„Oldal:7-8-Malakiás-4-5-rész-1937.djvu/9” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
 
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
5. sor: 5. sor:
 
{{raw:data:p|11|11| Amidőn Jehova Izrael népével törvényét közölte, mondta: „Tiszteld a te atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj e földön, melyet a te Urad, Istened ád neked." (Mózes II. 20:12) Isten törvénye nem változik. Az Izrael fiainak akkor adott törvény most főképpen a szellemi Izraelnek szól. Testi szülők gyermekei is tisztelni és becsülni tartoznak szüleiket, ha a szülők helyesen viselik magukat. Ezt a szöveget azonban nem lehet csupán erre vonatkoztatni, mivel a szülők gyakran istentelenek lesznek, az ördöghöz csatlakoznak, Jehova neve ellen küzdenek és nyíltan meggyalázzák. Isten nyilván nem úgy érti, hogy a gyermekek az istentelenül viselkedő szüleiket tiszteljék, ha történetesen éppen ezek az ő szüleik. (Ésaiás 54:1, 13) Az apa szó Mózes II. 20:12 szerint Jehova Istenre vonatkozik, aki életet adott minden élő teremtménynek. Az anya e szöveg értelmében Isten szervezetét példázza, az „asszonyt", amely Isten gyermekeit szüli. (Ésaiás 54:1—3) „A fiú tisztelje atyját, a szolga is az ő urát. És ha én Atya vagyok; hol az én tisztességem? És ha én Úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok és akik útáljátok az én nevemet és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet?" (Malakiás 1:6) Azok, akik a testi Izrael nemzetét alkották, Isten népe voltak, amelyet magának választott és ő volt az atyjuk. Ez a szöveg azonban nagyobb mértékben a szellemi Izraelre vonatkozik, illetve azokra, akik Istenben és Jézus Krisztusban való hitüket kifejezték és az Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötöttek és akiket Isten gyermekeiül elismert. Aki őszintén hűséges és ragaszkodik Istenhez, tisztelni fogja az Atya nevét. Az apostol az efézusi gyülekezethez fordulva, írta: „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüléiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel), hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön". (Efézus 6:1—3) Ez mutatja a szöveg helyes alkalmazását. Isten szellemtől született gyermekei tartoznak tisztelni Istent, mégpedig úgy az ő, miként az ő fia parancsainak örömteljes megtartásával. Isten gyalázása nagy veszélyt jelent. Most az „utolsó napok" eljöttek és Sátán kétségbeesve minden embert el akar fordítani Istentől, ezért vezeti őket az engedetlenség útjára. Erről írta az apostol: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó időkben veszélyes napok következnek be; mert az emberek magukszeretői lesznek, pénzszeretők (olyasmikre vágyva és törekedve, amihez nincs joguk), szüleik iránt engedetlenek, engesztelhetetlenek, a szövetség megrontói (hűtlenek) a jónak nem szeretői (a jótevőket megvetik) ,.. inkább szeretik az élvezeteket, mint az Istent, az istentiszteletnek csak a formáját (külsőségét) mutatják, de az erejét (átalakító hatását) megtagadják." (Tim. II. 3:1—5) Ez a leírás főképpen azokra illik, akik egykor a királyság örökösei voltak, de aztán elszakadtak. Habár úgy}}|
 
{{raw:data:p|c|is van, hogy a világi emberek pontosan oly viselkedést tanúsítanak, amelyet az apostol leír, ez a szöveg mindazáltal főképpen azokra vonatkozik, akik egykor hozzá kezdtek Isten szolgálatához, de aztán hűtleneknek bizonyultak. Ezek önzésük és kapzsiságuk folytán lettek törvényszegők, nem akartak engedelmeskedni Isten törvényeinek és az ő szervezetének utasításait sem akarták követni. Egyáltalán nem részesitették figyelemben az Úr következő utasításait: „Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát és anyád tanítását el ne hagyd!" — Példb. 6:20}}
 
