„Oldal:Malakiás-5-6-1937.djvu/5” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
 
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
8. sor: 8. sor:
 
{{raw:data:p|33|33-34|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph33q15|}}Jehova Lévi törzsének utalta ki gyülekezet-sátorának szolgálatát mint lévitáknak és papoknak és prófétája útján közli, hogy az „iránta való félelméért cselekedte”. A léviták félték Istent, amit a Sínai hegynél ki is mutattak, amidőn Jehova oldalán foglaltak állást s aztán ítéletvégrehajtók voltak azokon, akik az ördög szervezetéhez fordultak. (Mózes II. 32:25—28) Később Fineás ugyanazon istenfélelmet fejezte ki, amennyiben Jehova ítéletvégrehajtója volt a hűtlenekkel szemben. Ez a hasonmási lévitákat példázta, amint félelem nélkül és bátran kihirdették Jehova büntető ítéletét a hűtlenekkel szemben; továbbá azt mutatja, hogy ezek a léviták tartoztak ekképpen hirdetni Isten ítéleteit. A tényleges ítéletvégrehajtás nem az ő feladatuk; de Jehova ítéleteit bejelenteni tartoznak. (Ésaiás 58:1) A folyóirat ezen okból tartozik most közölni ezen igazságokat, hogy senki se hozakodhasson tudatlansággal elő és a hasonmási papok közül senki se mentegethesse magát hanyagságáért. Vegyük tekintetbe,}}|  
 
{{raw:data:p|33|33-34|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph33q15|}}Jehova Lévi törzsének utalta ki gyülekezet-sátorának szolgálatát mint lévitáknak és papoknak és prófétája útján közli, hogy az „iránta való félelméért cselekedte”. A léviták félték Istent, amit a Sínai hegynél ki is mutattak, amidőn Jehova oldalán foglaltak állást s aztán ítéletvégrehajtók voltak azokon, akik az ördög szervezetéhez fordultak. (Mózes II. 32:25—28) Később Fineás ugyanazon istenfélelmet fejezte ki, amennyiben Jehova ítéletvégrehajtója volt a hűtlenekkel szemben. Ez a hasonmási lévitákat példázta, amint félelem nélkül és bátran kihirdették Jehova büntető ítéletét a hűtlenekkel szemben; továbbá azt mutatja, hogy ezek a léviták tartoztak ekképpen hirdetni Isten ítéleteit. A tényleges ítéletvégrehajtás nem az ő feladatuk; de Jehova ítéleteit bejelenteni tartoznak. (Ésaiás 58:1) A folyóirat ezen okból tartozik most közölni ezen igazságokat, hogy senki se hozakodhasson tudatlansággal elő és a hasonmási papok közül senki se mentegethesse magát hanyagságáért. Vegyük tekintetbe,}}|  
 
{{raw:data:p|c|mennyire elcsavarta Isten igazságát a látszat-isten, Sátán és az ő szolgái.}}
 
{{raw:data:p|c|mennyire elcsavarta Isten igazságát a látszat-isten, Sátán és az ő szolgái.}}
{{raw:data:p|34|33-34|id=q15|A r. k. hierarchia és szövetségeseik gonosztetteik igazolására Isten törvényeinek rendelkezéseit hamisan utánozták, elcsavartak és az áltáluk „eretnekeknek” nevezett emberek legyilkolásának ürügyéül használták és mentségükül. „Eretneknek” neveztek mindenkit, aki nem vetette alá magát papi uralmuknak. Így az ördög papsága Krisztus nevével visszaélve, erősen meggyalazta Jehova nevét. Azt állítják, hogy akik nem „feltétlenül hívek a r. k. hier.-hoz az Úr iránt hűtlenek s ezért jogukban áll megölni az ilyeneket. Ez az ördögi inkvizíciós papság, a „bűn embere” egyáltalán nem istenfélő. Ugyanúgy a „gonosz szolga“ osztály sem, ez sem „féli az Úr nevet” úgy, amint az Úr mondotta. Ellenkezőleg a r. k. hierarchia és szövetségesei szembeszállnak Jehovával és az ő bizonyságtevői által végzett munkával. A prófécia tehát kimutatja, hogy végül ezek a kísértük és üldözök biztosan el fognak pusztulni. Ha valaki Jézus Krisztus követőjének tartja magát, de Jehova munkájával és az Úr Jézus Krisztussal szemben ellenszegülő hajlamot fedez fel magában a Jehova nevére és országára vonatkozó hirdetést illetőleg, szedje össze magát és vigyázzon! Ez a prófécia figyelmeztetés számára! Aki ily úton jár a kecskékről szóló példázatban megláthatja azon következmény leírását, amely az ily úttal együttjár.}}
+
{{raw:data:p|34|33-34|id=q15|A r. k. hierarchia és szövetségeseik gonosztetteik igazolására Isten törvényeinek rendelkezéseit hamisan utánozták, elcsavartak és az áltáluk „eretnekeknek” nevezett emberek legyilkolásának ürügyéül használták és mentségükül. „Eretneknek” neveztek mindenkit, aki nem vetette alá magát papi uralmuknak. Így az ördög papsága Krisztus nevével visszaélve, erősen meggyalázta Jehova nevét. Azt állítják, hogy akik nem „feltétlenül hívek a r. k. hier.-hoz az Úr iránt hűtlenek s ezért jogukban áll megölni az ilyeneket. Ez az ördögi inkvizíciós papság, a „bűn embere” egyáltalán nem istenfélő. Ugyanúgy a „gonosz szolga“ osztály sem, ez sem „féli az Úr nevet” úgy, amint az Úr mondotta. Ellenkezőleg a r. k. hierarchia és szövetségesei szembeszállnak Jehovával és az ő bizonyságtevői által végzett munkával. A prófécia tehát kimutatja, hogy végül ezek a kísértők és üldözők biztosan el fognak pusztulni. Ha valaki Jézus Krisztus követőjének tartja magát, de Jehova munkájával és az Úr Jézus Krisztussal szemben ellenszegülő hajlamot fedez fel magában a Jehova nevére és országára vonatkozó hirdetést illetőleg, szedje össze magát és vigyázzon! Ez a prófécia figyelmeztetés számára! Aki ily úton jár a kecskékről szóló példázatban megláthatja azon következmény leírását, amely az ily úttal együttjár.}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|A valóságos bizonyságtevők}}}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|A valóságos bizonyságtevők}}}}
 
