Oldal:Jehiva-gondviselése-3-4-rész-1937.djvu/15 forrásának megtekintése

<noinclude><pagequality level="3" user="Katomozes" /></noinclude>{{raw:data:ai|3|||119|}}
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|c|hetven". A hetven a hetesnek a tízszerese és mint szám kétszeresen példázza a teljességet, tehát mindazon teremtményeket példázhatja, akik e gonosz világ elmúlásakor Jehova mellett fognak állani; illetve a hetes szám a maradékot vagy a szellemi osztályt, a tizes pedig a nagysokaságot példázhatja. Életet mindnyájan a felséges Atyától nyernek, t. i. Jehovától s ezt az életet Jézus Krisztus által nyerik.}}
{{raw:data:p|22|22|id=q13y|{{raw:data:idhidden|paragraph22q13y|}} József a megállapodás szerint Jákóbbal és háznépével a Gósen földjén találkozott, ott mutatkozott be Jákóbnak és háznépének, testvérei kivételével, akikkel immár Egyiptomban találkozott. (Mózes I. 46:28—31) A prófétai dráma e jelenete ugyancsak a jóindulatú embereket példázza, akiket nemcsupán Jonadáb példázott, — ami 1932-ben lett felismerve, hanem ezek fogják a nagysokaságot is alkotni, amit csak 1935-ben ismertünk fel. (Jelenések 7:9, 10) Az Úr ezt részletesen a washingtoni kongresszuson tárta fel 1935 május 31-én, amit aztán később közöltünk. Akik a washingtoni nagygyűlésen résztvettek, emlékezni fognak ama nagy örömre, amit az összegyűlt tömeg kifejezett, amidőn ez a tárgy került magyarázatra s amidőn felismerték, hogy a nagysokaság egy része immár köztük van. A jelenlevőket felszólítottuk, mutatkozzanak be s ezen alkalommal nagyon sokan felálltak és bemutatkoztak mint akik a nagysokasághoz tartoznak. Ezeket az Úr gyűjtötte össze ezen a kongresszuson és vidámította meg szívüket; így örvendezett együtt a maradék a „más juhokkal". A "más juhok" közé tartozók, akik ott jelenvoltak, nagyon szorgalmasak voltak az Úr mellett és tovább is buzgótkodnak, ami őket indítja, hogy felkeressék az embereket és közöljék velük a királyság üzenetét mindenkivel, aki meghallgatja, hogy mily intézkedés útján ajándékoz nekik örökéletet az Isten.}}
{{raw:data:p|23|23-24|id=q14y|{{raw:data:idhidden|paragraph23q14y|}} József Jákob házával Gósen földjén, Egyiptom keleti szélén találkozott, Palesztina, az Ígéret földje, közelében, oda telepítette le őket mindazon időre, amíg Egyiptomban laktak. (Mózes I. 46:31—34) Rokonainak ez a letelepítése és a többi egyiptombeliektől való elkülönítése világosan mutatja, hogy József magát és rokonait nem tekintette Egyiptomhoz tartozóknak s ők csak vendégségben voltak ottan. Hasonlóképpen mondja Jézus Krisztus, a nagyobb József házának tagjairól, hogy nem "e világból valók, miképpen ő maga sem e világból való." — János 17:14.}}
{{raw:data:p|24|23-24|id=q14y| A maradék a földön úgy intézi ügyeit és úgy viseli magát, hogy tisztán lássák, hogy nem e világból való. Ugyanez áll a nagysokaságra vonatkozólag is, mert ez is úgy intézi földi ügyeit és úgy viseli magát, hogy el van különítve ettől a világtól, amelyben Sátán uralkodik. A maradék és a nagysokaság Isten országát tartja szeme előtt, azért tehát idegen az istentelen és romlott erkölcsű nép között. Csodálatos nép, azaz ezen a világon nincsen örökmaradása, hanem Isten országának teljes felépülésére várakozik. Az izraeliták nomád vagy csodálatos nép volt, nem volt állandósult lakóhelye, ott legeltették barmaikat és apró állataikat, ahol éppen tartózkodtak.}}
{{raw:data:p|25|25-27|id=q15y|{{raw:data:idhidden|paragraph25q15y|}} József azután kioktatta őket, mit válaszoljanak, ha foglalkozásuk után fognak kérdezősködni. „Azt mondjátok: Baromtartó emberek voltak a te szolgáid gyermekségünktől fogva mind ezideig, mi is, mint a mi atyáink, hogy lakhassatok Gósen földén; mert minden juhpásztor útálatos az egyiptombeliek előtt." (Mózes I. 46:34) Az egyiptombeliek is tartottak juhokat és barmokat. (Mózes I. 47:5, 6; II. 9:3, 6, 19, 25) De az egyiptombeliek állandó lakóhellyel bírtak és a nemzet egy részét képezték és résztvettek közügyeiben, emiatt nem becsülték a vándorpásztor népet. Nem a „juh tenyésztést" tekintették utálatosnak, hanem azt, hogy a zsidók}}|