{{raw:data:p|12|12-15|A királyság örökösei mindnyájan a Lévi törzséből valók voltak, amelyből a papok is vétettek,
+
{{raw:data:p|12|12-15|A királyság örökösei mindnyájan a Lévi törzséből valók voltak, amelyből a papok is vétettek, amidőn az Úr templomához érkezett; következőleg egy részük a papi osztályhoz is tartozott. Jehova a papi-osztályhoz szólva, mondja: „Ha én Atya vagyok, hol az én tiszteletem?" Más szóval: ez a jövendölés a következőket mondja nekik: „Mit tesztek Jehova Isten tiszteletére?" Jehova a szellemi izraelitákat fiainak tekinti, ennek folytán az attyuk. — Galata 4:5—7; Róma 8:14,15}}
amidőn az Űr templomához érkezett; következőleg egy részük a papi osztályhoz is tartozott. Jehova a papi-osztályhoz szólva, mondja: „Ha én Atya vagyok, hol az én tiszteletem?" Más szóval: ez a jövendölés a következőket mondja nekik: „Mit tesztek Jehova Isten tiszteletére?" Jehova a szellemi izraelitákat fiainak tekinti, ennek folytán az attyuk. — Galata 4:5—7; Róma 8:14,15}}
+
{{raw:data:p|13|12-15| A királyság 1914-ben megszületett, miután Jehova a fiú-gyermeket létre hívta, amely a világon uralkodni hivatott; asszony (szervezete) azután szülte meg a többi gyermekeket. Jehova a templomhoz küldi szeretett követét, Isten összes szellemi fiainak kipróbáltatására és megítéltetésére. Ezek részére szenteli fel az újszövetséget, így szól: „...Atyja leszek az Izraelnek és Efraim elsőszülöttem." (Jeremiás 31:9, 31—34) Az igazi fiak Jehovát tekintik atyjuknak és az ő nevét részesítik tiszteletben. Ezek mondják a próféta szavaival: „...Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva." (Ésaiás 63:16) „Most pedig, Uram, Atyánk vagy te, mi sár vagyunk és te a mi alkotónk és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan." (Ésaiás 64:7) Csak aki örömmel engedelmeskedik parancsainak, mutatja meg iránta való szeretetét és tiszteli Jehova nevét. Ilyenek tesznek bizonyságot az ő nevéről és országáról bátran és örömmel Jehovának immár bekövetkezett napján. (János I. 4:17, 18) A fiú az Atya nevét viseli és a kötelességtudó fiú tiszteletben részesíti Atyja nevét, tehát nagyon felelősségteljes tisztséget tölt be Atyja nevére való tekintettel.}}
{{raw:data:p|13|12-15| A királyság 1914-ben megszületett, miután Jehova a fiú-gyermeket létre hívta, amely a világon uralkodni hivatott; asszony (szervezete) azután szülte meg a többi gyermekeket. Jehova a templomhoz küldi szeretett követét, Isten összes szellemi fiainak kipróbáltatására és megítéltetesére. Ezek részére szenteli fel az újszövetséget, így szól: „...Atyja leszek az Izraelnek és Efraim elsőszülöttem." (Jeremiás 31:9, 31—34) Az igazi fiak Jehovát tekintik atyjuknak és az ő nevét részesítik tiszteletben. Ezek mondják a próféta szavaival: „...Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva." (Ésaiás 63:16) „Most pedig, Uram, Atyánk vagy te, mi sár vagyunk és te a mi alkotónk és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan." (Ésaiás 64:7) Csak aki örömmel engedelmeskedik parancsainak, mutatja meg iránta való szeretetét és tiszteli Jehova nevét. Ilyenek tesznek bizonyságot az ő nevéről és országáról bátran és örömmel Jehovának immár bekövetkezett napján. (János I. 4:17, 18) A fiú az Atya nevét viseli és a kötelességtudó fiú tiszteletben részesíti Atyja nevét, tehát nagyon felelősségteljes tisztséget tölt be Atyja nevére való tekintettel.}}
 
