Főmenü megnyitása

Oldal:The-convention-1931.djvu/3

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2021. május 17., 16:05-kor történt szerkesztése után volt.
A lap nincsen korrektúrázva



AZ ŐRTORONY

ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE

Kötet. LII
Szeptember 15, 1931
18 Szám

A KONGRESSZUS

"Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel." - Zsolt. 132:15.

Jehova minden ígéretét, melyet tesz, híven beteljesíti. A fenti szöveg ígérete Sionnak szól, amely az Ő szervezete; és mivel a Írások, Sionnak a világ végén a földön levő tagjainak voltak írva, annak bizonyosságával bírunk, hogy az ígéret főképpen a maradéknak szól. A maradék minden tagja tanúskodhat arról, hogy Jehova az elmúlt évben vagy még több ideje is, bőségesebben megáldotta népének ellátását, akik az Ő tanúi. Nekik készített Ő egy asztalt ellenségeik jelenlétében, és az asztal bőségesen megtöltötte minden jóval, az őt szeretők vigasztalására.
Három év telt el azóta, hogy Jehova népe Amerikában összegyűlt az általános kongresszuson. A felkentek közül némelyek lankadttá váltak és kissé megfáradtak a jó cselekedetekben. Az Úr tudta, hogy felkentjeinek mire van szüksége, és hogy milyen buzdítás szükséges a jólétükhöz. Ez alatt a három év alatt a hívek megfigyelték, hogy sokan elestek a „bűn emberének” megtévesztő befolyása alatt, mivel ezek nem részesültek az igazság szeretetében. Néhányan a sorban kezdtek kételkedni abban, hogy az Úr kegyében vannak-e vagy sem. „Jehováé a szeretetteljes kedvesség”, és Ő nem feledkezik meg azokról, akik szeretik Őt. Ő lehetővé teszi, hogy az Ő felkentjeinek mindegyike megvizsgálhassa önmagát, és Isten Igéjéből, valamint a jelen körülményekből megállapítsa, hogy a hitben, következésképpen a Mindenható kegyében van-e vagy sem. Szerető kedvességének gyakorlásában, a maga jó ideje és módja szerint, Jehova lakomát szolgáltat népének, és egybegyűjtötte őket egy gyülekezetben, hogy hogy táplálkozzanak az általa nyújtott bőséges gondoskodásból, örüljenek és erősödjenek. Ezen alkalom az Úr felkentjeinek általános kongresszusa volt, amelyet az Ohioi Columbusban, a State Fair Grouds-ban tartottak, 1931 július 24.-től 30.-ig. Számos oka van annak, amiért ezt a kongresszust nehezen lehet összehasonlítani más kongresszusokkal, és ez csak azt mondhatjuk, hogy ez volt a világon valaha tartott legjobb kongresszus.
Az év elején meg volt határozva, hogy egy általános kongresszust kellene tartani Jehova akaratával összhangban. Az erre való felkészülés azonnal megkezdődött. Eleinte nehéz volt meglátni, hogy mit
tett volna pontosan az Úr; azonban minden előrehaladó lépés világosabbá tette a dolgot, és az Úr jelezte, hogy mit kell tenni, és áldását adta hozzá. A kezdetektől fogva meg lett határozva, hogy egy szolgálati összejövetel kellene legyen, és hogy nem kell időt és erőfeszítést pazarolni felesleges vagy komolytalan dolgokra. Ezen céllal voltak megtéve az előkészületek. Brooklynban és Torontóban a Béthel család, az iroda és az üzem minden egyes tagját kijelölték valamilyen speciális feladatra, és mindegyik elvégezte a maga részét. Három nappal a kongresszus megnyitása előtt egy különvonat szállította a Brooklyn-i Béthel család száz tagját Columbusba, hogy befejezzék a sokaság fogadásának előkészületeit. Két nappal később a brooklyni erőforrás fennmaradó része és a torontói erőforrás a kongresszus helyszínére költözött, és minden készen állt arra, hogy fogadják a tömeget, amint érkeztek. Még néhány héttel azelőtt sok kolporter hosszú és fárasztó utazásba kezdett házi gépkocsikkal és egyéb utazási eszközökkel, hogy időben az összejövetel helyszínére érjen, hogy elejétől részt vehessen a kongresszuson. A kongresszus pontosan időben volt megnyítva, és minden nap egy jól szervezett és olajozott gép pontosságával és egységével haladt előre.
ÚTTÖRŐK
...