{{raw:data:p|35|35-38|id=q16|{{raw:data:idhidden|paragraph35q16|}} A prófécia Jehova „hű és igaz tanúbizonyságaira” tereli a figyelmet. Ez a prófécia természetesen elsősorban Jézus Krisztusra vonatkozik. A próféta így szól: „Igazság törvénye volt az ő szájában és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességben járt velem és sokakat megtérített a bűnből.” — Malakiás 2:6}}
 
{{raw:data:p|35|35-38|id=q16|{{raw:data:idhidden|paragraph35q16|}} A prófécia Jehova „hű és igaz tanúbizonyságaira” tereli a figyelmet. Ez a prófécia természetesen elsősorban Jézus Krisztusra vonatkozik. A próféta így szól: „Igazság törvénye volt az ő szájában és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességben járt velem és sokakat megtérített a bűnből.” — Malakiás 2:6}}

A lap jelenlegi, 2022. augusztus 4., 13:21-kori változata

A lap korrektúrázva van


77
utána az örökkévaló papságnak szövetsége; mivelhogy bosszút állott az ő Istenéért és engesztelést végze Izrael fiaiért." — Mózes IV. 25:11—13
30 Mózes rövidesen elhunyta előtt megáldotta Lévi törzsét s mint Jehova követe mondotta: „Ez pedig az áldás, amellyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izrael fiait az ő halála előtt... Léviről pedig monda: A te Thumimod és Urimod a te kegyes férfiadé, akit megkisértél Masszában, akivel perbe szálltál Meriba vizeinél... megtartották a te beszédedet és ragaszkodtak szövetségedhez. Tanítják a te végzéseidre Jákobot és a te törvényedre Izraelt; füstölőt tesznek a te orcád elé és égőáldozatot a te oltárodra.” (Mózes V. 33:1—10) Jehova szövetségéhez híven életben tartotta a lévitákat és tisztségükét Keresztelő János napjaiig gyakorolhatták, aki saját maga is lévita volt. — Lukács 1:5—13; 57:80
31 Isten mindig megtartja szövetségeit és nem változik meg: „Mert én, az Úr, meg nem változom”. (Malakiás 3:6) Az utóbb idézett próféciában „Jákób“-ban a Lévi törzse is bennefoglaltatik. Fineásról mondta az Úr: „Békességem szövetségét adom neki.” Ama szövetség a papság folytonosságát jelenti. (Mózes IV. 25:12, 13) Keresztelő János atyja a jeruzsálemi templomban papi tisztet töltött be. A béke a biztonságot, jólétet és virágzást is magában foglalja. Lévita iránt nagyobb tisztséget tanúsítani nem lehetett volna annál, mint Jézus Krisztus, Jehova szeretett fiának és szolgájának előfutára lenni; ama tény, hogy Jehova ily nagy tisztségben részesítette Keresztelő Jánost, mutatja, hogy teljesítette ama papságra vonatkozó ígéretét. (Máté 11:11) Figyeljük meg ezen összefüggésben, hogy „Lévi fiainak”, illetve mindazoknak, akik az Úrnak szentelték magukat és teljesen hívek, Isten békéje, dicsősége, örökélet és halhatatlanság ígértetett. — Róma 2:6, 7
32
Lévi hasonmási fiai napjainkban Jehova tanúbizonyságai, akikből az ő maradéka áll, küldetnek az ő nevének hirdetésére és Keresztelő Jánoshoz hasonlóan hirdetik és bejelentik Jehova felkent királyát, Jézus Krisztust és az ő királyságát. A velük kötött szövetség „élet és béke”; Jehovát félik, tiszteletteljesen állnak neve előtt és engedelmeskednek parancsainak, amennyiben az ő nevét hirdetik.
33
