A lap korrektúrázva van
192
országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám
akaratát." - Máté 7:18—22.
18 Jehova Isten szövetséget kötött Jézus Krisztussal és hűséges követőivel s egyházának tagjaivá tette, királysága áldásainak kiosztására, amely ország a maga idejében igazságos uralmat fog gyakorolni az emberek felett. (Lukács 22:28—30) Isten királysága minden üzletiességtől mentes és semmi közösségben nincsen azon szigorú, kegyetlen és gonosz rendszerrel, amely most uralkodik a világ felett s amelynek jelen uralkodói az ördög és helytartói befolyása alatt állanak. Erről a világról mondotta Jézus: „Az én országom nem e világból való.“ (János 18:36) „A világ fejedelmének (a Sátánnak) semmije nincsen bennem." (János 14:30) A
Szentírás bizonyítja, hogy Jézus Krisztus az ő eljövetelekor felépíti királyságát, megkezdi uralmát és magához gyűjti egyházát. (Tim II. 4:1) Ama idők és a mostani felekezetieskedőkhöz fordulva mondotta Jézus: „Elvétetik tőletek az Istennek országa és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét." (Máté 21:43) A római katolikus egyházszervezet sohasem juttata el az emberekhez Isten országának gyümölcseit vagy üzenetét; ellenkezőleg, ez a szervezet mindenkor a politikusokkal, militaristákkal, a kereskedelem óriásaival és más banditákkal közreműködött, hogy a nemzetek feletti uralmat és vezetést magához kaparintsa. Ahelyett, hogy Isten igéjének, azaz Isten országának gyümölcseit juttatta volna el a néphez, annak életbentartására, a római katolikus szervezet könyörtelenül támadta Istennek, Jézus Krisztus vezetése alatt álló királyságát. Az összes vallásszervezet ellenkezik Isten akaratával, többé-kevésbbé politikával és kereskedelemmel foglalkozik, Isten királyságának evangéliumát vagy gyümölcseit hordozó férfiakkal és nőkkel rosszúl bánik és üldözi őket.
Következetlenül
19 Az írás egy megmásíthatatlan szabályt állít fel, miszerint azok, akik Isten egyházának tagjaivá lettek, hűségesen kell hogy kövessék Jézust nyomdokain és akképpen cselekedjenek, amint ő maga cselekedett. „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, nektek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek; aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott". (Péter I. 2:21, 22) Jézus ismételten megmondotta: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra." (János 18:37) Mindnyájuknak engedelmeskedniük kell, ellenben pusztulás vár reájuk. (János 14:15; Apcsel. 3:23) Igényt tartani Jézus Krisztus által betöltött magas tisztség képviseletére és amellett Jézus pályafutásával homlokegyenest ellenkező úton haladni, következetlenséget jelent és arra vall, hogy a katolikus szervezet állításai vagy igényei tévesek. Vizsgáljuk meg most a jólismert tényeket a fenti megvilágítás és az ezeket támogató társszövegek által és állapítsuk meg a Szentírás alapján, hogy a katolikus szervezet állításai igazak mennyiben vagy tévesek.