{{raw:data:p|14|12-15|Isten szolgáivá tette a lévitákat. Egy részükből papokat csinált, viszont mások más szolgálatot végeztek Lévi törzséből; ámde mindnyájan Isten szolgái voltak és mindnyájan Isten szellemi fiait példázták, akik hasonlóképpen az ő szolgái. Az Úr ezeket a szellemi izraelitákat tisztítja meg a templom megítélésekor, hogy Jehovának igazság áldozatával áldozhassanak; következőleg a fiak Jehovát tartoznak tisztelni és őt tisztelik. Amidőn az Úr a templomhoz jött, az áldozati szövetségben levők nem tisztelték úgy, amint kellett volna Jehova nevét, amit részben ama körülménynek kell tulajdonítani, hogy nem tudták, hogyan kell helyesen tisztelni az ő nevét. Többé-kevésbe mindnyájan megalkudtak s azáltal meggyaláztak Jehova Isten nevét. Sok időt jellemfejlesztésre fordítottak, vagy emberek tiszteletére és emberi tanítások vizsgálatára.}}
 
{{raw:data:p|15|12-15|1926-ban a folyóirat egy cikkében az Úr arra terelte a figyelmet, hogy az ő népe részéről sokkal fontosabb Jehovát tisztelni az ő nevének hirdetése által, mintsem jellemet, fejleszteni. A}}
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2022. június 27., 10:40-kori változata