Jehova Lévi törzsének utalta ki gyülekezet-sátorának szolgálatát mint lévitáknak és papoknak és prófétája útján közli, hogy az „iránta való félelméért cselekedte”. A léviták félték Istent, amit a Sínai hegynél ki is mutattak, amidőn Jehova oldalán foglaltak állást s aztán ítéletvégrehajtók voltak azokon, akik az ördög szervezetéhez fordultak. (Mózes II. 32:25—28) Később Fineás ugyanazon istenfélelmet fejezte ki, amennyiben Jehova ítéletvégrehajtója volt a hűtlenekkel szemben. Ez a hasonmási lévitákat példázta, amint félelem nélkül és bátran kihirdették Jehova büntető ítéletét a hűtlenekkel szemben; továbbá azt mutatja, hogy ezek a léviták tartoztak ekképpen hirdetni Isten ítéleteit. A tényleges ítéletvégrehajtás nem az ő feladatuk; de Jehova ítéleteit bejelenteni tartoznak. (Ésaiás 58:1) A folyóirat ezen okból tartozik most közölni ezen igazságokat, hogy senki se hozakodhasson tudatlansággal elő és a hasonmási papok közül senki se mentegethesse magát hanyagságáért. Vegyük tekintetbe,
mennyire elcsavarta Isten igazságát a látszat-isten, Sátán és az ő szolgái.
34 A r. k. hierarchia és szövetségeseik gonosztetteik igazolására Isten törvényeinek rendelkezéseit hamisan utánozták, elcsavartak és az áltáluk „eretnekeknek” nevezett emberek legyilkolásának ürügyéül használták és mentségükül. „Eretneknek” neveztek mindenkit, aki nem vetette alá magát papi uralmuknak. Így az ördög papsága Krisztus nevével visszaélve, erősen meggyalázta Jehova nevét. Azt állítják, hogy akik nem „feltétlenül hívek a r. k. hier.-hoz az Úr iránt hűtlenek s ezért jogukban áll megölni az ilyeneket. Ez az ördögi inkvizíciós papság, a „bűn embere” egyáltalán nem istenfélő. Ugyanúgy a „gonosz szolga“ osztály sem, ez sem „féli az Úr nevet” úgy, amint az Úr mondotta. Ellenkezőleg a r. k. hierarchia és szövetségesei szembeszállnak Jehovával és az ő bizonyságtevői által végzett munkával. A prófécia tehát kimutatja, hogy végül ezek a kísértők és üldözők biztosan el fognak pusztulni. Ha valaki Jézus Krisztus követőjének tartja magát, de Jehova munkájával és az Úr Jézus Krisztussal szemben ellenszegülő hajlamot fedez fel magában a Jehova nevére és országára vonatkozó hirdetést illetőleg, szedje össze magát és vigyázzon! Ez a prófécia figyelmeztetés számára! Aki ily úton jár a kecskékről szóló példázatban megláthatja azon következmény leírását, amely az ily úttal együttjár.
A valóságos bizonyságtevők
35
A prófécia Jehova „hű és igaz tanúbizonyságaira” tereli a figyelmet. Ez a prófécia természetesen elsősorban Jézus Krisztusra vonatkozik. A próféta így szól: „Igazság törvénye volt az ő szájában és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességben járt velem és sokakat megtérített a bűnből.” — Malakiás 2:6
36 Az Úr Jézus Krisztus a nagy főpap és a hasonmási papság megdicsőített feje. (Zsidók 3:1) Mint Jehova szolgája bátran és nyíltan beszélt; Isten törvényét feltárta és nyilvánosan megbüntette a Jehova nevét gyalázó vallásszervezetektől meghamisított törvényt. A nyilvánosság előtt kimutatta, hogy Jehova törvénye a legfelségesebb és égmagasan áll minden emberi hatalom és intézmény törvényénél; ezt azért cselekedte, mivel Jehova megparancsolta neki. „Tanítják a te végzéseidre Jákobot és a te törvényedre Izraelt; füstölőt tesznek a te orcád elé és égőáldozatot a te oltárodra.” — Mózes V. 33:10
37 Malakiás próféciája itt Jézus Krisztust mint Jehova nagy főpapját írja le, aki nagyobb mint Mózes vagy Áron voltak. Ebbe a leírásba természetesen Jézus Krisztus összes hűséges és igaz követői beleszámítanak; a földön tartózkodó hű maradék is. „Nem találtatott álnokság (hűtlenség vagy törvénytelenség) az ő ajkain.” Jézus Krisztus védelmezte Jehova törvényét; hasonlóképpen cselekedtek hű követői is. Ugyanúgy kell cselekednie most a hűséges maradéknak is, amely az önző „választás útján vénekké lettek”, egyéb ellenfelek, a modern farizeusok, törvénytelenül ítélkező rendőr- vagy más bírák részéről származó heves támadások dacára is tovább végzi szolgálatát. Jehova hű szolgái bátran fogják hirdetni Isten intézkedéseit a támadásokra való tekintet