nagysokaságot példázzák; mert a nagysokaság az armageddoni küzdelem kitörése előtt teljesen alá fogja rendelni magát a nagyobb Józsüénak, Jézus Krisztusnak. A harc kezdete után többé nem lesz mód arra, hogy az Úr szervezetéhez meneküljenek. Ezt a tényt saját maga Jézus hangsúlyozta Máté 24:14—21-ben adott magyarázatában. Az Úr mondja, vegye tudomásul mindenki, hogy ő Jehova az Úr; s amidőn megkezdődik az ó „hallatlan munkája" Sátán látható és láthatatlan szervezetének elpusztítására, sok előtt szokatlan lesz az, akik felismerik, hogy Isten végzi azt a pusztítást; ezek abban a tévhitben éltek, hogy e világ uralkodói isteni jog alapján uralkodtak és örökéletűek lesznek. A nagy harc a bizonyságtevés befejezése után fog kitörni és csak azok részesülnek kíméletben, és fogják túlélni a nagy küzdelmet, akik az Úr pártján állanak.
Szorgalom
42 Ez Jehovának (az Úmak) napja, amely a Szentírásban „ama napnak" is van nevezve. Ez a nap az amelyen trónjára emeli királyát és a templomhoz küldi az ítéletre. Ez a nap az, amidőn az ő szokatlan munkája fog folyni, amidőn mindazoknak, akik az Úr mellett foglaltak állást, meg lesz parancsolva, hogy résztvegyenek Jehova dicsőítésében. Az ördög ezen a napon akarja félrevezetni Isten népét és hanyagságra bírni munkájában, és többféle megtévesztő módszert, használ ennek érdekében; például az emberektől való félelmet, és „kedvezőbb időre" való várakozás önző vágyát. Erre olyanokat használ, akik az Úr nevében beszelnek, így akarja tevékenységük, halogatására befolyásolni és kezeik elcsüggesztésere. Isten választottat azonban vigyázni fognak s nem engedik magukat elámítani. Azok, akik Isten szervezetéhez tartoznak és Jehova dicsőítése végett csatlakoztak hozzá, „Jeruzsálemben" példáztatnak, viszont „Sion" azokat példázza, akik az Úr Jézus Krisztus felkent maradékához tartoznak. Azoknak akik az Úr pártján vannak, mondja.Jehova: „Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sión!" — Sofóniás 3:16
43 Jehova népe most az ö dicsőségének közős munkájára szenteli magát. Az Úr parancsának engedelmeskedve, részt kell venniök most az Úr munkájában, és szorgalmasan és lankadás nélkül kell végrehajtaniok munkában való osztályrészüket. Aki életben akar maradni, tovább is szorgalmasan fogja dicsőíteni Jehovát és hirdetni nevet