A lap korrektúrázva van

65
a helyen, amelyet betöltenek, illetve az Isten szervezetében betöltött helyzetükben s azon felül is, amennyiben Jehova nevét és országát állandóan dicsőítik és bizonyságot tesznek róla; ezt nagy ellenszegülés közben végzik.
Veszélyes idők
11 Amidőn Jehova Izrael népével törvényét közölte, mondta: „Tiszteld a te atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj e földön, melyet a te Urad, Istened ád neked." (Mózes II. 20:12) Isten törvénye nem változik. Az Izrael fiainak akkor adott törvény most főképpen a szellemi Izraelnek szól. Testi szülők gyermekei is tisztelni és becsülni tartoznak szüleiket, ha a szülők helyesen viselik magukat. Ezt a szöveget azonban nem lehet csupán erre vonatkoztatni, mivel a szülők gyakran istentelenek lesznek, az ördöghöz csatlakoznak, Jehova neve ellen küzdenek és nyíltan meggyalázzák. Isten nyilván nem úgy érti, hogy a gyermekek az istentelenül viselkedő szüleiket tiszteljék, ha történetesen éppen ezek az ő szüleik. (Ésaiás 54:1, 13) Az apa szó Mózes II. 20:12 szerint Jehova Istenre vonatkozik, aki életet adott minden élő teremtménynek. Az anya e szöveg értelmében Isten szervezetét példázza, az „asszonyt", amely Isten gyermekeit szüli. (Ésaiás 54:1—3) „A fiú tisztelje atyját, a szolga is az ő urát. És ha én Atya vagyok; hol az én tisztességem? És ha én Úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok és akik útáljátok az én nevemet és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet?" (Malakiás 1:6) Azok, akik a testi Izrael nemzetét alkották, Isten népe voltak, amelyet magának választott és ő volt az atyjuk. Ez a szöveg azonban nagyobb mértékben a szellemi Izraelre vonatkozik, illetve azokra, akik Istenben és Jézus Krisztusban való hitüket kifejezték és az Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötöttek és akiket Isten gyermekeiül elismert. Aki őszintén hűséges és ragaszkodik Istenhez, tisztelni fogja az Atya nevét. Az apostol az efézusi gyülekezethez fordulva, írta: „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüléiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel), hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön". (Efézus 6:1—3) Ez mutatja a szöveg helyes alkalmazását. Isten szellemtől született gyermekei tartoznak tisztelni Istent, mégpedig úgy az ő, miként az ő fia parancsainak örömteljes megtartásával. Isten gyalázása nagy veszélyt jelent. Most az „utolsó napok" eljöttek és Sátán kétségbeesve minden embert el akar fordítani Istentől, ezért vezeti őket az engedetlenség útjára. Erről írta az apostol: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó időkben veszélyes napok következnek be; mert az emberek magukszeretői lesznek, pénzszeretők (olyasmikre vágyva és törekedve, amihez nincs joguk), szüleik iránt engedetlenek, engesztelhetetlenek, a szövetség megrontói (hűtlenek) a jónak nem szeretői (a jótevőket megvetik) ,.. inkább szeretik az élvezeteket, mint az Istent, az istentiszteletnek csak a formáját (külsőségét) mutatják, de az erejét (átalakító hatását) megtagadják." (Tim. II. 3:1—5) Ez a leírás főképpen azokra illik, akik egykor a királyság örökösei voltak, de aztán elszakadtak. Habár úgy
is van, hogy a világi emberek pontosan oly viselkedést tanúsítanak, amelyet az apostol leír, ez a szöveg mindazáltal főképpen azokra vonatkozik, akik egykor hozzá kezdtek Isten szolgálatához, de aztán hűtleneknek bizonyultak. Ezek önzésük és kapzsiságuk folytán lettek törvényszegők, nem akartak engedelmeskedni Isten törvényeinek és az ő szervezetének utasításait sem akarták követni. Egyáltalán nem részesitették figyelemben az Úr következő utasításait: „Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát és anyád tanítását el ne hagyd!" — Példb. 6:20
12 A királyság örökösei mindnyájan a Lévi törzséből valók voltak, amelyből a papok is vétettek, amidőn az Úr templomához érkezett; következőleg egy részük a papi osztályhoz is tartozott. Jehova a papi-osztályhoz szólva, mondja: „Ha én Atya vagyok, hol az én tiszteletem?" Más szóval: ez a jövendölés a következőket mondja nekik: „Mit tesztek Jehova Isten tiszteletére?" Jehova a szellemi izraelitákat fiainak tekinti, ennek folytán az attyuk. — Galata 4:5—7; Róma 8:14,15
13 A királyság 1914-ben megszületett, miután Jehova a fiú-gyermeket létre hívta, amely a világon uralkodni hivatott; asszony (szervezete) azután szülte meg a többi gyermekeket. Jehova a templomhoz küldi szeretett követét, Isten összes szellemi fiainak kipróbáltatására és megítéltetésére. Ezek részére szenteli fel az újszövetséget, így szól: „...Atyja leszek az Izraelnek és Efraim elsőszülöttem." (Jeremiás 31:9, 31—34) Az igazi fiak Jehovát tekintik atyjuknak és az ő nevét részesítik tiszteletben. Ezek mondják a próféta szavaival: „...Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva." (Ésaiás 63:16) „Most pedig, Uram, Atyánk vagy te, mi sár vagyunk és te a mi alkotónk és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan." (Ésaiás 64:7) Csak aki örömmel engedelmeskedik parancsainak, mutatja meg iránta való szeretetét és tiszteli Jehova nevét. Ilyenek tesznek bizonyságot az ő nevéről és országáról bátran és örömmel Jehovának immár bekövetkezett napján. (János I. 4:17, 18) A fiú az Atya nevét viseli és a kötelességtudó fiú tiszteletben részesíti Atyja nevét, tehát nagyon felelősségteljes tisztséget tölt be Atyja nevére való tekintettel.
14 Isten szolgáivá tette a lévitákat. Egy részükből papokat csinált, viszont mások más szolgálatot végeztek Lévi törzséből; ámde mindnyájan Isten szolgái voltak és mindnyájan Isten szellemi fiait példázták, akik hasonlóképpen az ő szolgái. Az Úr ezeket a szellemi izraelitákat tisztítja meg a templom megítélésekor, hogy Jehovának igazság áldozatával áldozhassanak; következőleg a fiak Jehovát tartoznak tisztelni és őt tisztelik. Amidőn az Úr a templomhoz jött, az áldozati szövetségben levők nem tisztelték úgy, amint kellett volna Jehova nevét, amit részben ama körülménynek kell tulajdonítani, hogy nem tudták, hogyan kell helyesen tisztelni az ő nevét. Többé-kevésbe mindnyájan megalkudtak s azáltal meggyaláztak Jehova Isten nevét. Sok időt jellemfejlesztésre fordítottak, vagy emberek tiszteletére és emberi tanítások vizsgálatára.
15 1926-ban a folyóirat egy cikkében az Úr arra terelte a figyelmet, hogy az ő népe részéről sokkal fontosabb Jehovát tisztelni az ő nevének hirdetése által, mintsem jellemet, fejleszteni. A