{{raw:data:p|c| nyájaikkal cigány módra kóboroltak. Ez mutatja, hogy azok is, akik Jehova és az ő országa mellett állanak, a modern Egyiptom üzérkedői előtt meg vannak vetve (lenézve), mivel e világon nincsen maradandó lakhelyük és nem akarnak közreműködni e világ politikai ügyeiben. Habár ezen a világon élnek, mégsem működnek közre azzal; mivel idegenek és csak vendégek, akik úton vannak Isten országa felé és erős reménységgel várják annak a földön való teljes felépülését, amidőn Isten akarata itt is úgy fog történni, mint a mennyekben.}}
{{raw:data:p|26|25-27|id=q15y| József öt embert magával vitt az izraeliták közül és bemutatta őket Faradnak: „És mondá a Faraó József testvéreinek: Mi a ti életmódotok? És mondának a Fáraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint a mi atyáink. És mondának a Faraónak: Azért, jöttünk, hogy e földön tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelője, mivelhogy elhatalmazott az éhség Kánaán földén; hadd lakjanak azért most a te szolgáid a Gósen földén". — Mózes I. 47:3,4.}}
{{raw:data:p|27|25-27|id=q15y| Mire Faraó a Gósen földjét az izraelitáknak adta és utasította Józsefet, hogy az izraeliták közül válasszon „derék embereket" Faraó barmainak felügyeletére. (Mózes I. 47:6) Ez arra vonatkozó utalás, hogy akiket Jehova szolgálatra kiválasztott, legyenek derék és oly munkaképes emberek, amennyire csak tőlük telik és végezzék komolyan és figyelmesen a reájukbizott munkát, úgy mint az Úrnak. Ez oly igazság, amely nagyon soknak nem igen tetszik.}}
{{raw:data:p|28|28-30|id=q16y|{{raw:data:idhidden|paragraph28q16y|}} Amidőn Jákobot Faraó elé állították, megáldotta a királyt. A dráma e pontján Faraó Jehova Istent, a nagy királyt képviseli, az éltető és életadó eledelek tulajdonosát és kezelőjét, aki éltető eledelt ad mindazoknak, akik Sátán világából vagy uralma alól a menedékhelyre menekülnek és nyugalmat keresnek. Jákób amint megáldotta Faraót, mindazokat példázza, akik Jehova Isten mellett állnak, s az ő nevét tisztelik és áldják. Mindenki aki síkra kel Isten mellett a Felséges nevét áldja. "Áldjátok népek a mi Istenünket és fenn hirdessétek az ő dícséretét; aki életre szólította lelkünket és nem engedi meginogni lábainkat." (66. zsolt. 8,9) „Áldjad én lelkem az Urat és meg ne feledkezzél minden ő jótéteményeiről! Dicsérjétek az Urat minden ő seregei, az ő szolgái és akaratának cselekvői! Áldja az Urat minden munkája uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!" — 103. zsoltár 2, 21, 22, angol-f.}}
{{raw:data:p|29|28-30|id=q16y| József Faraó rendelete értelmében Izrael háznépét Gósen földjén telepítette le „Ramzes országának legjobb részében, úgy, ahogy Faraó rendelte. És József gondoskodott atyjáról és fivéreiről és atyjának egész házáról, kenyérről gyermekeinek száma szerint." (Mózes I. 47:11, 12) Hasonlóképpen most a nagyobb József az Úr mellett állóknak a legjobb szellemi eledelt nyújtja és úgy a maradékot, mint a nagysokaságot is táplálja az élet kenyerével, míg azok a modern Egyiptomban tartózkodnak. Ezt az eledelt nem élvezi senki más sem, csakis azok, akik Jehova Isten mellett állanak. A nagyobb József most a maradékot és annak barátait küldi, hogy az emberekhez közvetítsék az Úrtól származó üzenetet, úgy, ahogyan a Biblia tartalmazza, és amint a „Döntés" c. füzetben is elő volt adva, amely nagy mértékben segíti azokat, akik az élet útját keresik. Miközben e tanuk a nyomtatott üzenetet az emberekhez juttatják és beszélőgépeket is használnak előadások közvetítésére, a még fel nem ismert nagysokaság tagjainak megmutatják az utat, melyen Jézus Krisztushoz és Jehovához mehetnek és az örökkévalóság nagy királyát megismerhetik. Jézus Krisztus, a nagyobb József, gyűjti össze a nagysokaságot és mutatja be az örökkévaló nagy királynak; igy válik láthatóvá, hogyan áll a „nagysokaság" a „trón" előtt és dicsőíti Jehovát és}}
}}<noinclude><references/></noinclude>