20 Sem Jézusnak, sem tanítványainak nem volt földbirtokuk, házuk vagy más vagyonuk. Jézusról áll megírva: „Nincsen fejét hová lehajtania." (Luk. 9:58) Jézus és apostolai nem építettek székesegyházakat s az ilyenekbe a népet nem is csalogatták, hogy nekik szolgáljanak, hanem az Úr és tanítványai „házról-házra" járva prédikálták az igazságot és a népet Isten útjára tanították. (Máté 10:5—15) Jézus Krisztus igazi követői mindenkor ezen az úton haladtak. Konstantin, római császár és politikus, pogány létére kijelentette, hogy „kereszténnyé" szeretné lenni. „Katolikus" lett. Kon¬
stantin gazdag ember létére kétségnélkül azt hihette, hogy boldogságát pénzen megvásárolhatja. A következő sorok Gibbons kardinális „The Faith of Our Fathers" c. művének 134. oldalán találhatók: „Konstantin a római egyháznak töméntelen pénzbeli adományt és földbirtokot ajándékozott, ami a későbbi császárok adományai által még jobban megnövekedett. A római pápák egyházi vagyona ezáltal jelentékenyen szaporodott." A római katolikus egyházszervezet mindenkor anyagi jólétnek örvendett. Ebből látható, hogy pályafutása a Jézus Krisztus által követett úttal teljesen ellenkezett. A 4. évszázadban a vallásszervezet sok püspököt és uralkodót számlált és a pápai tisztség betöltésére később a római püspök lett megválasztva. Ez volt tulajdonképpen a papság kezdete az apostolok idejétől számított több mint háromszáz év után. (Lásd a „The Encyclopedia Britannica" II. köt. 81. old.) Röviden ezután kezdett a pápa, mint a római egyházberendezés feje, politikai vagy világi hatalmat gyakorolni. Pipin, Franciaország királya, a lombardok feletti győzelme után a pápát tette meg a meghódított tartományok világi uralkodójául. Így vált a papság egy hódító hadjárat által világhatalommá, ami ellenkezik Isten igéjével. Gibbons kardinális mondotta: „Nagy Károly, Pipin utóda, nemcsak igazolta apja ajándékait, hanem a pápa világi hatalmának területét is növelte azáltal, hogy néhány további tartománnyal ajándékozta meg. Ezt a kis területet 1870-ig, a rövid ideig tartó idegen hatalmak rablóhadjáratai kivételével, mindenkor a római pápák uralták." („The Faith of Our Fathers" [Atyáink hite], 137. old.)
21 A pápának politikai hatalma gyakorlása végett a „kereszténység" csaknem összes nemzeteinél voltak követei. Az ilyen eljárás egyáltalán nem egyeztethető össze Jézus Krisztussal, Isten egyházának fejével, aki azt hangoztatta, hogy semmi közösségben nincsen e világ politikai ügyeivel, amely Sátán uralma alatt áll.
22 Amint a történelmi események mutatják a pápa 1870-től 1919-ig csaknem teljesen meg volt fosztva világhatalmától. (Lásd a folyóirat 1937 augusztus példányának 32—44 fejezeteit a 135 és 136 oldalon, és szeptember példányának 45—48 fejezeteit a 139 oldalon.) A római katolikus egyházszervezet azonban 1848-tól 1919-ig terjedő időközben is a világ ügyeibe való beavatkzásra törekedett, politikai elismerést és hatalmat akart magának kivívni a föld nemzetei között. A pápa közvetlenül a világháború után arra törekedett, hogy magának a népszövetségi ülésen helyet biztosítson és a Népszövetség megalakulása után Európa felosztásánál jelen lehessen. A pápa azonban meg lett akadályozva és az üléseken nem vehetett részt. Miután a Népszövetség megalakult és tevékenységét megkezdte, az ördög a népszövetség nyergébe segítette a pápai szervezetet, amely azóta ül benne. Mussolini a pápa barátja lett s azóta mindketten karöltve tevékenykednek. „1929-ben a lateráni szerződés által szabályozva lett az egyház és az állam közti kapcsolat Olaszországban. Rövidesen ezután Mussolini és a pápa megvitatták egymásközt a fasiszta ifjúság nevelésének kérdését; 1932-ben a Duce felment a Vatikánba, ott imádkozva leborult és úgylátszik a szent közösség áldásában részesült. Ifjú korában, éppen oly kimondott istentagadó volt mint atyja; de később nagyon vallásos lett." („Inside Europe" [Európán belül] 195. oldal).
23 Mussolini nagyravágyása oda irányult, hogy nagy hadvezér lehessen és az egész világ felett erőszakos uralmat gyakoroljon. A vele együtt működő római katolikus szervezet ebben a nagyravágyó törekvéseiben teljesen támogatta. Amidőn Mussolini véres hóditó hadjáratot indított a szegény fekete Abesszinek ellen és
